512. – Konyhabugik 1.0

knyit0Amennyire az eddigi több, mint félezer, itt megjelent katonasztoriból kitűnik, az őrség mellett a konyhai szolgálat volt az a tevékenység, amiről egy átlagos katonaember bármikor tud tartani egy többórás előadássorozatot. Enni mindenki eszik, s laktanyán belül (jobb híján) erre a tevékenységre főként a legénységi étkezdében kerül sor. De ne feledjük a katonamondást se: nem mindegy, hogy az étkezdei pult melyik oldalán állsz… BigJoe is összeszedte a konyhai emlékeit, ezek első részét olvashatjátok most.

Folytatás

508. – Egy lövés – egy ember

majomKatonai (és nem csak katonai) alaptörvény, amivel minden épeszű ember tisztában van, hogy a fegyver nem játék. Ezt az újoncoknak az első kiképzési nap első órájában elmondják, minden hadseregben, Norvégiától kezdve Pirézián keresztül Új-Zélandig, de a nagy számok törvénye alapján mindig lesznek idióta majmok (elnézést a majmoktól), akik különféle okokból nem veszik figyelembe. BigJoe kolléga egy hasonló esetet elevenít fel, ami (spoilerezek!) háistennek – legalábbis a körülményekhez képest – viszonylag szerencsésen zárult.

Folytatás

499. – Lövészárok-sztori

lövészárokKiderült ám, hogy BigJoe barátunk tollából még egy rövid sztori lapult a merevlemezemen, úgyhogy egy vonónyival a félezredik poszt előtt gyorsan ezt is közreadom. A történet helyszíne továbbra is az egykoron szigorúan titkos nemzetbiztonsági ojjektum Csévharaszton, amit hős határőreink őriztek és védtek, roppant eredményesen.

Folytatás

493. – Dunakeszin

HŐRkutya2Ahogy visszanéztem az eddigi, közel félezer posztot, feltűnt, hogy két kategória erősen megelőzi az összes többit: az egyik a határőr kollégák visszaemlékezéseit tartalmazza, a másik pedig az egykori kutyás katonák sztorijai. Nos, Kelempájsz bajtársunk (mondhatni huszáros lendülettel) most egy olyan visszaemlékezéssel lepi meg a közösséget, amely mintegy közös eleme az imént említett két kiemelkedő halmaznak: határőrös is és kutyás is. Nem hinném, hogy nagyot tévedek, amikor azt mondom: szerintem nagy sikere lesz. Folytatás

487. – Háború!

BigJoe barátunk ma egy másodkézből származó történetet oszt meg velünk, amelynek számos tanulsága van. Az egyik ilyen a békeharcosok alapszabályát tartalmazza, ami ugye úgy szól: addig nincs baj, amíg a katonák nem jutnak lőszerhez. Lássuk a sztorit, amihez aztán a véleményeteket kérjük a kommentek közé. Vadászok előnyben.

Folytatás

482. – Határőr találkozó

A hat és fél évvel ezelőtt szégyentelenül és méltánytalanul megszüntetett Határőrség nemes hagyományai között szerepel, hogy a sorkatonák és tisztjeik még évtizedekkel a leszerelés után is találkoznak és felelevenítik a régi emlékeket. Az egyik ilyen esemény a közelmúltban történt, erről Kelempájsz bajtársunk számol be az alábbiakban.

Folytatás

476. – Bel-baleset

Egy csendes hétvégén Heman cimborám ET-zni akart. El is indult, kivárta a sorát. A sorban vadászok is álltak, amiből aztán baj lett, ugyanis a hatásvadászok kiszűrték a beszélgetéséből, hogy a 3. őrben szolgál. Gyorsan közrefogták, vonal megszakít, majd szóban inzultálni kezdték. Aztán tettlegességre is sor került, mert Heman viszonylag gyorsan felkapta a vizet – kezdi BigJoe az adyligeti belső villongások újabb fejezetét.

