532. – Hírműhely 2.0

híradó1Pici barátunk tavasszal elkezdett műszaki eposza folytatódik. Ugyanott jelentkezés az emelt szintű fizika érettségire :-)

Második alkalommal egy műszert kaptam szét. Ez egy speciálisan a kábelhálózatoknál használt, ritka és főleg drága, ráadásul csak devizáért beszerezhető műszer volt. Funkciójának megfelelően hivatalosan „szigetelési ellenállást mérő műszer” volt a megnevezése, de tekintve, hogy Európában kizárólag egy nyugatnémet cég gyártotta, viszont a szortimentjükből csak ez a típus került Magyarországra, a helyi keresztségben „megger” néven terjedt el a szakmában, a gyártó cég neve után.

Egy reggel, beérve a „munkahelyemre” ott láttam ezt a bizonyos műszert őrmesterem asztalán. Megkérdeztem tőle, hogy valami konkrét hiba behatárolása miatt készítette-e ki, de közölte, hogy nem. A műszer rossz, felküldi Adyligetre, aztán vagy megjavítják, vagy küldenek egy másikat. Kérdeztem: megnézhetem? Csak annyit válaszolt: nézze, aztán kiment a műhelyből. Módszeresen neki is láttam: kiterítettem az asztalomra egy nagy, zöld posztót, ami igen hasznos segédeszköz volt, egyrészt a legapróbb vacak is szemet szúrt rajta, nem kellett keresni, másrészt, ha valami apróság elugrott, ott maradt ahol leesett, nem pattant tovább, azt sem kellett keresni. Még mielőtt ifjúi hévtől túlfűtött lelkesedéssel szétszedtem volna a műszert, azért körbe néztem és rögtön feltűnt, hogy itt minimum áramellátási hiba van.

Ezt a műszert jellemzően terepen használták, ennek megfelelően nem is volt benne hálózati tápegység, a méréshez szükséges viszonylag nagy és stabilan fenntartandó egyenáramot egy beépített dinamó szolgáltatta, melyet egy kézi hajtókarral lehetett forgatni. Én ismertem ezt a műszert, tudtam, hogy és milyen trükkös megoldással működik. A dinamó ugyebár egyenáramot állít elő és a műszer belső kapcsolása pólus érzékeny volt, vagyis nagyon nem volt mindegy a forgásirány. Ezt egy roppant egyszerű megoldással biztosították. A hajtókar egy rugós kuplung közbeiktatásával csatlakozott a hajtó fogaskerékhez és csak akkor vitte át a forgatónyomatékot a rotorhoz, ha megfelelő irányba, az óramutató járásával megegyező irányba tekerték a hajtókart. Ha valakinek az a furfangos ötlete támadt, hogy megpróbálta visszafelé tekerni, akkor a kuplung kioldott és a hajtókar szabadon forgott. Mivel a mi műszerünk hajtókarja mindkét irányban szabadon forgott, elég egyértelműnek látszott, hogy itt bizony kuplung hiba van, de hát erről meg kellett bizonyosodni, így hát szétszedtem a műszert.

Kiszereltem a dinamót kuplungostól, hajtókarostól, kihámoztam a kuplung indító végét a védőperselyből és rögtön láttam, mi a helyzet. A kuplung rugójának a persely alatt visszahajtott akasztó füle letörött, nem csoda, hogy nem működött. Itt tartottam, mikor nyílt az ajtó és belépett Kása őrmester. Nem ismétlem meg, ugyanaz a jelenetsor játszódott le, mint a telefonközpont esetében, csupán annyi különbséggel, hogy az őrnagy elvtárshoz rendelésemet még kiegészítette: …és a műszert is hozza magával. Összecsippentettem a posztóm négy sarkát, aztán persze sapkával kiegészítve a ruházatomat, a batyuval megjelentem az alosztályfőnök szőnyegének szélén, immár a harmadik beszélgetésre. A szokásos bevezető, hogy tudniillik az őrmester elvtárs jelentette… után helyet csinált az íróasztalán és utasított, hogy mutassam meg a művem. Megkérdezte mire jutottam, megmondtam, megkérdezte, meg tudom-e csinálni, mondtam: igen. Mire ő: adok magának 24 órát. Holnap pontban 11 órakor jelentkezik nálam a megjavított, összeszerelt, működő műszerrel. Hozok be etalon ellenállásokat és közösen leteszteljük a műszert. Én mérek, maga figyeli, hogy szakmailag helyesen járok-e el. Ha minden rendben, akkor nem küldjük föl javításra, ha pontatlan, akkor ismeri a forgató könyvet: szabotázs vádjával hadbíróság elé állíttatom. Már mehettem is vissza a műhelybe, útközben azon gondolkozva, hogy már megint sikerült magamra húzni a felhőket, de most egyáltalán nem zaklatott fel a dolog.

