Szögyi történeteinek két (olykor-olykor) visszatérő alakja ma külföldre látogat, hogy a szélesebb béketáborba is elvigyék a magyar katonatiszt-palánták baráti (és kicsit sörszagú) üdvözletét.

A srácok átestek – na nem a ló túlsó oldalára, hanem az államvizsgán, ezt azért illene valamivel megünnepelni. Különösen, hogy ez időben június végén volt, innentől kaptak egy utolsó nagy szabit, mert augusztus 20-ára már szerveztek nekik egyéb programot is ;)

Az igaz, hogy nem államvizsga után, hanem már előzőleg elkezdték szervezni, ami abból állt, hogy Nagyjózsi (mint rendőrpalánta) az apja révén sikeresen szervált két leharcolt és leselejtezett járőrkocsit a borsodi rendőrség állományából. Zsigulikat, mert akkoriban azok voltak a járőrkocsik; el lehet képzelni milyen állapotban, ha már a yardoktól is kiselejtezték. Nem faxniztak vele túl sokat, lekapták róluk a szirénát meg kirámolták a rendőri felszereléseket, aztán odalökték a fiúknak, valami csavarral még az R-es rendszámokat is rajtukhagyták. Nos, ezzel a két rozogánnyal mentek el hatan a bolgár tengerpartra, egy utolsó ereszdelahajamat partit tartani kéthetes időtartamra.

Az út szervezése a honvédségi őrszolgálat mintáját követte, azaz egy ember vezet, egy mellette ül, a harmadik meg a hátsó ülésen eldögölhet, így biztosítható, hogy mindig akad vezetésre képes egyén mindkét kocsiban.

Aha, ahogyan azt előzőleg elképzelik.

Mert az nem volt beleszámolva, hogy az első benzinkutas megállásnál nemcsak benzinből, sörből is feltankolt a banda. Onnantól kezdve még idehaza bíztak az R-es rendszámok által jelentett védelemben, mikor meg átlépték a román határt, akkortól megfogadták hogy csak akkor állnak meg egyenruhásnak, ha lőnek utánuk. Végül azért csak elértek egy menetben a bolgár tengerpartra, ahol tenger, kemping, napfény, SÖR és SÖR és SÖR, amúgy meg csajozni akartak. Mivel a főiskolán volt orosz nyelvoktatás, bízva abban, hogy a bolgár is valami ilyen szláv nyelv, reménykedtek hogy megértetik magukat. Ez kb. úgy csapódott le, hogy a büfés már a második nap értett magyarul, az első hét végén meg már beszélte is a nyelvet, legalábbis a vulgárisabb kifejezéseket, a következő hét folyamán pedig már az akcentusát is levetette.

Ez a két hét, amíg ott voltak a fiúk, úgy vonult be a bolgár homok történelmébe, mint a magyarba a tatárjárás. Az egész kemping egyöntetűen felsóhajtott, amikor egyik nap úgy döntöttek, hogy meglátogatják valamelyik közeli várost, de az állásban Ludmilla és Szerénke (így hívták a két autót – pardon: Zsigulit) nagyon megszokta a dolognélküliséget, és az első tíz kilométer után egyik a másik után megadta magát. Két járgány, meg hat frissen végzett üzemmérnök, a bolgár út mentén olyan legózást vitt véghez, hogy a végén már abban se voltak biztos, hogy nincs-e valamelyik Zsigában hat henger, a másikban meg csak kettő, míg végül a nagy kibóklászás azzal végződött hogy estére megviselt állapotban de üzemképes autókkal vergődtek vissza a kempingbe, majd belátták, hogy ezekkel a járgányokkal már jobb lenne spórolni a visszaútra.

A továbbiakban aztán már csak a kemping belső felhozatalát riogatták, no meg teljesíttették a büféssel az ötéves tervét, egészen addig, míg el nem érkezett a visszaindulás időpontja. Érzelmes búcsú, a most már magyarul jól beszélő büfésnél alapos feltankolás és uzsgyi hazafelé. Maga a hazaút többé-kevésbé eseménytelenül telt el, egészen addig, amíg Szerénke a nagy román éjszakában egyszer csak csatt, és döc-döc-döc, nomiafene történik itten, úgy látszik oszlik a verda. Helyzetfelmérés, a jobb hátsó kerék valahol az árokban; ezt – itt és most – nincs olyan ember, aki megtalálja. Az ügyet bonyolította, hogy ez a Pisti-Levi-Nagyjózsi csapat pont hátul ment a konvojban, a Ludmilla-legénység meg nem nagyon vette észre, hogy eltűnt mögülük a társuk, és valami félóra múlva kezdték el hiányolni őket. Visszafordul, gyors konzultáció, végül megállapították, hogy van ugyan néminemű tartalékalkatrész a csomagtartóban, de komplett hátsó féltengely az egy szál se. Tartalék opció, hogy megvárják a reggelt, a másik kocsival bemennek valami városba, és megpróbálnak alkatrészt szerezni (mivel pénzük az szinte már semmi), de rövid kupaktanács alapján végül úgy döntöttek, hogy akkor most inkább átcuccolnak az egyszem megmaradt közlekedési eszközbe. A setét román éjszakában Szerénke szétkap, amire esetleg még szükség lehet, rendszám és egyéb azonosítók le, hatan, meg két csomagtartónyi cucc (sátrak, hálózsákok, stb.) bezsúfol a maradék Ludmilllába, és heveny imádkozások, hogy a megzakkant technika kibírja hazáig.

Kibírta. Végül a szabadság utolsó napján éjfél előtt pár perccel estek be a főiskolára, összeszakadt állapotban, civilben, és másnap elkezdték az alaki felkészülést, hogy augusztus 20-án a Magyar Néphadsereg büszke és felelősségteljes tisztjei lehessenek… ;)