Azt, hogy az ember a szovjet rendszerben (és főleg a szovjet hadseregben) fogyóeszköznek számított, már számtalanszor hallottuk, de békeidőben valahogy olyan költői túlzásnak tudtuk be az ilyen beköpéseket. Lajos mai rövid, de annál elgondolkoztatóbb sztorija arra hívja fel a figyelmet, hogy az a Kafka nevű prágai csávó tényleg tudott valamit…
Persze mindez még jóval a haderőreform előtt történt…
Iván szoldát
Ahogy az lenni szokott, minden bezárásra ítélt alakulatba a felszámolás előtt rengeteg pénzt, energiát beleöltek. Nem volt ez másként Egerben, Nagytarcsán, Vácegresen sem. A most következő események a cserépi laktanya bezárása előtt történtek meg.
Új földkábel lefektetéséről döntöttek. Sorkatonák kezdték el ásni a laktanyába vezető út mellett az egy méter mély, fél méter széles árkot. A technikai helyettes fejében megfordult a gondolat: segítséget kellene kérni valahonnan. Így jutott el a szentistváni orosz laktanyához. Az ellenszolgáltatásról nem tudok, de tény: kölcsönkaptunk egy árokásó traktort egy orosz katonával együtt, akit mi csak Ivánnak hívtunk.
Jó dolga volt nálunk. Igaz, a kiképzési időt végigdolgozta, de kiemelt kajanormát kapott és tetszett neki a "szabad élet" (biztosan volt összehasonlítási alapja!).
Az igazi történet akkor kezdődött, amikor egy hónap elteltével a technikai helyettes (aki perfekt beszélt oroszul) visszakísérte volna Ivánt a traktorjával. Az orosz laktanya kapujában a szolgálatnak elmondta, hogy visszahozta a katonát. A kapusok pedig ráförmedtek: tűnjenek el, nem hiányzik innen semmiféle katona, technikai eszköz meg pláne nem!
Semmilyen ráhatás nem segített.A magyar őrnagy sehogysem értette a dolgot, s hosszas veszekedés után visszaindultak Cserépbe. Egészen addig nem értette a dolgot, míg a késő esti órákban meg nem jelent nála a szentistváni orosz parancsnok. Nagy elnézéskérések közepette kiderült,hogy a laktanyájuk nagyon magas szintről ellenőrzést kapott, és hogy a hiány ne derüljön ki, törölték a nyilvántartásukból Ivánt is meg a gépet is!!!
Másnap szépen minden a helyére került, de ez a történet is mutatja, milyen állapotok voltak abban a "néphadseregben".
37 hozzászólás
1. Darahian — 2009-09-18 08:28
Jejzus. :O Végülis egy fegyveres alakulatnál LEGYEN REND :D
Exbarátnőm apja alez volt a kiegen. Ő mesélte, hogy a sorkatonával háborúban három napig számolnak, azt követően létszám felettinek minősül.
De hogy a traktornak mennyi a normája háború esetén…? :D
2. Szalacsi_Dezső — 2009-09-18 09:12
Háborúban három napig? Hú bakker, ez nagyon szarul hangzik.
És utána létszám feletti? Az mit jelent, hogy már kihúzzák a vacsoralistáról is?
Lehet, hogy Iván jobban járt volna ha örökre elfelejti őt a CA.
3. 68nyara — 2009-09-18 09:45
@Szalacsi Dezső: Minden haderőben számolnak ilyen időket, külön a különböző fegyvernemek, különböző technikáira. Muszály így tenniük, mert különben nehezen lehetne tervezni pl. a tartalékosok behívási ütemezését, vagy a hadianyag pótlását. Természetesen akkoriban mindenki a III. VH-ra készült, így időnként egészen elképesztő értékek láttak napvilágot. Ha jól emlékszem, a HK alakulatoknak egészen elképesztően alacsony „túlélési” idővel számoltak.
Ez persze nem azt jelentette, hogy elzavarták, ha visszajött a csatából. :-)
4. 68nyara — 2009-09-18 09:46
@Szalacsi Dezső: Ja, és ennél sokkal durvábban hangzik, ha már itt tartunk, a gyakorlatokon a tervezett veszteség….
5. Michael Collins — 2009-09-18 10:22
@68nyara: Ami még durvább, hogy nem csak tervezett, de valós veszteségek is voltak!
