Szolgálati közlemény – adománygomb

Kedves barátom!

A BlogRepublik nyitóoldalán legalul egy donate gombot láthatsz, amelynek megnyomásával a PayPal rendszeren keresztül (vagy bankkártyásan) mostantól pénzben is kifejezheted lájkolásod a Milstoryblog irányába. Nincs minimális összeg, és természetesen mindez abszolút önkéntes. A beérkező pénzt a BlogRepublik blogjainak létrehozására, karbantartására, fejlesztésére és fenntartására szeretném fordítani.

Szóval ha gondolod…

Köszönöm!

tiboru

 

Szolgálati közlemény – Év végi szünet

Kedves barátaim, kollégák, bajtársak! Tisztelt szerzők és olvasók, jelenlegi és exkatonák, rendőrök, határőrök, tűzoltók, vám- és pénzügyőrök, bévések, titkosszolgák és szimpatizánsaink! Hajdani és jövendőbeli fegyveresek!

Mindenféle általános fennforgások és személyes fejlemények miatt a Milstoryblog mától jó egy hónapig szünetel. A bloggazda nem pihen ugyan, de a bloggal most egy ideig sajnos nem lesz ideje foglalkozni. Az elképzelések, továbbá a remények szerint valamikor január első felében (valamilyen formában) újrakezdjük, vagy itt, vagy valahol máshol. Nagyon remélem, hogy ez a jó kis csapat nem széled szét az elkövetkezendő öt-hat hétben, hiszen sokkal nagyobb szívásokat is túléltünk már az elmúlt években/évtizedekben. Az obsitos mindig is számíthatott bajtársaira, így én is számítok rátok.

Egyelőre nincs semmi teendőtök, csak az, hogy időről időre nézzetek ide vissza és tartsátok fenn a Milstoryblog szellemét, szellemiségét. És persze törjétek a fejeteket, emlékezzetek és küldjetek sztorikat!

Mert mindenkinek van egy története…

Üdv, boldog ünnepeket, viszlát 2012 januárjának közepén!

tiboru

323. – Éjszakai ijedtség

Itt minálunk a Milstoryn is volt már több olyan poszt, amely az éjszakai őrséggel foglalkozik; azzal a furcsa érzéssel, amikor az ember ott áll a töltött fegyverrel a nagy semmi közepén (legalábbis úgy érzi…), s az addig megszokott környezet egészen új arcát mutatja az olykor bizony megszeppent hősiesen feladatát teljesítő katonának. BigJoe most egy hasonló élményről számol be.

322. – Legénységi étkezde

Biztos vagyok benne, hogy sorkatonai szolgálatának ideje alatt mindegyikünk adott több-kevesebb konyhaszolgálatot, ami alatt megismerte a címben szereplő épületet kívül-belül. Estván most az ezzel kapcsolatos emlékeiből szedett össze egy csokorral. Tehát: első szakasz, első raj! Irány az étkezde, ne tarts lépést, in-dulj!

321. – Határőr úttörők

Kelempájsz kolléga mai posztjában erősen nosztalgikus (és bizony egy kicsit szentimentális) húrokat penget, de az vesse rá az első követ, aki nem tud olyan katonaemlékeket előkotorni a memóriájából, amelyek első körben nem az ideges borzongást, hanem a jólesően sajgó érzelmeket aktiválják…

320. – Határzárás

A katonaembert békeidőben megkörnyékező kihívások között (az unalom, az alkohol és az idióta elöljárók mellett) feltétlenül meg kell említenünk a hideget. Mindannyian fáztunk már őrszolgálatban, reggeli tornánál vagy akár a körletben is, de biztos vagyok abban, hogy olyanról, amit Nedecz barátunk határőrként közel 19 évvel ezelőtt átélt, viszonylag kevesen számolhatunk be.

319. – Miért nem lettem katonatiszt…

Azt, hogy hogyan, már jeleztem egy párszor – fegyelmi okból úgy baxxtak ki a főiskoláról, hogy a lábam sem érte a földet. Amúgy meg soha egész életemben eszem ágában sem volt katonának lenni, én is – mint minden értelmes ember – őszinte szívvel a hátam közepére sem kívántam az ilyen hülyeségeket. Hogy akkor mit kerestem katonai főiskolán? Hát úgy, hogy felvételiztem rá. Kétszer. Mert először nem vettek fel – kezdi mai gyónás-sorozatát Szögyi, mi pedig szívdobogva lessük a folytatást.

313. – Riadó

A repülősök és a buffosok közötti antagonisztikus ellentét, a haderőnemek értékrendje közötti különbözőség, továbbá Szögyi bajtárs közismert stílusa garancia arra, hogy még egy ilyen rövid történet is, mint a mai, alkalmas arra, hogy a dicsőséges Október novemberi évfordulóján megadja nekünk a mindennapi betevő derűt.

310. – Három csapás

Az alábbi, szívbemarkoló történet főszereplője régi jó bajtársam. Bár 280 km-re lakunk egymástól, sem a földrajzi távolság, sem az elgomolygott évtizedek nem rontottak barátságunkon. Ha találkozunk, jól hátbaveregetjük egymást és nevetve idézzük fel a régi szép időket, így a most elmondásra kerülő történetet is. Az eset tanulsága, hogy a baj nem jár egyedül. Ha valakit csapás ér, életbe lép az ősi törvény: „Három a magyar igazság, és egy a ráadás!” Ezúttal a ráadás elmaradt ugyan (bizonyára azért, mert a sors is megszánta szegény bajtársamat), de láthatjuk majd, hogy jár az, aki addig cibálja az alvó oroszlán bajuszát, amíg az fel nem ébred. De most már kezdődjék a szomorú, igaz történet – vezeti fel mai sztoriját Kelempájsz barátunk.

307. – A főtörzs és a tejeskávé

Bár a következő rövidke történet nem velem esett meg, de személyesen a főhőstől (elszenvedőtől?) hallottam, ezért merem leírni. Talán nem haragszik az illető, hogy továbbadom a sztorit, sőt ha egész véletlenül olvassa, remélem, újra derül rajta egy jót – írja Estván a mai sztori felvezetőjében.