Észrevettem, hogy az őrnagy nyitva hagyta a kiskaput. Nem azt mondta, hogy ha „rossz”, hanem, hogy ha „pontatlan”. Annyi eszem nekem is volt, hogy mielőtt leviszem hozzá, magam is letesztelem, ha pontatlan, akkor csak visszaállítom az eredeti helyzetet, sajnálattal közlöm, hogy a rugó kifogott rajtam, aztán bizonyítsák be, hogy én rontottam el. Szóval, nagy gonddal kiszereltem a kuplung rugóját, úgy ítéltem meg, hogy egy cm-nyi rövidülést el kell, hogy bírjon. Leballagtam a gépkocsi telephelyre, ott a szervizben megkértem a srácokat, hogy ennek a rugónak a végén egy 1 cm-es részt lágyítsanak ki hegesztőpisztollyal, ezt ők nagy szakértelemmel meg is tették, meghajlítottuk a megfelelő méretben, majd visszamentem a műhelybe, összeraktam az egészet és működött, mint a schaffhausen. Másnap megtörtént és eredményesen zárult a teszt, az őrnagy egész sorozat etalont vonultatott fel, de az eszköz minden mérési tartományban pontosnak bizonyult. Megelégedéssel nyugtázta a történteket, de mielőtt elbocsájtott, még megkérdezte: miért szedte szét? Ez nem tartozik a feladatai közé. Mondtam neki, hogy alapvetően kíváncsiságból, de aztán egyre erősebben megfogalmazódott bennem, hogy ne adjuk már föl a magas labdát az adyligetieknek, ne mondhassák nagy mellénnyel föntről, hogy miféle műszerészek vannak Szombathelyen, még egy vacak rugót se tudnak beállítani.

Ezen egy kicsit elgondolkozott, de nem fűzött hozzá semmi megjegyzést. Az eset után én is elgondolkoztam. Az rendben volt, hogy az őrnagy mégse hülyézhette le előttem az őrmesterét, én viszont rájöttem, hogy mi idézte elő Kása őrmesterben ezeket a pánikreakciókat. Ez a pasas elképesztően hiányos és felületes ismeretekkel rendelkezett a távközléstechnikáról, valószínűleg még életében nem látott telefonközpontot darabokban, mint ahogy műszert sem belülről. Érdekes módon soha nem éreztem ellenszenvet iránta, ő soha nem játszott főnökösdit, nem cseszegetett, én meg, bár kétségkívül nem néztem fel rá, de sose éreztettem vele, hogy már 2:0-ra vezetek. A körülményekhez képest végül is jól megvoltunk egymással.

6 hozzászólás

 1. Pista — 2016-10-24 10:00 

“Érdekes módon soha nem éreztem ellenszenvet iránta” – pedig ezzel az állandó rohangálással az őrnagyhoz nagyon rázta a pofonfát :)

 2. mrbaribal — 2016-10-25 10:36 

@Pista: Erre a fajtára volt sztreccs John McLaine mondása a Die Hard 2-ből. “Mondja mi a kellemetlenebb? A zabszem a seggében, vagy a sötétség a fejében?”

 3. Bigjoe(HUN) — 2016-10-25 21:21 

A szakértelem fontos volt, ha valaki értett valamihez abból még jó dolgok is kisülhettek.

Az őrmi nagyon rendes volt, hogy nem szívatott meg amiért “leégetted” a őrnagy előtt.

 4. pici0164 — 2016-10-26 11:22 

Kedves „Pista”!
Az általad beidézett mondat úgy igaz, ahogy írtam. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindez több, mint 50 évvel ezelőtt történt. Más volt a környezet. Nekünk annak idején deklaráltan egyetlen kötelességünk volt: a haza védelme. Bizonyos emberi jogokat csak a rendszerváltást követően hirdettek ki. Többségünknek, akiknek nem az volt az élete értelme, hogy leszerelés után is ezen a pályán maradjon, az egyetlen megoldás a túlélés technikájának megtalálása, felismerése, kihasználása volt. Ebbe éppúgy beletartozott a megkerülhetetlen feladatok legjobb tudásunk, tehetségünk szerinti végrehajtása, több-kevesebb sikerrel, mint a kellemetlen házi feladatoknak, az ésszerűség határain belüli lehető legnagyobb mértékű elsumákolása. Izgalmas játék volt ez és aki képtelen volt felismerni ezt a helyzetet, az bizony jó eséllyel beleroppant. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy nekem akkor és ott ezt a pononfát eszembe se jutott még jobban megrázni, mert nem létezik az az álmoskönyv, ami szerint ebből én jöttem volna ki jól.
Üdv, Pici

 5. pici0164 — 2016-10-26 11:32 

Kedves “mrbaribal”!
Jó a szöveg, de csak 1990-ben keletkezett. Ha én találtam volna ki 1965-ben akkor meglehet, hogy ma filmíró lennék, másfelől viszont minden valószínűség szerint nem lett volna bátorságom ezt elengedni.
Üdv, Pici

 6. pici0164 — 2016-10-26 11:48 

Kedves “Bigjoe(HUN)
A szakértelmet illetően igazad van, A szakmai kérdésekben rövid időn belül egyértelműen kiderül, hogy egyesek meg tudnak oldani problémákat, mások meg nem, és ezt elsősorban a szakma, kis késéssel mások is “beárazzák”.
A második megjegyzésed egybecseng a posztom utolsó mondatával. …jól megvoltunk egymással…
Üdv, Pici

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.