118. – Kakastollasok

Posted on 2010-01-20 by tiboru

Obsitos kolléga egy kettős időutazásra hív bennünket. Első körben úgy 43 évet repülünk vissza, egy olyan korszakba, amikor (digitális trükkök híján) a magyar filmkultúra még megengedhette magának, hogy a tömegjeleneteknél tényleg tömeget filmezzen. Na és honnan lehetett tömeget szerezni..? És hogy miért kettős időutazás? Majd meglátjátok.

1967 tavaszán friss, alig két hetes kopaszok voltunk. Ijedtek, zavarodottak, fáradtak, mindig éhesek és szomjasak. Az egész napos alakizások, fegyelmezések és szívatások után érdekes változatosságnak tűnt, hogy egy reggel gépkocsira szálltunk, és vagy száz másik sorstársammal együtt meg sem álltunk az egyik pécsi sportpályáig.

Pillanatokon belül csendőregyenruhába bújtattak és megkezdődött a szinte végnélküli vonulgatásunk a pályán: hol körbe-körbe, hol oda-vissza. Közben filmeztek. Időnként nagy kiabálások hallatszottak a stáb felől, addig csorda módra toporogtunk. Hamar rájöttünk, hogy ez is csak egy újabb szívatás. A májusi melegben „Atya” barátommal meg is untuk a porban való ide-oda vonulgatást, ráadásul a vastag csendőrruha sem volt valami kényelmes.

A sor végére és szélére oldalazva az első adandó alkalommal beosontunk az öltözőbe. Először csak az volt az elképzelésünk, hogy ott, a hűvösön elszívunk pár cigit és pihengetünk. Felderítve a helyiségeket hamar rájöttünk, hogy a mosdók ablakai az utcára nyílnak, illetve egy kis közre, egyfajta kis udvarra, ami az utcára vezet.

Nem is töprengtünk sokat, kimásztunk és amúgy kakastollasan, Mannlicherestül végigsétáltunk rajta. Semmi helyismeretünk nem volt, mégis két-három sarokkal odább már találtunk is egy kocsmát.
Nagy élmény volt végre szabadon poroszkálni a csendes kertvárosi utcácskában. Beballagtunk a kocsmába, a puskákat illendően a pulthoz támasztottuk, a kakastollast levettük és rendeltem két korsó sört. Hamar elfogyott, de nagyon jól esett. „Atya” is összekapart annyit, hogy visszahívott. Most már ráérősebben szopogattuk, közben nézelődtünk. Végre más arcokat is láttunk az addig megszokott (és megútáltak) helyett.

Egy idő után azért feltűnt, hogy egyre többen hagyják el a helyiséget. Mivel több pénzünk már úgysem volt (szerencsére) és úgy éreztük, hogy az időnk is vészesen fogy, mi is követtük őket. Most már gyorsabb léptekkel masíroztunk vissza. Az ablakon visszamászva nagy megelégedéssel láttuk, hogy a pályán még mindig nagy a fejetlenség. Nyugalomba helyezkedve, cigizve vártuk meg a forgatás végét és a többiekkel együtt öltöztünk vissza és mentünk vissza a laktanyába. A kutya sem keresett minket.

Egészen másnap reggelig, amikor a politikai tiszt a Dunántúli Napló reggel megjelent cikkéből ordítva idézte, hogy "a múlt sötét kísértetei, kakastollas csendőrök parádéznak Pécsen!" Arról bezzeg egy szót sem írtak, hogy Jancsó Miklós a kiskatonák ingyen statisztálásával forgatja a Csend és kiáltás cimű filmjét. Nem lehetett ez sem teljesen szabályos, mert pár nap után az – elég lagymatag – vizsgálat szép csendben befejeződött. A mai napig nem kerültek elő a békésen sörözgető munkásokat a kertvárosi kiskocsmában rémisztgető kísértetek.

[A bloggazda kiegészítése: engedjétek meg, hogy a figyelmetekbe ajánljam egykori tanárom, dr. Kaiser Ferenc könyvét: A Magyar Királyi Csendőrség története a két világháború között (Pannónia könyvek, Pécs, 2002, 175 pp, ISBN 9-6390-79820). tiboru]

37 hozzászólás

1. ZöPö_ — 2010-01-20 09:39

@tiboru:

Az a vicc megvan, amikor Eulália nővér beszámol Leokádia nővérnek, hogy az erdőben találkozott egy század katonával?

– És mit csináltál, drága nővérem?
– Erélyesen rájuk szóltam, hogy tolják le a nadrágjukat…
– Jézus, Mária!
– … és felhúztam derékig a szoknyámat.
– Édes Istenem, az egész század végigment rajtad!
– Ugyan, dehogy is! Felhúzott szoknyával sokkal könnyebb futni, mint letolt nadrággal!

37 hozzászólás

Szólj hozzá