530. – Hírműhely 1.0

híradó1A most következő poszt (melynek elkövetője Pici kolléga) egy kicsit talán kilóg a sorból, mert inkább műszaki területet érint (a technikai érdeklődésű olvasóink máris dörzsölhetik a kezüket), de mivel katonai telefonműszerészünk eddig még úgyse volt, úgy gondoltam, hogy belefér a katonasztorik sorába.

Folytatás

528. – Unalom

uncsi2Aki volt őr, az tudja, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez az igen rossz, sőt: néha nagyon veszélyes állapot. Aki teheti, tesz ellene: volt, aki könyvet vitt magával, s volt, aki ágyneműt – kezdi BigJoe barátunk a mai posztját, ami a mindenkori katona talán legnagyobb ellenségéről, az unalomról szól.

Folytatás

527. – Pici kiképzése

szombathelyEz a három hónap kegyetlenül embert próbáló, nehéz időszak volt. Nem akarok oldalakat írni arról, hogy kiképzőink milyen bunkók voltak, az biztos, hogy mindent elkövettek azért, hogy a kötelező szabadfoglalkozáson kívül egy percünk se maradjon törni a fejünket azon, miért is vagyunk itt – írja Pici kolléga, majd folytatja:

Megtanultuk viselni és rendben tartani az egyenruhát, a fegyvert, a hírtechnikai eszközöket, az ágyunkat, a katonaládánkat, no és persze a körletet. Voltak szívatások is, de ezek többsége kollektív dresszírozásban merült ki, nem hagytak bennem mély nyomot, viszont két eset, melyek személy szerint csak nekem szóltak, az megmaradt az emlékezetemben.

Folytatás

522. – Pici mesél 2.0

kőszegPici kolléga folytatja:

A vacsora után beindult a beöltözési nagyüzem. Ebben a jóval éjfél utánig tartó procedúrában két emlékezetes epizód részese lehettem, akkor még nem is sejtve, hogy mindkettő az egész további szolgálati időmre is kihatással lesz. Az első az elhárítókkal kapcsolatos. A forgatókönyv szerint egymást követő eseménysor zajlott, orvosi vizsgálat, fodrász, civil ruha leadása, fürdés, kincstári ruha átvétele, beöltözés, én nem tudom mi és minden etapnál óhatatlanul kialakult egy sorban állás. Az szinte rögtön feltűnt, hogy a velünk rendeltetésszerűen foglalkozó hivatásos állományon kívül folyamatosan járt-kelt közöttünk néhány tiszti rendfokozatú fazon, akik kiszólítva egy-egy újoncot a sorból, félrevonultak a folyosó zugokba elhelyezett íróasztalukhoz és ott beszélgettek. Hát ők – mint később megtudtuk – elhárítótisztek voltak.

Folytatás

519. – Pici mesél 1.0

hőremblémaPici kolléga (isten hozta köreinkben!) meglepett egy ötven oldalas visszaemlékezés-sorozattal, ennek az első részét olvashatjátok az alábbiakban.

Bemutatkozásként csak annyit, hogy én 1964. november 25. – 1967. február 14. között őriztem a Magyar Népköztársaság államhatárát a Szombathelyi Kerületparancsnokság hírszázadának mondhatom oszlopos tagjaként, merthogy 187 cm magas vagyok, amiből aztán nem meglepő módon következik, hogy „Pici” néven váltam ismertté, nem csak a „Vörös Bika Szálló”-ban, hanem Kőszeg mindkét laktanyájában, a FEP-en és Undtól Szentpéterfáig a kerület mind a tizenhat őrsén.

Folytatás

518. – Bevonulás

VárpalotaEz nem egy történet, hanem kivonat a HATÁRŐRSÉGnél töltött 1 évemről. A nevek nagyrésze – sajnos – kiesett már fejemből. Amennyiben helyesírási, stilisztikai vagy egyéb hibát vétek, akkor már most elnézést kérek! – kezdi első, beköszönő posztját olajmag 01 kolléga, aki (ahogyan az a bevezető mondatból is látszik) a Milstoryblog (eddig se gyenge) határőr-szakágát erősíti. Üdvözöljük hát az új szerzőnket és lássuk, hogyan indult a 351 napig tartó periódus.