6. 68nyara — 2009-09-18 10:53
@Michael Collins: Persze, hogy voltak, minden hadseregben vannak. Csak Szalacsi kolléga értetlenül állt a tervezett veszteség előtt….
7. spájdernecc — 2009-09-18 11:45
@68nyara:
minket elvileg az idulási parancs kihirdetésével egyidejűleg töröltek a létszámból :)
8. 68nyara — 2009-09-18 12:42
@spájdernecc: szolnok? :-)
9. 68nyara — 2009-09-18 12:46
@spájdernecc: Nekünk azért adtak egy órát..:-)
10. Bashar — 2009-09-18 13:10
@spájdernecc: szállítógépestül? :)
11. mgabli — 2009-09-18 13:42
Es az milyen, hogy a sajat csapatainkra dobassunk atombombat. Egyik ismerosomnek volt belyarasa olyan helyekre ahol az elso csapasokat terveztek a harmadik VH-ra. A terkepen latszott, hogy elocsapataink elernek egy korzetet ahova egy atombomba ledobasa is tervben volt. Szemermesen rakerdezett mire a valasz: Ennyi veszteseg belefer.
12. mgabli — 2009-09-18 13:46
Amugy tudtommal fegyveres gyakorlat soran 4% emberi veszteseg a megengedett.
13. tiboru — 2009-09-18 13:57
@mgabli:
NÉGY SZÁZALÉK?????
Ez biztos? Nem okoskodni akarok, de nem ezrelék?
(Kurvasok ám 4 %… Egy hadgyakorlaton, ahol mondjuk zászlóalj-szintű mozgolódás van, ez tucatnyi főt jelent…)
14. Bashar — 2009-09-18 14:00
@mgabli: hmmm, ez szvsz – hangsúlyozom, magánvélemény – hülyeség, ugyanis az ember gyakorlatok alkalmával nem számol, szerintem még 1%-os veszteséggel sem. Hiszen a nevéből következően, a begyakoroltatás a cél, nem pedig a sorállomány mégjobban megutáltatása a sereggel.
egyébként nekem még úgy tanították, hogy 15-20%-os személyi veszteségnél már illik visszavonni az adott egységet – azért tegyük gyorsan hozzá, hogy itt már magasabbegységről beszélünk.
15. Bashar — 2009-09-18 14:01
@Bashar: hja nem gyakorlat hanem harci cselekmény alkalmával :)
16. 68nyara — 2009-09-18 14:16
@Bashar: Erről sok ilyen keringett, a CA-ban sokkal magasabb értékekkel mint az MN-re.
Az tény, hogy az CA-ban nagyobb veszteséget is ELFOGADTAK hadgyakorlaton. Nem tervezett veszteségről volt tehát szó, hanem inkább még megengedhetőről. Az MN (főleg a 60-as évektől) valószínűleg egyébként sem engedhette volna meg magának mondjuk a 10% veszteséget egy gyakorlaton….(az 1-et sem).
A SZU-ban viszont tudjuk, hogy valóban volt gyakorlat ahol az atombomba hatását vizsgálták harcoló alakulatokra (nem röhög! Nem azt, hogy egy közvetlen találatot kibír e a nyuszi zászlóalj). Itt inkább adott távolságokra elhelyezkedő alakulatokra gyakorlot hatásról volt szó. Megjegyzendő azonban, hogy ilyet az US Army is csinált, a 40-es évek környékén. Max a SZU-ban ez kicsit nagyobb méretekben, kicsit nagyobb rizikó bevállalásával történt.
17. Bashar — 2009-09-18 14:21
@68nyara: abszolút egyetértek. Egyébként evidensnek tartom, hogy a nagy testvér megengedhetett volna magának olyan „járulékos veszteségeket” amitől az MN már bedobta volna a törülközőt. Csak gondoltam ez eléggé nyilvánvaló, mintsem h bepötyögjem :)
Második bekezdés: multkor találtam a jútyúbon egy videót ami szintén az atombomba vs. a gyalogság,lovasság – csak nem orosz, hanem kínai vonalon. „Mókás” volt látni a pacik fején a gázálarcot…
18. Bashar — 2009-09-18 14:25
@Bashar: OFF, sorry de ha már szóba hoztam, itt a link:
http://www.youtube.com/watch?v=9xoHbBkUGSQ
19. 68nyara — 2009-09-18 14:25
@Bashar: Igen, mondjuk annyi volt csak a szépséghiba, hogy a „szocializmusban a legnagyobb érték az ember” mondották volt. Na a CA-ban ez keveset számított.
