521. – Az utolsó hét

kilgyorSzögyi kolléga, blogunk legtermékenyebb szerzője nem hiszem, hogy különösebb bemutatásra szorulna. Mai posztjában a kiképzői időszakát zárja le, amúgy szögyisen.

Csodák csodája, elérkezett az alapkiképzés utolsó hete, bele nem pusztultam, bele se őrültem, a rajom is kezdett már egészen úgy viselkedni, mintha katonák lennének, istenbizony nem én tehettem róla. Ezen a héten már inkább csak az eskügyakorlás volt orrba-szájba, két „nagyobb” feladattal tarkítva: az egyik a harminckilométeres menetgyakorlat, a másik meg az éleslövészet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

511. – Kaja, pia, nő

sexnurseNem kell ahhoz filozófusnak vagy bölcsésznek lennünk, hogy belássuk: vannak a Földön örökérvényű, kikezdhetetlen alapigazságok, amelyekkel egy épeszű ember nemigen áll le vitatkozni. A víz nedves, a tűz forró… Várjunk csak, lennie kell még… Igen, megvan: kaja, pia, nő – ezen kívül érdekli valami a katonákat?

Szóljon, aki nem ért egyet szögyi kollégával!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

495. – Hétfejű sárkány, avagy vasorrú bába?

VÁP kocsiAbban az időben, amikor én szolgáltam, az egyik legnagyobb mumusként volt lefestve az újonc katonák számára a VÁP, vagy hivatalosan a Katonai Rendészet. Sokáig azt hittem, hogy a Katonai Rendészet az egy külön szolgálati ág, vagyis rendőrség a seregen belül, valahogy úgy, mint azt az amcsi filmekben (MP) láttuk. Valahol a vasorrú bába és a hétfejű sárkány között lett elhelyezve a katonák fejében. Sokak számára az is maradt a szolgálat teljes ideje alatt. Nekem azonban sikerült máshogyan is látnom – írja pilotax kolléga, akiről az eddigiek alapján ezt azért nem hittük volna :-)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

488. – Kondíció

A fizikai erőnlét kérdése évezredeken keresztül kardinális pont volt a mindenkori hadseregekben. A többé-kevésbé kötelező reggeli tornától az akadálypáyán keresztül egészen az (egyéni vagy kollektív) büntetésként kiszabott lefutandó kilométerekig elvileg mindnek egy volt a célja: megacélozni az állomány izmait, tüdejét és ezeken keresztül a kitartását, ami néha még sikerült is. S ezt bizony még az olyan örök szkeptikusok is kénytelenek elismerni, mint Szögyi. És akkor majd arra is kíváncsiak leszünk: neked milyen volt a kondid a seregben?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

477. – Szolgálat

Szolnokon kitört a tavasz, ennek egyik folyománya volt, hogy a negyedéves zászlósokat elvezényelték az avatás előtti csapatgyakorlatra. Kicsit megritkultunk, azért egy teljes évfolyam hiánya meglátszódik minden főiskolai életen. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor egy vasárnap este, amikor a helyi tisztiklubban éppen azon töprenkedtünk, hogy mit is tehetnénk minél hamarabb és minél jobbat a hazánkért, beköszöntött hozzánk Mandarin, aki a fent említett kontingensbe tartozott.

Ugye nem is kéne feltétlenül megneveznem a szerzőt? Háperszehogy szögyi… Lássuk, mi történt később.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

468. – Egy szegény kiképző panaszai 2.0

“Az eltávok a katonai főiskolán mondhatni automatikusak voltak hétvégenként, kivéve annak, aki nem (szóval nekem az első fél év elteltével), a szolgálatok meg szakaszszinten voltak leosztva. Minden hónap elsején jött a szkpkh (aki közülünk való volt), hogy ennyi és ennyi szolgálat van hónapban, ki mit vállal.”

Ugye ismerős a stílus és a helyzet? Igen, eltaláltátok: szögyi folytatja azon napok megörökítését, amikor a sors furcsa fintora révén kiképzőként tevékenykedett (az első részt itt olvashatjátok).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

463. – Az éjszakai Balaton

Pilotax barátunk egy újabb ejtőernyős történettel örvendezteti meg a minden bizonnyal karácsonyi bevásárlási lázban égő olvasókat. Mivel a megszokott téli szünet előtt ez az idei utolsó milstory, engedjétek meg, hogy mindenkinek boldog, békés ünnepeket kívánjak. Ha minden jól megy, találkozunk valamikor 2014 januárjának második-harmadik hetében. És persze továbbra is várom a katonatörténeteket!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

460. – Egy szegény kiképző panaszai 1.0

Szögyiről az eddigi posztjai alapján annyi, de ANNYI mindent el tudunk képzelni, hogy szinte belegondolni is fizikai fájdalommal jár, de hogy kiképzői szerepben is fellépett, azt – valljuk be – elég nehezen…

De a hadsereg a meglepetések örök területe, úgyhogy dőljünk hátra és folytatásokban ismerkedjünk meg barátunk ezen oldalával is. Ma az első fejezet következik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

456. – Páncélozott menü

Szinte biztosra veszem, hogy a katonatörténetekben elég nagy százalékban szerepel a kaja (az étel, az ennivaló, stb.), hisz Napóleon óta tudjuk (biztosan) hogy a katona leginkább a gyomrával menetel. Az is elő szokott fordulni a történetekben, hogy XY bevonult honvédnak/határőrnek/folyamőrnek és mire eljött a leszerelés ideje, felszedett 5-10 kilót. Mondjuk a 10 kiló plusz azért nem rossz, de tényleg hallottam már ilyet (ha ezt leosztom kettővel, akkor is 5) – vezeti fel proletair barátunk a mai, leginkább a gasztromilitary (vagy a militarygasztró) műfajához sorolható posztját.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

