204. – A megkergetett Skála-kópék


Valamilyen (pszichológiailag azóta sem teljesen tisztázott) okból kifolyólag mindig is léteztek olyan hivatásos tisztek (és főtisztek), akiknek a legnagyobb (vélelmezhetően szexuális alapú) kielégülést az okozta, ha kimaradós vagy eltávos sorállományú katonát cseszegethettek, s ezt lehetőleg minél nagyobb nyilvánosság előtt. Krux egy hasonló sztorit elevenít fel a kedvünkért.

195. – Szamár őrvezető lánya

Itt a tanévkezdés, percek múlva becsengetnek. Mi mással is tudnánk méltóbban megemlékezni erről a neves (bennünket, nemtanárokat általában már maximum csak hozzátartozóink okán érintő) eseményről, mint egy olyan poszttal, amelyben szervesen ötvöződik a pedagógusi mentalitás és az exkatona viselkedésmódja. Krux bebizonyítja, hogy az évek (évtizedek) telhetnek, de megfelelő környezetben és társaságban mindannyian visszaváltozunk ökörködő katonává.

És ez így van rendjén – szerintem.

186. – Az elfogott piros ulti

A nemzetközi katonai szakirodalom a szabadidő tartalmas eltöltésének 247 történelmi módját ismeri. Ezek közül 206 vagy annyira erkölcstelen, hogy egy civilizált blogon nem is említhető, vagy törvénytelen. A fennmaradó negyvenegy közül tizenkilenc az alkohollal függ össze, tizennégy a sporttal, öt pedig az előbbiek kombinációja. A hátralevő háromhoz a versmondás és a csillagos égbolt teleszkóppal történő megfigyelése tartozik.

Na és ott van az ulti, amiről Krux mesél ma nekünk.

177. – A díszszázad rohama

Egy elhantolás sohasem tartozhat a kellemes élmények közé, még akkor sem, ha katonai tiszteletadással történik; és itt nem csak a néhaira gondolok, akinek – most őszintén – már nagyjából minden mindegy.

Krux kolléga mégis egy temetésre, pontosabban annak előzményeire és utózöngéjére emlékezik első itteni posztjában, s egyúttal betekintést nyújt a díszelgők lelki és fizikai szükségleteinek kulisszái mögé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….