150. – A látogató

Biztosan mindenki emlékszik gyermekkorából a Hófehérke és a hét törpe meséjére, s ezen belül arra a momentumra, amikor valamelyik alacsony növésű szereplő döbbenten felkiált: Ki feküdt az ágyacskámban?!

Obsitos bajtársunk annó hasonló meglepetésben részesült. Az eset körülményeiről olvashattok a következőkben.
 
Öregkatonaként már egészen jó kapcsolatba kerültünk Harcos őrmivel. Gyakran úgy intézte, hogy napos szolgálatot adtam olyankor, amikor ő volt az ÜTI. A napos egy piros karszalaggal és egy AK-szuronnyal felszerelkezve állt a kijelölt helyén, reggel ébresztette az alakulatot, reggelitornáztatta, étkezésekre felvezette a tüzérek étkezőjébe, este takarodó, őrök felvezetése és általában minden arrajáró felettes óhajának azonnali teljesítése volt a feladata.

Harcos őrmi éjfél felé gyakran (és halkan) kiszólt az ÜTI-szobáról:

– Gyere csak, tizedes… Tudod, mi a dolgod: egykor és négykor bejelentkezel az Áperbe, ötkor ellenőrzöd a körleteket, hatra én is itt vagyok.

És már el is tűnt, mint a szél. Én meg tettem a dolgomat; mondjuk aludni nem lehetett, de olvasgatni igen. Kétszer bejelentkeztem, kétszer ébresztettem és váltottam az őröket, reggel meg zseblámpával benéztem a körletekbe.

Nem is igen akartam hinni a szememnek. Becsuktam az ajtót, mély lélegzetet vettem, álldogáltam egy kicsit és újra benyitottam. A saját, mondom: a SAJÁT ágyamban feküdt valaki! Csak egy sötét zakó ujja lógott ki, de világosan látszott, hogy fekszik ott valaki, jól bebugyolálva a pokrócba. Odaóvakodtam és elkezdtem ébresztgetni.

– Haggyá’ má’, haggyá’! – hallatszott. Végül azért csak sikerrel jártam: egy öltönyös, nyakkendős, fehéringes pofa bontakozott ki az ágyból.

– Mit csinál itt, jóember? Hogy került ide?! – kérdeztem, nem kicsit meglepetten.

– Há’ ez a saját ágyam! – válaszolta ködös tekintettel.

Később azért csak-csak sikerült tisztázni, hogy két évvel ezelőtt itt volt katona és tényleg pont ez volt az ágya. Gyakran kiszökött borozgatni a közeli (7 kilométerre fekvő) faluba, így jól ismerte a járást. Most meg, szombat délután esküvőn vett részt ugyanott, utána meg a lagziban mulatott. Boros fővel hajnalfelé visszahúzta a szíve, kijátszotta az őröket, átmászott a kerítésen, a napos sem állította meg a folyosón. Akadálytalanul hortyoghatott a „saját ágyában”, alig bírtam felkelteni.

Még akkor is szorongatta az ötliteres borosbutykost, amikor az őrökkel szépen átsegítettük a kerítésen. Annyira részeg volt még mindig, hogy eszébe sem jutott minket is megkínálni, pedig kétszer is „lelőhettük” volna. Egyenesen visszaindult a lagziba.
 

20 hozzászólás

 1. Lyanko — 2010-04-09 08:06 

Jó volt, álmaimban nekem is néha előkerül a katonaság. Szerencsére mindig felébredek. Otthon.:-)

 2. Adani — 2010-04-09 08:40 

Hát igen, a részegség néha okozhat hasonló dolgokat, mikor a valósággal megszűnik a kapcsolat és a helyismeret is cserbenhagy. A sátor elé kitett részeg meséjét tuti ismeritek mikor féltek ,h be fog hányni ezért kitették a sátor elé, h majd inkább oda, meleg van nem lesz semmi baja. Felkel cipzár lehúz sátorba róka be. Mert ő azt hitte a sátorban van. Katonák, piknikező fiatalok, sok változatban ismert, h kikkel esett meg a sátorba behányás a közös elem.

 3. hazitroll — 2010-04-09 09:20 

Nekem egy haverom az épp átépítés alatti, amúgy lezárt volt kollégiumába sikeresen beteleportált részegen. Mivel ott lakot sok évig, pár héttel a kiköltözése után az automata pilóta még odavitte :) De azért a seregben ez szerintem durvább. Jó sztori, köszi!

 4. Adani — 2010-04-09 10:29 

@hazitroll:

Másodéves kollégistaként az első nap este történt az, h bejött egy totál részeg vki é lakótársamat elkezdte rángatni le az ágyról ,h ez az én szobám mit keres ő itt. Én a másik ágyon aludtam, el se ébredtem rá utólag mesélték. Másnap meg jöttek elnézést kérni ,h bocs, de 2 évig itt laktunk és hát a teleport idehozta és olyan részeg volt, h kiment a fejéből ,h már nem itt lakik.

