Kevés ahhoz fogható érzés van egy katona életében, mint ami akkor fogja el az egyszerű, kétkezi hadfit, amikor sorállományúként olyan társaságban bulizik, amelyikben hivatásosok is vannak. Szögyi barátunk ebbe még belekomponálja azt a fílinget is, ami akkor lesz úrrá az egyenruháson, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a partnervadászat során felbukkanó vetélytárs is feljebbvaló…

Tovább nem spoilerezek, olvassátok inkább.

A légierőnél egy bödön mézben ül az ember, és csak nyalni kell. Ez a mondás még a Magyar Néphadsereg működő állapotában szólt nagyot. Magam is beleültem a mézesbödönbe, de nyalni azt nem voltam hajlandó, így aztán a fagyi/galamb címerhez méltóan, aki nem nyal, az repülni fog. Repültem… Arra viszont nem számítottam, hogy valami hasonlóba csöppenek bele Nyíregyházán, amikor már mezeinyúlként mint sorállományú őrkatona szolgálom hőn szeretett hazámat és elöljáróimat. Ahhaaa…

Egyik októberi nap őrség előtt leballagtam a könyvtárba (valamivel el kell ütni a huszonnégyórás szolgálatot), kiválasztottam a norma szerinti három science-fiction könyvet (gyorsan olvasok sajnos), utána még dumáltam egy kicsit a baltával elszabott arcú könyvtároscsajjal. Akkor éppen levelezőn járt az itteni főiskolára, tehát legalább érettségije megvolt, emiatt ha nem is felüdülés (csak azt az arcot tudnám feledni!) volt a vele való beszélgetés, de szinte magasröptűnek számított a katonatársakhoz képest. Duma közben kérdez rá, hogy mit csinálok a hétvégén, hát röhögtem egyet, hogy vagy őrségben, vagy döglésben. Csak azért, mert az ő társaságának hétvégén bulija lesz, és szeretne engem ő meghívni. Mivaaaa??? Erre aztán már felébredtem, na akkor ezt egy kicsit bővebben. Kiderült, hogy ő a nőtlen tiszti szállón lakik, ahol több honvédségnél dolgozó polgári alkalmazott van (illetve volt) elszállásolva, most viszont éppen átadták a város akkori (és máig) legnagyobb lakótelepének első lépcsőjét, ahol több volt lakótársa kapott a honvédségtől lakást, és az egyik éppen a mostani hétvégén tartja a lakásavatóját.

No, ez már kezdett érdekelni, különösen amikor kiderült, hogy erőteljes Y-kromoszómahiányuk van, és ki lett adva a résztvevők számára, hogy lehetőleg minél több férfiembert hozzanak magukkal. Ez azért egy kicsit elaltatta a gyanakvásomat, hogy esetleg rámhajtana a bányarém, többé-kevésbé nehéz szívvel, de beleegyeztem abba, hogy a hétvégém egyik estéjét ilyen lovagias tevékenységre áldozzam fel.

Őrségbeosztás kisakkozása, hogy szabad legyek szombat estére, puccba vágom magam, aki úriember ugyebár az viselkedjen is úgy, öt perccel időpont előtt megjelenek a tisztiszálló ajtajában, mondom hogy kit keresek, várjak, jó negyedóra múlva jön le a könyvtáros, egy olyan nővel, hogy huhúúúú (ámbár lehet hogy csak a kontraszt miatt volt huhúúúú), na innen már kezdett érdekelni az esti program. Leérkeznek, be nem mutatja a másik csajt, valami olyasmi van, hogy úgyis ismeritek egymást, aha, bólogatok, legalább az első percben ne rontsam el a renomémat. Taxi, ki a halálfaszára, ahol az egyik oldalon még sztyeppe van  (azóta meg már majdnem belváros lett belőle), panel, fel az ötödikre (vagy valami olyan tájra, szóval középtájék), két szoba tömve egy rahedli nővel, meg valamivel jóval kevesebb férfival, ez kezd egyre jobbnak kinézni. Az elég hamar kiderült, hogy a jelen lévő nők egytől-egyig mind polgári alkalmazottak a honvédségnél, a közeli nyírtelki rakétabázis adminisztratív személyzete, meg még egy﷓két műszerész ugyanonnan.

