343. – Kutyásnak születni kell!

Új szerzőt köszönthetünk köreinkben, buksitizedes barátunk személyében. A kolléga blogunk – már eddigi is roppant erős – határőr-lobbiját erősíti, s a megküldött történetekbe beleolvasva azt kell mondanom, hogy nincs miért szégyenkeznie: a sztorik nem csak az egykori határőrök, hanem minden exkatona nosztalgiázó igényét kielégítik, s a civileknek is szereznek majd jó pár kellemes percet. Köszöntjük tehát buksitizedest, és lássuk a székfoglalóját itt, a Milstoryblogon!

Lehet, hogy hülyének néztek, de én vágytam arra, hogy határőr lehessek! Ez az egész még a Kántor című könyvekre vezethető vissza, amelyeket még 13-14 éves koromban olvastam, kezdő kutyásként. Főleg az első könyvben, a Kántor nyomoz-ban olvasható határőr sztorik keltették fel érdeklődésemet a testület iránt.

Később, mint aktív sportkutyás volt szerencsém megismerni Kántor gazdáját, Tóth Tibort, azaz Csupatit. Sőt, egy Kántor-emlékversenyen még díjat is adott át nekem, amire a mai napig nagyon büszke vagyok!

Amikor középiskolába kerültem, kollégista lettem. Mivel lakhelyem több, mint 140 kilométerre volt a sulitól, ezért elég sokat vonatoztam és nagyon sok katonával, köztük természetesen határőrökkel is utaztam. Olykor beszédbe elegyedtünk, s ekkor még inkább erősebb lett a kötődésem, de annyira, hogy el is határoztam: határőrtiszt leszek! Én is azt láttam, hogy amíg egy honvéd „csak” katonásdit játszik (elnézést kérek azoktól, akik a Honvédség keretein belül töltötték ki a katonaidejüket), addig a határon (főleg a nyugatin) bizony élesben mennek a dolgok. Aztán úgy alakult az életem, hogy civil maradtam a sorkatonai szolgálat letöltése után.

Kutyázni akartam a Határőrség berkein belül; a Rendőrség valahogy távol állt tőlem, talán azért, mert a 80-as évek végén még elég rossz sztereotípiák vették körül a testületet (lásd rendőrviccek).

Eljött aztán a sorozás napja, ami a Budaörsi úton lévő Petőfi laktanyában volt. Már meg nem tudom mondani, hogy a sorozótiszt milyen beosztást szánt nekem, de elég hamar rájöttem a mondókájából, hogy barna vállappal akarnak majd ellátni. Hamar közbe is vágtam, mert annyira határőr akartam lenni. Kikerekedett a pasikámnak a szeme (gondolom, nem találkozott ilyen „perverz” alakkal, aki határőrnek akar menni az ország közepéből…). Hát, akkor jó – mondta. Van a Határőrségnek Sopronban egy kutyakiképző bázisa (!), akkor oda fog vonulni augusztusban.

Mint később kiderült, semmiféle kutyakiképző bázis nem volt Sopronban :-)

Aztán megjött a behívó: 1992. augusztus 27. 14.00 óra, Sopron, Táncsics Mihály utca 27. A bevonulás napján egy városombeli sráccal – akivel jól ismertük egymást – vonultam együtt, aki történetesen Sopronban járt középiskolába. Amikor befutott velünk a vonat, a hangosbemondó már fennhangon üdvözölte a bevonuló fiatalokat és kérte, hogy a kijáratnál várakozzanak, mert bekísérik őket a laktanyába. Mivel még hátravolt néhány óra a „szabadságunkból”, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be előbb. Barátom helyismeretét kihasználva meglátogattuk a helyi kocsmákat. 14.00 óra előtt néhány perccel becsukódott mögöttünk az a bizonyos, sokak által emlegetett laktanyakapu. Gyülekező (még nem sorakozó!) az alakulótéren, majd az ebédlőben (aminek förtelmes szagát még oly sokszor éreztem) mindenféle színű korongot nyomtak  a kezünkbe, majd felküldtek a 3. századra. Itt közölték velem, hogy Csornára megyek FEP kiképzésre. Erre én (már szokás szerint előadva kívánságomat):

– Nem lehetne itt valahol kutyázni? Azért vonultam ide…

– Ja, hogy maga kutyázni akar? De jó..! Akkor itt marad Sopronban tisztes kiképzésen és utána elmegy Dunakeszire, kutyakiképző tisztes kiképzésre.

Akkor még nem tudtam, hogy miért örülnek nekem ennyire (ugyanis lasszóval fogták össze a kutyás-tisztes jelölteket), mert csak a későbbiekben meséltek Dunakesziről, s ekkor értettem meg, hogy mi az oka ezen „fakultáció” népszerűtlenségének.

Így telt el tehát az első nap. Néhányan „befordultak”; ott zokogtak az alegységügyeletnél vagy az ágyon. Este vacsora, takarítás – még civilben –, majd takarodó. Egész éjjel szinte semmit nem aludtam az izgalomtól. Másnap, reggeli után leadtuk a civil ruhát, megkaptuk a kincstárit és a fegyvert. Mivel jött már a hétvége, ezért nem sok minden történt a századnál.

Hétfőn aztán elkezdődött: ébresztő, tisztálkodás, reggeli torna, takarítás (vagy fordítva), reggeli, ki a D gyaktérre, majd vissza, ezután ebéd, délután alaki foglalkozás, készülődés az esküre, vacsora, takarítás, „surranóanyag”, „fegyveranyag”, tehát a szokásos „kopasz sors”.

Egyszer még „gazdasági munkás” (géemes) is voltam a konyhán. A legénységi étkezde tisztántartása volt a feladatom. Szólt a konyhaügyész, hogy ott a sarokban a vödör és a víz, mossam fel az ebédlőt. Amikor belenyúltam a felmosórongyért, az úgy siklott ki a kezemből, mintha egy angolna úszott volna benne, olyan zsíros volt a víz. Na, ennyit a higiéniáról…

Még az eskü előtt (!) a lőtérre vezényeltek néhányunkat, ahol feladatunk egy lövészet biztosítása volt fegyverrel, de lőszer nélkül. Nagyon büszke voltam arra, hogy kiválasztottak a feladatra, pedig semmiféle nagy durranás nem volt benne. Kaptunk egy rádiót is, de azt csak nehezékként tudtuk használni, mert nem működött. Viszont ekkor már megtapasztalhattam, milyen érzés „igazi határőrnek” lenni. Még arra is emlékszem, hogy a régi elektromos jelzőrendszer vonalán kellett fel-alá járkálni.

