526. – Drbumburnyák színre lép!

mildoc1Drbumburnyák kolléga az eddigi aktivitásával (kommentjeivel) már felhívta magára az olvasók figyelmét, s a hozzászólásaiban bemutatottak alapján joggal előzte meg komoly várakozás a posztjait. Itt az első.

Szóval Tata. És a jó öreg “kágyégéelldédé”, méghozzá a 25. A szabadszállási alapkiképzés után ide helyeztek – ahogy az akkori századpók mondta: “dobtak”, gondolom azért, mert ez mégiscsak katonásabban hangzott – át minket. Halvány lila fingom nem volt egyébként arról, hogy én ott mit is fogok majd csinálni (a kummantáson kívül, amit Szabadszálláson amúgy is tökélyre fejlesztettem), hiszen igazi antikatona lévén és meglehetős orvosköri ismeretségeimet kihasználva már idejekorán elkezdtem intézkedni, hogy engem lehetőleg ne vonultassanak be. Ebből “csak” annyi lett, hogy minden elképzelhető és elképzelhetetlen dologból felmentést kaptam: akkora “C” virított a papíromon “mint az a megkurvult újhold az égen“, hogy egy klasszikust, a szabadszállási szolgálatvezetőnket idézzem.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

291. – A gyengusz

Hát a gyengélkedő is egy más világ. Elkülönített rész az elkülönített részben, állam az államban. Senki ne abból induljon ki, amiket első világháborús filmekben látott, tehát nagy hodályokat, nyöszörgő, a reinkarnáció szélén álló emberekkel, már minden mindegy tekintetű szemekkel siető nővérekkel, aggódó arckifejezésű orvosokkal, ahol már semmi sem történik, ahol mindenki várja sorsa beteljesülését. Beletörődve, csendben. Ez így egy toposz – mondja Franta, aki a gyengélkedőről ír egy második székfoglalót.