526. – Drbumburnyák színre lép!

mildoc1Drbumburnyák kolléga az eddigi aktivitásával (kommentjeivel) már felhívta magára az olvasók figyelmét, s a hozzászólásaiban bemutatottak alapján joggal előzte meg komoly várakozás a posztjait. Itt az első.

Szóval Tata. És a jó öreg “kágyégéelldédé”, méghozzá a 25. A szabadszállási alapkiképzés után ide helyeztek – ahogy az akkori századpók mondta: “dobtak”, gondolom azért, mert ez mégiscsak katonásabban hangzott – át minket. Halvány lila fingom nem volt egyébként arról, hogy én ott mit is fogok majd csinálni (a kummantáson kívül, amit Szabadszálláson amúgy is tökélyre fejlesztettem), hiszen igazi antikatona lévén és meglehetős orvosköri ismeretségeimet kihasználva már idejekorán elkezdtem intézkedni, hogy engem lehetőleg ne vonultassanak be. Ebből “csak” annyi lett, hogy minden elképzelhető és elképzelhetetlen dologból felmentést kaptam: akkora “C” virított a papíromon “mint az a megkurvult újhold az égen“, hogy egy klasszikust, a szabadszállási szolgálatvezetőnket idézzem.

De halálkomolyan, gázálarcviselés, lövészet – ezek voltak az állandók –, illetve néha bakancsviselés, konyhai munka, illetve bármi alól felmentést szereztem, hogy az állandó felmentéseimből nyíló kibaszási lehetőségeket is elháríthassam. Persze ez nem mentett meg attól, hogy mondjuk ugyanúgy kimenjek a többiekkel Csornapusztára vagy Táborfalvára, csak amíg ők lövészkedtek, én csak a töküres AMD-vel bohóckodtam és néha egy egy “bumm-bumm” felkiáltással ringattam magam abba az illúzióba, hogy jobbnál jobb köröket lövök. Egyedül a szerelt gyutaccsal történő trotilkocka robbantását és a gránátdobást nem úsztam meg, mivel a tisztikar hosszas konzílium utána arra a megállapításra jutott, amit a szakaszparancsnok főtörzsünk így foglalt össze: “Van keze, Mayer? Ugye van, bassza meg, hát a faszát is azzal veri meg a valagát is azzal törli, úgyhogy egy kibaszott gránátot is el tud hagyítani.

Ezzel a megállapítással már én sem tudtam vitába szállni, amúgy is körülményes lett volna olyan papírt szereznem, ami hivatalosan is igazolja, hogy nincsenek karjaim, bár semmiKGYGLDD sem lehetetlen, ha megvan az ismeretsége az embernek. Szóval robbantottam is, gránátot is dobtam, sőt a végén közölték velem, hogy én bizony páncéltörő lettem és ugyancsak kiválót lőttem RPG-vel. Amihez egyébként annyi közöm volt, hogy a többiek csöveit én tisztítgattam lövészetek után.

Egészen addig, amíg bele nem untam és nem próbáltam valami gyorsabb és hatásosabb módszert találni a sok korom kipucolására. Nevezetesen azt, hogy nem a rendszeresített tisztító szerelékkel cucáltam a vetőcsövet, hanem egy ultrás vízbe mártott kék színű tornagatyát kezdtem el egy seprűnyél segítségével áttolni rajta. Ami egészen addig kiválóan ment, amíg be nem ért az égéstérbe, ami ugye egy kiöblösödő része a csőnek. Na ott szépen fogta magát és elakadt. Se előre, se hátra. Olyan szinten megrekedt benne, hogy őrvezetőtől őrnagyig, rajparancsnoktól zászlóalj-törzsfőnökig felváltva próbálták mindenféle praktikákkal kiügyeskedni, illetve felváltva emlegették az én drága édesanyám vasporos hátsóját, illetve azt, hogy erre nekem mennyi lesz a HTK. Nem emlékszem már rá, de valahogy végül kijött – úgy egy hét múlva és anyám válogatott testrészeinek eléggé profán kontextusú végtelen számú emlegetése után.