Folytatás

515. – A Nagy Kummantás

nyitKelempájsz kolléga felvezetője: a most következő kép némi disputa tárgyát képezte a közelmúltban, a Facebook „Szombathelyi Határőr Kerület” című oldalán. Buksitizedes arra tippelt, hogy a képen látható katona meghalt, én pedig arra, hogy csak be van b*szva. Aztán a kép tulajdonosa és készítője, Pöczön Attila bajtársunk felvilágosított bennünket, hogy szerencsére egyáltalán nem halott, és nincs is beb*szva, a kép beállított jelenetet ábrázol. Ő maga látható rajta éber szolgálatellátás közben. Nekem ez a kis jelenet nagyon megtetszett, ihletet merítettem belőle, annyira, hogy elkértem tőle a képet és engedélyt kértem arra is, hogy az alább következő történethez illusztrációként felhasználhassam. Ugyanis ez a kép akár rólam is készülhetett volna! Attila bajtárs pedig volt olyan kedves, hogy beleegyezett a kép felhasználásába. Ezért itt is kifejezem neki hálás köszönetemet. És ha már róla van szó, megemlítem, hogy számos elfogása volt, igen kiélezett helyzetben szolgált a határon, épp a délszláv háború idején. Érdemes lenne felkérni, hogy kalandjait foglalja írásba és ossza meg velünk.

Folytatás

512. – Konyhabugik 1.0

knyit0Amennyire az eddigi több, mint félezer, itt megjelent katonasztoriból kitűnik, az őrség mellett a konyhai szolgálat volt az a tevékenység, amiről egy átlagos katonaember bármikor tud tartani egy többórás előadássorozatot. Enni mindenki eszik, s laktanyán belül (jobb híján) erre a tevékenységre főként a legénységi étkezdében kerül sor. De ne feledjük a katonamondást se: nem mindegy, hogy az étkezdei pult melyik oldalán állsz… BigJoe is összeszedte a konyhai emlékeit, ezek első részét olvashatjátok most.

Folytatás

508. – Egy lövés – egy ember

majomKatonai (és nem csak katonai) alaptörvény, amivel minden épeszű ember tisztában van, hogy a fegyver nem játék. Ezt az újoncoknak az első kiképzési nap első órájában elmondják, minden hadseregben, Norvégiától kezdve Pirézián keresztül Új-Zélandig, de a nagy számok törvénye alapján mindig lesznek idióta majmok (elnézést a majmoktól), akik különféle okokból nem veszik figyelembe. BigJoe kolléga egy hasonló esetet elevenít fel, ami (spoilerezek!) háistennek – legalábbis a körülményekhez képest – viszonylag szerencsésen zárult.

Folytatás

499. – Lövészárok-sztori

lövészárokKiderült ám, hogy BigJoe barátunk tollából még egy rövid sztori lapult a merevlemezemen, úgyhogy egy vonónyival a félezredik poszt előtt gyorsan ezt is közreadom. A történet helyszíne továbbra is az egykoron szigorúan titkos nemzetbiztonsági ojjektum Csévharaszton, amit hős határőreink őriztek és védtek, roppant eredményesen.

Folytatás

493. – Dunakeszin

HŐRkutya2Ahogy visszanéztem az eddigi, közel félezer posztot, feltűnt, hogy két kategória erősen megelőzi az összes többit: az egyik a határőr kollégák visszaemlékezéseit tartalmazza, a másik pedig az egykori kutyás katonák sztorijai. Nos, Kelempájsz bajtársunk (mondhatni huszáros lendülettel) most egy olyan visszaemlékezéssel lepi meg a közösséget, amely mintegy közös eleme az imént említett két kiemelkedő halmaznak: határőrös is és kutyás is. Nem hinném, hogy nagyot tévedek, amikor azt mondom: szerintem nagy sikere lesz. Folytatás

487. – Háború!

BigJoe barátunk ma egy másodkézből származó történetet oszt meg velünk, amelynek számos tanulsága van. Az egyik ilyen a békeharcosok alapszabályát tartalmazza, ami ugye úgy szól: addig nincs baj, amíg a katonák nem jutnak lőszerhez. Lássuk a sztorit, amihez aztán a véleményeteket kérjük a kommentek közé. Vadászok előnyben.

