Szögyi mester – a tőle megszokott terjedelemben és stílusban – ma arról nosztalgiázik, hogy milyen is volt, amikor a rettegett (megvetett?) VÁP (azoknak, akik nem voltak katonák: katonai rendészeti járőr) ideiglenes tagjaként szolgálta a (Nép)köztársaság (Nép)hadseregét.

Még mindig az az időszak, amikor Nyíregyházára érkeztem. Őrség-ügyal-őrség-ügyal, egyszer jövünk fel őrségből, valaki hevesen gratulál, hogy nem vagyok beírva ügyalba, no akkor megíratom a könyvem, hátha egyszer már hivatalosan is kimehetek ebből a laktanyából. Mondja az írnok, hogy coki, különben is, nekem holnap reggel 05.00-kor jelentkeznem kell a kiegen, mert én is VÁP-os leszek a bevonuláson.

Eddig még csak kerültem a VÁP-ot, vagy legfeljebb futottam előle, most meg én leszek az? No, az érdekes lesz. Meg legalább megnézek már egy szabályos bevonulást is, mert amin mint résztvevő szerepeltem, az valahogy nem volt olyan tipikusnak mondható.

Anno mikor még civilként nyelt el a hadsereg gépezete,betébláboltunk egy iskolába vagy sokszázan, de elég hamar kirikkantották a nevemet, hogy akkor nyomás be abba a terembe. Ott valami tisztféle még egyszer leellenőrzött minket név szerint, hogy akkor mi vagyunk azok, akik a szolnoki főiskolára megyünk, mi leszünk a honvédség színe-virágának (azaz a légierőnek) a jövendő tisztjei/tiszthelyettesei, ehhez képest becsüljük meg magunkat. Ki az közülünk, akit pilótának vettek fel (mert azt tudták hogy egy fő van ilyen), a srác jelentkezett, no akkor maga a parancsnok (légierőnél így illik), kimennek a vasútállomásra, felszállnak a mittoménmikor induló személyvonatra, Szolnokon leszállnak, majd ott várják magukat. Ja, és mostantól magukra már a katonai rendszabályok vonatkoznak. Ki is mentünk, de valahogy nem nagyon vettük észre, hogy már katonák lennénk, éppen ezért bekolbászoltunk az állomási talpondülöngélőbe (magyarul resti), megkerestük azt a táblát, amire az volt kiírva hogy: „Ezen helyiségben a fegyveres erők és testületek tagjait kiszolgálni szigorúan tilos!”, és ezalatt a tábla alatt állva gyors tempóban úgy berúgtunk, mint az albán szamár. Nyíregyházától Debrecen ötven kilométer, no addig még emlékszem a vonatozásra, onnan még Szolnok százötven, az viszont már teljesen kiesett, a nap további történéseiről a későbbiekben is csak halvány benyomásaim maradtak. Szóval mostmár két évnyi egyenruhaviselés után már tényleg illene résztvenni egy rendes bevonuláson is.

Kerestem Ottót, akivel együtt elvileg másnap ketten leszünk, mondják hogy nem nagyon szokott, csak aludni bejárni, mert amúgy civilben a szakmája festő, és állandóan valamelyik hivatásos lakását festi. Estére befut, anyázik egy sort, hogy miért szívatják ilyennel (engem azért, mert akkor még csak vagy két hete voltam ott, és még nem volt hozzám túl nagy bizodalmuk), mostmár ez van, majd reggel indulunk be a városba. ÜTI-kocsi sehol, nyomás gyalog, kicsit csíp a hajnali hűvös, Ottó mondja hogy akkor most előtte beugrunk egy kocsmába. Akkoriban viszont még élt a lex 9-óra, néztem is rá, hogy akkoreztmostígyhogy? de mondta, hogy nyugiiiiii, lesz. Volt is, ugyanis az egyik még csak nem is annyira mellékutca egyik házának a kapujában akkora tömeg volt, mint amikor a román kenyérboltba áru érkezik, áááá, ez alig éppencsak egy kicsit feltűnő. Megfelelő ütemezésben mi is bejutottunk az udvarra, ahol egy demizsonból kétes higiéniájú pohárba olyat kaptunk, de olyat! Ittam már életemben sokféle szar löttyöt, de ha nem is biztos hogy ez volt a teljes mértékig numero one, de hogy a top3-ban benne volt, az 100%. A második pohár (azt nem merem mondani, hogy feles, mert annál biztosan több volt) elfogyasztása után mondtam, hogy menjünk innen, mert odabent a „fürgerókalábak…” már megindult, és ha megvárjuk a strófa végét, ott az van, hogy „…jön Vuk!”. Kicsit keresztbeakadt szemmel, és fortyogó gyomorral (legalábbis részemről) jelentkezünk be a kiegen, kapunk egy csőrmestert, hogy ennek a járőrnek ő lesz a parancsnoka, mi meg a létszáma. Szolgszab elő, átnézzük, hogy mit és hogy kell a váposnak, oké, akkor mehetünk.