440. – Bumeráng

Nyíregyházán már betagozódtam abba, hogy amikor pl. úszóverseny volt, akkor szólt az Ácsjani, hogy szögyi, beírattalak. Oké, speciel úszni azt még tudtam, nem úgy, mint Béla, aki szintén be volt írva, csak azt felejtettük el tőle megkérdezni, hogy egyáltalán tud-e. Hát éppen azt nem tudott – írja szögyi barátunk, aki ismét aktivizálta magát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

433. – A tájékozódás legfontosabb kelléke

Számos olvasónkhoz és szerzőnkhöz hasonlóan pilotax barátunk a brezsnyevi éra kellős közepén volt sorállományú katona, s tudvalevő, hogy annak a korszaknak a szellemisége erősen rányomta a bélyegét az élet minden területére. És miért ne lett volna így a katonai kiképzés területén is? Teljesen értelmetlen és fölösleges dolgokat tettek ”Rettenetesen titkos!” minősítésűvé. Persze a katonaság mindig is szeretett titkolózni (ez azért érthető), de az értelmetlen titkolózás igencsak csökkentette a megfelelő kiképzési hatékonyságot. Persze ez éles helyzetben erősen a túlélés lehetőségét vette el  a katonától.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

419. – Sose ugrok egyedül!

Noha pilotax barátunknak nem ez a székfoglaló posztja (azt itt olvashatjátok újra), mégis csak most, a másodiknál használja ki a lehetőséget, hogy pár mondatban bemutatkozzon a Milstoryblog úri katonai közönségének, majd beszámoljon egy olyan történetről, aminek komoly pedagógiai vonzatai voltak, ráadásul olyan finom módszertannal, ami kizárólag az ejtőernyősöknek adatik meg.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

408. – Menetgyakorlat

“Emlékeim szerint 2000 meleg augusztusában pattant ki az akkori századparancsnokunk fejéből a (szerinte) remek gondolat, miszerint kellene csinálni egy kis harcászkodással egybekötött menetgyakorlatot. A századpéká nem volt szívbajos ember, a távot 100 (száz) kilométerben határozta meg, a gyakorlat időtartamát négy napra. Ez így nem hangzik olyan szörnyűnek, hiszen így 25km/nap átlag jön ki, ezt meg egy mélységi felderítőnek meg ugye fél lábon hahotázva is végig illene csinálnia…”

Láthatjuk, hogy Proletair mai történetének első bekezdése megint alkalmas arra, hogy felhívja magára az olvasó figyelmét. Lássuk, hogyan folytatódik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

383. – A reporvosi

Hónapok óta nem olvastunk semmit Proletair barátunk tollából, pedig az a helyzet, hogy a Milstoryblog beküldői versenyében sokáig ő birtokolta a „legtermékenyebb szerző” büszke címet. A kolléga most megrázta magát, s a hajózó állomány egyik kötelező púpjáról, az évenként esedékes reporvosi vizsgálatról számol be az érdeklődő tömegeknek. Csak kiegészítésként tenném hozzá, hogy egyszer (az ugrások megkezdése előtt) jómagam is végigmentem egy hasonlón (pedig csak sima sorkatona voltam), úgyhogy teljes együttérzésemről tudom biztosítani. Bennünket még az urológiával is ijesztgettek, de (mint utólag kiderült) vakriasztás volt, viszont vérnyomásemelőként kiválóan működött.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

362. – Köszönés

Elöljáróban azoknak, akik még túl fiatalok ahhoz, hogy saját emlékeik legyenek az átkosból, gyorsan elmondom, hogy a szabályszerű katonaköszönés-válasz az elöljáró „Jónapot, elvtársak!”-jára annó (is) az „Erőt, egészséget!” volt. Minden további releváns információ a kiliános eskütétel előkészítéséről Szögyi mai posztjában olvasható.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

352. – A sárga lap

Szögyi írásai általában nem igényelnek különösebb bevezetőt. Most sem teszek mást, csak betördelem mai posztjának első bekezdését:

Éldegéltem jókedvvel-bőséggel-szívatással, mint hal a kőporban, mígnem egyszer a második évben egy tanulmányi kirándulás alkalmával az akkori tanár el nem árulta, hogy a tanszékvezető már kikészítette nekem a selyemzsinórt. Maga a kirándulás sem volt egy túl szokványos, nem nagyon illett bele sem a katonai, sem a „normál” főiskolai életbe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

345. – Dekoráció

Egy-egy katonai kollégiumi szobában a körletek, falak kidekorálása mindig is neuralgikus pontot jelentett, főleg az elöljárók szemében. Érzéssel, tapintattal és finom lélektani megközelítéssel azonban mindig van esély arra, hogy a megfelelő magyarázatot előadva a főnököknek eredményesen megmagyarázzuk az esztétikai hogyanokat és a miérteket. Szögyi barátunk pedig – ahogyan azt tudjuk – mindig is erős volt alkalmazott pszichológiában..

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

319. – Miért nem lettem katonatiszt…

Azt, hogy hogyan, már jeleztem egy párszor – fegyelmi okból úgy baxxtak ki a főiskoláról, hogy a lábam sem érte a földet. Amúgy meg soha egész életemben eszem ágában sem volt katonának lenni, én is – mint minden értelmes ember – őszinte szívvel a hátam közepére sem kívántam az ilyen hülyeségeket. Hogy akkor mit kerestem katonai főiskolán? Hát úgy, hogy felvételiztem rá. Kétszer. Mert először nem vettek fel – kezdi mai gyónás-sorozatát Szögyi, mi pedig szívdobogva lessük a folytatást.