483. – Elszakadás az otthontól

Líraibb, pontosabban elégikusabb poszt következik az otthonról. Érdekes különben, hogy a civil pillanatok, de legföljebb az a néhány nap, amikor hazaengedtek, jóval kevesebb nyomot hagytak az emlékek között. Inkább arra emlékszem, hogy mennyire fontos volt mindenki számára maga a cél, a szabadság vagy az eltáv, az együttlét a családdal, s persze a civilkedés (elvileg akkor még tilos volt az utcán civilben mutatkozni, de aligha vette ezt bárki is komolyan; nem láttam soha, hogy a váposok civilt igazoltattak volna). Ebben nem volt különbség tápos és nem tápos között – írja Janicsár barátunk, majd így folytatja:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

468. – Egy szegény kiképző panaszai 2.0

“Az eltávok a katonai főiskolán mondhatni automatikusak voltak hétvégenként, kivéve annak, aki nem (szóval nekem az első fél év elteltével), a szolgálatok meg szakaszszinten voltak leosztva. Minden hónap elsején jött a szkpkh (aki közülünk való volt), hogy ennyi és ennyi szolgálat van hónapban, ki mit vállal.”

Ugye ismerős a stílus és a helyzet? Igen, eltaláltátok: szögyi folytatja azon napok megörökítését, amikor a sors furcsa fintora révén kiképzőként tevékenykedett (az első részt itt olvashatjátok).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

462. – A belső VÁP

Sok szó esett már ezeken az oldalakon a fegyvernemi sovinizmusról, de valljuk be: az sem szokatlan jelenség katonaberkeken belül, ha egy fegyvernemen (sőt: laktanyán) belül is kialakulnak olyan (kibékíthetetlennek tűnő) ellentétek bizonyos alegységek között, amelyek aztán megállíthatatlanul nőttek, mint hólabda a havas lejtőn. BigJoe az egyik ilyen régi ellenségeskedésről, a belső VÁP és a közönséges halandók közöttiről emlékezik meg.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

390. – A büfékocsi

Az eltávok önmagukban is emlékezetesek voltak (pláne ha a katona cimboráival együtt hagyhatta ideiglenesen maga mögött a laktanyát), de ha az ember mondjuk nem a szülői ház melletti utcában katonáskodott, akkor már maga az utazás is nyújthatott maradandó élményeket. BigJoe is vonatozott eleget, s az egyik kapcsolódó élményéről számol be a mai posztjában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

347. – Egy szomorú eltáv

Az eltávozásokról általában mindenkinek jó, szép és kedves emlékei vannak. Találkozunk a családdal, levetjük az egyenruhát, iszunk egy-egy sört a cimborákkal anélkül, hogy figyelő tekintetünk szüntelenül a környezetet pásztázná a VÁP felbukkanásától tartva, s nem azon agyalunk, hogy mit teszünk, ha valamelyik vadászkopó-szaglású őrmester megérzi rajtunk a feleseket… BigJoe mindezekkel szemben egy olyan kivételes eltávról mesél ma, amely nem a kellemes emlékeket ébreszti fel benne.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

215. – Egy hét

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a 48 órát meghaladó otthontartózkodás (legyen ez hosszú eltáv vagy szabadság) nem feltétlenül fenékig tejfel. Ilyenkor minden családtag, civil haver és többé-kevésbé állandó hölgyismerős is igényt tart ránk, s bizony nagyon nehéz egy minden igényt kielégítő preferenciasorrendet felállítani. Én szívem szerint bármikor becseréltem (volna) egy tíznapos szabit három rendes (48 órás) eltávra, s ahogy látom, Vérnűsző Baromnak se volt szerencséje az egyhetes betegszabijával.