A mindenkori katona – és ezzel remélem, senkit nem bántok meg – elég egyszerű létforma: ha van mit ennie, innia és nem fázik, olyan rosszul már nem tudja érezni magát. Proletair mai története (érthetetlen módon) nem ejtőernyős-sztori, viszont rögtön cáfolja is az imént általam felfektetett axiómát; látni fogjuk ugyanis, hogy elképzelhető a mindeddig elképzelhetetlen: a katona nem fázik, mégis szarul van.
Egyszer egy cudar hideg téli héten két felderítő századdal kitelepültünk az egerbaktai lőtérre, hogy ott mindenféle remek dolgot műveljünk, például lőjünk rogyásig, hajigáljunk muzeális értékű nyeles gránátokat, meg gyakoroljuk a felderítő harcászatot.
A kitelepülés első mozzanata az volt, hogy a böszme nagy katonai sátrakat fel kellett állítani egy erdőszélen. Ez rutinmeló volt, gyorsan végeztünk. 
A két század hivatásosainak egy-egy szimpla sátor dukált, a legénységnek dupla sátor. (Biztos látott már ilyen sátrat mindenki, ha máshol nem, egy vidéki lakodalomban vagy majálison). Viszont mindegyikbe egy dobkályha jutott.
A napi kiképzés végeztével nekiálltunk fát gyűjteni. Valójában inkább fakitermelésre vagy erdőirtásra hasonlított 
a dolog, dehát biztosra akartunk menni; a francnak sincs kedve éjjel kettőkor rőzsét gyűjteni, mert alá lett becsülve a fűtőanyag-igény. Azt megbeszéltük, hogy a sátrunkban éjjel a fűtés állandó lesz; ezt úgy oldjuk meg, hogy egyes emberek óránként váltják egymást és raknak a tűzre.
Na ekkor az egyik hivatásos főtörzs összetrombitálta a két századot, és vigyorogva előadta, hogy a kályhákba óvatosan fűtsünk, mert a kéményből kipattanó szikra könnyen a sátor tetején landolhat és leéghet az egész, az meg nem jó, sőt: kifejezetten rossz. A szót a századparancsnok vette át, aki a rá jellemző tömörséggel kijelentette, hogy az ő sátrukba is a legénységnek kell a tüzet táplálnia. Van kérdés? Nincs? Helyes, nem is lehet. Oszolj!
Nem volt kérdéses, hogy a mindenkori tüzfelelős abban az egy órában átsétál a tiszti sátorba, és rak a tűzre. Így is lett.
Rám este 11-kor került a sor. Addig olvasgattam, a többiek aludtak, kellemes meleg volt a sátrunkban. Raktam rá pár darabot és kimentem a sátor elé elszívtam egy cigit és elindultam a tiszti sátorba. (Emlékeztetőül: ez fele akkora volt, mint a legénységi, de ugyanakkora kályhával).
Amikor csendben beléptem, szinte agyonvágott a hőség. A kályha néhány helyen 
pirosan izzott, az elődöm jól megdurranthatta. Az ágyakon a tiszturak alsógatyában izzadtak. Ekkor szólt hozzám igen halkan, de nagyon komolyan a századparancsnok: "Ha a tűzre mer rakni akár egy gyufaszálat is, agyonlövöm!". Én persze határozott és nagyon halk "Parancs, értettem!"-el feleltem, majd vigyorogva visszamentem a sátrunkba és fél óra múlva ébresztettem a váltásomat, meghagyva persze, hogy jól rakja meg a tiszti sátor kályháját, mert fáznak odabenn.
Másnap nagyon kialvatlan volt a vezérkar, és valószínűleg azért nem lettünk leb..va, mert az okostojás főtörzs és bandájának sátra, vagyis annak teteje vélhetőleg egy kipattanó szikra miatt leégett, és csillagvizsgálót csinált szerény hajlékukból. Ezzel megadta az egész nap alaphangulatát, merthogy napestig mentek az elmés (és már felidézhetetlen) szóviccek, amikben emlékeim szerint sokat szerepeltek a "fedél nélkül", a "hajléktalan", "barlanglakó", "piromán" és a "szerencsétlen hülyék" szavak, illetve szóösszetételek.
17 hozzászólás
1. spájdernecc — 2009-07-09 08:47
ha már kályha
a sztori valóságtartalmáért nem vállalom a felelősséget, a volt szakaszparancsnokom mesélte okulásképp, akiről viszont tudni kell, hogy a szürke valót olykor-olykor a maga szája íze szerint színezte :
A rutinszerű téli bakonyi kirámduláson a parancsnoki dobkályha „kipufogócsövére” valahogy nem került föl a szikrafogó elnevezéssel és funkcióval bíró fémháló.