Na de lényeg, amivel kezdtem is: Tata. A Vizek Városa ugyebár, nekem örök “Párisom”, hogy Adyval szóljak. Jelenlegi örök szerelmem is tatai lány, igaz, már a Velencei tó mellett lakik és Baracskán smasszer :D Mazochista egy állat vagyok, tudom.

Miután a létező legalkoholistább kísérettel megérkeztünk (honnét, honnét se volt piánk nekünk is, nem tudom), valamikor késő este betereltek minket a – akkor még nem tudtam, most már tudom – “Kupola” nevű helyre, kezdetét vette az elosztásunk. Figyeltem erősen, hogy a cimbiket hova rakják, közben hegyeztem a füleimet, hogy ők mit mondtak, hogy majd azt mondjam én is és követhessem őket. Persze nem úgy lett. Mert amikor rám került a sor, akkor a sok felmentést és hasonlókat látva megkérdezték, hogy mégis mit gondolok, mit tudnának ők velem kezdeni? Mire én a lehető legnagyobb pókerarccal közöltem, hogy adjanak egy ágyat, elleszek én bárhol.

Ha parazsat dugtam volna a seggükbe, attól nem tör ki olyan üvöltés mint akkor és ott. Végül megegyeztek abban, hogy mivel valószínűleg ilyen nyomorék szarházi semmire nem lesz jó, megvárják a reggelt, amikor majd bejön valami fejes, aki eldönti a további sorsomat, de addig is (ahelyett, hogy kivinnének az alakulótérre és tarkón lőnének, amit igazából érdemelnék) elraknak a gyengélkedőre aludni.

Egy kedves – és civilruhás – hölgy kíséretében indultam az ideiglenes (mint tíz perccel később kiderült: a végleges) helyemre. Álljon itt a neve: Ibolya néni. Igen, így szólította mindenki, egy végtelenül jóindulatú, kedves, anyáskodó hölgy volt, mindamellett (mint később kiderült) az akkori górék távollétében ő volt a segélyhely vezetője is. Caplattunk a faszig érő hóban, amikor arra lettem figyelmes, hogy valami ismerős kék villogást látok. Majd egy épület mögül felbukkant örök Nagy Szerelmem, a MENTŐAUTÓ. Én csak néztem könnybe lábadó szemekkel, lépést igyekezve tartani, de valami kőben megbotolva úgy pofára estem, hogy egyszerűen elmerültem a hóban. Majd jött a kérdés:

– Hova tette a szemeit, nézzen a lába elé!
– Jelentem, nem tettem sehova, a mentőt néztem.
– Ne jelentsen nekem semmit, álljon inkább fel. Mit nézett annyira rajta, nem magáért jött.
– Tudom, csak hát izé… civilben nekem ez volt a foglalkozásom.

Majd kezdetét vette a PÁRBESZÉD. Aminek a vége az lett, hogy hátra arc és erőltetett menetben vissza a Kupolába. Ugyanis kiderült, hogy a gyenguszon pont egy magamfajta tápos majomra van szükség, némi mentőgyakorlattal és egy kevés orvostudományi egyetemmel a hátam mögött. Esküszöm, éppen csak a vállamat nem veregették azok, akik jó húsz perccel előtte még a véremet kívánták. A papírmunkák – és nem a seggtörlésre gondolok – után már teljesen jó hangulatban érkeztem meg a gyenguszra, beírtak ahova be kellett, a cuccom leraktam, ahová le tudtam éppen, majd az egyetlen értelmes gondolatom az volt, hogy rá kellene gyújtani és a kulacsomban lévőmaradék páleszból inni egyet az újdonsült ismerőseimmel, akiket akkor még nem ismertem, de elindultam felderíteni.

