A rigóképző számos katonatörténet bölcsője volt annó; hlkcica olvasónk most az egyik saját termésűt tárja a milstoryblog műértő közönsége elé, amelyben az alkohol iránti elkötelezettség kemény harcot vív a tudásszomjjal.

Katonaidőmat a Magyar Honvédség szentendrei kiképzőközpontjában kezdtem tölteni. Itt a sorkatonai állományon kívül tiszthelyettesi és a Zrínyi Miklós Katonai Főiskola kihelyezett tiszti képzése folyt. Meg ott voltunk mi, a lediplomázott szerencsétlenek, akiket behívtak katonának tartalékos parancsnoki tanfolyamra – megszokott honvédségi szóhasználattal: rigóképzésre.

Mindez abból állt, hogy a szokásos féléves kiképzés mellett fél évig katonai iskolába jártunk; volt ZH, meg vizsga a végén, ilyenek. Természetesen ez maga nem lett volna mentálisan túl megerőltető, mégis volt valamiféle tét-jellege, mert – a híresztelések szerint – vizsgaeredménytől függően lehetett jobb/rosszabb alakulatba kerülni. És ugye Lentit senki sem akarta…

Ennyit a bevezetőről. Történetünk hőse Senye hallgató őrmester (ilyen mókás rendfokozatot kaptunk az alapkiképzés után). Senye, G. Laci barátom és én lemaradtunk valamiféle ZH-ról (kb. az üteg felállításának megelőző lépései, vagy valami hasonlóan drámai tárgyban), emiatt pótzéhát kellett írnunk.

Nos, Senye ivott. Erősen. Gyakorlatilag 20 éves korára sikeresen lepusztította magát totális alkoholistává. Evvel még nem lett volna probléma, de sajnos emellett Senye gyakorló szociopata volt. Ha valaki felverte – gyakorta részeg – álmából, az első reakciója ez volt: ölni! Saját szobatársai egy térképtartó rúddal keltegették biztos távolságból, majd az első mozdulatokra kimenekültek a körletből. 10-15 másodperc múlva már vissza lehetett menni; ennyi idő alatt Senye barátunk többnyire befókuszálta a környezetét és alábbhagyott a tombolás. Hozzáteszem: a fiú erdészként dolgozott és 3-4 ember kellett a leállításához, 1 versus 1 szóbe se jöhetett…

Nos, a szokásos napirend szerint ébresztő, reggeli torna (ellógása), reggeli, századsorakozó, jelentések után lassan indulni kellett volna a 8 órai ZH-ra. Senye részegen hortyogott (jellemzően saját körlete rejtegette). Sorsot húztunk, majd elbúcsúztunk egymástól G. Laci barátommal. (Nem nekem kellett felkelteni, a saját körlettársai pedig be se engedték Lacit, míg ők el nem menekültek valamennyien).

Az első ütés nem találta el. Utána meglepő módon sikerült meggyőzni, hogy térjen magához, még meg is köszönte, hogy milyen rendesek vagyunk. (Na ja: hordtuk a ruháját, segítettünk, elmagyaráztuk, hogy esetleg oda kéne érni… ilyesmi). Nekiindultunk, mire rájött, hogy ma még nem gyújtott rá. Jó, rendben: cigi, tűzadás, elindulunk. Kicsit paráztunk, mert a jó Senye az alakulótéren átvágva kívánta az utat lerövidíteni. Cigizve, borostásan, lógó gyakorlóban. Szorosan közrefogtuk, hátha egy távoli szemlélő felleli rajtunk az alakiság távoli látszatát és mégsem lesz botrány.

A lendület nagyjából az alakulótér közepéig tartott, ahol is Senye összeomlott. Leült és közölte, hogy képtelen gyalog továbbmenni (nem is értem mire gondolt, hogy elkötünk egy önjáró tarackot, beparkolunk mellé és elfuvarozzuk még 200 méterre?). Megvártuk hát szépen, míg elszívja a cigijét (egy örökkévalóság volt, közben további rímeket kerestem az "egy év Lenti – helyrebillenti"-re), majd felnyaláboltuk és bevonszoltuk az iskolaépületbe. Innen már ment minden, mint a karikacsapás. Mivel a ZH-t ülve kellett megírni, ez még Senyének sem okozott további megterhelést a másnaposság leküzdésében. A nevét sikerült felírnia (láttam), majd édesen elszunnyadt. Hála istennek a ZH-t írató őrnagyot nem izgatta a három szerencsétlen rigó, nemigen foglalkozott velünk.

Beletelt pár percbe, mire kedves társunkat az asztal alatt felrugdaltuk. Nagy lendülettel írt valamit, aztán elolvasta a feladatot. Ez már sok volt.

– Őrnagy Úr!!! – bökdöste tollával a feladatlapot – Van itt he egy kis cuccos! (de valami iszonyat borízű hangon).

Aztán kérdezett valami olyan baromságot, amitől megállt bennünk az ütő. Hál’ istennek az őrnagy vette a lapot, ránknézett, majd közölte, hogy írjuk meg a kollégának. Megírtuk.

A ZH-k és a vizsga eredményétől végül is nagyon komolyan függött a további fél éves sorsom. Meg attól az üveg whiskytől, amivel megváltottam a helyemet az isten háta mögül a ceglédi tüzérdandárhoz. De az ottani móka már egy másik történet.