Maga a szertartás a város legnagyobb mozijában volt, tömeg beözönlik, beterelik őket a nagyterembe, addig biztosítsuk a bejáratot, hol a gumibotot, hol mást lóbálok. Kb. óránként kieresztik őket cigiszünet, hozzátartozók kiabálnak a kapuból, friss katonajelöltek vissza, tisztára mintha egy focimeccsen lennék, akkora a hangzavar. Aztán: elvtársak, cigarettát elnyomni, na akkor rájöttem, hogyha rávágok a gumibottal az előtér oszlopának a fémborítására, az akkorát szól, hogy előszörre még én is besz@rtam tőle, innentől ez lesz a szünet végét jelző csengő;) Kérdezem a pékát meg Ottót, hogy mi folyik odabent egyáltalán a nagyteremben, mondják, hogy dumálnak a behívottaknak, szóval ettől sem nagyon leszek túl okos, tényleg, egyszer már elárulhatná nekem valaki, hogy hogy is folyik le egy szabályos bevonulás. Már-már kezdenék azon totózni, hogy elmarad e a moziban a délutáni filmvetítés, amikor az egyik kiözönlésnél mondják, hogy akkor vége a fejtágításnak, hálistennek mehetünk a fenébe. Hát egy nagy lófüttyöt, mert ezeket most ki kell terelni a vasútállomásra. Jóvanna, menjünk, onnan úgyis közelebb a laktanya, csak a hűvös moziból kijövet a tűző napra, egyből kiderült, hogy valahol még bennem motoszkál a reggeli lötty hatása, aminek az íze ráadásul egy nem túl szerencsés büffentéssel fel is kúszott egészen a torkomig, megindult velem a ringispil. A dzsungelben alapszabály: ha gyenge vagy, nem szabad, hogy mások észrevegyék rajtad, mert akkor egyből a fejedre nőnek, erre én is elkezdtem úgy ordítani, ahogy eddig még csak őrmestertől láttam, ezek a nyamvadt civil kriplik tanulják már meg, hogy hova is érkeztek.

Elvtársak, sorakozó volt! Nem keresgéli a helyét, gyorsan beáll, úgy, hogy takarják egymást a sorban, mert ha valaki kilóg azt én takarom be, mint Moszkvát a hó! Volt röhögni? Maga nyüzüge ott hátul, ha még egyszer megszólal, meghajtom, mint Zinger a varrógépet, békaügetésben fog a menet körül keringeni az állomásig! Maga vörös is, lehet, hogy azt hiszi most nagyra van a hajával, mert ezzel jó helyre nyalhatja be magát, de garantálom, hogy mire kiérünk a vonathoz, leizzadja a hajfestéket! Nem engedélyeztem, hogy szóljon! Különben is az én megszólításom vitéz úr, mert ahhoz, hogy maguknak elvtárs legyek, legalább annyit kell szívniuk a f@szt, mint én tettem. (hoppá, ez lehet hogy öngól volt)

Még mindig vigyázz van; nem forgolódik nem nézeget, arccal előre, fej büszkén fel, példaképünk a hős Szovjetunió, és annak dicsőséges Honvédő Hadserege! (ugyanis már akkor kedvencem volt Moldova) Vigyázzban nem dumál!!! Ha még egyszer meghallom a hangját, beleb@szom a klotyóba, hogy csak a jobb keze álljon ki a sz@rból, és az is csak azért, hogy tudjon nekem szalutálni!

Elöl elhangzik a Lépéééésindulj, katonazenekar meg rázendít (bakker, ez meg hogy került oda, észre se vettem idáig !)