Felmértem a felhozatalt, aztán az italokét is, tutiamifix, először beállítottam az alap alkoholszintet, aztán elkezdtem keresni a másik csajt, aki velünk jött, de akkorra arra már erősen rá volt repülve egy kopaszodó srác. Kezdtem leválasztani róla, amikor olyan dumával hajtott el, amit egy civil lehet, hogy fel sem fogott volna, de le tudtam venni, hogy akkor a srác is nagyon valószínű, hogy hivatásos. Na jó kiskaks, akkor az ajtóstul figura kilőve, jobb lenne először tájékozódni, visszamentem a bányarémhez.

Akkor derült ki, hogy a csaj az Violácska, a laktanyánkban a parancsnok titkárnője, szóval igencsak ismer engem és elvileg én is őt (biztos), az ürge meg főhadnagy ugyanott, szóval szintén tisztában van a beosztásommal, meg a magáéval is. Mondjuk azt, hogy a főhangya addig nem tűnt fel nekem, azt nem csodálom, de hogy Violácska sem? Aztán tisztázódott hogy elég keveset (mondhatni semmit) nem járkál az őrszoba meg az őrhelyek felé, sőt még a körletet meg a legénységi étkezdét sem látta ötven méternél közelebbről, én meg azt sem tudtam, hogy melyik a parancsnoki épület, szóval érthető a tájékozatlanságom.

Szépen beindult a házibuli, de annyira, hogy részemről már eléggé fickósra ittam magamat. Akkor először visszalátogattam a könyvtároshoz, aki viszont már csajosra szlopálta magát, akkor most próbára tesszük azt a szólást, hogy két deci töménytűl istennő lesz a bűzös görénybül. Nem igaz. Sőt még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán létezik-e annyi alkohol a földön (ha már összecsukható tábori vödröt nem hoztam magammal), szóval ma estére (meg azt hiszem, inkább örökre) ez kilőve. Mivel a fickósra ivásnak van olyan következménye is, hogy olyankor az ember a legkisebb ellenállás irányába megy, akkor meg a házigazdára hajtottam rá (ha már Violácska alig látszott ki a főhadnagy elvtárs mögül), ugyanis ennek legalább megvan az az előnye, hogy nem kell hazakísérni.

Sajnos a beteljesülésre várni kellett, mert mire vége lett a bulinak, már mehettem is a laktanyába, hogy beérjek ébresztőre, délután meg léptem őrségbe, számomra nagyon szórakoztató szolgálatot teljesítettem, ámbár a végére már sikerült ki is józanodnom.

A hét folyamán aztán sikerült befejeznem a szombat estét, és ennek nyomán én is bekerültem a társaság belső köreibe. Ezek után nem nagyon kell magyaráznom a jelenlévőknek a maci, és a mézesbödön (na jó, felőlem akár lehet málnás is) közötti összefüggést. Mivel az új lakótelep átadása folyamán nem csak egy addig tisztiszállón lakó nő kapott ott lakást, ezután két﷓háromhetente folyamatos bulikényszer állt fent, nem túl mérsékelt (de azért a laktanyainál kisebb) alkoholfogyasztással, de annál intenzívebb fegyverhasználattal (nem az AMD!). Talán egy﷓két hét ha eltelt, amikor felfedeztem azt a tényt, hogy hétköznaponként a nyírtelki szolgálati buszjárat után negyedórával jön a másik honvédségi busz a lakótelepi buszmegállóba, amelyik a mi (meg a szemben lévő) laktanyánkba szedi össze a hivatásosokat, akkor meg már miért ne használjam ki? Az ébresztőig szóló (ha szóló) könyvvel a zsebemben nyugodtan szálltam fel rá, a kapu meg az ÜTI eléggé el volt foglalva a főnök érkezésével (trombita meg egyebek), hogy ne a könyvem meglétével, illetve az abban lévő bejegyzések ellenőrzésével legyenek elfoglalva.

