Vannak, akik beismerik, és vannak, akik nem, de az első éles gránátdobás valahogy vízválasztó minden katona életében; onnan kezdve semmi sem olyan, mint azelőtt.
BigJoe mai posztjában egy olyan bajtársáról mesél, aki biztosan nem felejtette el azt az emlékezetes napot.
Néhány alkalommal egy ferde dróton kellett felküldeni egy gránátimitációt, persze komolyabb észosztás után.
Ha valaki nem tudná, a működés: a gránát fejében X gramm préselt, lemezelt trotil, a nyélben égőgyújtó + rugó. Ha eldobod, a mindenféle erők hatására a fej eltávolodik a nyéltől, majd a rugó visszahúzza, égőgyújtó be, 3-5 másodperc, szúróláng, trotil elmegy, durr, vége.
Megismertük a szokásos eljárást: kibiztosít (ne fossál, még nem robban!), eldob-fekszik, na most lehet fosni.
Egy fa krumplinyomóval gyakoroltuk, nem tűnt veszélyesnek. Ja – mondták a tisztesek –, hogyha nem robban, akkor mindenki fosik, csak a szolgvez nem, mert ő kimegy érte (ezt később be is mutatta).
Eljött a nagy nap. Feltereltek egy buszra, majd séta a lőtérre.
Volt egy gödör + némi árok. Kábé 10-20 méterre meg két dombocska, amelyek közé besorakoztunk és vártuk a nagy pillanatot. Persze picit ijesztő volt a katonai mentő, amit mellénk parkoltak le, de fő a biztonság.
Ment a dobálás szépen, a menetrend a következő volt:
1.) A szolgvez a gödörben, a HŐR odatipeg, mond valamit, kap egy nyelest, majd felkészül.
2.) Szolgvez vezényel: valami vackot küzdjön le! (Hát precízen nem ezt mondta, de az elejét elfelejtettem)
3.) A HŐR kibiztosít, kéz hátra lendül, cél befog, farpofa szorít és eldob.
4.) A HŐR hasravágódik, a szolgvez az nem, mert az bírja a repeszt. Ha durrant, az jó. Ha nem, akkor a híró (olv.: szolgvez) kisétál a gránátért és újrajátsszák az egészet – már ha a HŐR bírja cérnával.
Nos, ekkor jött a szemüveges P. HŐR. Illetve – egészen pontosan – nem jött, mert kilökték az alakzatból, hiszen magától nem nagyon akarta a procedúrát.
P. hőr-man rövid bemutatása:
Mama kedvence, vízisikló vállak, szemüveg, keskeny arc. Elvált szülök gyermeke, igazából a nagymami nevelte, mert anyuci a HM vagy MH–nál a légvédelemben
volt valamilyen fejes és nem ért rá a gyerekre. Ütött az óra, ezért pici csemetéjét meg betolta a Határőrségbe. A srác már az elején közölte, hogy nem itt fog megöregedni, és láss csodát tényleg, a kiképzés után eltünt. Nincs is ezzel semmi gond, de ez a srác nagyon antikatona volt.
A stokizást nem bírta megtanulni, a reggeli ébresztő – torna – tisztálkodás háromszög számára egy kész Bermuda volt: mindig elveszett benne, soha nem lett kész, s emiatt folyamatosan volt testületi szívás miatta. Egyszer próbáltam segíteni neki, hogy gyorsabb legyen; például az ing felvételével, de azt mondta, hogy őt otthon a mamája öltözteti, neki ez nem megy.
Itt lefagytam…
No, de vissza a fonálhoz.
Miközben vártuk a sorunkat, a felrobbanó gránátok repeszei a fejünk fölött húztak el és a mentő oldalába csapódtak. Kárt nem okoztak – persze ebben a verdában már nem is lehetett –, de bennünket rendesen meg rémített a földön füstölgő „lemez”darabok látványa.
A hangulat tehát rendben volt.
A srác odabotorkál, indul a program; megkapja, megnézi, elsápad. Vezényszó, kihúzza, beleremeg. Vezényszó:……dobja már!
Valszeg nagyot akart dobni a srác: kéz hátralendül, a krumplinyomó elcsattan. Füstölt a gránát, elindult a folyamat (lásd a poszt legelején a működési folyamatot).
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik.
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd* emelkedik.
*: Bárd = szolgvez
De inkább üvölt, és közben rúg, és nyúl a gránátért és eldobja, és nézi, hogy meddig repül.
Jaj bocs, gyors lett, próbáljuk meg lassabban. Tehát az elcsattanás után (kronologikusan):
1.) Állati csend és kerek szemek. Senki nem mozdult, csak a szolgvez.
2.) Ráüvölt a hőrre, de közben kirúgja a lábát (hőr a földfelé esik).
3.) Kitépi a kezéből a krumplinyomót (hőr a földön), eldobja.
4.) Robbanás.
5.) Lenéz a földre, a hőr a szolgvez lábát öleli (szó szerint).
6.) Szolgvez: na húzzál vissza a sorba, kopasz! Ez majdnem kinyírt!