Eskü után eltáv (hazafelé menet szegény tesóm sz**rá törte a kocsit, de nem ő volt a hibás és mi is megúsztuk karcolás nélkül), majd a hátralevő két és fél hónap már gyorsan eltelt. Nyomtuk a szolikat is: őrség, GM (nem General Motors, hanem gazdasági munka, azaz konyha), alegységügyelet-helyettes. Na, ez utóbbira úgy emlékszem vissza, hogy éjszakákként a század (!) minden tagjának ki kellett tennie a surranóját a folyosóra, a fegyvertámla elé! Képzelhetitek, milyen szagkavalkád volt ott: százegynéhány pár katonai bakancs! Ráadásul – már kora ősz lévén – az éjszakák is hűvösek voltak, ezért ha kinyitottam a folyosó ablakait, akkor fáztam, ha viszont becsuktam, akkor a szagoktól ájuldoztam… Jártunk lövészetre is; mivel tisztes kiképzésen voltunk, ezért lőttünk géppisztollyal, géppuskával és RPG-vel is. A kiképzés vége felé már kivezényelték a szakaszt őrsmegerősítésre. Így jutottam el Nagycenkre, majd Fertőrákosra, de kint voltam egyszer a soproni FEP-nél (határátkelő) is. Nagyon kemények voltak ezek a szolgálatok, mert zárásba voltunk lerakva és az ellenőrző járőr (ejé) állandóan ott cirkulált körülöttünk. Még nem szoktuk meg az éjszakai fennlétet: a nyirkos, esős őszi éjszakák vaksötétjében még az idő is megállt, de hát én akartam határőr lenni; most megkaptam…

Az utolsó napokban a leendő kutyás tiszteseket kivezényelték a D gyaktérre, ahol a Dunakesziről visszatérő kutyások tartottak „kiképzést” a határőröknek. Kaptam némi beszámolót, hogy mi vár rám Dunakeszin (szivatás, ágyazás ágyvégdeszkával, stokizás stb.). Mint gyakorló „csibész”, felvettem a jellegzetes, kék színű „BM”-es bundát és „megfogattam” a kerület egyik legkeményebb kutyáját, a Sátánt. Egy menekülő elfogás gyakorlatot csináltunk és a kutya úgy átharapott a bundán, hogy a jobb kézfejem véraláfutásos lett, meglátszott rajta a foglenyomata. Ez még csak egy dolog volt, de a vezetője hosszú ideig nem tudta a kutyát megfogni, mert úgy pörögtünk a küzdelem hevében. Mellesleg a gazdáját Dunakeszin többször meg is harapta.

A kiképzés végén levizsgáztunk (!) és előléptettek őrvezetővé. A zászlóaljnál töltött utolsó délutánon levezényelték az egész kiképző zászlóaljat az alakuló térre és felolvasták, hogy ki hova kerül.

És innen folytatjuk majd…

89 hozzászólás

 1. geza2 — 2012-04-13 07:29 

Nagyon jó írás! Csak így tovább!

 2. buksitizedes — 2012-04-13 08:38 

Köszönöm, igyekeztem :)

 3. kelempajszmadar1 — 2012-04-13 07:32 

Üdvözlet az új szerzőnek! Rokonvonás: jómagam 1975 szeptember 6-án kerültem Dunakeszire, ahol 1976 január 25-ig voltam kutyakiképző tisztes iskolán. Szívatás, meg stokizás, meg egyebek nem fordultak elő.
Nekem tetszett a kutyás iskola, még ha fárasztó is volt. Mi is adtunk konyhamunkát, meg őrséget, sőt, voltam kutyaszakács többször is, de a lényeg a kutyás szolgálat és a kutyakiképzés volt. Én is sokszor felvettem a csibészbundát, meg is téptek a kutyák, de nem történt semmi különösebb bajom.
A rendőrökkel igen jól megvoltunk. Csináltunk szagkonzerveket is, a rendőrök hozták a nyomozókutyát, és egy hónapos szagokat is azonosítottak. Nem láttam, hogy a kutya tévedett volna! Volt lőporszagra tanított kutya is, aki töltényhüvelyeket kutatott fel, más kutya hullakutató volt (rohasztott húst ástunk el neki), megint más égő házból mentett ki csecsemőt. De mi főleg a határszolgálatra képeztünk blökit: lövésre, H-63 jelzőkészülékre, határsértő keresésére és elfogására, stb.
Én jól éreztem magam Keszin, sok érdekes dologban volt részem. Igaz, a fegyelmező gyakorlatokon (nagykör, kiskör), meg a nyomfektetéskor és a nyomon való üldözéskor sokat kellett futni, árkon-bokron keresztül, de abba is belejöttem. 1976 január 25-én levizsgáztam, ekkor léptettek elő őrvezetővé, másnap visszavittek Hörmannforrásra a határszoliba. Összességében azt mondom: nem mindennapi élmény volt, és kinn a határszolgálatban a kutyás tisztesnek volt némi respektusa, még a tisztek szemében is.
Biztosan van sok közös ismerősünk is, jó lenne, ha többet is írnál Kesziről.
Maradok bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 4. buksitizedes — 2012-04-13 08:27 

Üdvözletem kedves Kelempájsz!

Először is szeretném köszönötemet kifejezni az írásaidért, többek között ezért ragadtam klaviatúrát, mert inspirációt kaptam Tőled. A folytatásban lesz még sok Dunakeszis élmény, nem akarom előre lelőni a poént.
Közös ismerősök: Buknitz Tóni bácsi neve ismerős?

 5. kelempajszmadar1 — 2012-04-13 10:48 

Igen! Határozottan emlékszem rá! Az én időmben egy század HÖR kutyakiképző volt ott, az egyik szakasz parancsnoka ő volt, zászlósi rendfokozatban.
Tollár őrmi (vagy ahogy mi neveztük: Toszi) megvolt még a Te idődben? Igen jó fiú volt, szaksziként leszerelt, de rögtön beadta a TSZ-t, és őrmiként nekünk lett szakaszpk helyettesünk. A szakaszpk a Benke főtörzs volt, de ő eltörte a kezét, emiatt betegállományban volt, és addig a Toszi gardírozott minket.
Preisler József rendőr hdgy volt a kutyakiképzési módszertan tanára, nála kellett vizsgázni. Róla az hallottam, hogy már nem él. A könyveit láttam a neten, néha hozzá lehet jutni.
Egyébként az a szexuális felvilágosító előadássorozat, amiről korábban beszámoltam, ott volt, Keszin.
Üdv: Kelempájsz tizedes

 6. buksitizedes — 2012-04-13 11:01 

A Preiler József nevét már csak az emlékversenyeken hallottam . A többi név, akiket említettél nem voltak ismerősek. Egyébként Buknicz Tóni bácsi volt már csak egyedül határőr Dunakeszin (századosként), a többiek mind rendőri rendfokozatban nyomták.

 7. buksitizedes — 2012-04-18 14:03 

Sajnos az én időmben nem csináltuk gyakorlatban a nyomkövetést, csak elméletben foglalkoztunk vele (ezt később civilben gyakoroltam a saját kutyámmal és büszkén mondhatom, hogy nagyon szép sport eredményeket értünk el).

 8. Bigjoe(HUN) — 2012-04-13 07:48 

Nagyon jó írás, jöjjön a többi is.
Már várja a határőr lobbi.
A harapós szolgálati kutyákat nem értettem soha, miért hagyták rendszerben, ha a gazdájára is veszélyes.

„Ágyazás ágyvégdeszkával” ez mit takar?
10telettel: Bigjoe

 9. buksitizedes — 2012-04-13 08:36 

Az ágyvégdeszka egy furnér lemez volt, aminek akkora volt a keresztmetszete, mint a szivacsé. Ágyazáskor úgy kellett a lepedő végét behajtogatni az ágyvégdeszkába és így az ágy végébe betűzni, hogy maga a deszka ne látszódjon ki és a lepedő is feszes maradjon. Ha bele lehetett csípni, akkor… gondolhatjátok :-)

 10. Bigjoe(HUN) — 2012-04-13 09:17 

Ez a szokásos vaságyon?

