Mai történetünket, amelyben a Magyar Néphadsereg további nemzetközi kapcsolatairól hull le a jótékony fátyol, Jani2 kollégának köszönhetjük, aki bebizonyítja, hogy egy jól képzett mozigépész honvéd már a Kádár-korszakban sem ismert lehetetlent. Pedig – legalábbis a poszt tanúsága szerint – egy kortyot sem ivott bevetés közben.
Az MN 4105 miskolci légvédelmi rakétaezrednél szolgáltam 1979-ben.
A sorozásnál felfigyelhettek a csillagászati, optikai, fotózási hajlamaimra, mivel a katonai beosztásom mozigépész lett, bámészkodva/csupaszkodva a kis (részben fehérruhás női) vizsgálóbizottság előtt.
Történt egyszer, hogy ebbéli minőségemben az a Z. őrnagy hívatott, akinek irodája az ezredparancsnokéval szemben volt. Már itt történtek baljós előjelű események egy nem túl fehér színű katonával, aki letörzsőrmezte az alest. Az őrnagy közölte, hogy laktanyánkban három napon belül látogatást tesz egy baráti észak-koreai katonai küldöttség.
Feladatom – szól az őrnagy –, hogy azonnal keressek észak-koreai himnuszt (amit az étkezdei/színtermi helyszínen majd lejátszok), továbbá a vendégek nemzeti zászlaja ki legyen tűzve. És mindez még semmi: egy nagyméretű traszparensen maradéktalanul legyen kiírva észak-koreaiul (?), hogy „KÖSZÖNTJÜK ÉSZAK-KOREAI FEGYVER-BARÁTAINKAT!” (Ez utóbbit az őrnagy – félreértések elkerülése végett – lazán leírta egy cetlire, de hogy kisbetűvel, naggyal, folyóírással vagy nyomtatottal, a franc se tudta, hogyan akarta.). A kimenőpapírt megírta; 24 órás volt az eltáv, de az óra ekkor már délután fél kettőt mutatott.
Távoztomban mintha kacagást hallottam volna…
Első utam a miskolci rádióhoz vezetett, ahonnan a zeneszámot reméltem. Katonás bejelentkezésem hatására az a, izé, a szőke hölgy beájult, de láttam rajta, hogy sajnál. Egy – valamivel távolabb lévő – szőrös munkatársa zordan közölte, hogy efféle himnusz birtokában nem vannak.
Ha ellenállnak, legyűrésüket a szőkével kezdtem volna, mert csendesen kacarászott és kacsintgatott (vagy csak úgy láttam, a Z. őrnagynak köszönhető idegsokkom miatt…)
Könnyed, 2-3 kilométernyi futás a miskolci Sportcsarnokba, ahol igazi profira leltem (Innen is köszönet és hála!). Volt ingyen zászló, akkori hájtekk kazetta zeneileg, node a szöveg még nincs sehol…
Busz, irány a helyi Nehézipari Műszaki Egyetem, köztudottan tele ferdeszeművel.
Kérdezősködésem 17.00 óra környékén indult, a Nap már csak hunyorgott. Volt ott vietnámi bőven, de koreainak se híre, se hamva. Egy vietnáminak végül eszébe jutott (hogy a boldogságos Szűz Mária éltesse!), hogy van egy manus a Gépelemek Tanszéken, aspirantúrán, aki – legalábbis a nemzeti jellegét tekintve – azonos a probléma kiindulási feltételével :-)
Még időben értem oda, mint kutya a kajához: éppencsak lámpaoltás előtt.
Mielőtt bármit is tehetett volna, lefogtam (170 cm magas vagyok, kábé 60 kiló lehettem) és közöltem vele, hogy mi az ábra (röviden tájékoztattam Z. őrnagy utasításának lényegi elemeiről). Én nem tudtam (észak)koreaiul, ő meg rendesen tördelte a magyart, de meg kell adni, nagyon intelligensen viselkedett az egyenruhámnak: megadta a teljes tiszteletet. Előkapott egy A4-es papírt és (az álló helyzetű dokumentumra) lelkesen elkezdett különböző formájú, oldalról ábrázolt székeket írni/rajzolni.