A hőr visszaállt a többi HŐR közé, csak picit remegtek a fülei, de azt viszonylag sokáig csinálta. Ment a progi tovább. Ja, és a hőr-man minden további robbanásnál összerezdült; lehet, kicsit kiborult.
14 hozzászólás
1. nedecz — 2011-08-12 09:06
:):)
Hát igen…Siklóson mi is a vagy száz méterre álltunk a robbanásoktól.Elvileg ugye a repeszhatás 20-40 méter.Mégis láttam repeszt repülni elég közel…
2. Adani — 2011-08-12 10:38
Tomcat féle Armyreportban olvastam, h volt oylan ,h kizavartak egy sorkatonát, h hozza vissza a fel nem robbant gránátot, nem ment érte már fogdával fenyegették mikor felrobbant a gránát. Azt mondta a tiszt,h ha 15 percig nem robban akkor nem fog soha többet. Az 20 perc után robbant. Egy másik esetnél meg egy hülye egy már eldobott gránátot hozott vissza és vagy 5 méterre a többiektől kezdte ütögetni meg rángatni a fejét,h há mé’ nem robbanik ez? Futott mindenki ,amerre látott, de mákja volt tényleg nem robbant, de később se értette miért küldik fogdára.
3. Szalacsi_Dezső — 2011-08-12 12:23
Ismerős szituációk ezek:-D
A végére már úgy dobáltuk, hogy oda se néztünk. Én mondjuk az elsőnél se.
Viszont mi külön kaptuk a nyelet a fejet, a gyújtót. És dobás előtt nekünk kellett összeszerelni. Repesz nem volt, mert csak a fej repült le a nyélről. Valamelyik barom tiszt prezentálta is. Gránátot kézzel elcsattintotta, majd a feje felé tartotta. Fej meg szépen lerepült róla felfelé. (sajnos nem a tiszt feje .-)))
4. csaszi55 — 2011-08-13 11:06
A mi szakaszunk is átesett ezen a procedúrán. Volt azonban ott nálunk egy olyan antikatona-féle, aki sehogyan sem akarta a gránátot eldobni. Volt egy másik, éppen ennek az ellenkezője. A gránátdobás előtt ezek megegyeztek, hogy a mániás fogja eldobni az antikatona gránátját is. Így is lett. Rohamsisakban nagyon hasonlóak a katonák. A végén aztán így foglalták össze a történteket:
– Nagyon jó volt, két gránátot is dobhattam!
– Nagyon jó volt, nem kellett gránátot dobni, és még két korsó sört is nyertem!
5. michaelk — 2011-08-13 21:41
Érdekes dolog volt ez a gránátdobálás. Mindenkinek nagyon megmarad az emlékezetében.
Egyébként 30 perc volt a várakozási idő, és nálunk elég szigorúan be is tartották.
Repesz nem, de a nyél bizony elég gyakran visszajött. Le is izzadt pl a doki, aki páholyból óhajtotta megnézni az eseményeket, és az orra elött csattant a szélvédőn.
Nekem többször is volt alkalmam részt venni rajta, és mindíg „emlékezetes” pillanatok voltak. „gyertyadobás” elég gyorsan jött ki a dobó és a dobató is az árokból.
az erős gyerek „minél messzebb annál jobb” és a levegőben robbant stb.
Én személy szerint nagyon szerettem őket dobálni.
6. Adani — 2011-08-14 14:04
@michaelk:
Na igen, erről én is hallottam történeteket, h sokan fostak vagy csak unták a dolgot és kummantani akartak, de voltak páran ,akik meg örömmel dobálták így a kummanóként is eldobták. A beleszarás volt ott is az elvárt viselkedés, ötös csoportokban kellett dobálni ,aztán váltás, de a kutya se nézte ki dobott és ki nem. Aztán meg elég volt egy norma feletti ,de nem túl nagy értéket bediktálni. Ugyanezt mi is csináltuk amúgy sokszor tesiórán futásnál, pár kört lecsaltunk mert egy épületet kellett megkerülni ott valahol elbújtunk, pár kört kihagytunk majd ismét a végén meg bemondtunk egy kb. közepes eredményt.
7. Kelempájsz — 2011-08-15 12:28
Mi nem a fenti rajzon bemutatott típust, hanem a szövegben említett nyeles gránátot dobtuk. Kiegészíteném a fentebbieket: 120 gramm préselt, laminált (lemezes) trotil volt a töltete, a detonátor 2 grammos volt, az égőgyújtó késleltetése 5 másodperc. Repeszburkot (pontos neve: SV-54 hatásnövelő burok) nem használtunk.
Szombathely mellett, a Szünöse (mások szerint Szinese) majornál volt a lőtér. A banda az erdőben várakozott a sorára. Amikor az elsőt eldobták, hallottuk a csettenést, ahogy a gyújtó működésbe lépett. Ekkor megszólalt a rajparancsnokunk, hogy „Na, elvtársak, most megtudják, mekkorát szól egy kézigránát!” -és mire ezt végigmondta, bumm! Mintha a mennykő csapott volna le, mély, öblös dörej hallatszott, egészen más volt, mint a géppisztoly hangja.