Ha csíphető volt a lepedő akkor repült az ágy?
Nálunk ilyen esetben berepült a gólya.

 11. buksitizedes — 2012-04-13 09:22 

Azon bizony…

 12. Rókakígyó — 2012-04-13 11:43 

azért nem értem ezt, mert nálunk pl a deszkázás kiváltság volt, nem használhatta mindenki. A deszkázásnak annyi értelme volt, hogy az ágyvég felől nézve rendezettebbnek tűnt a fekhely, mert amelyiken nem volt deszka, annak a nyűtt matraca a lepedő feszítése miatt lelapult, így szemre nem volt tökéletes az ágyazás.

De ezek a „szívatások” szigorúan személyfüggőek voltak. Ha a vaddisznó szobapk követelte, akkor kellett csinálni, ha meg nem volt vaddisznó vagy jókedve volt, akkor meg nem. Kb olyan ez, mint az állam (meg a vezetői). Mikor milyen kedvük van, aszerint szívatnak.

 13. buksitizedes — 2012-04-13 12:53 

Nálunk az ágyvégdeszka „alanyi jogon” járt… :)

 14. Rókakígyó — 2012-04-13 11:00 

Érdekes, hogy amikor nálunk a beosztásokat osztogatták, akkor én is más szerettem volna lenni, mint amit ajánlottak és elfogadták. Jobb egy önkéntes, mint egy sorozott alapon. Én sem bántam meg.

 15. szkv — 2012-04-13 11:46 

buksitizedes: Gratulálok az íráshoz.
A poszt olvasása közben az idő „visszaszállt” velem 1974-be.
Magam is kutyás akartam lenni, de nekem nem jött össze.
Arra a kérdésre hogy milyen szakkiképzés érdekelne, válaszom röviden csak annyi volt hogy kutyás. Az első nap mikor már a beöltözésen és az első ebéden túl voltunk irány a II. század ahol a kutyásokat képezték ki. Kelempájsz bajtárs az ismeri a helyet. Másik nap reggeli után „termelő” munkát végeztünk, mely abból állt hogy a füvet kaszáltuk és az udvar sepregettük.
Délután megtörtént a század, szakasz és raj elosztás és véget ért számomra a kutyás élet, mivel az alapkiképzés után sem kerültem a kutyásokhoz.
Helyette lövész kiképzést (A valódi lövész képzéstől nagyon messze voltunk. Igaz nem harcoló alakulat volt a HATÁRŐRSÉG), majd tisztes kiképzést kaptam.
Kiképzés után kerültem a Bucsui őrsre és onnét szereltem le 1976 július 1-én
Gondolom ismerősek a következő helyek: Lővérek, Bécsi domb, Tűztorony, Gyógygödör, stb.
A soproni lőtér, amelyet a kempingen keresztül lehetett meg közelíteni.
Felsorolt helyek nekem nem katonai emlékekben él, hanem gyakran járok arra felé magán emberként.
Bajtársi tisztelettel: Szkv.

 16. buksitizedes — 2012-04-13 12:56 

Kedves Szkv!

Őszintén sajnálom, hogy nem lehettél kutyás. Lehet, hogy fordítva kellett volna csinálnod: „Mindegy, hogy mi csak NE kutyás!”
A logikájukat ismerve biztos kutyást faragtak volna Belőled.
A környéket imádom a mai napig is. A feleségemmel rendszeresen kirándulunk arra.

 17. szkv — 2012-04-13 13:42 

Már sorozásnál megjártam, igaz hogy „kellemesen” csalódtam a bizottsági döntésben.
Édesapám biztatására légvédelmi tüzér akartam lenni, mivel ő is az volt, de nem egy életbiztos korban amely a II. világháború alatt, 1944–1945-ben.
Bizottsági kérdésre, hogy milyen alakulathoz szeretne kerülni?
A válaszom itt is rövid volt: A HATÁRŐRSÉGHEZ.
A döntés megszületett, igen maga HATÁRŐR lesz.
Na innentől már nem kerestem semmiben a „logikát”

Kelempájsz tizedessel térben és időben nem messze voltunk egymástól, mint HATÁRŐRÖK, de most jó baráti kapcsolat van köztünk, függetlenül attól hogy egymástól 220km távolságra lakunk.

 18. buksitizedes — 2012-04-13 14:03 

Hát akkor tényleg nem tudom, hogy lehettél volna kutyás, az akkori BM-es logikát nem lehet követni :-)

 19. tiboru — 2012-04-13 15:36 

Szerinted a mostanit lehet?!

:-)

 20. tiboru — 2012-04-13 15:38 

És már lehet lájkolni a posztokat! Facebook-regisztráltak tegyék meg, népszerűsítsétek a Milstoryt!

 21. buksitizedes — 2012-04-13 18:25 

Hogy lehet elérni, mert nem találom… :)

 22. tiboru — 2012-04-13 22:40 

Minden poszt legvégén egy kis világoskék biszbasz, rajta „Tetszik” felirattal :-)

 23. nedecz — 2012-04-13 18:30 

Kedves Buksitizedes bajtárs!
Nagyon köszönöm ezt a nagyon jó írást! Nagyon tetszett,mert sok húr hasonlóan pengett nálam is.
Engem is a Petőfiben soroztak,valamikor ’92 április elején.Tőlem megkérdezték,hogy mi szeretnék lenni:határőr vagy „a légvédelemnél valami akármi”.Én a BM-et választottam…Előtted 3 hónappal vonultam…Én is örültem,mikor a kiképzésen még „éles” feladatom volt…
Várom a folytatást!

 24. buksitizedes — 2012-04-13 18:39 

Szia Nedecz bajtárs!

A Te írásaid is inspiráltak az élményeim közzétételére. Szerintem többen „romantikával” szolgáltuk le az időnket.
Örülök, hogy tetszett az írásom, a folytatás se lesz „kutya”… :-)

 25. nedecz — 2012-04-13 18:54 

:) Sok kis nyuszi nem is sejti,milyen jó volt az egész…Visszamennék bármikor,és nem csak a nosztalgia miatt.

 26. buksitizedes — 2012-04-13 19:18 

Egy kicsit sem sajnálom ezt az egy évet… sőt még többet is bírtam volna. Több élményt oszthatnánk meg :-)

 27. szkv — 2012-04-17 18:26 

buksitizedes.
Fertőrákoson van egy HATÁRŐR emlékhely, ahol az Sz100-as működő képes állapotban van felállítva. Fő utcán található, egy tábla hirdeti amelyre kivan írva hogy HATÁRŐR EMLÉKHELY.
Lehet hogy ismered a tulajt, mert a Fertőrákosi őrsön szolgált, mint hivatásos rocsóvezető. Érdemes megnézni., nem csak HATÁRŐRÖKNEK ajánlom.

 28. buksitizedes — 2012-04-17 20:04 

Köszönöm, nyáron arra felé nyaralunk a családdal, úgyhogy beillesztjük a programba. :)

 29. szunditj — 2012-04-13 19:27 

Én ’85 február 27-től ’86 augusztus 14-ig voltam a Honvédségnél. Ugyan voltak kellemes élményeim (is) és az idő is mindent megszépít, de nem kívánom vissza, semmi pénzért nem csinálnám újra. Örültem amikor vége lett.