Én még így megdöbbenve nem éreztem magamat (talán a rádiós szőke volt a kivétel). A koreai ember betűvető tevékenysége az álló lap (A4-es formátum) jobb oldala felé egyre kisebb méretű székeket eredményezett.
Be kellett látnom, hogy az elvtárs (???) befuccsolt. Kikaptam a kezéből a lapot, keresztbe fordítottam (a jó öreg derékszög…) és leírattam vele még egyszer, kihasználva az egyenruhám reá gyakorolt, szemmel látható hatását.
Nagyon kedves és szolgálatkész volt, szerintem örült. Én is, de teljesen más miatt.
Visszatértem a laktanyába, s még az éjszaka elkészítettem a traszparenst (egy kábé 3 méter hosszú és 60 centi széles izét kell elképzelnetek, amely majd az étkező/kultúrhely falába előzetesen már réges-régen belevert kampósszögekre kerül), vadiúj színekkel, hogy lássanak már ezek az ázsiaiak valami igazi kultúrát. Alul még alufóliával is bevontam, hogy villogjunk. A már korábban bevitt körző-vonalzó együttes nyújtotta valamennyi lehetőséget felhasználva a csodálatosan zöld színű betűket (azaz „székeket”) kivágtam, majd ráragasztottam őket a felületre.
Másnap áradozva jelentettem Z. őrgynek, hogy megvan a himnusz, a zászló, az egyetemi aspirantúrástól meg a szöveg, s a tábla is készen van, csillogva-villogva és zöld betűkkel.
Aszongya erre az őrgy: Jani2 honvéd [mert vigyáztam a rangomra konyhaügyeletes létem ellenére – már ez megérne egy mesét –, hogy nehogy visszahívjanak később], honnan tudja azt, hogy tényleg az van a papírján, amit leírtam?!
Hát frankón beájultam. Kém mindig előfordulhat bárhol (lásd Lemilblog vonatkozó posztjai)… Valahogy elmotyogtam, hogy tudomásom szerint Miskolcon van egy koreai orvospár, akikkel leellenőriztethetjük a szöveget.
Leintett, majd közölte, hogy a kirakandó tábla alapszíne vörös és a betűk színe fehér. Elkészítettem még egyszer.
Nemsokára megérkezett a beharangozott észak-koreai katonai küldöttség, talpig kék ruhában; sajnos hoztak filmet is, így a menetközbeni vartyogásukat nem tudtam kellően értelmezni. Az étkezdében közvetlenül a fal mellett jöttek, így nem láthatták a csodálatos transzparensemet, amelyen köszöntjük őket. (Ezt speciel jól tették, mert be voltam rezelve. Hogy a delegáció tagjai tudtak-e olvasni, arról nincs infóm).
A Tesla (!) X verziójú vetítőgépünk már nem volt csúcsformában, de még betett az is, hogy a Kim Ir Szen elvtársat 10000 példányban sztárként ábrázoló film tárcsája kábé 2 centivel nagyobb rádiusszal bírt, mint a náluk elfogadott szabvány. Gondolom, abból a megfontolásból, hogy nehogy már ők legyenek a kisebbek…
Éreztem a zsigereimben, hogy ha a film nem megy le zökkenőmentesen, kaphatok úgy kábé 10 év főbelövést. Az ujjammal segítettem hát a hátsó tárcsa mozgását (mert már nem bírta szegény), amelyre az átjött filmréteg felcsavarodott, majd – a fent leírtak szerint – túlfutott a kereten. Ha leomlik a tárcsával össze nem tartott rész, akkor mi lesz..? – már ezen gondolkodtam.
Ráadásul még vissza is kellett tekernem egy szerkentyűvel az eredeti tárcsára, mert nem hagyták ott örökbe: vitték vissza magukkal. Hogy az a …
Ha netalán közben még elkezdett volna támadni a NATO is, na akkor beadtam volna a felmondásom. Ha egyáltalán észreveszem…
38 hozzászólás
1. Rókakígyó — 2011-01-19 08:11
Manapság már könnyebb dolgod lenne:) Így meg kalandosabb volt. Minden elmúlt nap szebb, mint a mai:)
2. Szalacsi_Dezső — 2011-01-19 08:19
na most látszik, hogy el vagyunk kényeztetve a mai internetes világban. Akkoriban ennek a megoldása tényleg bravúros volt.