Na, mehetünk már? vagy kérvényt nyújtsak be? szaros civil bagázs! Bal, bal, bal-jobb-bal, ember, a másik ballábával! Hiszen csak két lába van, és még azt is összekeveri? Még szerencse, hogy nem póknak született, akkor ott halna éhen, ahol világrajött. Váltson lépést! Húúú, ezzel a bakugrással benevezhet a lipicai lovasiskolába, biztos egyből másodidőszakosnak veszik fel, majd szólok mindjárt ott elöl a hadnagy úrnak, hogy helyeztesse át magát. És még így sem találja el az ütemet. Remélem, nem a tüzérekhez kerül, mert ilyen ügyességgel még véletlenül görcsöt köt az ágyúcsőre, mikor tisztítja. Többiek nemduma!!!!! Nem röhög!!!! Tudják mit, röhögjenek csak; lefogadom, hogy ezután fél évig úgyis csak sírni fognak az anyukájuk után.

Lehet, hogy nem szó szerinti, mindenesetre amit az előző két év alatt összeszedtem, azt most mind kiadtam szegény újoncokra; a teljes katonaidőm alatt ez a félóra volt az, amikor kimondottan g*ci voltam. Úgy kábé félúton már magamhoz tértem, akkor már csak azért folytattam az arénázást, mert a másik két laktanyából való járőrök addigra már felváltva jártak a menet mögé röhögni.

Zenekar elhallgat (gondolom, lapozott a kottában a tamburmajor), benyögöm, hogy nóta!, valamelyik marha komolyan is vette, elöl elkezdett kornyikálni, egyik-másik csatlakozik hozzá, na akkor most jön az, hogy: Lopni mennek, elvtársak? Nem?? Akkor miért suttognak? Ekkorra már kezdtem élvezni is a dolgot, hiába, amikor hatalom van az ember kezében, az mindig is jó dolog, amikor talán a vízügy (szóval valamelyik irodaház) ablakából egy jó erős hang kisüvölt: Szögyi, b..meg, g*ci VÁP-os lettél!? Felnézek, helló Dénes, igen, tudom, egy gimibe jártunk három évig, de ez azért még nem ok arra, hogy így beégess ekkora közönség előtt. Úgyhogy gumibot fenyegetően felemel: Civilnek kuss!!!

Bevagonírozás megtörténik, mondom az őrminek, csók a család, nekünk innen elég közel van a laktanya, hát ez se jött össze, caplassunk csak mi is vissza a kiegre. Na ott azért előkerült pár üveg sör, de azzal is megjártam, mert mire én a jól megérdemelt szolgálat végeztével kényelmesen elszopogattam az első üveg sörömet, Ottó betankolt vagy öttel, szóval a második söröcskémet már úgy kellett kicsavarni a kezéből. Azóta tudom, hogy a festő sörrel megy! Csőrmester is befut valahonnan, boltol Ottóval, mondják hogy ketten eltűnnek egy kis időre, várjam meg őket. Hát a kis időből sok idő lett, én el is szunyáltam ott (katona amit bárhol, bármikor, bármilyen testhelyzetben tud művelni, az az alszás, az iszás, meg a b*szás), már setét este volt, mikor visszaérkeztek, de olyan szinten beállítva, hogy még rágyújtani sem mertem, nehogy belobbanjon a szobában az alkoholgőz. Őrmi megdicsér, majd javasolni fog x nap jutalomszabadságot a járőrszolgálat korrekt ellátása miatt (úgyis elfelejti), aztán beült a Zsigulijába, hogy ő megy haza, de hogy minket elvinni, ááá, azt nem. Őszintén szólva nem is ültem volna be mellé nyugodt szívvel.

