415. – Dupla dobbantás

Határőrségi ismereteim alapjait a körmendi tiszthelyettes-képzőn szereztem. Nagyon jó emlékek fűznek ahhoz a két évhez, amit ott töltöttem. Élveztem, hogy végre elszakadhattam a szüleim néha túlzásba vitt aggódásától. Alföldi gyerekként a táj is nagyon tetszett arrafelé. Azóta is úgy gondolom: abban a két évben váltam gyerekből férfivá, nyegle középiskolásból hivatásos határőrré. Bár sorkatona nem voltam, de úgy gondolom, ez a két év simán felért egy 6 hónapos honvédségi szolgálattal. Nálunk is elég komoly alaki foglalkozások voltak, melyeket nagyon szigorú kiképzők tartottak. Egy ilyen alaki foglalkozás körül bonyolódtak azok az események, amelyek a következő történetem apropóját adták – vezeti fel mai posztját cattani kolléga, majd így folytatja:

Már az első év vége felé jártunk, közeledett a másodéves hallgatói állomány kibocsájtó ünnepsége. Ez olyasmi lehetett, mint a régi honvédségi eskütétel, azzal a különbséggel, hogy nálunk ez az eskü a két év elvégzése és a sikeres vizsgák után következhetett. Ez mindig nagy esemény volt az iskola életében, tulajdonképpen ezért az egy napért dolgozott mindenki egész évben. Mindenkinek profin kellett tudnia menetelni, illetve az ünnepség alatt mozdulatlanul állni, hiszen a civilek és hozzátartozók ilyenkor fényképeztek, videóztak minket. Gyakran az országos parancsnok is tiszteletét tette az eseményen (minden évben másik tanintézmény kibocsájtójára látogatott el). A fentiek tekintetében tehát nyilvánvaló, hogy ez egy presztízskérdés volt az iskola vezérkarának, épp ezért már hónapokkal korábban megkezdtük a kemény gyakorlásokat.

Minden nap a tantermi foglakozások után órákon keresztül, többször is elgyakoroltuk a teljes ünnepséget a tűző napon. Sosem fogom elfelejteni: egyszer az volt a feladat, hogy egy órán keresztül álltunk alakzatban a kb. 50 fokban; ha egy picit megmoccantunk, azonnal ott termett egy minimum őrnagy és bekapcsolta a „hajszárítót” (mikor közelről üvöltenek az ember arcába). Nem volt hát csoda, hogy egy idő után meglehetősen untuk ezeket a foglakozásokat. Egyik szobatársammal és barátommal (Balázzsal) kitaláltuk, hogy egyik délután – mintegy oktatás utáni kikapcsolódásként – átruccanunk Zalaegerszegre és a moziban megnézzük a Star Wars új epizódját. Már nagyon vártuk az alakizás végét, mert sietnünk kellett, hogy elérjük a zegi buszt, mikor az egyik tiszt közölte velünk, hogy az elsőévesek (azaz mi) ráhúznak egy laza fél órát, mert nem léptünk egyszerre (nem is kaptunk rétest, hehe). Kapunk 5 perc szünetet, a másodévesek viszont jól dolgoztak így ők mehetnek Isten hírével.

Balázzsal ijedten egymásra néztünk, de láttam a szemében, hogy ugyanarra gondol, amire én is… Gyorsan beugrottunk a mellettünk elhaladó másodévesek közé, egy perc múlva már a körletünkben is voltunk. Gyors átvetkőzés után tökéletes időzítéssel már ismét elvegyültünk a kapu irányába tartó immáron civil ruhás másodévesek között, innentől a lebukás esélye minimális. Kifelé még biccentettünk egyet az ottmaradt szakasztársaknak (szerencsére nem nyomtak fel minket, pedig volt egy-két rosszakarónk).