Kicsit off. Tunéziában járva vettünk ilyen tevés réztányérokat, amibe bele lehetett vésetni bármilyen szöveget. Na leírtam az Aladinnak, hogy Hajrá Diósgyőr, véssed öcsém.
Valamit írt rá, de szerintem soha nem tudom meg, hogy mit. Nincs a gépelemek tanszéken egy arabus kolléga, aki lektorálná?
3. Leadfoot — 2011-01-19 09:08
„Alul még alufóliával is bevontam, hogy villogjunk.”
:-D
Egyébként meg nemhiába keringenek a városi legendák a tetovált / tuningautóra írt „sárgabarack lekvár” feliratokról. :-)
4. GrG — 2011-01-19 09:23
szerintem ha valaha állást keresel ezt a sztorit valahogy lődd el az interjún. Mondjuk életem legnagyobb kihívása kérdésre. Tuti megkapod a melót!
5. Jani2 — 2011-01-19 10:55
Köszönöm a kedves szavaitokat.
Tiboru, ezek az illusztrációk meg már. Nagyon, de nagyon jók. Nem kevés időd mehetett rá az előkeresésükhöz.
-meghajoló icon
6. ZöPö_ — 2011-01-19 10:56
Hehe, én is vetítettem anno. Mozigépésznek lenni hálás feladat volt. Kivéve talán akkor, amikor a tiszti körletben kellett a Kék Lagúnát vetíteni zártkörűen, hogy az elöljáróink nyugodtan recskázhassanak. :-)
7. Jani2 — 2011-01-19 11:24
@Rókakígyó: Na a számtechnikáról csak annyit, hogy miután múlt hét szombat éjszaka elküldtem a szöveget tiborunak, a vasárnap hajnali gépindításnál csak hangos sípolást produkált a vas, az alaplap kinyekkent. Előkaptam a laptopomat (amellyen korábban a fiam mesterkedett), hát megáll az eszem csak a levelező rendszer ment, a net nem. Tegnapra sikerült végre netet fognom.
Gyanús, nagyon gyanús. Azok figyelnek ám rendesen. :-D
8. vén betyár — 2011-01-19 11:51
Nagyon jó kis történet nagyon jól megírva nagyon jó képekkel.:):):)@ZöPö (inda): Nem katonás, de a 70-es évek elején még nagy szó volt a színes 8 mm-es is /fiatalabbaknak mondom!/.Egyszer összejöttünk páran egy belvárosi II. emeleti lakásban szexfilm vetítésre.Jobb híján kifeszített a házigazda egy lepedőt az ablakra.10 perc után átjöttek a szemközti házból és figyelmeztettek, hogy már az utcán állva is többen nézik…
9. Jani2 — 2011-01-19 12:12
@ZöPö (inda):
Nem rossz, nem rossz. :-)))
Nekem is több kalandom volt a vetítőgéphez kapcsolódóan, pl. egyszer majnem megvert fél laktanyányi erőszakos katona. :-D
De ha már tisztek előjöttek. Tiszti gyűlés volt, hivattak, hogy hozzam a vetítőgépet. Parancsba kaptam, hogy az ott átadott filmet helyezem készültségbe vetítésileg, mutassam meg, hogy melyik gombot kell megnyomni (azt az 1szem piros gombot), majd nyomban húzzak el, mert ez titkosított. Később ismét hívattak, és jól rámparancsoltak, hogy cuccoljak el és a filmet tekerjem vissza és adjam le a polhának.
Irány a stúdió, a fimet behelyeztem a gépbe. Mivel feliratos volt, így visszafelé nézve nem volt gond, még érdekesebb is volt. Legalább nem kellet kézzel visszatekerni.
Ja, atomháborúról szólt. Akkor láttam először kötelékben repkedő Tu-22-es bombázókat. :-D
10. Adani — 2011-01-19 12:17
Mikor olvastam arra gondoltam ,h az lesz a csattanó, h a szöveg, amit nem értett vmi más lesz pl. kapjátok be köcsögök vagy hasonló, mert az ember aki leírta vicces kedvében volt. :)
@Leadfoot:
Ez igaz sőt a kínai mintás pólókon is kuncognak néha a kínaiak, elvégre te nem érted mi van ráírva és lehet az bárki édes savanyú szezámmagos csirke vagy mondjuk köcsög esetleg óccó szar póló hülye fehéreknek. Esetleg valami szerkentyű használati utasításából részletek. Pl. helyezze be az elemet a távirányítóba.