 30. buksitizedes — 2012-04-13 20:07 

Kár. Leírnád, hogy mi volt az oka, amiért ennyire negatívan gondolsz vissza?

 31. nedecz — 2012-04-14 15:11 

Látod ez az a dolog,amiről valahol egy korábbi hozzászólásomban írtam…
A HM-nél az ember -szinte-semmit nem csinált.Semmi értelmeset.Csak a szívatások az őrszolgálat és az alkohol…Más nagyon nem volt.(Ahogyan a 4 évem alatt ott tapasztaltam.) A BM-nél -az őrsökön biztosan-érezte az ember,hogy van miért ott lennie.Volt értelme annak,hogy áldoztattak vele időt az életéből.A HM-nél -kivétel volt persze azért- nem nagyon találkoztam tiszttel,aki a humán vonalon erős lett volna.Nem értettek az emberekhez,hiába dolgoztak velük.(Hogy az alkoholt ne is említsem…)A Határőrségnél töltött időm alatt 2 azaz kettő ilyen embert ismertem meg…Mindenki más törődött az embereivel és még ha a maga módján is de szerette őket. Bocsi,nem sértésnek szánom-Isten lássa a lelkem-de sajnálhatod,amit kihagytál „nyúlként”.Írhatnál róla tényleg…

 32. Bigjoe(HUN) — 2012-04-14 19:24 

Nekem van az ismeretségben olyan férfiember aki velem egy időben húzott angyalbőrt, de neki nyúlságot dobott a gép.
Öreg katonaként is sírva ment vissza a laktanyába! (hiteles szemtanuk elmondása alapján tudom)
Pedig nem a „gladiátor képzőben” (aprópopó: van itt valaki a gladiátor képzőből?), vagy lentiben múlatta az időt.
Ráadásul talán még csókos is volt, rádiókütyüket javított, ami azért nem egy orális beosztás.
Elmesélte, hogy az augusztusi bevonulás után a nyári hőségben csak TÉLISAPKA jutott a századuknak, ezért abban készültek az esküre. Persze nem az árnyékban hanem a tűző napon-ahogy azt kell.
Télen meg utasításba kapták, hogy menjenek fát lopni ha nem akarnak megfagyni.
Hát, lopni már nem volt mit, mert a többi század szintén így keresett tűzifát.
Kimentek a laktanyaköré és ami éghető volt azt bevitték.
Ez nem a múltszázadban történt, hanem 94/95-s augusztusi állománnyal.
Az illető ma a sógorom.
Őszinte részvétem minden ex-honvédnak.

 33. koma — 2012-04-14 22:56 

boksitizedes: Nektek volt valami – többé-kevésbé – értelmes feladatotok, hozzá olyan tiszti, tiszthelyettesi karral, amelynek – valamennyire – el kellett tudnia látni ezt a feladatot.
Akdt egy-két alakulat a MN-nél is, amelyik ilyen volt. Akadt hozzáértő tiszt is (nagyjából alakultonként, laktanyánként egy), viszont minden más a szopatásról, a hatalomvágyról, a megalázásról, a semmittevésről, illetve leginkább az alaposan a beleszarós sunnyogásról szólt.
Akad jó pár írás itt a milstoryn is, amelyik ezt a kérdéskört vesézgeti, pl. a rég lelépő Vérnűsző Barom posztjai, de ha nem élted át, vagy csak nyomokban, akkor elég nehéz megtalálni a párhuzamokat, vagy azonosulni a „barnák” világával.

 34. buksitizedes — 2012-04-15 08:51 

Kedves Koma!

Köszönöm, hogy más perspektívából is megvilágítottad ezt a témát. Így utólag visszagondolva is jó döntés volt, hogy a Határőrséget választottam, még annak ellenére is, hogy rövid távon a Honvédség kifizetődőbb lett volna (határőrként kb. havonta 1× voltam csak otthon, míg „nyúlként”, biztosan sűrűbben is hazajárhattam volna).

 35. szunditj — 2012-04-15 12:18 

Az attól függ, hogy hol volt katona az ember. Mert pl. egy elsőlépcsős alakulattól max. az állomány 1/3-a lehetett hétvégén távol, ami azt jelenti, hogy legfeljebb háromhetente mehetett valaki eltávra. Papíron. Ha nem kopasz volt. Ha nem jött közbe gyakorlat, ami után az öregeknek „járt” az eltáv. Ha megadta a parancsnoka. Ha éppen nem volt valami s..rért megfenyítve, mert még a legenyhébb büntetés is min. két hónap helybentopi-val járt. Ha egyáltalán beírta a jelentkezését a szakaszparancsnoka. És a többi.

 36. nedecz — 2012-04-15 14:07 

Megkérdezhetem merre,milyen alakulatnál szolgáltál?

 37. szunditj — 2012-04-15 12:29 

Egyébként itt többségben vannak a határőrök, néhányan kutyások és megemlítik Kántort is. A róla készült Tv sorozatban nem foglalkoznak a halálával, a könyvben -Kántor nyomoz- azt írják, hogy egy tűzpárbajban gazdáját védve kap lövést és úgy pusztul el. A valóságban egy határsértő üldözése közben lépett aknára az osztrák határon és olyan súlyosan sérült meg, hogy el kellett altatni. Vajon hány ilyen szerencsétlen áldozata lehetett annak az aknazárnak? Nem tudom mi volt az előírás, minden jelzésre ki kellett vonulni? Hányszor riadóztathatták így tévesen és feleslegesen az állományt?

 38. nedecz — 2012-04-15 14:21 

Így van.Szegény Kántornak a jobb hátsó-tudtommal-lábát tépte le egy akna…Sokat biztosan nem szenvedett…
Biztos vagyok abban,hogy nem egy ilyen eset volt,de ezek hivatalosan nem történtek meg,mert aknák sem voltak…Ugye.
A riasztásokról:
a kőszegi fél évem alatt szinte minden hétre jutott-átlagban biztosan-egy határzárás.Az ÜCS az sokkal sűrűbb volt…Heti két-három alkalom.Ezeket 95%-ban a járőrök jelentésére reagálva küldte ki a Határőrizeti ügyeletes.(A csöves.)A maradékon a rendőrség,a FEP és a civil bejelentések osztoztak.
Az én időmben már nem volt meg az SZ-100-a vasfüggöny-,ezért a korábbi időkhöz képest alig volt riasztás.(Erről itt főleg Kelempájsz tizedes bajtárs tudna sokat mesélni…)
Mondta a parancsnokunk,hogy volt példa rá régen,hogy napokig szinte senki nem aludt az őrsön a rengeteg téves jelzés miatt.
Mert akkor mindenre reagálni kellett,tudtommal kevés mérlegelési lehetőséggel.Az én időmben a csöves már eldönthette szabadon,hogy hová menjen ÜCS vagy zárás,hogy kell-e.Persze,erősen a saját pöcsével játszva…
A legkomolyabb szolgálat az övé volt óriási felelősséggel…

 39. buksitizedes — 2012-04-15 15:24 

Annak idején én is voltam „csöves”, bár ezt a szlenget a határőrizeti ügyeletes beosztásra ezen a fórumon hallottam/olvastam először. Hiába, az ember mindig tanul. nálunk csak simán HÜGY volt.

