406. – Nótafa! Nótát!

A katonák életében (függetlenül a korszaktól és az ideológiától) mindig is jelentős szerepet játszott a nótázás. Egy laktanyai udvar, egy alakulótér, egy kiképzőközpont évszázadok/évezredek óta elképzelhetetlen (volt?) alakizó, menetelő szakaszok és rajok nélkül, akik torkuk szakadtából énekelték az aktuális kurzus által kívánatosnak tartott katonanótákat, amelyek között voltak abszolút felvállalhatóak, s voltak… hát, valljuk be: kevésbé felvállalhatóak is. Kelempájsz barátunk a zenei emlékeiről mesél ma nekünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

301. – Alapkiképzés az ezredfordulón

Estván egy hangulatos posztban meséli el, milyen is volt az alapkiképzés az Úr kétezredik évében, a Balaton-felvidéken. Biztos vagyok abban, hogy a számos apró momentum dokumentarista felvonultatása sokunk memóriáját fogja megmozgatni, ami a kommentek számában is meg fog nyilvánulni.

 

240. – Punnyadás


Már ezeken az oldalakon is többször elmondtuk az egységes téridő-elmélet katonai cáfolatát, melynek értelmében a katonaságból az utolsó hetek-napok telnek a legnehezebben. Ilyenkor tényleg az unalom a domináns érzés, amit csak egy-egy rántottcsirke vagy parancsnoki leb*szás tud színesíteni – ahogyan ez Optikával is megtörtént.
 

219. – Alaki emlékek

Mindenki, aki volt katona, átesett valamiféle alapkiképzésen. Ezt vagy jól tűrte, vagy rosszul, vagy jó fej kiképzői voltak, vagy állatok, de az biztos, hogy a civil életből hirtelen kiszakadt emberfiát egymillió (vagy annál is több), addig nem tapasztalt benyomás érte. Proletair barátunkat is, amint itt alant olvashatjátok. Ráadásul ő már csak azért is hiteles forrás kiképzési téren, mert pályafutása során – hogy úgy mondjuk – a furulya mindkét oldalán állt, már ha értve vagyok.

196. – Repülős vs. buffos


Szögyi
mai történetében a jó öreg fegyver-, illetve haderőnemi rivalizálás egyik gyöngyszemét olvashatjuk. Naná, hogy a repülősök és a nem-repülősök közötti vetélkedő újabb fejezetéről van szó, és naná, hogy jócskán megöntözve alkohollal.
 

176. – Nóta!


Éneklés nélkül nincs hadsereg – legalábbis annó elképzelhetetlen volt egy-egy katonai megmozdulás hangszálpattogtatóan üvöltött, lelkesítőnek szánt katonanóta nélkül; én sem értem igazán, hogy ezt a témát miért nem veséztük még ki alaposan. Szögyi egy – méltánytalanul rövidre sikerült – posztban emlékezik meg az ikonná nemesedett Kossuth-nótáról.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

145. – Menetelés


Békeidőben az alakizás tartja össze a hadsereget – ezt a hülyeséget természetesen egy kiképző őrmestertől hallottam, jó emberöltőnyi idővel ezelőtt. Biztos vagyok abban, hogy Vérnűsző Barom őrmije nem beszélt össze az enyémmel, de úgy tűnik, ez az állítás valami kényszeres izé lehet a tiszthelyetteseknél, mert az övé is hasonlóban hitt…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

123. – Alakiság

Rejtőn szocializálódott olvasóinknak nem ismeretlen az az antikatona-típus, amelyik egy fogadáson odalép a tábornokhoz, barátságosan rámosolyog és azt mondja: Portás úr, hívjon már nekem egy taxit!

Úgy látszik, ilyesmit nem csak Vanek úr tudott produkálni. Limbekcs kolléga egy Gronyár becenevű honvédről ad rövid, de találó jellemzést.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….