Lehet, felmerült bennetek a kérdés: hogy nem vették észre a hiányunkat? Nos, a szakaszparancsnokunk (egy alezredes) szintén hazament, neki is lejárt a munkaideje, csak egy kiképző őrnagy maradt ott vezényelni, ő szerencsére nem ismert minket név szerint. Már majdnem a kapunál voltunk, mikor a tanulmányi épületből ki jön elő 67M mintájú egyenbajszában?? Hát persze hogy a szakaszpékánk. Szerencsére még pont volt időnk elbújni egy bokor mögött, így elkerültük a lebukást. Pár perc lapítás után gond nélkül kisétáltunk. A buszállomáson még hallottuk a Rákóczi indulót… (Körmend nem valami nagy város, ha a suliban eskü volt vagy gyakorlás, az egész város zengett a katonai indulóktól).

Amúgy a film nagyon tetszett, megérte az izgalmakat. (A Rákóczi indulót akkoriban nagyon untuk, most meg az a csengőhangom. Az évek valóban megszépítik az emlékeket…)

Közben eszembe jutott egy másik dobbantós sztori is, bár ez a laktanyán belül történt. Állandó BAJtársammal (a már említett Balázzsal) nem nagyon szerettük a délutáni foglalkozásokat. Ilyenkor általában civil tanárok tartottak dögunalmas órákat (pl. szabálysértés, német nyelv), amiket mindenki átaludt. Ezekről az órákról csak azok kaptak felmentést, akik valamilyen sportedzésre jártak az iskolai csapatba.

Balázsnak remek ötlete támadt: a civil tanárok úgyse nézik ki kicsoda, óra előtt dobbantsunk, a szakaszügyeletes meg majd lejelenti a tanárnak hogy atlétikán vagyunk (ez kb. úgy nézett ki, mint általánosban, mikor a hetes jelent, hogy ki beteg). Be is jött a terv, soha nem buktunk le a két év alatt, sőt annyira elszemtelenedtünk, hogy már a csütörtöki sorakozót és a körletszemlét is ellógtuk… (Bár egy körletszemlénél hamarabb jött fel a nevelési parancsnok és majdnem lebuktunk, kiabált is utánunk, de olyan messze voltunk hogy nem ismerhetett fel minket. Az étkezde WC-jébe menekültünk be, ott lapítottunk pár percet). Mentségünkre szóljon, hogy az ellógott időt sosem kummantással töltöttük, hanem ilyenkor lementünk a konditerembe. Ebben az időben nem volt lenn senki, délutánra meg mindig tele volt. Az atlétikások rótták mellettünk a köröket a tornacsarnokban, mi meg lazán bementünk kondizni. Egyszer meghűlt bennünk a vér, mikor a terembe belépve egy őrnaggyal találkoztunk, aki épp a Scott-padon dolgozott.. Pont akkor végzett az edzéssel, csak annyit mondott hogy: „jó gyúrást, uraim!”.

8 hozzászólás

 1. szkv — 2013-04-04 18:52 

Szép történet, meglátszik hogy Haynau nálatok nem „praktizált”.

 2. Estván — 2013-04-04 21:11 

Azt hittem, hogy a kimaradás/benn maradó létszám kiegyenlítése nálatok is váll-lap csereberével oldódott meg, mint anno a főiskolán Bömbi ales úréknál :)
Tényleg, nektek már vízvezetékszerelő (világoskék) egyenruhátok volt, vagy még munkásőr (szürke)?

Körmend egyébként egy békés nyugodt kisváros. Volt valamikor, amíg oda nem rakták a rendészeti sulit ;)
Egyébként a Rákóczi induló az én telefonomban is benne van, sőt a Hunyadi meg a Magyar díszmenet is ;) Ha ti annyira untátok, akkor gondold el, a katona, rendőr, tűzoltó stb. zenészeknek mennyire elege lehet ebből a pár nótából… szerintem már mindegyikük eljátssza ezeket becsukott szemmel is, legalább négy hangszeren…

 3. cattani — 2013-04-04 21:55 

@Estván:
Nekünk kérlek tereptarka gyakorlónk volt, zöld barettsapkával! :)
A rendőr hallgatóknak viszont csúnya szürke volt. Az utánunk jövő évfolyamoknak már „vízvezetékszerelő” gúnyájuk volt. Miután felszereltünk, még kaptunk egy váltás vadiúj (!) terepmintás gyakorlót a Labanc utcában.