Mivel a harckocsizó / merthogy az eset velük fordult elö/ nem csak a sereg ökle, hanem lustaságból adódóan találékony is, a fűtés könnyítésére egy bádogvödörnyi jefejt gázolajat készített a pk sátor mellé. Így nem kellett a tüzet folyamatosan vegzálni, ha a becsúszó szunyából fölriadva már csak a pislákoló parazsat találta, egy gázolajba mártott hasábbal csodákat lehetett művelni. Nem is lett volna semmi baj, ha fekt említett szikrafogó hiányában a kirepülő zsarátnokoktól izzani nem kezdett volna a sátor teteje.
Az észlelés után at őr persze beüvöltötte az éjszakába és a tiszti sátorba a TŰZRIADÓ, KÖRLETET ELHAGYNI! vezényszót, amelyet a fáradt, ájulásszerű álomból felriadt parancsnoki állomány különösebb mérlegelés nélkül végre is hajtott. A bökkenő csak az volt, hogy a mindig katonás „ötvenköbcentis” Tóth fhdgy menteni a menthetőt. sz első kezébe akadó vödör tartalmát az izzó sátortetőre borította.
Állítólag a misztikus / és igen nehéz / kékláda, a sátorvasalat és néhány fémtárgy kivételével minden porrá égett.
2. Kőmíves Kelemen — 2009-07-09 08:49
ez kurvajó sztori :D
3. ZöPö_ — 2009-07-09 08:53
Ó, a dobkályha… Olyan volt az nekem, mint a szégyellni való rokon, annyit aludtam sátorban a sereg alatt. FŐZ, SÜT, FŰT, ahogy a Moszkva téri neonreklám hirdette a hetvenes években, csak a dobkályha nem tiszta gázt fogyasztott, hanem _bármit_, fókazsírtól a szeméten át a bikmakkig.
Azt hittem, ennél rosszabb nem lehet. Aztán pár éve a lengyel hadsereg tábori vendégszeretetét megtapasztalva rádöbbentem, hogy pedig de. Az Óriás-hegységben (Karpacz) dobkályhákkal fűtött sátrakban láttak bennünket vendégül (ha valaki a „polak-wegier, dva bratanki”-val jön nekem, esküszöm, pofán csapom!). Már a becuccolásnál borzasztó érzések kerítettek hatalmukba. A sátor nagyjából úgy nézett ki, mint a magyar, még a kályha is, de a kályhacső… A magyar sátorban ugyebár a kémény a sátor tetején megy ki, így a dobkályha természetes helye a sátor közepe. A lengyelek úgy képzelték, hogy a kályhát az egyik sarokba állítják, egy könyök, egy vízszintes csőszakasz, ami átvág a sátorlapon, egy újabb könyök, majd azután a kémény. A szél meg úgy döntött, hogy éjjel fog feltámadni (még egyszer, késő ősszel, az Óriás-hegységben, már hó volt!) és szépen ledöntötte az összes kéményt. A ponyva csapágyába fogott vízszintes csődarab tengelyként fungált és szépen kifordította a belső könyököket a kályhákból. Az összesből nagyjából egyszerre. A füst meg szépen megtöltötte a sátrakat. Erős ordítozás közepette („innentől b*sszatok egyedül”) beültünk a buszunkba és kerestünk egy szállodát, amelyik hajlandó volt bennünket az éj közepén is fogadni, az Isten áldja meg őket érte.
4. ZöPö_ — 2009-07-09 09:05
@spájdernecc:
Ezeket a történeteket nem szeretem mesélni, de most ide kívánkozik: egy januári gyakorlat alkalmával befűttettek volna velünk a sebtében felállított parancsnoki sátorba (helyesebben, tiszti melegedő, mert csak nappalra kellett). A vizes fa azonban nem akart meggyulladni. No problem, ott a marmonkanna, honvéd elvtárs, zuttyantson be egy kicsit belőle a kályhába! De hiába, mert meggyújtani úgy sem sikerült. Zutty még egyszer! Igen ám, de addigra odabent benzingőz már volt elég… Ami szépen fel is robbant. A gyufával kísérletező srác az arcán égett harmadfokúra, majd, amikor ösztönszerűen rohant volna kifelé a sátorból, nem látott, egyenesen belefutott egy csipkebokorba, ami még fel is szaggatta a bőrét.
