Pacika barátunk előző története ott ért véget, hogy egy szakadt ponyvájú IFA-val zötyögtek Csévharaszt felé.

Lássuk, hogy teltek a kolléga napjai Ócsán, abban a titokzatos laktanyában, amelyről évtizedeken keresztül csak annyi szivárgott ki, hogy az Állambiztonsági Szolgálat (később a Nemzetbiztonsági Hivatal) egyik telephelye és rejtélyes objektuma. Az esetleges hívatlan fürkészeknek mondom: nem kell izgulni, sem állam-, sem szolgálati titkot nem fogunk felfedni…

Mire leértünk, teljesen elfagyott a lábam a kimenő cipőben. Mint kiderült, az is nemzetbiztonsági objektum volt, ahol alig várták már, hogy megérkezzenek a kopaszok.

Csévharasztról Adyligeten rémtörténeteket meséltek. Ezek főleg a kopaszok szivatásáról szóltak, ablakon kihulló égő matracokról, stb. Ilyen nálunk Ócsán sosem történt meg, legalábbis az én kopasz pályafutásom alatt. Lényeg a lényeg: a nagy várakozáshoz képest képest nagyon csendes volt a fiúk fogadtatása .Kis felmelegedés és kétóra várakozás után megérkeztek értünk és elindultunk Ócsa felé egy szakadt UAZ-zal. Persze meg kellett állnunk egy kocsmánál némi lélekmelegítő és bátorító folyadék magunkhoz vételéhez. Mire megérkeztünk, addigra már rohadt éhes voltam, de – szerencsétlenségünkre – másnap reggelig nem kaptunk kaját. A századparancsnok már várt minket a század előtt; furcsa volt egy új helyre érkezni úgy, hogy semmi bekiabálás, a század a napi életét élte. Meglepődtem, mert ezt a tisztet már láttam Adyn bevonuláskor, vele beszélgettem orvosi vizsgálat után. Később kiderült, hogy az öreg már bevonuláskor kiválogatta a majdani embereit. Az éjszaka elment, másnap leszerelés volt. Felszereltek minket, aztán gyerünk egy laza 10 km-es séta kutyákkal, csak úgy kezdésnek, hogy szokjuk a környéket.

1-es körlet avagy „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. Na, ide kerültem, a három körlet közül a legvadabba. Jól összeválogatták az állományt: Muskó tíz (a király),  Szücsi tíz (a gengszter-repper), Lapát (a vidéki paraszt), Robika (az izomcsávó), Kádár (a hajdúsági vasököl), és még sorolhatnám. Gyorsan megtanultam a mondásban rejlő igazságot: ha bedobnak a farkasok közé, két lehetőséged van: vagy farkassá válsz, vagy eledellé. Én inkább az előbbivé váltam, igaz, megszenvedtem érte. Szó nélkül takarítottam, sikáltam. Gyorsan megtanultam azt is, hogy ha felhangzik az „Egy ember november!”, akkor futás a folyosóra, mert itt az esti takarítás. Az első érkező kapta tudniillik a legkönnyebb munkát.

Az 1-es körletben négy novemberi volt a kilenc-tíz főből. Mivel a százados ide gyűjtötte azokat, akiket nem nagyon csípett, így ritkán is jött be. Ez érvényes volt a többiekre is, pedig nem volt ajtó a keretben, de általában a küszöbnél tovább csak leszerelő merészkedett, az is ritkán. Így az esti takarításaink általában a saját körletünkre orientálódtak. Egyszer megesett, hogy mind a négy kopasz ugyanabban a váltásban volt egész héten és mivel a szolgálatost vagy a leadós őrt nem lehetett dolgoztatni a századon, így egy hétig nem volt takarítva. Az első este még bepróbálkoztak: beküldtek egy másik körletből való srácot, de a fiúk tíz perc alatt kinyírták, így maradt a kosz, amíg mi ki nem takarítottunk.

Azért jó, ha nincs ajtó, mert nem lehet csapkodni. Ahogy már említettem, a mi körletünkön nem volt; emlékezetem szerint akkor javítottuk meg, amikor leszerelők lettünk. A fegyverszoba a körletajtó mellett volt, így jól lehetett aludni éjszaka: a kétórás váltásokra sokszor felébredtem az elején, aztán megszokta az ember. Mivel nem volt külön őrszoba, minden a századon zajlott, mintha folyamatosan szolgálatban lenne az ember. Igazából abban is volt (24/24), de így legalább telt az idő. Igazi őrszázad voltunk: a kiképzést hanyagolták a tisztek, mivel nekik sem volt kedvük bohóckodni, így néha elmentünk futni egy kicsit, főleg akkor, amikor a századpk berágott valamiért. Gergő bácsi humánus volt, pontosan tudta, hogy milyen a fáradt, szolgálatot leadott őr, így ritkán buzerált minket. Aki leadta a hat szolgálatot, annak a könyve automatikusan megírásra került egy 2+1-re, már ha nem csinált valami gikszert. Mivel elég kevesen voltunk, ez inkább háromhetente jött el. Mellesleg három hivatásos volt a századon összesen, este 6-tól pedig általában egy sem. Ritkán volt hivatásos éjszaka bent, s mégritkábban jött vissza ellenőrizni. Mivel a század eléggé messze volt a kaputól (kábé tíz perc séta), emiatt sosem buktunk: mire a löket felért a századhoz, már rég vigyázzban voltunk. A kapus azonnal felszólt az alegységnek, este hat után meg pláne biztonságban voltunk, mivel nem volt kapuügyelet (csak őr a kapunál, az pedig csak NBH-s dolgozókat engedhetett be). Idegen beléptetésére csak az őrpók volt jogosult, de mire az leért az egykapuhoz a biztosítóemberrel, a század rendben volt. Ezért éjszaka sosem bukott a század külső lökettől, legalábbis az őrök sosem. Ez köszönhető volt annak is, hogy Adyn volt ismeretség és leszóltak, ha löket indult hozzánk – már ha tudtak róla. Viszonylag jó volt a társaság, ezért gyorsan telt az idő.

Remélem tetszett a történet, a folytatás pedig majd következik.