Volt is egy sztori a katonazenészekről: Ugye már nagyon unták szegények hogy az ünnepségeken mindig ugyanazokat az indulókat kell eljátszani, így kicsit iszogattak az egyik kibocsájtó ünnepség előtt (ez az eset asszem előttem 2 évvel előttem játszódott le)… Szóval az addig (magnóval) tökéletesen begyakorolt mozdulatsorok, nem álltak össze koherens egésszé, a kakofón hangzás miatt. Állítólag óriási balhé és hatalmas égés lett utána, így az utána következő években szigorúan le voltak tiltva az italozásról. :D

 4. cattani — 2013-04-04 21:58 

@szkv:
Igen ebben a mai világban már több mindent elnéznek, a mi évfolyamunkat úgy kellett lasszóval összeszedni hogy ne zárják be az iskolát… De ez egy másik történet, talán egyszer elmesélem…

 5. Estván — 2013-04-06 21:27 

@cattani: Na, ha ti még Rábában kezdtétek, az nem tegnap lehetett. Nem tudom miből gondoltam, de az lett volna a tippem, hogy a kék ruhás, zöld váll-lapos korszak termése vagy :)
Viszont akkor nálad is tele van a szekrény az átalakulás folyamatának számos ruházati gyümölcsével.

Egyik ismerősöm (szintén jelenleg is aktív) még tavaly nyáron is simán elment lövészetre Rába gatya-zöld ing-surranó kombóban. Volt ott aztán a végrehajtó állományon mindenféle: egy részes, két részes bevetési öltözetek, 10M ERGY-k, sőt 1-2 „senior”-on munkásőr típusú gyakorló is :D

 6. cattani — 2013-04-07 11:52 

@Estván:
Bizony egy kétajtós szekrény tele van nálam egyenruhával :D
A tereptarka gyakorlótól kezdve tökéletesen lekövethető az evolúció. Épp a múltkor jutott eszembe hogy összeszámoljam hogy pl. szolgálati sapkából hány fajta van otthon, a végösszeg 8 azaz nyolc féle sapka! Tényleg vicc kategória amúgy hogy kb. 2 évente mindig új ruhát adnak, csak hogy legyen mire levonni a ruhapénz felét… :S

 7. szogyi — 2013-04-07 18:24 

@cattani:
Ha már ruha…… Ugyan még szociáálista időszakban, amiket elhagytunk egy-két nem túl teljesen józan éjSzakán, mint tisztihallgatók, azokat lehetett pótolni a szolnoki állomás melltti KRB-ből (mint Katonai Ruházati Bolt). Aztán amikor sikeresen kibaxtak a hallgatói állományból, naná hogy nem volt se könyvem, se lekierőm ezeket bepótolni (na meg azt a kevés zsoldomat inkább másra költöttem – az jobban meglátszik rajtam jelszóval). Amikor már mindenről elfelejtkeztem, egy akkora HTK-t kaptam a nyakamba, hogy jó félévig alig bírtam kinyögni.
Köszönöm Magyar Néphadsereg… de hát mit is várhattam volna…

 8. outatime — 2013-04-20 22:30 

en hivatasos tuzolto voltam, kilencvenes evekben kifogtam azt a korszakot mikor lecsereltek az otagu csillagot hatra meg a ruhakat eloszor aztan az allomanyjelzot meg a beosztas jelzot is aztan megint mindent egyszerre, a ruhapenz meg olvadt mint napon a vaj – valaki nagyon raert akkor a OTP ban ( nem a bankban! :) Orszagos Tuo Psag ) vagy volt ruhagyar tulaj haverja/rokona. ugy tudom mar fekete a ruhajuk, nem is szirke. ( leszereltem mar tobb mint tiz eve )

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.