20. 68nyara — 2009-09-18 14:34
@Bashar: Az atom vs. gyalogság kísérletekhez hozzá tartozik, hogy ezekben a korai időkben (40-es évek, 50-es eleje)még nem voltak teljesen tisztában a hosszú távú hatásával asugárzásnak.
21. Sunsetjoy — 2009-09-18 15:35
@68nyara: magyarán nem tudták, hogy nem csak egyszer halálos, hanem legalább még 1x…
Jók ezek az illusztrációk :)
22. Rókakígyó — 2009-09-18 16:07
A felderítőket törölték a listából a bevetési paranccsal egyidőben. A tapasztalati elhullási ráta asszem 95 % körüli volt. A 100-ból öt embert újra bevetették. Valóban van realitása a 3 naponkénti újraszámolásnak. Ezt akár a Svejkből is tudhatjuk, ha már más élményünk nem maradt. Békeidőben nemigen voltak veszteségek még hadgyakorlaton sem. Azt hiszem, hogy kb annyian hullottak el, mint civilben. Én egyre sem emlékszem.
23. 68nyara — 2009-09-18 16:25
@Rókakígyó: Voltak veszteségek hadgyakorlaton, még az MN-ben is. Azért ez mégiscsak egy veszélyes üzem. Csak az utóbbi tíz évből rémlik gázolás és aknavető rátöltés is.
24. Bashar — 2009-09-18 16:59
@68nyara: ejnye, hát persze hogy nem számított! Hiszen ők már megvalósították a kommunizmust. :D *cinizmus off
Mondjuk egyszer érdemes lenne körbejárni a témát, hogy a régi Duna’, Bazalt’, Pajzs’ gyakorlatokon vajon voltak-e halálesetek – természetesen biztos voltak – és ha igen, mennyire dokumentáltak-visszakereshetőek. Na jó, valaki lőjön le mert eltolom itt a hülyeségeimmel az épp aktuális topic témájától a beszélgetést :D
25. Panzer — 2009-09-18 17:11
Tavol alljon tolem, hogy vedeni akarjam oket… de tegyuk azert hozza, hogy a SZU-ban is „csak” egy olyan nagyszabasu hadgyakorlat volt, ahol tenylegesen magasabbegyseg-szinten tettek ki az eloerot a nuklearis sugarzasnak – egy Tock nevu helynel kerult ra sor, talan 1954-ben.
Es ez azert meg a Voros Hadseregnek is sok volt, tobbet nem csinaltak ilyet (pontosabban nem lehet tudni rola, hogy csinaltak volna).
26. Szalacsi_Dezső — 2009-09-18 17:21
Én, mint lövész, vegyvédelmi rajban voltam. Amikor kipukkant Csernobil, akkor Zeg-en az Alpok alján kellett mérnünk a sugárzást midenen. Adtak egy sugárterhelés mérőt. Mondták, hogy ez azért kell, hogy egy bizonyos idő után ki kell jönni a fertőzött területről. De csendben hozzátették, hogy persze a számláló parancsra bármikor nullázható.
Nem lett tőle jó kedvünk. :-((
27. Szalacsi_Dezső — 2009-09-18 17:23
Mondjuk azóta is élek s még gyerekeim is lettek és szerencsére mindenből csak annyi van nekik, amennyi az előírás.
(Úgy értem 1 apa, 1 anya, mer a mai világban ugye nem tudhassuk :-))) )
28. kiruapu — 2009-09-18 19:40
Csernobilról jut eszembe:azokat a „sufi” naplókat nagyon hamar begyűjtötték!!!!
29. hungaryhonvéd — 2009-09-19 00:24
A sugárzásról anno nekünk is csak annyi okost mondtak, amiket már korábban Ti is említettetek… =) De jól meg fogom nézni az atomvillanást, ha látok olyat…!
Létszám feletti:
Szhely, őrszolgálat, valamikor a 2000-es évek elején, a legsötétebb éjszaka közepén. Járőrbe voltam beosztva. 1-es torony jelentkezik: Ismeretlen személy a kapujánál. Hő? Mi? Ho’? Mé’? Minek?
