505. – Lövészeten

birkaLuckye kolléga nincs egyedül azzal az érzéssel, hogy – elmondása szerint – nagyon szerette a laktanyán kívüli eseményeket, mert megtörték az unalmat. Emlékei szerint – sajnos – az egy év alatt csak három ilyen volt, s ebből is csak kettőn tudott részt venni. A harmadik alkalommal pont az éjszakai lövészetből maradt ki, mert őrségbe volt osztva. Hogy ezt az öreg írnok rendezte így szívatásból, máig nem tudja. De lássuk, hogy alakult a másik két, laktanyán kívüli programja.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

504. – Debrecenben 2.0

deb2Végre fürdés! Törölközővel sorakozó, átvonulás a tiszthelyettesképzőbe. Villámgyors vetkőzés, aztán irány a zuhany! Állj! Hova rohan az elvtárs? Előbb eligazítás! Második lecke: ez nem egy civil csürhe, a fürdő meg nem a Gellért vagy Hajdúszoboszlón a nagymedence! – antikati kolléga ezekkel a szavakkal folytatja a múltkor megkezdett debreceni katonaemlékeinek felelevenítését.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

457. – Éleslövészet 2.0

Zweitakt kolléga ma ott folytatja a püspökszilágyi éleslövészet történetét, ahol a múltkor abbahagyta. Nem akarom fájdítani a szívét, csak annyit mondok, hogy (szerintem) az első igazi sorozatlövés által biztosított élmény és adrenalinlöket bizony semmi máshoz nem hasonlítható…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

452. – Lövöldözünk…

“Miben különbözi a katona a normális embertől? Többek között abban is, hogy néha lövöldözik. Nekem az nagyon néha volt… Az elsőt még izgatottan vártam, hogy na, milyen is lesz… a második az már csak olyan volt, hogy tudjuk le megfelelően, a harmadikat meg már a hátam közepére sem kívántam… Igaz, többet sem lőttem a 30 hónapos szolgálatom ideje alatt.”

Fogadjunk, hogy a rutinosabbak kitalálták: szögyi következik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

450. – Éleslövészet 1.0

A sok üresjárat, unatkozás és egyéb kamutevékenység soha nem erősítette a katonák és a hadsereg közötti szoros érzelmi kapcsolat kialakulását (hogy finoman fogalmazzunk), de azt el kell ismernünk, hogy az éleslövészet az mégiscsak egy olyan esemény, ahol és amikor az angyalbőrt viselő végre érzi, hogy na kábé ez az, amiért itt vagyunk. Zweitakt barátunk most az első éleslövészetéről osztja meg velünk emlékeit, pontosabban azok első részét. Folytatása nemsokára következik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

405. – Lövészet

Janicsár kolléga új belépő a Milstoryblog szerzői munkaközösségébe, aki magáról elárult annyit, hogy 1984/85-ben szolgálta fegyveresen a Népköztársaságot, a szombathelyi Hotel Garasinban. Táposként erősítette az MN 3715-öt, annak is a gépesített lövészezredét.

Mai – itteni első – posztja az éleslövészetek hangulatát és atmoszféráját adja vissza teljesen élethűen, dokumentarista stílusban; a szerző által végig használt jelen idő tényleg azt az érzetet kelti, hogy egyenes adásban nézzük az eseményeket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

277. – Tatárszentgyörgyi móka

Bedrock kolléga közel húsz éve intett búcsút a Honvédségnek, de az olyan emlékek, mint a gránátdobás, a lövészetbiztosítás vagy a menetgyakorlatok, a mai napig élesen élnek benne. És ezzel az érzéssel – többen vagyunk itt rá tanúk – abszolút nincs egyedül…
 

271. – Lezárás Hegyhátsálon

Hegyhátsál egy kis falu Vas megyében, nem messze Zala megye határától. Az első okleveles említése 1366-ból származik. Lakóinak száma 2008-ban 153 fő volt a Wikipédia szerint. A Zalaegerszegen szolgáló katonák számára ez a település azért volt fontos, mert a falu határában volt egy lőtér, amiről mai posztjában Optika számol be.

259. – Kreativitás


Papírzsepi
barátunk (aki amúgy a Lemilblog legfrissebb szerkesztője) itt, a Milstoryn is bemutatkozik. Mindjárt egy olyan történettel szolgál, amely egyfelől családi vonatkozással is bír, másfelől a nemzetközi fegyverbarátság új dimenzióját villantja fel, harmadrészt pedig a pálinka (mint egyetemes értékmérő) mindent megoldó képességére világít rá.

248. – Lövészverseny

Kőszegtől mintegy 3 km-re Horvátzsidány felé, az országút bal oldalán áll egy viharvert kőkereszt, talapzatán az A. M. D. G. betűkkel. Ez nem az AMD Géppisztolyt jelenti, hanem az Ad Maiorem Dei Gloriam – Istennek nagyobb dicsőségére – mondat rövidítése. Kelempájsz mai – szinte menetrendszerű – határőr-visszaemlékezése innen indul.

241. – Majdnem baj


A jó egy hónapos pihenő után újult erővel és változatlan lendülettel folytatjuk a katonatörténetek közlését.

Mai szerzőnk Wendiii, aki hajmeresztő posztjában arról mesél, hogy milyen érzés újjászületni egy rozzant katonai Csepelen. Elöljáróban csak annyit, hogy megfizethetetlen; a többire – mint tudjuk – ott az Eurocard/Mastercard.

225. – Lövöldözés a határon

Azt már többször mondtuk (és írtuk), hogy a határőrszolgálat tényleg élesben ment, és ezt komolyan is gondoltuk. Egy átlagos katona a lőtereken kívül nem nagyon hallott lövést, míg a határőröknél ez nem számított rendkívülinek. Kelempájsz tovább írja a Milstoryblog határőr-sagáját.

135. – A kézigránátdobás

Kézigránátot dobni nagyon macsós dolog. Az ember szeme előtt végigperegnek a háborús filmek vonatkozó kliséi: a marcona katona kezéből kiröppen a halálos szerkezet, robbanás, majd az ellen (önnön vérében fetrengve) kegyelemért könyörög, s közben a háttérben szól a diadalmas induló…

Hlkcica és kollégái azért nem pont így élték át, de legalább röhögtek egy jót.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

096. – A mesterlövész

A most következő, és Droidfigyelő kartács billentyűzetéből származó történet több szempontból is kivételes itt, a milstoryn.

Először is azért, mert eddigi gyakorlatunktól eltérően csak nyitóképet kerestünk neki, a szöveget magát nem akartuk megzavarni illusztrációkkal.

Másodszor a terjedelme miatt: olyan hosszú, hogy először részekre akartuk szabdalni, de rövid hezitálás után beláttuk, hogy a műélvezetet nem szabad megtörni, ezért a közel négyezer szavas alkotást egyben élvezhetitek.

Harmadszor meg azért, mert a mesterlövészek amúgy is szívünk csücskei – a róluk szóló Tiborublogos posztot ajánljuk mindenki szíves figyelmébe!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

026. – Tüzérségi bemutató

Mihály barátunk rövid, de annál hangosabb történettel írja fel magát a sztoribeküldők listájára. Túl azon, hogy megtudjuk, hogyan vesztette el dobhártyája érintetlenségét, a történetet (főleg annak legvégét) elolvasva az embernek óhatatlanul eszébe jut az egykori Néphadsereg illetékeseinek édes jó anyukája.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….