 40. szkv — 2012-04-15 18:38 

nedecz bajtárs tisztelettel köszöntelek és elnézést hogy Kelempájsznak intézett kérdésre reagálok.
Riadók vagy más néven a jelzések számát %-ban kifejezve, kb 95%-ban vadmozgás, kb 4.5%-ban műszaki hiba és a vihar okozta a jelzéseket. Határsértő által adott jelzések száma nem haladta meg a 0.5%-ot.
Minden olyan HATÁRŐR bajtárs aki az Sz100-as idején szolgált, azoknak nem kell külön mondani hogy mit jelentett az a mikor a nyári viharok idején ki volt kapcsolva a jelzőrendszer.
A belszolgálat és a nyomos járőr, (aki az Űcs Pk és a jelző műszerész párosból állt) kivételével mindenki kint volt zárásban.
A vihar elmúltával a nyomos járőrt kivitték az őrs szakaszhatárra és megkezdte a nyomsáv és az Sz100-as kivizsgálását, amely abból állt hogy a nyomsávot leellenőrizni, az esetleges határsértőre utaló nyomokat felfedni és az Sz100-rol ellenőrző jelzéseket beadni.
Amikor a járőr végigért, ( Nekünk 7500 m hosszú szakaszt kellett végigjárni) és mindent rendben talált lehetett a nem leges jelentést leadni és a hadműveletes engedélyével a zárást bevonni. Nem egy esetben( Túl gyakorinak nem nevezhető) a kint lévő járőr szolgálat hosszabbodott meg mert nem tudták időben leváltani.
Itt kívánom meg jegyezni hogy hogy a nyomos járőr mindkét tagja a szabadságával (Tévedés esetén futi) játszott.
Aki vizsgált nyomsávot az nagyon jól tudja hogy milyen sz@r dolog eső mosta nyomsávot vizsgálni, ahol már fennállt a veszély hogy az estleges nyomokat elmosta az eső. Közel 40 év távlatában aszt tudom mondani, illetve írni a mai szó használattal élve nagy mákunk volt hogy nem fogtunk mellé. Igaz hozzá tartozik rendszeres gyakorlás és felkészítés alapossága.

 41. buksitizedes — 2012-04-15 19:08 

Köszönöm ezt a kimerítő szép választ, kedves Szkv bajtársam! :)

 42. buksitizedes — 2012-04-16 14:05 

Tudomásom szerint Kántor nem pusztult el azonnal, hanem el kellett altatni.

 43. nedecz — 2012-04-15 14:23 

Ja még annyi:az én időm alatt az összes ÜCS-ből egy volt eredményes,a zárásokból egy sem…
Értem ez alatt én az elfogás hiányát mert volt olyan,hogy nyomokat találtunk ami arra utalt,hogy elriasztottuk őket,ha meg nem is találtuk.

 44. buksitizedes — 2012-04-15 15:30 

Már felnőtt fejjel (és kutyás szemmel!) látta filmen a Kántort, és mondhatom, hogy egy iszonyú csalódás volt. Tele volt orbitális hibákkal :( Ettől függetlenül még egy legenda marad számomra Kántor és Csupati :)

 45. Szalacsi Dezső — 2012-04-15 16:32 

Na végre sikerült regelnem.Üdvözlet a kollégáknak újfent. Remélem a folytatásban igazi kutyás sztori is lesz. Magam is kutyás vagyok egy közel 50 kilós ónémetjuhásszal. :-)

 46. buksitizedes — 2012-04-15 17:25 

Üdv. kedves Dezső!
Lesznek bizony, de nem akarom lelőni a poénokat. :-)

 47. kelempajszmadar1 — 2012-04-16 07:11 

Üdvözlet a Bajtársaknak!
A riadókhoz hozzászólva: Szakaszvezető Bajtárs érdekes statisztikát közöl a jelzések okáról. Valóban, a legtöbbet a vadaknak köszönhetjük, de műszaki hiba miatti ugrásra nem emlékszem. Vihar csinált nekünk külön programot, amikor rádöntött egy fát a vasfüggönyre, de erről már írtam.
Nekem a legtöbb riadó, amit zsinórban kaptam ki, négy darab volt. ÜCSpk (üldözőcsoport pk) voltam éjféltől reggel 4-ig. Ezalatt négy helyszínt vizsgáltam ki. Az autóval valami gubanc volt, nem tudom már mi, elég az hozzá, hogy gyalog rongyoltam ki a helyszínekre. Jól szét voltak húzva: az Asztal-kő környékétől egészen a Sáros-forrás és a Vörös-kereszt közötti szakaszig. Amikor az Asztal-kőtől beszóltam, hogy vad volt az oka, a csöves mondta, hogy be se menjek, tűz a másik helyszínre. Keresztül a Kőszegi-hegységen! Szóval a négy órás ÜCSpk alatt négy helyszínt vizsgáltam ki. Még szerencse, hogy jó idő volt. A negyedik hecc után, 4 óra körül beértem, le se feküdtem, mert 5-kor indulnom kellett lökni a járőröket. Félórával előbb értesítette ki az ügyész a szoliba indulókat, ezért már a maradék félórára nem volt értelme visszafeküdni. Beültem az őrsügyeleteshez dumálni.
A legtöbb riadó, amiről tudomásom van, az egy éjszakán 9 (azaz: kilenc!) eset volt, de abból nekem csak kisebb rész jutott, mert szoliba kellett mennem.
Nálunk a jelzőrendszernek 40 szektora volt, 9800 m hosszúságban. Rendes szolgálat esetén napkeltekor és napnyugtakor összefüggően végig kellett nézni a nyomsávot, ez volt a nyomos szoli (ezt kedveltem a legjobban). Minden nyomos szolinál be kellett adni a jelzést, amit az ügyész vett és a rendszernaplóba be is írt. Minden jelzésnek saját száma volt: a fénytablón volt egy kis számláló szerkezet, olyan, mint a gázórákon. Be kellett naplózni a jelzés számát, és beírni az okát. Határsértő által beadott jelzést pirossal kellett beírni, a többit kékkel.
Megerősített szoli esetén (ha valami nagy balhé volt az országban valahol) óránként indult a nyomos járőr.
BigJoe: a katonákra támadó kutya esetéről majd külön posztban beszámolok. Dunakeszin történt egy elég szomorú eset.
Buksitizedes (és a többiek): nálunk tényleg megkérdezték, ki hová szeretne kerülni. Volt egy sportpályánk (hátul, a kőszegi vasút felé, szkv Bajtárs emlékszik rá), itt állították fel az összes fegvernemet, ami a Határőrségen belül volt (géppuskás, híradós, vegyvédelmis, RPG-s, kutyás, meg mittomén, szóval ahová újonc kellett). Még civilben voltunk, át sem öltöztünk. Megmutattak mindent, általában tisztek tartották a bemutatót, lehetett kérdezni is tőlük. Figyelembe is vették az óhajokat, amíg a létszám be nem telt. Ha betelt, a jelentkező a többiből választhatott. Jómagam is saját kérésemre lettem kutyás.
Maradok továbbra is bajtársilag üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 48. buksitizedes — 2012-04-16 10:51 

Várom a Te kutyás sztorijaidat is :)

 49. Bigjoe(HUN) — 2012-04-16 13:12 

Mázlisták határőrök!