Folytatás

471. – Felüljárók

Kelempájsz kolléga mai posztja most sem nélkülözi a tőle megszokott, csöndesen nosztalgikus, lírai hangulatot, ugyanakkor azt sem tartom kizártnak, hogy vita kiváltására is alkalmas. A sorállomány és a hivatásosok közötti viszony mindig is neuralgikus pontja volt a laktanyák és az őrsök belső életének, s mindenkinek megvannak a szubjektív történetei a témáról. A szerző visszaemlékezéseit követően érdeklődve várjuk az olvasók pro és kontra élményeit.

Folytatás

469. – Kapcsolat a lakossággal

A korszerű katonai ismeretek művelői külön fejezetben (hogy azt ne mondjam: külön tudományág keretein belül) foglalkoznak a hadsereg és a polgári lakosság közötti intézményes kapcsolatok fejlesztésének jelentőségével. Ez az úgynevezett CIMIC, s jelen blog gazdájának annó még egy kétkredites, féléves tantárgyat is ért az egész a boldogult emlékezetű Nemzetvédelmi Egyetemen. BigJoe mai posztja bizonyíték arra, hogy a katonai-civil együttműködés a Néphadseregtől sem volt teljességgel idegen, noha egy kicsit mintha másként értelmezték volna, mint mi az előadásokon.

Folytatás

446. – Újabb riasztás

Többször volt már arról szó itt, ezeken az oldalakon, hogy az őrszolgálat mindig is alkalmas volt arra, hogy egy kis adrenalinlöketet adjon az amúgy unatkozó katonák véráramába. Hiába tudtuk, hogy milyen kicsi a valószínűsége egy valódi Eseménynek, azért a legnyugodtabb, leghalvérűbb katona (avagy határőr) vérnyomása is felment egy csöppet, amikor átvette a fegyvert, a fullos tárat, s kiballagott (vagy pláne ha riasztáskor kirohant) az éjszakába. BigJoe barátunk egy hasonló emlékét osztja most meg velünk.

Folytatás

442. – Lovasportya

A Milstoryblog oldalain sok szó esett már a katonai szolgálat nehézségeiről, az őrség lassan múló óráiról, a sötétségről, Tél tábornok kegyetlenségéről, de a katonaság kellemesebb oldaláról kevesebbet olvashattunk.

Ezt a részleges hiányt szeretné most Kelempájsz barátunk pótolni, a tőle megszokott líraisággal és természetszeretettel.

Folytatás

431. – Rémisztő világosság

Szerintem abban minden katonaviselt ember egyetért, hogy micsoda nagy különbség van fegyverdörrenés és fegyverdörrenés között. Egészen másként szól teszem azt egy lövészeten, megint másként egy figyelmetlen fegyvertisztogatás közben, bent a körletben, s ismét másként egy éles őrszolgálatban. Arról pedig, hogy hogy szól egy ilyen éles harci feladat végrehajtása közben, ráadásul a nyugati határon, ahol – akárhogy is nézzük – mégiscsak két ellenséges világrendszer nézett farkasszemet az átkosban… nos, erről ki is lenne kompetensebb beszámolni, mint Kelempájsz barátunk.

Folytatás

425. – Tűz a határon

A következő történetben szerepelnek magyar és szerb tűzoltók, magyar és szerb határrendészek, szóval ez egy igazán multikulturális milstory lesz – kezdi cattani barátunk a történetet, s mivel mi mindannyian a sokszínűség szószólói vagyunk, érdeklődve várjuk a fejleményeket. Külön öröm, hogy végre a tűzoltókat is megemlíti valaki, mert ugye nem csak nekem hiányoznak az igazi tűzoltósztorik ebből a blogból..?

Folytatás

418. – A tiltott gyümölcs

Kelempájsz barátunk már eddig is tanúbizonyságát adta, hogy annak ellenére, hogy városi gyerek, a természet mindig is közelebb állt hozzá, mint a Nagykörút vagy az Astoria zsúfoltsága és benzingőze. Mai posztjában ismét kultúrmissziót teljesít: túl azon, hogy megismerteti olvasóit egy amatőr, de jól képzett gombász-határőr (vagy határőr-gombász?) élményeivel, még étvágyat és kedvet is csinál egy jó gombaételhez.

