A következő történetben szerepelnek magyar és szerb tűzoltók, magyar és szerb határrendészek, szóval ez egy igazán multikulturális milstory lesz – kezdi cattani barátunk a történetet, s mivel mi mindannyian a sokszínűség szószólói vagyunk, érdeklődve várjuk a fejleményeket. Külön öröm, hogy végre a tűzoltókat is megemlíti valaki, mert ugye nem csak nekem hiányoznak az igazi tűzoltósztorik ebből a blogból..?

Egy szép nyári napon éppen nappalos szolgálatban voltam, mikor az ügyeletesem rádión utasított, hogy menjek az egyik meghatározott határjelhez, ott majd várni fognak a pörnyehuszárok (tűzoltók) és biztosítsam a helyszínt, mert tűz van. Bevallom: nem igazán értettem, hogy mégis mit kell biztosítanom a szántóföld mellett, ha ott vannak a kollégák, de mindegy: a parancs az parancs. Mikor a helyszínre értem, rájöttem, hogy mi a probléma forrása: a tűz ugyanis szerb területen van, tőlünk kb. 50 méterre.

A magyar tűzoltók a helyszínen elmondták, hogy épp a közelben oltottak egy égő nádast, amikor meglátták a szerb oldalon a tüzet, melyet azonban nem olthatnak el ők. A helyszínt átvettem, a kollégáktól elköszöntünk, az ügyeleten keresztül felvettük a kapcsolatot a szerb rendőrökkel, hogy szóljanak az ő tűzoltóiknak (ilyenkor ez a protokoll). A tűz itt még nem volt olyan nagy, de a szél fújt és folyamatosan izzott a kukoricás a határ felé, ahol egy nagyobb bokorcsoport is volt, így volt esély az átterjedésre is.

Telnek-múlnak a percek, eltelik 30 perc, 40 perc, 50 perc, sehol senki a túloldalon. A lángok már ijesztően nagyok voltak: 3-4 méter magasak is, ugyanis elérték a bokorcsoportot. Talán egy óra is eltelt már, mikor megjelent szerb oldalon egy fehér Renault 5-ös és megáll a hatalmas lángok mellett kb. 2 méterre! Kiszáll belőle egy szerb rendőr (valami kisebb rendfokozatú tiszt volt) és elkezd telefonálni. Ezután odajött hozzánk és pár szóban annyit mondott, hogy 10 perc és itt vannak a tűzoltóik.

Magyarul: szegény szerbek olyan csehül álltak az üzemanyaggal, hogy nem jöttek ki akármilyen kis tüzekre; kiküldik előtte a rendőröket (lehetőleg a leggazdaságosabb fogyasztású kisautójukkal), hogy azok megbizonyosodjanak a tűz nagyságáról.

Elbúcsúztunk ettől a kollégától is, közben gyönyörködtünk tovább a tűz terjedésében, mely kb. 5 méterre lehetett már a határnyiladéktól. Miután teljesen leégett ez a bokorcsoport, szerencsére alábbhagyott a tűz, innentől már csak parázslott, de azért mégsem ártott volna rá egy kis víz. A beígért 10 percből végül is 45 perc lett (vagyis az észlelés után már majdnem 2 óra eltelt!), mire megérkeztek a szerb tűzoltók, de itt kerekedett ki igazán a szemünk. Egy olyan régi tűzoltóautóval jöttek, ami nálunk maximum egy múzeumban lehet látható (megpróbáltam keresni róla egy képet a neten, valami ilyesmi lehetett, mint az itt mellékelt fotón).

Mikor közelebb jött, akkor láttam, hogy a tartály tetején mindenféle rögzítés nélkül (!) áll egy szegény tűzoltó és egy biciklikormány-szerű valamire erősített csővel spricceli szét a parázsló tüzet!

Lehet, hogy a tűzoltó-olvasók ismerik ezt a technikát és csak én lepődök meg rajta, de az tuti, hogy Magyarországon a hatvanas évek óta modernebb gépek futnak. Persze nyilván odaát is vannak újabb gépeik, ez valószínűleg a helyi önkéntesek verdája lehetett.

A történet végéhez még tartozik egy csavar.

Nem sokkal ezután kiderült, hogy a tüzet valószínűleg embercsempészek gyújthatták, hogy eltereljék a járőrt, ugyanis a területünk másik végén ugyanebben az időpontban egy 18 fős csoport kísérelte meg illegálisan az országba való beszökést, de szerencsére a másik páros résen volt.