 50. kelempajszmadar1 — 2012-04-16 14:24 

Ha Tiboru kiteszi a legutóbbi posztot, amit küldtem neki, meglátod, hogy milyen mázlisták voltunk. Nem sokon múlt, hogy megírhattam. Azóta egy évben két szülinapom van…
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 51. Bigjoe(HUN) — 2012-04-16 15:20 

Nem azért mondom, de a sok szegény unatkozó, „szerény”körülmények között katonáskodó szerencse mentes honvédhoz képest a sorhatárőrök nagy királyok voltak.
Választhattak hova akarnak menni, nem unatkoztak,stb.
Így már értem miért utáltak, olyanok voltunk a szemükben mint most a Pirézek.
Kellett valaki akit lehet utálni.

 52. buksitizedes — 2012-04-16 16:40 

Ha már a kívánságműsornál tartunk: egy fiatal őrsparancsnok-helyettest kaptunk, aki még nem igazán ismerte ki magát még a területen, ezért megkért, hogy segítsek be neki a szolgálat szervezésbe. Hálából én választhattam meg, hogy HOVA és MIKOR megyek ki eltáv’ szolira, csak a járőr társat rendelte mellém. Normális srác volt, így nem okozott ez sem problémát. Úgy emlékszem, hogy 18-22-be mentünk ki (hogy még bent vacsorázhassak és ne kerüljek túl későn ágyba :)) és hátul a Fehér úton tettünk egy portyát.

 53. szunditj — 2012-04-16 19:11 

A „Duna-85” hadgyakorlat első hetében Várvölgy alatt voltunk kitelepülve. Egyik éjjel megszökött egy srác és elvitt magával egy AMD-t és két tár lőszert. (mint később kiderült, ezeket még hajnalban otthagyta valahol, de akkor ezt senki nem tudta) Hatalmas felhajtás volt, országos körözés, gépfegyveres rendőrök, stb. Mindenki kereste, még az oroszok is, szerencséjére nem azok akadtak rá. A negyedik napon fogta el egy rendőrjárőr. Állítólag addig teljes határzár volt elrendelve. Ha ez igaz, nem irigylem azokat, akik négy napig, még ha váltásokban is, ültek a határokon és várták hátha felbukkan.

 54. szkv — 2012-04-16 15:32 

Kelempájsz bajtárs: A műszaki hiba véget bejövő jelzés okát pontosítom. Az Sz100-as szektor találkozásoknál volt egy jelfogó doboz, amely arra szolgált hogy az oszlopsoron lévő vezetéksor, valamint az Sz100-as elektromosan, nem folyamatosan és kis áram erősséggel megtáplált vezetékei között az elektromos kapcsolatot volt hivatott biztosítani.
Sajnos nálunk elég gyakran meghibásodtak, továbbá gyakori volt a sima szál szakadása.
Gyakori vagyis átlagosan havonta egyszer előfordult ilyen műszaki hiba. A mi szakaszunkon az első lépcsőben építették az Sz100-ast és az úgynevezett „gyerek betegségei” még mindig jelentkeztek rajta.

 55. buksitizedes — 2012-04-16 18:34 

Egyre jobban megismerem az Sz100 működését. Köszönöm, kedves Szkv bajtársam :-)

 56. szkv — 2012-04-17 05:42 

szunditj:
Szinte naponta adták a „Távmondatot” (Körözési értesítés) hogy X.Y. honvéd, szovjet katona az alakulatához, kimenőről, szabadságról, eltávról nem vonult vissza, vagy megszökött és csak „fokozta” az eseményeket ha még fegyver is vitt magával.
Ha fegyverrel szökött akkor szokták elrendelni a megerősített szolgálatot, amely abból állt, hogy a kerülettől kaptunk erősítést és ilyenkor se kimaradásra, se eltávra, se szabadságra, nem mehetett senki.
Szerencsére már a mélységi területen (Az országhatártól távolabbi terület) megoldódtak az ilyen kényes helyzetek.

 57. kelempajszmadar1 — 2012-04-17 06:38 

A ruszki katonákról se feledkezzünk meg. Azok is szinte naponta-kétnaponta szöktek, és szinte mindig fegyverrel. Egy alkalommal Kecskemétről lógott meg két szása egy GAZ-kocsival és 250 db éles kézigránáttal.
Szkv. Bajtársam, Te jól emlékszel még a szuronyos ruszkira, akit a Józsi fogott el ott nálatok. Öt napig kergették, mire belefutott a határzárásba (pontosabban a zárás futott őbelé).
A megerősített szolgálat nem csak abból állt, hogy a kerülettől erősítést kaptunk (ha kaptunk egyáltalán), meg hogy nem mehettünk haza, hanem a napi szolgálati megterhelés 14-16 óra lett. Szóval: kinn gebedt az ember, csak aludni járt be. Még a kaját is kihozták! Igaz, nem csajkában. Kijött a GAZ-kocsi, hozott tányért, evőeszközöket, mindent, rendes kaját olyan duplafalú edényben, amiben meleg volt még.
Akkoriban történt az OTP-gyilkosság a Hungária körúton (három nőt lőttek fejbe a gyilkosok). Hat napig megerősített szoli volt. Három nap letelte után az OPK még három nappal megtoldotta. Nem is takarítottunk, körletszemle, meg ilyesmik elmaradtak. Kemény volt! De a tisztek is megbecsülték a katonáikat. Mi pedig a nehézségek ellenére is úgy éreztük, hogy igenis szükség van ránk és fontos dolgot csinálunk.
Buksitizedes Bajtárs (úgy is, mint Kolléga): a „csöves” a határőrizeti ügyeletes megnevezése volt. A katonai szlengszótárat itt elérheted:
http://mnytud.arts.unideb.hu/sorozat/katszl/
Azt nem tudom, hogy miért éppen csövesnek mondták.
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 58. buksitizedes — 2012-04-17 13:26 

Nekem kimaradt a határ zárás élménye.

 59. szkv — 2012-04-18 05:42 

buksitizedes.:
Pontosítom a Fertőrákosi múzeum címét.
Fertőrákos fő utca 242.
Neten: Vasfüggöny Múzeum Fertőrákos.
Ott találsz képeket és a tulaj is látható rajta az egyik képen a mafi előtt egy piros pólós ember mellet áll háttal a mafinak.
Ott megtalálható a telefon számai.

A saját email címem :Lorincz5@invitel.hu
Kelempájsz Bajtárssal is a Katonatörténeteken találtunk egymásra és jó baráti kapcsolat alakult ki.
Ha van kedved írjál.

 60. kelempajszmadar1 — 2012-04-18 07:02 

Írjál, úgy is, mint kutyás kolléga! Várom a leveledet!
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 61. buksitizedes — 2012-04-18 09:40 

Kedves Szkv és Kelempájsz bajtársak!