Útközben láttam valami konyhafélét, gondoltam benézek, hátha van ott valami pohárféle, illetve reménykedtem abban, hogy találkozom olyannal is, aki dohányzik, ugyanis a nagy esés következtében elhagytam az öngyújtóm. Cigivel a pofámban, kulaccsal a kezemben, molinóban és surranóban csattogtam a kövön, amikor az egyik sarkon beleütköztem magába Küklopszba. Legalábbis a méreteit és a hangját tekintve.

– Mijamegbaszottkurvaszűzmária???? Kijafaszmaga, mijafasztképzelholvan? Akurvákfaszáááááááát.

Hát ő volt a mi szolgálatvezetőnk, J. főtörzs, akiről korábban A század anyja c. poszt alatt egy kommentben már ejtettem pár szót.

Lányos zavaromban a jobb kezemből átvettem a kulacsot a balba, majd – továbbra is a barna Szofival a szám sarkában – kezet nyújtottam és bemutatkoztam:

– Üdvözlöm, Mayer vagyok. Nem tudja, hol találok poharakat meg valami gyufát?

A válasz nulla egész soknulla és egy másodperc alatt megjött:

– Kurvákfaszááááááááááát! Mingyáfőrúgommintafagyottszart! Mi az, hogy maga a Mayer, nekem itt nem májerkodik!

Majd egyszerűen üstökön ragadott és felcipelt a kórterembe ahol – ideiglenesen, de a másnapi döntésem után véglegesen – az ágyam volt. Leült az egyik ágyra, majd jóval barátságosabb hangon már megkért, hogy csukjam be az ajtót és nyissam ki az ablakot. És kezdetét vette a kikérdezésem. Először az alapdolgok:

– Mi van a kulacsomban?
– Milyen cigit szívok?

Majd a válaszok – szilvapálinka és barna Szofi – után a többi.

– Hová valósi vagyok (baszdmeg, földik vagyunk!)
– Mit csináltam civilben (baszdmeg, mentőztem én is!)
– Kiket ismerek ezen és azon a mentőállomáson (baszdmeg, a legjobb haverjaim!)

Majd a hajnalig tartó sztorizgatás esetekről, a mentésben előforduló humoros – és sajnos sok kevésbé humoros – helyzetről, magáról a szakmáról, mindenről. Mire reggel lett, kirajzolódott előttem egy valójában csupaszív, elhivatott, de meg nem értett és épp ezért méltatlanul mellőzött és a mellőzöttség keserűségét alkoholban oldani próbáló kiváló szakember képe, aki legalább annyira antikatona, mint én, de kényszerpályán mozogva itt talált magának némi nyugalmat és biztos helyet. Idővel – azt hiszem, nyugodtan mondhatom – szinte haverok lettünk. Persze ehhez még sok kalandot kellett együtt megélni; ezeket, majd ha lesz rá igény, egy későbbi posztban elmesélem, mert van bőven. De mindennek az alapja egy “közös” kifejezésrendszer volt, amit még gyorsan elmondok.

Lényegileg, ahogy a jó főtörzs, úgy én is önkényesen bent laktam a gyenguszon: meleg volt, a kaját helybe hozták és akár minden nap kifürödhettem három köbméter meleg vizet. Cserébe szinte állandóan én voltam az SH.Ü. A jó “Doki”, akire mindig lehetett számítani, mert ott volt. A főtörzs pedig – ahogy egyik közös, Hargitabeli ivászat közben kifejtette – meg volt velem elégedve, mert nekem nem kellett kétszer elmondani, mit akar. Nem hát. Egyszer sem, mert megszoktam, hogy pár alapdolog van amiért engem szólít és ezeket mindig ugyanúgy vezette be:

Indulásként megszólított:

– Mayeeeeeeeeeeeeeer!

Amire válaszoltam:

– Parancs!

