Elöljáróban el kell mondanom, hogy mivel a búvár egészen jól elvan a víz alatt, ezért a Rendőrség egyes víz alatti kutatásokhoz a katonai búvárok segítségét szokta kérni.

A mai két sztorink is ilyen esetekhez kapcsolódik – így indítja mai búváros történeteit BigJoe kolléga, akinek édesapjáról már tudjuk, hogy ennél a szakcsapatnál töltötte katonaideje jó részét.

A túrós csusza

Egy bányatóban eltűnt egy férfi; keresték a rendőrök, de nem találták. Ekkor hívták a búvárokat, akik egy úgynevezett keszonkocsival települtek ki, a már bemutatott Clarence vezetése alatt. Megtörténtek a szokásos cserék (páncélost szeszre, halat sörre, mindent mindenre), így a kutatás utolsó napjaiban a második fogás túrós csusza volt, töpörtyűvel, stb-vel. Az öregBig rendesen bekajált belőle, majd készült a víz alá kutatni.

Clarence felhívta az öregBig figyelmét, hogy ez (mármint a valószínűsíthető tetem) elég régen a vízben van, ne nyúljon hozzá, ha megtalálta. Lassan jöjjön fel és jelentse, aztán majd kiszedik egy hálóval.

Az öreg lement a fenékig, majd a megadott irányban kutatott. Nézegette a halakat – itt nagyszerűen látszottak a szép tiszta vízben –, közben húzta maga után a biztosító kötelét. A part felé fordult és felnézett: a parti fák gyökerei között valami világosabb foltot látott, ezért odaindult, még mindig a fenéken. Amint közelebb ért, meglátta, hogy ez bizony egy ember teteme. Nézegette és látta, hogy beleakadt a fa gyökereibe. Megfogta a testet a váll környékén. És amit megfogott, az a kezében is maradt.

Viszont az ebéd nem akart lent maradni. Elindult felfelé, bele a csutorába, majd az orrán át a maszkba. Az öreg felrúgta magát a felszínre (ez hatalmas hiba, a búvár életébe kerülhet, persze mélyebb vizek esetén), csutora és maszk le, majd mindent kiadott magából.

Clarence az első körben leüvöltötte, mondván:

– Mondtam, hogy ne nyúlj hozzá! Így kell feljönni a víz alól? És ha mélyről jöttél volna…

Aztán rájött, hogy az öregBig még éppen „kitáraz”, és félig-meddig fuldoklik. Kihúzták a kötelénél fogva, aztán békén hagyták.

A mai napig nem bírja a túrós csuszát, még a látványát sem.

Segítség a lakosságnak

Egy Észak-Tisza menti falunál történt. A falu egyik vezető emberének rokona egy csónakkal átlibbent a Tisza túl partjára almát szedni. Igaz, nem egyedül és nem a sajátját: a fia elkísérte a betakarításra. Picit mohók voltak, mert a csónak pereméig merült; gondolom, kellett a cefréhez a gyümölcs.

Aztán megtörtént a baj: elmerültek, belefúltak.

Kirendelték hát kutatni az öregBiget és csapatát. A keszonkocsiban aludtak, illetve nem mindenki, mert Clarence bent a faluban valami hölgynél múlatta az időt: a pletyka szerint az özvegyet vigasztalta, de – hangsúlyozom – ez csak pletyka volt.

Az özvegy – talán cserébe a kapott élményekért – minden napon ellátta a katonákat friss élelemmel. A menü egyszerű volt: falusi sültcsirke és sültcsirke, meg rántott csirke, meg rántott csirke, aztán meg sült csirke, az egészre egy kevés házipálinka.

Az első napokban rendesen kutattak, aztán már csak lógásból tették a dolgukat.

Clarence azt mondta: Ereszkedjetek lejjebb, hogy ne lássák a buborékotokat. A víz alatt üljél meg valamin, oszt húzzad a kötelet, mintha kutatnál. Ezek már régen lesodródtak innen.

A csapat így is tett. S így pihentek egy kerek hétig a Tisza partján.

„Fiam, én úgy a csirkét még soha nem untam…” – mondogatja azóta is.