Nagyon köszönöm, hogy ilyen rövid idő alatt befogadtatok Magatok közé, bár az én időmben már elég laza volt a szolgálat, a Ti időtökhöz képest. Majd írok :)

 62. pacika — 2012-04-18 20:02 

Hiába voltam kutyás ugyanúgy nyomtam a bódét meg a felvezt mint a többiek de sosem felejtem el a kisgyerekek arcát a kutyásbemutatónk utánn 6-8 kutyával szép műsort tudtunk csinálni a.A gyerekeknek csak úgy csillogott a szemük .
üdv pacika

 63. kelempajszmadar1 — 2012-04-19 08:58 

Mikor Keszin voltam, mi is csináltunk a rendőrökkel egy kutyás bemutatót Győrben. Óriási sikerünk volt, ezt majd külön posztban mesélem el. De Hörmannon is megtettük, amikor -igen ritkán- egy-egy kirándulóbuszt felengedtek hozzánk. Ilyenkor én voltam a csibész, a bajtársak a H-63 készülék csappantyúival durrogtattak, aztán a blökkentyű nekem rontott, hogy megegyen, de rajtam volt a bunda. Üdv: Kelempájsz

 64. buksitizedes — 2012-04-19 09:32 

Hol szolgáltál?

 65. pacika — 2012-04-19 20:40 

7. ŐRSZÁZAD ÓCSA a századparancsnok kutyakiképző volt szívén viselte a blökik sorsát .Elég sok bemutatót szervezett a környékbeli falvakban .
Az Adyligeti kutyások abban az időben seholsem voltak hozzánk képest ,pedig ők nem adtak fegyveres szolgálatot mint mi . ,csak lusták voltak alapból .
Délelőtt kutyás foglalkozás délután felvettük a szolgálatot .Én nagyon szerettem.

 66. farkassa — 2012-04-21 20:53 

Hello!

Én Adyligetre vonultam hör-nek 93 augusztusában és Dunakeszin voltam KAV TTS képzésen novembertől februárig (ezek szerint veled együtt). A kutyámat Loght-nak hívták. (Émlékezetes maradt az öreg honvéd százados disznóvágása, de a Fudokán karate és a szilveszter éjszaka is említésre méltó…) Utána Fótra kerültem az I. őrszázadhoz. Na de erről majd később…

Üdv.: Farkas örv-tiz-szkv

 67. buksitizedes — 2012-04-21 21:17 

Én egy évvel korábban voltam ‘Keszin: 92 augusztusában vonultam Sopronba és november19-től február 4-ig voltam ott.

 68. farkassa — 2012-04-22 19:47 

Bocsi, rosszul írtam 92 augusztusában vonultam és novembertől februárig voltam-voltunk Dkeszin. Azaz biztos, hogy együtt voltunk ott.

 69. buksitizedes — 2012-04-21 22:36 

…de nagyon kíváncsian várom a sztoridat :-)

 70. Bigjoe(HUN) — 2012-04-22 10:55 

Szeva!
Ez a Loght nem az amit a 3.őr megkapott? Később bekattant, és meg akart enni mindenkit.
Mivel benneteket váltottalak (94/3. vonulás) bőven lehetett ugyan az a kutya.
Bigjoe 3.őrszd

 71. farkassa — 2012-04-22 19:58 

Nem tudom. Először elírtam, mert 92-ben vonultam. Akkor ez a kutya Dunakeszin volt. Nagyon félénken viselkedett, tuti verték korábban. (Amikor keszire kerültünk az egyik első képzésen megkérdezték, hogy ki foglalkozott korábban kutakiképzéssel. Néhányan feltettük a kezünket, erre az volt a válaz, hogy akkor azt itt felejtsük el. Ennek ellenére nekem nem tetszett a BM-nél alkalmazott német módszer (röviden, elnagyolva: „cukor-korbács módszer”), ezért a kutyás foglalkozásokat tartó azthiszem törzszászlós rendőrt kértem, hogy hagy képezhessem a kutyámat egy másik módszerrel. Négyszemközt megengedte, hogy külön alakizzak és ügyességi pélyázzak vele azzal a feltétellel, hogy ha nem tudom legalább jóra levizsgáztatni, akkor ott fog tartatni még egy negyed évre, de at nagyon kemény lesz nekem. Én vállaltam, és siker koronázta. A félénk kutya a végére már bátran fogott is! Remélem, hogy nem Ő kattant be, mert nagyon megszerettem…

 72. farkassa — 2012-04-22 20:02 

Ja, és nagyon gáznak találtam – és jelenleg is így gondolom -, hogy negyedévente más gazdát adtak egy kutyának. Ráadásul többen is – enyhén szólva – nem tudták a kutyákat megfelelően kezelni. A lényeg: pusztán már csak a rendszertelen gazdiváltás is okozhatott náluk bekattanást. A rossz gazdiról már nem is beszélve.

 73. Bigjoe(HUN) — 2012-04-23 05:23 

Hát igen, ez a gyakori gazda csere nem használ semmilyen kutyának. Az általam ismert Locht (nem tudom, hogy a nevét jól írtam-e)a bociruhát utálta, nálunk őrkutya volt.
Egy blokin szaladgált(?), bár inkább csak a kutyaház előtt feküdt. Próbáltam barátkozni vele, de meg akart enni. A kaját elfogadta tőlem, de azt is csak távolról lehetett oda adni neki.
Volt egy kedvencem, a Bohóc. Ezt be akartam vinni az őrszobába is, de leszavaztak. Ezzel a kutyával már játszani is lehetett.
Képet nem igen lehet feltölteni, de írd le a dolgaidat, tedd bele a képet és Tiboru majd kirakja.
Így a határőr lobbi egyre erősebb lesz!
Szép napot!

 74. Bigjoe(HUN) — 2012-04-23 09:52 

Eltűnt a reggeli hozzászólásom.
A Te Loght-od valszeg a mi Lochtunk volt, a pontos nevét a tájszólással beszélő kutyás után jegyeztem meg. Szegény jószág egy szimpla őrkutya lett (94/95-ben) abból is az alja.
A Bolhások sem szerették, mert sok baj volt vele. Pár poszttal előrébb ez a jószág akart megenni.
Az viszont nagyon jó volt a kutyában, hogy az IFA hátuljánál senki nem ment el, ha ő is fent volt a platón. Mindenkit meg akart kóstolni.
Sajnáltam szegény kutyákat, nekik rosszabb volt, mint a sorHŐRőknek.

 75. buksitizedes — 2012-04-22 19:11 

Amikor Keszin voltam volt egy rotti’ a HŐR századnál (azaz nálunk), amelyiket éjszakára kitett a vezetője blokírra, és ELLOPTÁK a kutyát…
Onnan tudjuk, hogy ellopták, mert én voltam őrségbe és éjszaka ellenőrizni kellett a blokkon kikötött kutyákat. A társam vette észre, hogy nincs meg a kutya, de a nyakörve sem! Ugyanis nem karabínerrel voltak a kutyák a lánchoz kötve, hanem le kellett venni a nyakörvet, átfűzni a lánc karikáján és úgy visszatenni a kutyára. A kerítésen pedig egy lyuk tátongott…
Egyébként kemény kutya volt, de a hasát nagyon szerette, úgyhogy ez lehetett a veszte… Bár szerintem nem mérgezték meg, azért lopták el, mert jó pénzt lehetett kapni akkor is egy kemény kutyáért.