Majd opcionálisan a következők voltak:

A kurvák faszát! – ez azt jelentette, hogy főzzek kávét.
Az isten bassza meg! – erről tudtam, hogy olaj kell a kályhájába.
A faszomat beleverem! – elfogyott a cigije, kantinba kell mennem.
A kanászisten pék kurva faszát! – ez valami összetettebb dolog volt mindig, le kellett mennem a tiszti étkezdébe valami repikajáért, Füles magazint kellett keríteni, vagy éppen össze kellett kötni a tévéjét a PlayStationnel és rallyversenyt játszani vele.

Szép volt, jó volt, minden szopással együtt – mert azért akadt az is gazdagon. Most, hogy elkezdtem írni, egyre törnek elő belőlem az emlékek, így ha megbocsátotok, most befejezem. Ha valakit esetleg érdekelnek a további sztorik, akkor a későbbiekben folytatom a megkezdett sort. Maradok addig is kiváló tisztelettel:

drbumburnyák alias Mayerakurváááááááááákfaszát!

11 hozzászólás

 1. Pista — 2016-02-04 12:51 

Mijazhogyérdekelnekeatovábbisztorik? Aztat próbálja meg, hogy nekűggyebe őket! Akurvákfaszát! :D

 2. Bigjoe(HUN) — 2016-02-04 15:01 

Tetszett. Írjál még.
Azért J.ftzs annak ellenére hogy földi/szakmabeli húzta a szívatót rendesen.

 3. drbumburnyak — 2016-02-04 15:53 

@Pista:
Már készül a következő adag :) Abban egy másik, számomra örökké emlékezetes “utasítást” örökítek meg. Csak egyszer hallottam a derék főtörzstől, de amíg élek nem felejtem el :D

 4. drbumburnyak — 2016-02-04 16:07 

@Bigjoe(HUN):
Igen, valóban sőt sokaknak úgy tűnt, hogy lényegében én hajtom a szopórollert. De azért ennek megvolt a maga előnye is. Soha nem kellett kimaradásért vagy eltávért könyörögnöm. Ami akkoriban – a nagy puncibőség idején – nem volt egy hátrány. Sőt előfordult, hogy péntek délután én fordultam a derék főtörzshöz, az alábbi, alaki szabályzatban nem rögzített módon:
– Főtörzs úr…
– Mi a kurvák fasza van?
– A faszomat beleverem főtörzs úr, segélyhely-ügyeletes vagyok de el kellene ugranom Nagyszentjánosra a lányhoz.
-…..
a többit nem írom mert ez a következő sztori része lesz. Abban az időben ugyanis volt egy aranyos kis harmincas, egyedülálló anyuka – kórházi dolgozó – akivel romantikus kalandot abszolváltam. És a mai napig vallom, hogy a leghálásabb típus ez… Kedve lenne, de ideje nincs pasizni, ebből kifolyólag kedve lenne, de lehetősége nincs kivel hancúrozni – ezért kell náluk erősen kezdeményezni és a kevés munka gyümölcse rendszerint hatalmas “aratás”. És nem kell sok energiát befektetni, mert ha a gyerekkel biciklizel egy órát, utána egész éjjel tekerheted anyucit…
Lehet páran most elítéltek, de én még most is azt vallom, hogy ez csupán a kereslet-kínálat egyszerű összefüggésének a felismerése és gyakorlati hasznosítása :D

 5. szogyi — 2016-02-04 20:00 

Doki bazmeg szórod mint kutya a bolhát….
A spoiler nagyon is ütős volt, alig várom már a teljes sorozatot!
Tartózkodási helyedről jut eszembe:
M. főtörzs a szocialista tiszthelyettes mintapéldánya volt, tsz-ből előlépett falusi paraszt, aki a földtúrás elől menekült el. Korlátolt, bunkó, és néha ittas…
Mostanában évente háromszor csókolgatja az unokája seggét London külvárosában. Hoppá…
Elmondta nekem hogy reggelente szívesen sétál ki a piacra, ott beszélget az árusokkal (hogyan? csak nem oroszul?), vesz egy-két kiwit, papayát, és azt majszolgatva sétálgat a hajnali utcákon.
Ha én ezt jósoltam volna neki harminc évvel ezelőtt!!!!