Azt a dandár át/leszervezése óta zárva-pecsételve-rohadva tartják. Ki lehet az a késői mókus?! Felcihellődtünk, az őrpókkal kicaplattunk. Nem kellett sokat menni, közelben volt a „technika”.
Egy srác tévedt rá a Söptei útról a hátsó laktanyai útra, a tök sötétben. Semmi gyanakvás, semmi kétely, hogy milyen kihalt már minden. Lemaradt az aznapi bevonulásról. Benézte a behívóját: reggel elindult az Alföldre… Visszaküldtük az aktív kapuhoz.
Úgy hallottam, másnap arra hivatkozva, hogy nincs fogkeféje – szociális indok, le is szerelték azzal a lendülettel. Egy estés, ezek szerint létszám fölötti katona volt a srác. Még meg sem melegedett alatta a laticer őt máris kihúzták a névsorból…
Na erre mondják azt, ha már késel, akkor ne menj be, mert csak adminisztrációs zavart okozol!
30. Adani — 2009-09-20 10:59
@hungaryhonvéd:
Egy történet szerint megkérdezték egy (sor)katonástól, h mit tenne ha atomvillanást látna? A válasz:
-Jelentem leülnék és nézném ,mert ilyet többé úgyse látok.
31. Bashar — 2009-09-20 12:04
@Adani: hja meg a másik két életbölcsességet is csapjuk gyorsan hozzá. Szem becsuk mert a rohambili belefolyik, és hk mögé sem állunk, mer’ az meg ránk olvad…
32. Bambano — 2009-09-20 13:15
@68nyara: jaja, az tényleg durva lett volna, mert ilyen soha nem volt.
33. Optika — 2009-09-21 08:24
Azt, hogy mi a teendő atomvillanáskor azt unalomig gyakoroltatták velünk.
De már nem emlékszem kristálytisztán.
„Atomvillanás jobbról”, akkor azt hiszem jobbra az atomvillanás felé hasra kellett vágni magunkat, a fegyvert magunk alá helyezve és a vv köppenytmagunkra terítve. Vagy valami ilyesmi, helyesbítsetek ha tévedek.
De az tuti, hogy az atomvillanáskori teendők gyakoroltatásának csak annyi értelme volt, hogy ezzel jól lehetett szopatni a népet.
Azt hiszem a bevonuláskor 1986. hajnali 6 órakor megérkezve, láttam olyat aki már akkor távozott. Akkor a létszámfeletti dumát hallottam, a valóság azonban az volt, hogy a srác harmadik gyereke a behívó postázása és a bevonulás között született meg. Csupán annyi ideig volt a bevonulást intéző sportcsarnokban, amíg bemutatta a hivatalos papírt.
34. fantomka — 2009-09-21 15:28
Üdv!
Szép sztori ez is… A CA-ról nekem is mesélt szépeket egy ismerős, aki anno elhárítási vonalon mozgott (és pl. szökevényeket kerestek).
A kommenteket olvasva merült fel bennem, hogy:
a sebesültek nem számítanak bele a veszteségekbe? :)
Egy-egy húzósabb gyakorlaton előfordul az olyasmi, főleg ha közben mindenféle repülőgépekből ugrálnak ki…
Veszteség sztem az, aki már nem hadrafogható (akár egy jobbfajta bokaficam miatt).
De javítsatok ki, ha tévednék :)
35. fantomka — 2009-09-21 15:33
Jah és alternatív verzió, hogy mire vigyázzunk atomvillanás esetén:
hogy ne folyjon a szemedbe a sisak…
36. Adani — 2009-09-21 16:03
@fantomka:
Szintén régi vicc, de tuti ,h van valóságalapja és elsütötték már páran:
-Mi történik ha ellövik az egyik fülét?
-Rosszabbul fogok hallani.
-És ha ellövik a másikat is?
-Rosszabbul fogok látni.
-MIÉRT??????
-Mert leesik a szemüvegem. :)
37. eMM2 — 2009-10-08 15:04
Az Ivánok elég sokat fordultak elő a Kisdunaparton kiskunlacháza tájékán a röptérről.Jöttek pecázni a stégekre emléxem hogy Pravdába csomagolták a csalit.Meg csencselni, harckocsin meg röpülőgépen kívül szinte minden kapható volt,üzemanyag,autógumi, de még látcső is……….Jókis hiányghazdálkodásba jóvolt az,mondjuk benzint lehetett kapni csak így olcsóbb volt bár ritka madár.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.