 5. GrG — 2010-04-09 10:35 

Mi dec 23án este 11 körül mentünk haza 85-86 körül a JózsefAttila lakótelepen, és nem tudtunk bemenni a lakásba mert valaki beletörte a kulcsot a zárba. Aztán a szomszéd mesélte, hogy egy részeg barom, aki a szomszéd ugyan ilyen házban lakott próbált bejutni a lakásba és ő lehetett ez a barom. Sebaj, mi fiatalok megnéztük az egyik szomszédnál a Madmax-et, a szülök meg boroztak és záratfúrtak. Egész jóba lett az egész emelet, pedig már 7 éve ott laktunk.
G

 6. vén betyár — 2010-04-09 10:44 

Azért a képen ábrázolt lagziba én is benéztem vóna…Meg a bitykost is őrizetbe kellett vóna venni, veszélyes ilyennel mászkálni…
A sátras meg úgy történt velem, hogy a barátommal megbeszéltük, hogy aki becsajozik az kiteszi a cipőjét a sátor elé.Éjfél felé hazatérve látom ám a cipőt!Meg vmi hangokat is hallok!Séta!Séta!Séta!Hajnal négy is elmúlt már, amikor több km-el a lábanban, szédelegve az álmosságtól úgy döntöttem, hogy cipő ide, cipő oda, lefekszem.Hortyog ám kegyetlenül az én jópajtásom.Egyedül!Kérdem tőle:moderálva?
Bazki!Elfelejtettem bevenni a cipőt, amikor elment a csaj!

 7. Szalacsi_Dezső — 2010-04-09 11:25 

@Adani: Az avatarodat nagyobb méretben hol lehet letölteni?

 8. Old Man — 2010-04-09 12:18 

Nocsak, nocsak!Régi barátaink, Obsitos honvéd és Harcos szaki hogy lépegetnek fölfelé a ranglétrán!Gratulálok!

 9. Adani — 2010-04-09 13:09 

@Szalacsi_Dezső:

pl. itt:
kepfeltoltes.hu/090615/ceed.kia.fa.somat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Az első találat a Google képkeresőjében.

 10. vén betyár — 2010-04-09 13:20 

@Adani: Azt aaaaaaaaaaa!Betyáros!:D

 11. Rókakígyó — 2010-04-09 17:27 

én meg egyszer egy ufoval harcoltam az őrsávban. Senki nem hitte el.

 12. franta — 2010-04-09 19:20 

Na, az ilyen honvídot kitüntetni! Mi több, előlíptetni!
Mert nem a kapun próbálkozott bejutni, ami érthető ugye, mivel dobizott – az állapotának megfelelő pszichéje szerint. Vagyis vissza akart jutni a megszokott kis ágyikójába, az ismert – azaz jól begyakorolt, immáron reflexszerű – útvonalon. De hogy a p…ba mászta át a kerítést vagy akármit?
Valahogy, talán úgy, hogy ez a reflex velejárója.
Őrség – hansúlyozom, begyakorolt, ösztönös téma – átb…va. Átsétál a „kertek” (mondjuk alakulótér) alatt, ez is tiszta ügy. De hogy nem veszi észre a szolgálat, vagy a körlet legalább egy félálomba lévő tagja, hogy bejött egy ufó?
Amúgy tényleg rendesek voltatok vele szemben. Teszem azt a SZU-ban tán még ott is fogták volna. Ha már egyszer ez annyira a szívedhet nőtt… :)

 13. franta — 2010-04-09 19:23 

Folytatás a SZU esetében. Maruszja kissé ledöbbent volna, hogy a szerelme viszadobizott a Szovjketszije Armijába, míg ő a „korábbi” hivatalos leszereléséig hűségesen várt rá évekig. :))))

 14. fakir — 2010-04-09 21:02 

Lehet, hogy a saját esküvője volt, és úgy gondolta, ennél még a hadsereg is jobb. :-))))

 15. szaGértő — 2010-04-09 22:26 

Nálunk egyszer egy vaskalapos ales volt az üti. Jött be a srác este 10 körül kimaradásról, mert nem jött össze a csaj.

Az ales közölte vele, hogy reggel 6-ig szól a könyve, tessék akkor visszajönni. A srác kénytelen volt befelé dobbantani, hogy legyen hol aludnia.

 16. Adani — 2010-04-09 22:32 

@szaGértő:

Olyat is hallottam ,h volt egy olyan katona, aki nagyon nemtörődöm meg visszapofázós meg hasonló volt állandóan fenyítve volt szinte mindig eltáv és kiamradásmegvonás volt a jussa, sosem volt kint, ugratták is, h mi van te sosem mész kimaradásra vagy eltávra erre mondta, h voltam én kétszer is, egy rövid és egy hosszú. Aztán mondja tovább ,h a hosszúnál kilógott a kerítésen át az első kocsmáig még az első sört sem tudta meginni már rátaláltak a katonai rendészek és vitték vissza. És a rövid? Akkor már a kerítésnél elkaptak.

 17. Old Man — 2010-04-10 05:58 

Nem katonás, de sátras:
Nyaranként rendszeresen a Római-parti kempingben sátraztunk,onnan jártunk dolgozni is.Négyre húztam az órát, felkeltem, elmentem.
Barátom ötkor.
Egysze kitalálta, hogy a sok hülye nyaraló bosszantására fölhúzza az órát 6-ra is.
Két nap múlva „betörtek” a sátrunkba.Csak az órát vitték el!

 18. franta — 2010-04-11 09:45 

@szaGértő: Nem rossz. De nem lehet, hogy akkor jövök vissza idő előtt, amikor akarok?

 19. fakir — 2010-04-11 14:28 

@franta:
De igen.

 20. Adani — 2010-04-26 14:44 

@Old Man:

Régi történet, h felvágós család elmegy Görögországba nyaralni majd mesélnek ,h milyen jó volt tengerpart meg egyebek egyszer a lakókocsiba is betörtek, de érdekes, h semmit se vittek el még az elölhagyott pénztárcából sem hiányzott semmi és a fényképezőgép is ott volt a helyén. Majd mutatja a képeket, h most hívatták elő ők se látták még. Az egyiken meg egy segg látszik amiből kiáll egy fogkefe. Majd mége gy kép még egy fogkefével. Napokig használták a fogkeféket.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.