Amikor meg már elfogytak a lakásavatók, addigra éppen a szilveszter következett, no meg a pótszilveszter, aztán még előfordult egy﷓két névnap, egészen addig, hogy a leszerelésem estéjén szintén ebben a társaságban voltam, mivel akkor meg az egyik csaj éppen a válását ünnepelte. Mondtam is neki, hogy egy cipőben járunk, akkor menjünk el együtt. Mai fejjel is nagyon tudom sajnálni az akkori önmagamat. De azért aznap este a főhangya meg énköztem eléggé kijöttek már az antagonisztikus ellentétek ;-)

Szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy nem is kellett sakkoznom a szolgálatbeosztásokkal, az adott péntek vagy szombat estém (attól függően, hogy milyen napra esett a buli) mindig szabadra sikeredett, könyvet vagy kértem (ha nem felejtettem el), ha meg kiment a fejemből, akkor az egyes őrhely mellett surrantam ki (ámbár elég nehéz surranásról beszélni, amikor lejattol az ember az őrrel, elszívunk közösen egy cigit, aztán megkérem, hogy aki reggel 9-10 felé lesz ott, annak szóljon, hogy segítsen, ha esetleg túl illumináltan másznék befelé).

Valahogy nem is foglalkoztam vele egészen addig, amíg egyik reggel szokásomhoz híven nem éppen Violácskához ugrottam be elkerülni azt, hogy valami melóra osszanak be. Reggeli után nyomás a parancsnoki épületbe, a T-irodába (ugyebár ott keresnivalóm nem sok, sőt inkább TILOS), ugyanis a Violácska kávéja egy-két fokkal jobb volt, mint amit a kantinban mértek. Akkor reggel is ott kolbászolt a főhangya, akiről már kiderült, hogy több mint egy éve kitartóan ostromolja, de eddig mindig csak lepattintásban volt része (ha egyszer valaki ilyen hülye… ehhez már tényleg egyenruhásnak kell lenni). Mondja Violácska, hogy a mostani hétvégén is lesz buli. Reagáltam rá ahogy szoktam, még a hét eleji időpontban, hogy ok, majd meglátjuk, hogy leszek szolgálatban. Főhangya egyből rákontráz, hogy neki ez most kilőve, mert aznap este éppen hadműveleti ügyeletes lesz, szóval ül a kiegen a telefon mellett, várja, hogy megszólaljon és közöljék vele, hogy éppen most tört ki a harmadik világháború, hopp, mondom, akkor a hétvégi bulin Violácska éppen szabad lesz…

Ekkor már nekem is nagyon mehetnékem támadt a hétvégére, mondtam is, hogy akkor majd megpróbálom elintézni a századnál, hogy ne legyek beosztva. Ekkor lép be a laktanyaparancsnok alezredes elvtárs, ugyebár ilyenkor szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik… hogy Violácska akkor majd a kávémat, ha lesz szíves… oké, főnök egy pillanat… Ales kifordul, Violácska pedig nagy kerek szemekkel rámcsodálkozik, hogy én eddig nem tudtam, hogy ilyen bulis heteken mindig rá van szólva Attilára (a századparancsnokomra), hogy mikor nem szabad engem szolgálatba beosztani? És kilibben a kávéval…

Ott maradtunk kettesben a főhangyával, a fejemben meg felpörögnek a fogaskerekek. Akkor mivel a könyvtáros már nem jár a bulikba, ő kilőve, a főhangya nem hiszem hogy exkuzálná magát az ügyemben, no, akkor ki is szokta biztosítani a jelenlétemet a hétvégi bulikban? Mire idáig elértem, addigra már úgy bazsalyogtam, mint pék kutyája a meleg kiflire, a főhadnagy elvtárs arca meg egyre inkább az ecetescsokit majszolgató kisgyerekére hasonlított. Nagyon gyorsan és nagyon vigyorogva kértem engedélyt a távozásra…

Az meg, hogy a buli után pár nappal, amikor ez a főhangya volt az ÜTI, én meg az őrségben a felvezető, hogy mekkorát szívtunk…. de megérte ;-)