Folytatás

482. – Határőr találkozó

A hat és fél évvel ezelőtt szégyentelenül és méltánytalanul megszüntetett Határőrség nemes hagyományai között szerepel, hogy a sorkatonák és tisztjeik még évtizedekkel a leszerelés után is találkoznak és felelevenítik a régi emlékeket. Az egyik ilyen esemény a közelmúltban történt, erről Kelempájsz bajtársunk számol be az alábbiakban.

Folytatás

476. – Bel-baleset

Egy csendes hétvégén Heman cimborám ET-zni akart. El is indult, kivárta a sorát. A sorban vadászok is álltak, amiből aztán baj lett, ugyanis a hatásvadászok kiszűrték a beszélgetéséből, hogy a 3. őrben szolgál. Gyorsan közrefogták, vonal megszakít, majd szóban inzultálni kezdték. Aztán tettlegességre is sor került, mert Heman viszonylag gyorsan felkapta a vizet – kezdi BigJoe az adyligeti belső villongások újabb fejezetét.

Folytatás

471. – Felüljárók

Kelempájsz kolléga mai posztja most sem nélkülözi a tőle megszokott, csöndesen nosztalgikus, lírai hangulatot, ugyanakkor azt sem tartom kizártnak, hogy vita kiváltására is alkalmas. A sorállomány és a hivatásosok közötti viszony mindig is neuralgikus pontja volt a laktanyák és az őrsök belső életének, s mindenkinek megvannak a szubjektív történetei a témáról. A szerző visszaemlékezéseit követően érdeklődve várjuk az olvasók pro és kontra élményeit.

Folytatás

469. – Kapcsolat a lakossággal

A korszerű katonai ismeretek művelői külön fejezetben (hogy azt ne mondjam: külön tudományág keretein belül) foglalkoznak a hadsereg és a polgári lakosság közötti intézményes kapcsolatok fejlesztésének jelentőségével. Ez az úgynevezett CIMIC, s jelen blog gazdájának annó még egy kétkredites, féléves tantárgyat is ért az egész a boldogult emlékezetű Nemzetvédelmi Egyetemen. BigJoe mai posztja bizonyíték arra, hogy a katonai-civil együttműködés a Néphadseregtől sem volt teljességgel idegen, noha egy kicsit mintha másként értelmezték volna, mint mi az előadásokon.

Folytatás

446. – Újabb riasztás

Többször volt már arról szó itt, ezeken az oldalakon, hogy az őrszolgálat mindig is alkalmas volt arra, hogy egy kis adrenalinlöketet adjon az amúgy unatkozó katonák véráramába. Hiába tudtuk, hogy milyen kicsi a valószínűsége egy valódi Eseménynek, azért a legnyugodtabb, leghalvérűbb katona (avagy határőr) vérnyomása is felment egy csöppet, amikor átvette a fegyvert, a fullos tárat, s kiballagott (vagy pláne ha riasztáskor kirohant) az éjszakába. BigJoe barátunk egy hasonló emlékét osztja most meg velünk.

Folytatás

442. – Lovasportya

A Milstoryblog oldalain sok szó esett már a katonai szolgálat nehézségeiről, az őrség lassan múló óráiról, a sötétségről, Tél tábornok kegyetlenségéről, de a katonaság kellemesebb oldaláról kevesebbet olvashattunk.

Ezt a részleges hiányt szeretné most Kelempájsz barátunk pótolni, a tőle megszokott líraisággal és természetszeretettel.

Folytatás

431. – Rémisztő világosság

Szerintem abban minden katonaviselt ember egyetért, hogy micsoda nagy különbség van fegyverdörrenés és fegyverdörrenés között. Egészen másként szól teszem azt egy lövészeten, megint másként egy figyelmetlen fegyvertisztogatás közben, bent a körletben, s ismét másként egy éles őrszolgálatban. Arról pedig, hogy hogy szól egy ilyen éles harci feladat végrehajtása közben, ráadásul a nyugati határon, ahol – akárhogy is nézzük – mégiscsak két ellenséges világrendszer nézett farkasszemet az átkosban… nos, erről ki is lenne kompetensebb beszámolni, mint Kelempájsz barátunk.

Folytatás