A gránátot alkatrészenként kaptuk kézbe, külön volt a fej, a nyél és az égőgyújtó. Mindenki maga szerelte össze, és be kellett dugni a hasunk elé a derékszíjba, aztán jelentkezni kellett a dobógödörnél, ahol dobás, rendes esetben csettenés, 5 mp múlva durr! Akinek nem csettent, annak ki kellett mennie érte, visszahozni és ismét eldobni, de ez nem volt jellemző. Általában sikerült a dobás, mert előtte sokat gyakoroltuk rugós fejű fagránátokkal, mekkorát suhinson az ember, hogy a fej a rugóerő ellenében előre mozduljon, miáltal a gyúszeg beáll a nyél közepére és amikor a rugó a fejet visszahúzza, megtörténjék a gyújtás.
Nekem is egyből sikerült, gyújtott is, durrant is, de pár méterrel túldobtam a célon. Nem mondom, hogy nagyon tele volt a gatyám, de jobb szórakozást is el tudok képzelni. Üdv: Kelempájsz
8. ZöPö_ — 2011-08-15 14:21
„A stokizást nem bírta megtanulni, a reggeli ébresztő – torna – tisztálkodás háromszög számára egy kész Bermuda volt: mindig elveszett benne, soha nem lett kész, s emiatt folyamatosan volt testületi szívás miatta.”
Volt ilyen nálunk is. Mivel Kárpáthy volt a vezetékneve, az aktuális Koncz Zsuzsa-sláger alapján csak úgy hívtuk, hogy Kárpáthyék lánya. Mivel egyszerűen képtelen volt időben elkészülni a sz*rás-mosakodás-öltözés-surranóhúzás kombóval, neki egy órával korábban volt ébresztő. A belgeci (olv.: alegység-ügyeletes) feladata volt őt külön, a többiek előtt felkelteni.
9. ZöPö_ — 2011-08-15 14:30
Ja, gránátdobás. (Az nem VETÉS?)
Egyszer volt a kezemben, fostam, eldobtam, nem robbant. Csiky hadnagy ets. láthatóan nagyon utált érte, de többet nem kellett hajigálnom.
10. Adani — 2011-08-15 15:15
@ZöPö (inda):
Van egy történet, miszerint egy Gál nevű honvéd volt hasonló antikatona, egyszer valamelyik felettes ki is léptette a sorban és nekiszegezte a kérdést, h Gál honvéd mit gondol miért a maga nevét tanultam meg először?
Válasz: Jelentem, mert csak három betű. Az egész szakasz röhög ő pedig megnyert egy pár hét laktanyafogságot.
11. Bigjoe(HUN) — 2011-08-16 10:50
@Kelempájsz:
Megtiszteltél a pontos kiegészíéssel, a 120gr préselt….-ig meg volt nekem is, de a hatásnövelőburok neve az nem.
Köszönönöm
12. Jani2 — 2011-08-23 12:37
Szétröhögtem magamat, köszi.
Nagyon féltem a gránátdobástól, igy minden tekintélyemet latba vetve megúsztam a kirándulást. :-)
13. Shub-Niggurath — 2011-09-11 14:39
Anno egy fél évig dolgoztam egy áruházban árufeltöltőként, ahol volt egy targoncás kolléga, aki valamikor a ’70-es években volt katona.
Volt rá lehetősége, így a seregben megcsinált mindeféle nehézgép-kezelői papírt, ami a civil életben is hatalmas előnyt jeletett (volna) neki.
Már csak 1-2 hét volt hátra neki leszerlésig, amikor tisztesként ki kellett mennie a friss hússal gránátot dobálni. A gyakorló gránátokon túl voltak, jöhetett az éles. Ez az elmesélés alapján náluk úgy nézett ki, hogy a kezdő helyről el kellett futni valamilyen fedezékig, ott vezényszóra gránátot kibiztosít, eldob, hasravágódik. Durranás megvár, előre fut a következő fedezékig, ott ugyanez – és a biztonság kedvéért egy tisztes végig ott volt a kopasz mellett, ő adta a parancsokat is.
Kopasszal elfutottak az első állomásra, gránát kibiztosít, eldob…de az újonc ahelyett, hogy hasravágta volna magát futott tovább, és a gránátot sem sikerült túl messzire hajítania. Az ismerősöm feleszmélt, utánarongyolt, lerántotta a földre, ráfeküdt, de a fejét már nem tudta lehajtani és a gránát túl közel volt: a nyomás (vagy valami repesz/felvert szilánk) elvitte a jobb szemét, nem tudták megmenteni.
Leszerelt, ugrott minden jogosítványa, csak pici, elektromos targoncára kaphatta meg a papírt, de arra is újra kellett vizsgáznia, amit azóta is, folyamatosan, néhány évente újítania kell…
14. reloaded — 2011-12-16 11:17
off: Igaz nem gránát, de elég fosós lehetett a következő, szal egy munkatársam mesélte, hogy harckocsizó volt – lehet hadgyakorlaton – , szal be kellett menni a folyó közepébe – nem merek hazudni melyikbe -, és elárasztani a tankot és kijönni belőle.
Azóta sem tudtam teljesen elfelejteni …
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.