Misinátor az alábbi két rövid sztorival kéri felvételét a Milstoryblog szerzői közé. Örömmel látjuk, hogy a rendszerváltozás korának nagykanizsai laktanyája (és tisztikara) semmiben sem különbözött az eddig már megismertektől…
 

1989-ben vonultam be a nagykanizsai Dózsa György laktanyába. Már a bevonulás másnapján kivittek minket a lőtérre, egy hatásbemutató lövészetre. A kisebb poén az volt, hogy a kis zászlócskákkal jelölt robbanóanyagok egyike nem ott robbant, s nem akkorát, ahol jelölve volt, s ahogy a robbantást irányító, s magyarázó tiszt magyarázta, hanem közelebb, s nagyobbat szólva, ugrott is egy nagyot a tiszt…

A nagyobb poén az volt, hogy  lőállásban két PSZH állt  tűzparancsra várva. A célon túl – ami felfüggesztett marhahús volt – még egyszer akkora távolságra volt egy erdősáv. Nekünk, riadt kopaszoknak a legnagyobb megdöbbenésére az erdősáv felett megjelent egy mezőgazdasági permetezőgép – azt hiszem, egy Dromader –, de ezt nem vették észre az illetékesek: kiadták a tűzparancsot, s a két PSZH nyomjelzős lövedékeket zúdított gépágyúval a célra, értelemszerűen gellert kapott lövedékek garmadájával.

Az addig szinte köhögősen, kihagyósan döngicsélő kis égi lélekvesztő pilótája olyan gázt szúrt a gépnek, s olyan harcfordulóval fordult ki, s menekült el cikázva, hogy azóta se láttam olyat, még a kecskeméti repülőnapon, kéthajtóműves utánégetős géptől se :-)
Másik sztori:

A nagykanizsai Dózsa György laktanyában ’89-ben volt egy nagyhangú, meg "nagy tudású" technikai parancsnok. Megérdemelné, hogy leírjam a nevét; a jugó balhé idején a Zala megyei polgári védelem oszlopos tagja volt. Szegény zalaiak… de borítsa nevét a jótékony homály…

Állandóan azt szócsövezte a harsona szájával, hogy: "A Technika, bajtársak, a Technika!". Meg ordítva sürgetve a lerobbant technika azonnali üzemképessé tételét. Mi meg csak pislogtunk körbe értetlenül. Merthogy hiába volt első lépcsős a laktanyánk, de ott az istenített Technika még T-55 harckocsikból állt – talán volt T-62-es is.

Meg volt még PSZH, meg BRDM-2, Csepel teherautó, egy fékkörös, karos lengéscsillapítós UAZ. A laktanyaparancsnok autója volt a best: 1300-as, kereklámpás, rozsdásodó sárvédős Lada… Ennél újabb technikát gyakorlatilag akkor láttunk, ha hoztak máshonnan a lőtérre.

Na szóval, jött a téli átállás, ami a folyadékok cseréjéből, meg a gumi lemez olajjal fényesre törléséből állt… Na meg a legfontosabb: a gumikerekes technika kerekei alá szőlővenyigét kellett rakni, mert mi lesz, ha odafagy…

Szóval álltunk a Patyomkin-falvak mellett, ő meg (mint valami Döbrögi) szemlézett, s hallgatta a jelentéseket. Odaért egy megszeppent törékeny, szemüveges sráchoz, aki megnyerte a szovjet haditechnika büszkeségét, a LuAZ-967M sebesültszállítót. A srác jelentett, majd főhősünk megkérdezte, hogy kicserélte-e a hűtőfolyadékot?

A srác még jobban megszeppenve halkan elrebegte:

– Jelentem, ez léghűtéses

(Tudniillik Zaporozsec-motoros volt).

Mire az észkombájn technikai főnök:

– Jóóóóó… Akkkor…akkor cserélje ki a hűtőfolyadékot – mordult rá hangját, s magabiztosságát újra megtalálva, majd (szerelését Göringként igazítva) ment a következő kiskatonához…