Külső szemlélők (és örök civilek) számára talán mulatságosan hangzik, de a hadseregben (legalábbis békeidőben) a legnagyobb cirkuszok és botrányok mindig a lőszerrel voltak összefüggésben. Optika egyik régi cimborája majdnem ráfaragott erre, de  – ahogyan azt a régi katonamondás is állítja – minden jó, ha a végén folyik a szesz. Parancsra berúgni meg tiszta fles.
 

Ezt a történetet egy volt egyetemi felsőbb éves iskolatársam mesélte, aki  Zalaegerszegen volt katona hozzám hasonlóan, de pár évvel korábban. A srác éveken át igyekezett az esetet elfelejteni, mert számára rendkívül rosszul végződhetett volna. Önhibáján kívül akár még futkosóra is kerülhetett volna, de legalábbis hosszabb időre a piros 9-esbe, vagyis a fogdára. Az elmúlt veszedelem örömére pedig akkor sikerült életében először igazán eláznia. Parancsszóra. A nyolcvanas évek elején egy őszi napon éppen időszerű volt.
 
Röviden először is arról, hogy mi az alaki szemle. A zászlóalj felsorakozott az alakulótéren, mindenki a saját fegyverével. Majd jöttek az ellenőrző elöljáró elvtársak, a laktanya parancsnokai (esetenként ezek főnökei is) és ellenőrizték a fegyvereket. Ezen felül mindenféle hülyeséget kérdeztek a katonáktól. Többnyire nagyobb megmozdulások, gyakorlatok, lövészetek előtt vagy éppen azok után volt az alaki szemle. A század-, szakasz- és rajparancsnokok is elég idegesek voltak a felkészülés során, mert ha valamiért bárki bukik, akkor buknak ők is.
 
Egy szép őszi napon túl voltak egy éles lövészeten, amelynek másnapján sorakozónál megtudták, hogy délután alaki szemle lesz. Tehát a napi program az erre való felkészülés volt, amire pedig felhívták a figyelmüket, hogy ezúttal egy tábornok is jelen lesz a Honvédelmi Minisztériumból. Egész délelőtt a folyosón ülve pucolták a fegyvert, tölténytáskát. Ez amúgy is be volt tervezve a lövészet miatt. A fegyver leadása után borotválkozás és irány az ezredfürdő, majd megkapták a szép gyakorlóruhát. Mindenkinek két gyakorló öltözete volt: a szép és alig használt a raktárban volt. Ezt csak különleges alkalmakra kapták meg, a másik meg a kopott volt a hétköznapi viselet; ez utóbbit hordták nap mint nap.
 
Elérkezett az alaki szemle ideje, felsorakoztak az alakulótéren. Mindenkinek totál csendben kellett állnia és várni, amíg hozzá lépnek az ellenőrző elöljáró elvtársak, mert különben… Egyszer csak az ő szakasza következett.
Fontos tudni, hogy a középső oszlopban állt és nem túl daliás lévén majdnem az utolsó ember volt. Megkapták a parancsot: „tölténytáskát kinyitni”. Kinyitotta és még évek múlva, az elmesélés során is beleborzongott abba, amit akkor látott: az egyik tárban fényjelzős lövedékek voltak. Szinte felsírt. „Valami barom állat kicserélte a tölténytáskát, a kibaszott életbe!!!” futott végig az agyán. Tudni kell, hogy ha a tisztek egy esetleg elrejtett lőszerre gyanakodtak, akkor képesek voltak akár hajnalban is átkutatni a körletet, a cuccaikat. Szóval nem volt tréfadolog. Már látta magát a tárgyaláson, na meg a futkosón. De legjobb esetben legalább 30 nap a már említett piros 9-ben. Egy pillanatra megmerevedett, majd cselekedett. A lehető legkevésbé feltűnően elkezdett kitárazni. Szerencsére csak 3 töltényt kellett kivennie a tárból, de nagyon óvatosan, alig véve levegőt, nehogy zajt csapjon, nehogy elejtse, stb… Izzadt rendesen. SIKERÜLT! Egész teste remegett, de senki nem vett észre semmit. Ahogy a zsebébe csempészte a skulókat, lépett is hozzá a tábornok.
 
Ha bármilyen okból két emberrel előbb áll, akkor bukta. A srác akkor sem tudta pontosan, mit is kérdeztek tőle, de valahogy válaszolt. A tábornok elvtárs a  fegyverével meg volt elégedve. MEGMENEKÜLT! Aztán cigarettaszünetet rendeltek el, az alakuló téren lehetett lófrálni, de nem lehetett elhagyni. Egy óvatlan pillanatban egy kukába dobta a lőszereket. Ha már eddig megúszta, nehogy ezután kerüljön elő.
 
A cigarettaszünet után folytatódott a szemle, majd rövidesen véget is ért. Irány a századszint, de még mindig ideges volt és persze falfehér. Betették a fegyvert, lőszertáskát a fegyverszobába és egyszer csak az irodájába rendelte a századparancsnok.

– Kovács honvéd! Nem tetszik maga nekem! Olyan nyámnyila módon válaszolgatott a tábornok elvtársnak, meg olyan a feje, mint akire rádőlt a meszesvödör. Hát árulja már el, mi a fasz van?!

Aztán némi meggyőzés következett, hogy mondja el, mi a baj. És szépen elmondta, mi történt. Egy elég barna bőrű ember volt a parancsnok, de attól, amit hallott ő is elfehéredett. Üvöltött egyet: „A kurva életbe! És a lőszerek, azok hol vannak?” A válasz: „Jelentem, az alakulótéren, egy kukában!”
 
A századpéká némi hatásszünet után elővett egy üveg pálinkát a páncélból és töltött magának is és a srácnak is.

– Volt már részeg?

– Jelentem, még nem nagyon!

– Mi a picsa?! Akkor most részeg lesz. Ez parancs!

Hát nehezen csúszott le az első pohár, Aztán egymás után töltötte tele a poharakat. Még nem volt itt a takarodó ideje, de elzavarta aludni azzal, hogy ez fontos nap az életében, vegye úgy, hogy újjászületett. Szólt a körletparancsnoknak, hogy a srácot hagyják békén aludni. A körlettársai szerint mielőtt még lefeküdt volna, elénekelte a Varsaviankát.

Az viszont nem derült ki, hogy ki volt az, aki kicserélte a tölténytáskákat.