 76. farkassa — 2012-04-22 20:11 

Ha jól emlékszem csak 1 rottweiler volt az egész hőr századnál, pontosabban egy vörös (vagy szőke) göndör hajú, kissé teltebb srác kapta. És a dokira emlékszel? (Aki velünk együtt volt ott kiképzésen. Állatorvos volt és többször az állatkorházban dolgozhatott.) És a szilveszert bent töltötted? Én pont akkor alegüh (lehet, hogy nem pont így hívták). Egyikünk nagyon a rumosüveg mélyére nézett, majd lehá..ta a századpk ajtaját. Aztán a hőr épület berendezése is kissé „átalakult”. Másnap nem fogadhattunk látogatót, amíg rendet nem csináltunk…

 77. buksitizedes — 2012-04-22 20:30 

Szilveszter éjjelén én voltam az iskola ügyelet helyettes (telefon ügyeletes). A dokira emléxem, már 10 éve koptatta az állatorvosi egyetemet amikor berántották. A másnapi balhé nem rémlik…
De már kezdek emlékezni az arcodra: nem szőke hajú vagy véletlenül?

 78. farkassa — 2012-04-22 20:43 

De igen. Most próbáltam feltölteni egy csoportképet. Ami egykutyás bemutató után készült a Margitszigeten – ha jó a memóriám 93 májusában. Na azon több közös ismerősünk is rajta van, pl. a doki is.

De tényleg, hogy lehet ide képet feltölteni?

 79. buksitizedes — 2012-04-22 21:27 

Az’ 92 májusában volt szerintem, mert akkor volt Dunakeszin egy kriminálkynológiai konferencia.

 80. tiboru — 2012-04-23 08:48 

Ide nem lehet feltölteni, max. linket lehet betenni.

 81. szunditj — 2012-04-23 18:27 

Ha már annyian kutyáznak :-)
Én egy fél évet voltam Tatán, utána egy évet Dobogókőn töltöttem. (tudják, ahol a Föld szívcsakrája, meg ilyesmi :D) Ott nem volt őrség, hanem őrkutyák vigyáztak ránk. Dupla kerítés volt, négy derékszögű szektorra volt osztva, egy méter széles és kétszer kb. húsz méter hosszú szakasz jutott egy kutyára. Ennyi volt az életterük, ott élték az életüket. Volt ugyan kutyás, akit néhány hétre elküldtek Dunakeszire, de a kutyákkal csak annyit foglalkoztak, hogy naponta egyszer enni-inni adtak nekik. Semmi több. Amíg ott voltam, az egyiket leselejtezték (szó szerint ezt mondta aki elvitte), de hogy mi lett a sorsa azt nem tudtuk. Hoztak helyette egy másikat, már az sem volt fiatal. Szegények teljesen el voltak hülyülve. Egy volt köztük, amelyik valamennyire kiszámítható volt, mindig annak a szektoránál másztunk át a kerítésen, amikor kilógtunk a bázisról.

 82. buksitizedes — 2012-04-23 19:09 

Hát ezek tényleg szomorú dolgok, én igyekeztem mindig jól bánni a kutyáimmal a Határőrségnél, ha már szegénykéimnek ilyen sűrűn kellett gazdát váltani.

 83. Estván — 2012-04-23 23:48 

Kutyás bajtársak! Nem tudom, láttátok-e már, Dunakeszi és a blökik napjainkban:
1. rész http://www.youtube.com/watch?v=8_If2EFYo5I
2. rész http://www.youtube.com/watch?v=01rMADChD3s

 84. buksitizedes — 2012-04-24 16:26 

Köszi, hogy feltetted :-)

 85. szkv — 2012-04-24 06:48 

1975-ben az őrs pk-hoz jött segítségért a KMB-és rendőr (Körzeti megbízott), mivel egy bizonyos társaság ramazúrit rendez a bálban. Kutyára felrakták a vas szájkosarat és irány bál, de nem bulizás céljából. Helyszínre érve, a leghangosabb rendbontó kapott egy ütést (Nem a HATÁRŐRTŐL) egy bizonyos érzékeny pont közelébe és hamarosan a rendbontók nagy igyekezettel ígérték hogy, „aranyos vitéz urak” (Nem elvtársak) rendesen viselkedünk csak aszt a „fenevad” ebet vigyék távolabb. A rendbontás befejeződött és a bál folytatódott, amely további rendbontás nélkül zárult.

 86. Estván — 2012-05-07 22:56 

Azért lássuk be, a „vitéz elvtárs” ugyanolyan hülyén vette volna ki magát, mint annak idején a politikai foglalkozáson: „Hitler elvtárs nem volt jó elvtárs” :)

 87. kelempajszmadar1 — 2012-05-08 08:24 

Nálunk a „cukor-korbács” módszert soha nem alkalmazták. Ez az úgynevezett „Parforce-módszer” állítólag a lovak idomításánál volt használatos (ezt csak mondták, a lovászok tudnának erről többet mesélni). Aki megverte a kutyát, azt kihallgatásra rendelték. A kutyák kiképzése a természetüknek megfelelő módon történt. Preisler hadnagy mindig mondta is nekünk: mi a kutyákat nem idomítjuk, hanem kiképezzük. Minden sikeres gyakorlat jutalma háromféle lehetett, a foglalkozás tárgyának megfelelően: a gazda dícsérete és simogatása, kedvenc tárgy (játékszer, apportfa) átadása a kutyának, vagy a csibész elfogása. Fegyelmezni csak fegyelmezőgyakorlattal (ülj, feküdj, állj) lehetett.
A kutyákat egyáltalán nem viselte meg a vezetőváltás, hozzá voltak szokva. Az őrsre kiérkező újonc egy darabig második kutyavezetőként szolgált, ketten gondozták és vitték szoliba az öreg katonával (az első kutyavezetővel) a blökit. Fél év elteltével az öreg kutyás leszerelt, a második kutyavezetőből első kutyavezető lett, és így ismétlődött a ciklus. A kutyákkal sokkal többet foglalkoztak, mint akárhány házi ebbel otthon, sokkal jobb dolguk volt, mint civilben. A katonák szerették őket, kivéve a vadbarom kutyát, mert ilyen is volt. A négyféle vérmérsékletet a kutyáknál is megkülönböztették: szangvinikus, kolerikus, flegmatikus és melankolikus típusok voltak, ugyanúgy, mint az embereknél. Erről itt helyszűke miatt nem írok többet, külön posztba kellene összetenni.
Kutyás üdvözletettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 88. kelempajszmadar1 — 2012-05-08 08:36 

Jaj, majdnem elfelejtem, egy érdekes történet, röviden: volt Dunakeszin egy szuka kutya, Cinka volt a neve. Állítólag orosz katonáktól hozták.
Szegénykém egyszerűen nem értette, mit akarunk tőle.
Mondtam neki, hogy „ülj!” -de semmi sem történt, csak állt, nézett rám, és a farkát csóválta jámboran. Aztán felderengett bennem valami, még általános iskolás korombeli orosz órákból. Mondtam a kutyának: „Cinka! Szagyisz!” -erre egy pillanat alatt szépen leült. Röhögött az egész szakasz, a már említett Toszi őrmivel együtt. Nem ártott volna tolmácsot is mellékelni a kutyához. Amikor otthon elmeséltem, a faterom majdnem megszakadt a röhögéstől.
Üdv: Kelempájsz tizedes

 89. charlie — 2017-07-11 17:16 

Üdvözlet mindenkinek! Nagyon jó a blog bár én nem voltam sajnos kutyás de szolgálati kutyákkal nőttem fel mivel édesapám hivatásos kutyás volt. Ismerős sok név és életérzés Dunakszivel kapcsolatban is. Először 1982-ben jártam az iskolán.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.