 6. falugazda — 2016-02-04 21:26 

Doki! Folytassa tovább! Ez parancs! Megértette? Vagymiapékf@száérkezdettbele?
Gyenguszra egyebekben sosem szerettem járni. Valami babona lehet, olyasmi, hogy ne fesd az ördögöt a falra. Volt ugye a bévunáloskori kötelező kör a hármas vállbabökéssel. Voltam egyszer látogatóban egy beteg (de tényleg, nem szimulált) bajtársnál. Volt véradás fiatal ápoló csajokkal és a végén még sört is adtak. Ott maradtunk segíteni, elpakolni a csajoknak és nehogy már a megmaradó söröket vissza kelljen vinni, szégyenszemre. Valamint akkoriban a doki írhatott fel neked vitaminokat is, amit katona lévén ingyen és bérmentve kaptál meg a patikában.
UAZ mentőben is csak egyszer utaztam. Robbantással egybekötött lövészet volt, ahol a mentőnek úgymond „hivatalból” kint kellett lennie. Viszont ha már megy ki egy gépjármű, akkor a szükséges robbantószereket is kivihetné, minek ahhoz másik. Teljesen szabályos, nem? Szóval az UAZ kanyarodott egyet a lőszerraktár felé és azzal vittük ki, amit kellett. A szakasz többi része gyalogolt, úgyhogy még jól is jártunk.

 7. Bigjoe(HUN) — 2016-02-05 08:27 

@drbumburnyak:
Doki! Mikor volt ez? Melyik évben?

 8. drbumburnyak — 2016-02-05 14:03 

@Bigjoe(HUN):
Ez kérlek 2002-2003 ősz-tél, tavaszelő. Akkor volt egy fasza kis hadgyakorlatunk is kint a Bakonyban, amire persze engem is ki kellett vinni, hogy két hónapig basszam a rezet a semmi közepén és hogy olyan dolgok résztvevője legyek amik szintén poszt-témák lesznek. Hogy egyet mondjak, az egész kibaszott dandárból egyedül nekem sikerült úgy berúgni – szigorú alkoholtilalom volt pedig -, hogy Békési István ddtbk. napiparancsban emlékezett meg a nevemről :D

 9. Pista — 2016-02-07 16:08 

@drbumburnyak: Kitüntetésre is felterjesztett? :D

 10. drbumburnyak — 2016-02-07 18:09 

@Pista:
Valami századoshoz kellett volna járnom, aki olyan volt mint a 22-es csapdájában Danby őrnagy akit soha nem lehetett megtalálni az irodájában, de ha bent is volt, letagadta magát – igaz ennek a századosnak sátra volt. Aztán amikor egyszer bejutottam hozzá, akkor ellátott egy csomó jó tanáccsal arra vonatkozóan, hogy a szabadidőmben inkább sportoljak – ott, a Bakony közepén, a halál farkától pár kilométerre tökig érő hóban – illetve kapcsolódjak ki, hallgassak zenét, nézzek tévét, esetleg olvassak vagy találjak magamnak valami hobbit. Majd miután közöltem vele, hogy szabadidőm pár hónapja, honvédelmi kötelezettségeimből kifolyólag nem nagyon van, a TBK-n nem adnak zenét, tévé talán az egész táborban nincs, könyv meg legfeljebb az alaki és a szolgálati szabályzat, azt mondta, hogy akkor mindegy csak többet ne rúgjak be.
Illetve még megkérdezte, hogy hogyan tudtam alkoholt szerezni… :D

 11. molnibalage — 2016-02-08 12:50 

Gyerekek, ha nem munkahelyen olvastam volna, akkor könnyesre röhögv fordultam le volna székről, így csak remegve röhögök magamban csendesen.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.