11. Öngerjesztő Erg — 2011-01-19 12:29
tiboru:
Cseréld le a második képet; a miskolci cégnek nem Nyevái voltak, hanem Volhovjai.
12. Krux — 2011-01-19 12:46
Annak a miskolci orvos házaspárnak csak az egyik fele koreai. Ha egyről beszélünk. Vietnámi kolléga jelenleg is van, de a ’80-as évek körüli gépelemes koreai aspiránsnak utána fogok nézni.
Ez a légvédelmi csapat a szikla volt Lillán, vagy a Pingyom?
13. Jani2 — 2011-01-19 12:54
@Öngerjesztő Erg: Ez igaz, de ez csak illusztráció, de annak látványos. :-)
14. Jani2 — 2011-01-19 13:02
@Krux: Igen, a högy volt koreai, de nem akartam bonyolítani az amúgyat.
A miskolci Petőfi laktanyában, az ezredközpontban játszódtak a fő események. Amúgy Tardona kivételével a többi alakulatnál is megfordúltam, néha csak igen rövid ideig.
Pl. a mezőkeresztesi reptéren rakéta éleslövészet előkészületeinél, Pingyomon influenza miatti elkülönítés miatt Aszalón kultúrális táborban, vagy Veszprémben zenekari tecnikus minőségben. Na ez utóbbiról lehet hogy írok egyszer.
15. ZöPö_ — 2011-01-19 14:09
Ja, a „nagy értékű harci technika”. :-)
Tesla vetítővel nemigen találkoztam, egyáltalán. Nem MEOPTA volt az inkább? A MEOPTA szintén „cseszlovák” :-) gyártmány volt, általánosan elterjedt abban az időben, 16mm-es vetítő nemigen volt más:
http://www.filmprojectors.eu/Showpic.asp?card=images/meopta MEOCLUB 16 Automatic – 16 mm Film PROJEKTOR.jpg
16. ZöPö_ — 2011-01-19 14:10
Nem jó a link, a szóközök miatt. :-( Másold ki a teljes sort és kopipasztázd a böngészőbe!
17. ZöPö_ — 2011-01-19 14:15
Na, ez remélem, jó lesz. Itt vannak a Meopta 16mm-esek:
http://www.meoptahistory.com/index.php?id=315
18. Krux — 2011-01-19 14:34
@Jani2: Ha már Pingyom, meg influenza, eszembe jut erről egy olyan történet, amiben Pingyom van, meg veszett róka. Ha nagyon off, majd Tiboru kilöki. Baráti társaság néhány évvel ezelőtt, borozgatás közben, helyszín Miskolc(tól pár kilométerre az erdő alatt). Valahogy a veszett rókákra terelődik a szó, amikor az egyik cimboránk elmeséli, hogy amikor katona volt a Pingyomon, az egyik társát megmarta egy veszett róka, mire az a „hülye katonaorvos” zárlatot rendelt el, szidta is a jó k…a anyját, mert hetekig nem tudott hazamenni, pedig már nős volt, és módfelett hiányzott neki a … mindennapi betevő. A társaságban lévő orvos elgondolkodott egy kicsit, majd csendesen megkérdezte, hogy ez mikor volt? Sanyi mondja neki, hogy (már nem biztos, hogy jól emlékszem a dátumra) ’78 telén. Mire a válasz: „B@zmeg! Azt a zárlatot én rendeltem el…”
Na, azt a röhögést…
19. Szalacsi_Dezső — 2011-01-19 14:59
Éééés címlap!
@Krux: Akkó nem hí?
20. Pascal — 2011-01-19 15:12
Ha már légvédelmi rakéták és Pingyom, akkor annyi észrevételem lenne, hogy a beillesztett kép egy Neva inditóállást mutat, míg Pingyom MN4105 a 105. légv. ezred technikai oszálya volt, amelyik ezred Dvina később Volhov technikával rendelkezett.
Miskolc légterét nem védték Nevákkal :)
Ne haragudjatok a szőrözésért.