Folytatás

415. – Dupla dobbantás

Határőrségi ismereteim alapjait a körmendi tiszthelyettes-képzőn szereztem. Nagyon jó emlékek fűznek ahhoz a két évhez, amit ott töltöttem. Élveztem, hogy végre elszakadhattam a szüleim néha túlzásba vitt aggódásától. Alföldi gyerekként a táj is nagyon tetszett arrafelé. Azóta is úgy gondolom: abban a két évben váltam gyerekből férfivá, nyegle középiskolásból hivatásos határőrré. Bár sorkatona nem voltam, de úgy gondolom, ez a két év simán felért egy 6 hónapos honvédségi szolgálattal. Nálunk is elég komoly alaki foglalkozások voltak, melyeket nagyon szigorú kiképzők tartottak. Egy ilyen alaki foglalkozás körül bonyolódtak azok az események, amelyek a következő történetem apropóját adták – vezeti fel mai posztját cattani kolléga, majd így folytatja:

Folytatás

406. – Nótafa! Nótát!

A katonák életében (függetlenül a korszaktól és az ideológiától) mindig is jelentős szerepet játszott a nótázás. Egy laktanyai udvar, egy alakulótér, egy kiképzőközpont évszázadok/évezredek óta elképzelhetetlen (volt?) alakizó, menetelő szakaszok és rajok nélkül, akik torkuk szakadtából énekelték az aktuális kurzus által kívánatosnak tartott katonanótákat, amelyek között voltak abszolút felvállalhatóak, s voltak… hát, valljuk be: kevésbé felvállalhatóak is. Kelempájsz barátunk a zenei emlékeiről mesél ma nekünk.

Folytatás

Szolgálati közlemény – Határőr-találkozó

Kedves kollégák, bajtársak, olvasók, szerzők!

A Milstoryblog Határőr Tanszékének Doktori Tanácsa megragadja az alkalmat és (fegyvernemi sovinizmustól teljesen mentes) baráti jobbot nyújtva minden ráérőt meghív 2013. március 16-án, szombaton Fertőrákosra, a Csapó Imre nyá. hőr. törzszászlós kolléga által fenntartott Vasfüggöny Múzeumba. A pontos cím: Fertőrákos, Fő utca 242. A találkozónak nincs különösebb apropója, tehát ünnepi tortával vagy díszbeszéddel senkinek nem kell készülnie, mással persze lehet :-)

Az esemény koordinátorai: szkv és Kelempájsz barátaink.

Itt a kommentek között lehet jelentkezni és megbeszélni a részleteket. Minden résztvevőnek jó szórakozást kíván tiboru bloggazda, aki fizikai valójában sajnos nem tud ott lenni, de várja a beszámolót és a képeket!

403. – Leszerelés

Szorgalmas és hűséges olvasóink tudják, hogy ezeken az oldalakon az elmúlt években számos milstory-szerző megemlékezett a leszerelés napjáról. Ezt a blogot zömében kérgesszívű aktív katonák és obsitosok látogatják, akik nem arról híresek, hogy mindenféle piszlicsáré emléken csak úgy elérzékenyülnének, de sokak szeme sarkába az egyenruhában eltöltött utolsó órák felidézése bizony még évtizedek után is egy kis, khm, ráadás-nedvességet csal. Buksitizedes barátunk sincs ezzel másként.

Folytatás

400. – Löketek

A Milstoryblog négyszázadik (!) sztoriposztjában (hurrá, hurrá, hurrá!) ismét jelentkezik cattani kolléga, aki aktív határrendészként ma két olyan éjszakás szolgálatról szeretne mesélni nekünk, melyeknek nem volt ugyan részese, de közvetlen kollégáival estek meg és – ahogy ő mondja – még mindig mosolyt csal arcára, ha eszébe jutnak. Látni fogjuk, hogy a két történetnek van némi népmesei íze, melyben a jó szereplő (határőr járőr) legyőzi a gonoszt (az ellenőrző elöljáró).

Folytatás