Tényleg útálom ezeket a sztorikat, csak most a „dobkályha” és a „lefejt gázolaj” hívószavak előcsalták belőlem. Majd mesélek a folytatásról, az már jobb valamivel. :-(
5. 68nyara — 2009-07-09 09:42
A dobkályhánál csak egy jobb volt, az olajkályha. Tél közepe, szigeteletlen faház (őrségnek jó az), tiszti üdülő, télire szigorúan bezárva, Balatonpart, 2 fő őrség, októbertől májusig (!). Olajkályha úszóházát kiszerelni, kipucolni és vissza, cirka 2 perces szintidővel alvás közben is ment a végére. A gondot csak az okozta, hogy mire észrevettük, hogy megint elaludt addigra kemény hideg volt a házban. Ugye az evidens, hogy senki nem ücsörgött egész éjszaka ébren, hogy ilyenekre figyeljen, elvégre nem azért helyeztek minket oda…
6. neménvagyok — 2009-07-09 12:28
Egy jó kis katona sztori. :o))
http://www.havashenrik.hu/index.php?data%5Bmid%5D=3&data%5Bbid%5D=1&data%5Bpost_id%5D=83
7. Szalacsi_Dezső — 2009-07-09 14:13
Mi egyszer egy éjszakai harcászatot a lövéstzárokban töltöttük. Rőzsefonattal volt az olda megerősítve, hogy nyáron be ne omoljon. de ekkor tél volt minusz 20 fok körül éjszaka. Az ároksor végén betonbunkerek voltak. na lebontuttuk a rőzsét, be a bunkerbe és tüzet raktunk. Na de ott se kémyény se balka. Sebaj, gázálarcot fel, oszt szunya. reggelre úgy néztünk ki mint egy csapat Waffen SS katona, olyan feketék lettünk a koromtól, De legalább élünk… azóta is.
8. Szalacsi_Dezső — 2009-07-09 14:15
balka=ablak
9. dozark — 2009-07-09 15:13
Egy ismerősöm mesélte évekkel ezelőtt, megtörtént.
Egy téli gyakorlaton a harcálláspont bejáratánál lévő őrsátorban oljkályhával fűtöttek, kétóránként volt a váltás. Valamikor éjjel a frissen érkezett őr úgy fél órával a váltás után érzi, hogy mintha leesett volna a hőmérséklet. Ránéz a kályha tetejére, látja a kis kémlelőn, hogy működik. Látja a mutatón, hogy olaj is van benne bőven. De csak nem érzi az elvárt meleget, járkál morog magában, mi lehet a gond? Megfogja a kályha oldalát, teljesen hideg. Nem érti. Felnyitja a fedelet, és a vicces, leváltott őr jóvoltából szembenéz vele egy bekapcsolt zseblámpa.
10. djsanyi — 2009-07-09 15:39
Mi annak idején Várpalotán hülyültünk az olajkályhával. Sofőrök lévén, tudtuk a módját, honnan szerezzünk egy kis kiegészítést a hivatalos adag fűtőolaj mellé. Éjszakai telephely- szolgálat idején, amit hárman láttunk el a kis telephely- szobában, egyikünk kiállt a helyiség elé, az egyik harcos tartotta az olajkályha tetejét, a másik kb. 2-3 deci olajat löttyintett a kályha égésterébe, majd az előző harcos lecsapta a kályhatetőt. A kívül álló bajtárs élvezte a kéményből kicsapó egy- másfél méteres lángnyelv látványát. Ezután természetesen cseréltünk, mindaddig amíg az éjszaka közepén nem kezdett el csörögni a telefon, az ÜTI volt, aki természetesen szintén végignézte a spontán tűzijátékot a nem egészen 50 méterre lévő ütiszobából. Belehorkantott egy barokk körmondatot a telefonba, majd letette. Reggelig nem is volt semmi gond, amíg meg nem láttuk, hogy a fél telephelyet vastagon borítja a korom, amit az alternatív kéményseprés hozott ki a kéményből. Na ott aztán mondtak olyat, p.csa is volt benne!
11. regisztráltam — 2009-07-09 15:57
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki
12. tiboru — 2009-07-09 16:13
@dozark:
És a vicces őr testét később hová ásták el?
13. dozark — 2009-07-09 16:41
@tiboru: Jóban voltak, oda-vissza ment a heccelés, ezt a meccset a leváltott nyerte. :-)
14. spájdernecc — 2009-07-09 17:29
mindettől függetlenül olyan pirítóst, mint amilyet egy vörösizzásban lévő dobkályhán egy másodperc alatt lehet készíteni…
hát, az elektromos kütyük csak ugatják a nyomát :)
15. ZöPö_ — 2009-07-09 19:25
@spájdernecc:
Igen, igen, igen! Máig a számban van ANNAK a pirítósnak az íze, egyetlen elektromos nem éri utól soha. Erre mondtam, hogy a dobkályha FŐZ, SÜT, FŰT. :-)))
16. djsanyi — 2009-07-10 09:31
@tiboru: ilyesmi sztori volt ez is, mínusz döglött madarak :-)
17. sóskatáska — 2009-07-10 16:51
@spájdernecc: koma te nem Pécsett voltál az Mn8677-nél? ott volt egy hk.zászlóalj pk. az 50ccm Tóth, de akkor már százados volt 86-ban
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.