21. trendo+ — 2011-01-19 18:16
Én Lillafüreden, az MN 9620-nál voltam „kultúrkatona”, mozigépész, stúdiós, fotós, laktanyát körbezászlózó csicskás. Egyszer majdnem megfenyített a politikai tiszt, mikor parancsba adta, hogy valami „jó kis szerelmest” vetítsek zárt körben. Én marha meg kivételeztem a filmtárból Zefirelli Rómeó és Júliáját :) Mert azt lehetett 16 mm-es kópiában kikölcsönözni.
Mint mondjak, nem volt igazán szerelmes a vendégeknek… de a kazánfűtő katonatársam beáldozott két liter mályinkai törkölyt, ami hatására másnapra elhalványultak bűneim, a tiszt elvtársak emlékeivel szinkronban. Ja, ez 1971-ben volt azt hiszem. Hiába, az a mályinkai törköly…
22. Kopfrkingl — 2011-01-19 18:38
@trendo+: Miért? Zefirelli Rómeó és Júliája nagyon szép szerelmes történet. Basznak is benne, lehet többször is, mielőtt a pacsirta szól. Sőt, emlékeim szerint nekrofil szexjelenet is van benne, amikor Júlia a frissen elhalt Rómeó ajkáról próbál méreghez jutni. :D
23. Donna Anna — 2011-01-19 18:50
Jaja, és még Rómeó seggét is mutatták. Bár az talán nem hozta lázba a tiszt elvtársakat. :D
24. tiboru — 2011-01-19 19:54
@Öngerjesztő Erg:
Ez már csak így marad, mert nem képi dokumentumnak szántam, ráadásul visszamenőléeg is megtévesztjük a Nátót.
Ja, hogy semmi értelme, mert már mi is oda tartozunk..?
:-)
25. nomad — 2011-01-19 20:10
Pingyom azért mindig előjön :)
Anno72-75 épp reggelente szóló slágerrádió volt engedélyezve , természetesen magnószalagról. A stúdiós feltette a kiszemeltet és elment a pálinkaosztásra. Szólt a zene vidáman és a tisztek már kászálódtak le a buszról, amikor az egység összes hangszóróján megszólalt a német vigyázzmenet, majd utána az Erika első hangjai. Embert még úgy nem láttunk felrohanni a vaslépcsőn és letámadni a magnót mint kedvenc stúdiósunkat. A felvétel valószínűleg valamelyik világháborús oktatófilmből lett fölvéve.
26. molnibalage — 2011-01-19 20:19
Világbajnok, világbajnok! :)
27. trendo+ — 2011-01-19 21:46
@nomad: Nálatok volt reggeli pálinkaosztás?! A francba!! Mi meg még Lillán azt hittük, hogy királyi kegyként vehetünk a kantinban sutyiban a pult alól egy-egy felest a századparancsnokom feleségétől!
No ezért bukott meg a Néphadsereg, sőt az egész Varsói szerződés! :)
28. trendo+ — 2011-01-19 21:54
Ha meg már itt vagyok! Hadd nyomjak be egy kis bakasovinizmust! Ismerős lesz mindenkinek, legfeljebb a fegyvernemeket és az alakulatszámokat illetően lesz némi obsitos protkócsattogtatás :))))
Szóval, MI, Híradósok ott Lillafüreden, kurvára lenéztük (szó szerin LE:) a miskolci jakumókat! Hiszen még az őrséget se mi adtuk a saját laktanyánkban, hanem a csóró MN 4105 (?) vagy ki tudja miféle kopaszok. Az adóházunk budiját is miskolci bulcsások ásták, csákányozták. (Ja, vazze, hogy a mi HÍRES bajtársaink fele is miskolci GELKÁ-s volt meg pesti villamosmérnök? :) Merő véletlen…
29. safranek50 — 2011-01-20 07:25
@trendo+:
:o)
Mályinkai törköly… régi szép idők.
73 neked és minden „utódomnak”
Sulc, 69-70 , 9620/v Bagolyvárologus és Szertáros
30. KATZE — 2011-01-20 08:22
Miskolcon hol van ez a Pingyom vagy mi? Mert én itt lakom a mostani hadkiegtől ( az üres laktanya a Gömörinél ) két utcára. Ez az?