Azért amíg kisétáltunk a laktanyáig, mi is agyaltunk, hogy fel kellene még egy kis nedűvel töltenünk magunkat, mert még csak szalonspiccig jutottunk – átlagot számolva, azaz én gyakorlatilag józan, Ottó meg tökrészeg, mindkét állapot indokot adott a további ivásra. Az osztályon aluli vendéglátóipari egységek akkoriban még este 9-kor zártak, az a hajó már elment, így kénytelenek voltunk egy eléggé konszolidált eszpresszóba beülni, gyakorlóban, fegyverrel, valahogy nem csodálom, hogy szinte az egész társaság minket bámult, de ennek a megjelenésnek legalább megvolt az az előnye, hogy a pincér nem merte a végén a számlához hozzáadni a dátumot. Hogy ott-e, vagy már korábban, de addigra már lekerült rólunk a megkülönböztető fehér hacuka, valahol (valószínűleg egy szemetesből) szerváltunk egy  fekete nejlonzsákot, abba rejtettük el a sisakokat, derékszíjat, gumibotot – mondjuk a stukkert azt nem akartuk még mellé belestokizni. Isten (vagy a Párt) segedelmével aztán sikerült elindulnunk végre a hazai kurzuson, amikor a vasúti felüljáró előtt Ottó megmakacsolja magát, hogy ő oda fel nem megy, mert kitört rajta a tériszony. Bakker, festő, akkor ha tériszonyos, hogy festi a plafont???? No, meg reggel még miért nem volt baja, mikor befelé is erre jöttünk??? Márpedig az, hogy mi a sötétben a sínek között bukdácsoljunk át, az ki van zárva, hiszen ez a Bp-Záhony vonal erőteljes teherforgalommal, meg a Nyíregyháza-Szerencs, plusz még az ördögszekér (kisvonat) sínje is, Ottó ilyen állapotban biztosan eltaknyol valamelyikben, én meg ilyen állapotban nem tudom pillanatok alatt kiszedni, ha éppen arra jön a vonat (mert hogy ilyen kombináció fordul elő, az tuti fix). Nagy nehezen sikerül feltaszigálnom a felüljáróra, erre a tetején tényleg elkezd remegni, izzadni, ráadásul rájött a kerticsap-szindróma is. Megkapaszkodott a korlátban, szálfaegyenesen, a nyaka valahogy egy kicsit megnyúlt, ahogy derékszögben kinyújtotta a korlát fölött, és „megnyitotta” a dolgok folyását. Első elképedésemben még csak néztem, aztán rájöttem, hogy ez a hülye éppen a sínek felett adja ki magából a lényegét, eszembejutott a pár évvel ezelőtti szombathelyi eset, meg kellett próbálnom valahogy arrábbterelni, mert ha eltalálja a felsővezetéket, akkor esetleg a 25,000 voltot veszi mélytorokra, ami pedig nem túl egészséges.

A szombathelyi eset, hogy urban legend-e vagy nem, nem tudom, de több helyről hallottam. Az a lényege, hogy amikor az országnak annak a végére is bevezették a villanyt, akarom mondani a vasúton a villamos vontatást, az első napok egyikén egy cimbi az ottani repülőhídról könnyített magán hazafelé mentében. Ez még tőle megszokott dolog volt, de az már nem, hogy ezúttal elcsípte a vizeletsugár a felsővezetéket, és a delej a nem éppen desztillált víz minőségű folyadékon felkúszva ott helyben szénné égette.

A képlet tehát a következő. Egy katona áll – mit áll, görcsösen kapaszkodik – a felüljáró korlátjánál, és éppen sugárban hány kifelé, a másik pedig oldalról üti-veri kézzel-lábbal (mert azért ittasan is féltem attól, hogy ha vezetővé válik, amikor éppen ráncigálom, akkor nemigen fogom tudni elengedni), szóval annak az egy két autó utasainak, amelyik a késői órán a felüljárón ment át, felejthetetlen látványban volt részük. Az meg már szinte természetes, hogy naná hogy jött a tehervonat, a szili szélvédője meg a teteje igencsak be lett terítve bizonyos bizonytalan eredetű váladékkal.

Végre-valahára csak abbamaradt Ottó magánszáma, de ténylegesen eltartott vagy negyedórát. Azóta sem láttam még olyan folyamatos sugárban hányást. Mondtam neki, hogy most kellene őt megmérni, mert most meg lehetne tudni, hogy mennyit is nyom nettóban, és lassacskán sikerült leimádkozni a felüljáróról is. Onnan már csak egy laza kilométer volt a laktanya, el is sétáltunk vagy félóra alatt, szóval valamikor éjfél után a kapuban egy gumi létére szakaszvezető pedálgép fogadott bennünket szent borzadállyal, hogy atyaég, hogy jöttünk mi ki idáig, ilyen állapotban, hogyhogy nem kapott el minket a VÁP? Erre elővettem a szemeteszsákból a fekete-fehér gumibotot, és azzal kezdtem el gesztikulálni, szegény szakszinak már az fordult meg a fejében, hogy leütöttük a VÁP-ot és kiraboltuk, mire nagy nehezen harmadik vagy negyedik nekifutásra csak sikerült végre kimondani: Hát hülye vagy bammmeg, nem látod, hogy mi vagyunk a VÁP?!

 
Szolgálati közlemény: ha még nem szavaztál a Goldenblog idei versenyén a Szakértői blogok kategóriában, és a Tiborublog elnyerte a tetszésed, itt jobbra legfelül találsz egy widgetet hozzá; kicsit részletesebb útmutatást pedig ebben a posztban. Sajnos, csak Facebook-tagok voksolhatnak…