És Mezőkeresztesen volt repülőtér? Vagy csak valami helikopter-leszállóhely? Sajnos nem ismerem szűkebb hazám régi katonai történelmét az MN-MH idejéből. Írja már meg valaki kommentben, hogy ki, mi, milyen technikával és hol volt települve, ha nem nagy kérés!:)
31. Krux — 2011-01-20 09:08
@KATZE: Na, akkor most „átoktatok” egy kicsit, a Földrajz- Teleptani Tanszék oktatói meg jöbbek nekem egy mályinkai törköllyel… A Pingyom nevű rész Miskolc és Harsány között lelhető fel, az egykori laktanya főbejáratát a 4. és 5. kilométer tájékán találod. Az objektum kerítése még mindig látható, hosszan követi az út vonalvezetését, majd nyugat felé veszi az irányt az erdőbe. A mezőkeresztesi reptérről meg azért nincs tudomásod, mert az hívják mindennek (klementinainak, kövesdinek, szentistváninak stb.), de így, hogy keresztesi, még nem hallottam. Ha felmész a guglira, egészen jó információkat szerezhetsz a nagyságáról. Hasonlítsd össze pl. (Liszt)Feriheggyel. Azt meg, hogy Miskolcon milyen technika volt telepítve, majd elmondják azok, akik itt szívtak, de az, hogy itt milyen technikát gyártottak a DIGÉP-ben, az megérne egy önálló posztot.
Visszakövetés32. Sose többé krinolin! — 2011-01-20 10:57
A hátam mögött az izzó Nap lassan eltűnne a szalmakalapgyár szürkés épülete mögött, komor sötétség borulna a világra, mégsem kapcsolna be a közvilágítás, ahogy rendesen, és én ellovagolnék innen a faluból az örökö vadászmezőkre.Feriék kalandjai III. fe…
33. vega2 — 2011-01-20 21:17
http://www.youtube.com/watch?v=aroTwW-suPA&feature=related
34. RolloJuve — 2011-01-20 21:53
@Krux: Én is klementinainak ismerem, bár vágom, hogy Mezőkeresztes mellett van. Nem is csodálkozok rajta, hogy ismét meg akarják nyitni, valami 1800 méteres a kifutója, ha jól emlékszek, az már mindennek elég. Ez a Klementina is érdekes hely lehet, laknak tán vagy 35-en is ott, többek között tankörtársam is. :D (No offense, de földrajz intézet van és földtan-teleptan tanszék :D)
@Jani2: Biztos a gépelemeken volt? Mert szerintem itt Vu bácsiról lesz szó, ő az ábrázoló geometrián van (bár korábban lehetett ott is). Azért vágta a koreait, mert mielőtt idejött tanítani a Kiánál dolgozott Koreában. Lehet már elment nyugdíjba mert mostanában nem nagyon találkozok vele, pedig ő is régebben busszal járt.
35. tiboru — 2011-01-21 08:33
@Krux:
Ez a „Teleptan” olyan, mint a „dulván”, vagy tényleg ez a neve?
36. KATZE — 2011-01-21 08:34
@Krux: Pingyomot mostmár tudom. Jelenleg talán a BV és Rendőrség, meg a VPOP-APEH vámos szekciója használja. Van ott egy lőtér, vagy valami.
Mezőkövesdiként ismerem. 3500 méteres futópálya, meg jó gurulóút hálózat. Kár, hogy a futópálya használhatatlan, mert 25-30 éve elhanyagolják.
De keresztesiként sosem hallottam, pedig azért nem vagyok fogalmatlan a magyarországi repülőtér-hálózatban. Köszi a választ!
37. RolloJuve — 2011-01-21 09:28
@tiboru: Nem, ez nem Blájen, tényleg ez a neve, érc vagy olaj/gázmezőre utal, az a telep, de ez így elég pongyola, inkább itt:
fold1.ftt.uni-miskolc.hu/~foldshe/telep01.htm
38. Krux — 2011-01-21 14:02
@RolloJuve: Bocsika az elírásért, a tanszék neve valóban így a helyes. Vu Kam valóban már nyugdíjban van, tavaly ment el. A Gépelemek Tanszéken J. Karcsit kell megkérdezni, ő meg tudja mondani a frankót az esetleges koreai aspiránssal kapcsolatban, mert ő már a ’60-as évek óta tanít ott.
@KATZE: A lőtér az másik objektum, más kezelésébe (BM) tartozik.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.