daneel barátom! Olyan kérdést feszegetsz ami az én kőkori szolgálati időmben is állandó témája volt a katonaembereknek. Már az alapfelállás is hibás volt. Konyhaügyeletesnek sorállományú tisztest vezényeltek. Nos ez a tisztes másnap a mezei sorállománnyal együtt állt sorba a konyhaügyeletesi szolgálatban ellenőrzött (baszogatott) szakács merőkanala elé. Mivel több nap mint szolgálat, nem kérdés, hogy ki húzta a rövidebbet. Persze erre is volt orvosság, bár csak ideiglenes orvosság. Egy ilyen velem kibabráló szakács miatt egyszer egy hónapon keresztül saját kérelmemre osztottak be minden második nap konyhaügyeletesnek. Volt is rendes adok-kapok de végül sikerült megszelídíteni a szakácsot, pláne, hogy a többi sorállományú is észrevéve a helyzetet be be segítettek. Lehet érdemes lenne ez irányú emlékeimből egy posztot rittyenteni? Kösz a gondolatébresztő sorokat, és főzzünk egy jó gulyáságyúban készült babgulyást! Nyam-nyam

Ez mikori történet? Emlékeim szerint már 1988 -ban (akkor vonultam) is posztra hívták be az embereket, tehát elvileg nem fordulhatott elő, hogy egy cipész főzzön. Nálunk talán 4-5 szakács is volt a fene sem emlékszik a számukra :-). Az élelem is 2 féle menü volt, jó ha az egyik durván jobb volt, esetleg a másik nagyon rossz, akkor az elsőből nem nagyon jutott az aktuális szolgálaton kívülieknek. Konyhára első időszakban oszthattak be, mert akkor a törzsszázadnál voltam, fél év alatt talán 5-6x voltam. Nem volt vészes, még a fekete mosogató sem, pedig az volt a legrosszabb, a fehér meg egyenesen Hawaai. Őrszázad nem adott konyhást, elég volt így is 24/24 -ben szívni őrségben. A legemlékezetesebb „élményem” mégsem egy beosztáshoz, hanem egy cseréhez kötődik: Kovács ales volt az ÜTI, akiről köztudott volt, hogy soha nem ellenőriz létszámot, sőt ha valaki lemegy hozzá bárkit kienged a kapun könyv nélkül. Állítólag régen könyvet is írt, de erről lebeszélték :-). Szóval konyhaszolgálat, de haza kellene menni, elcseréltem a délutánom egy másik sráccal, én meg haza: kapun, könyv nélkül. Másnap visszacsere, csak apró hibával. Aznapi kaja valami tészta szerűség volt -> előkészítési igény 0, este 7 -re végeztek. Másnapra viszont krumpli és gomba -> este 8 -kor kisegítőket vezényeltek le és még így is éjfélig pucoltuk. Szerintem másfél év alatt egyszer volt gomba, pont akkor …

Nálunk, Szombathelyen is sorállományú tisztes volt a konyhaügyész. Sajnos csak egy raj (9 fő) adta a konyhamalac szolit, ezért hajnali háromtól éjfélig meg se tudtunk állni, annyi meló volt. De azt azért hagyták, hogy megebédeljünk. A kaja minőségéről csak azt mondhatom, hogy kalapot le előtte. Volt fánk, töltött zsemle, kakaó buktával, vesevelő tojással, no meg a levesek is jók voltak. Az igaz, hogy nem mindennap volt szuperkaja, de az átlag is toronymagasan verte bármelyik üzemi kosztot. Pedig Szombathelyen több, mint 1000 emberre főztek: három század volt a kiképző zászlóalj, ezen kívül volt a szállító- a műszaki- törzs- és a hírszázad, aztán a szombathelyi tartalék őrs. Egyetlen negatív esetet tudnék csak említeni, azt, amikor a mákos tészta megfosatta a bandát, erről a latrinák kapcsán már beszámoltam.
Az őrsön a tisztjeink is gyakran azt ették, amit a legénység, de néha még mi is feljavítottuk a kaját. Még palacsinta is volt időnként, több ízben jómagam is besegítettem a szakácsnak a sütögetésbe.
Báró Hans von Spaxer, az én örökös barátom és bajtársam a Sáros-forrásnál homlokon lőtt egy őzet, utána mindenki három lyukkal bővebbre vette a derékszíját, és reggelre minden edény, tányér és evőeszköz kristálytisztán ragyogott a helyére téve. A gombákról is meséltem már.
Dunakeszin, a kutyás iskolán is igen jó kajákat főztek, sok velőscsontot is kibeleztünk.
Hétforráson viszont majdnem mindennap készétel konzerveket kaptunk, és ámbár azok többsége nem volt rossz, mégis kissé monoton volt. Hörmannon egy héten két-három alkalommal volt csontleves, ez is jó volt, de olyan gyakran kaptuk, hogy Hörmann-levesnek hívtuk. Egy kis borssal, vagy csípős paprikával fel lehetett javítani. No de summa summárum, duma dumárum: nem panaszkodhatok a Határőrség kajájára.
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

@komojtalan:
Üdv. Komojtalan!
„Ez mikori történet?” A sóleves ’84 elején, vagy ’83-ban történhetett, a pancsoló szakács, ’85 elején.
A kaja minőségére nem tudok visszaemlékezni, csak arra emlékszem mindíg éhes voltam, de ha nem csalnak meg a szinapszisaim nem volt rossz kaja Nagytarcsán. Egyébként mindenevő vagyok ( a feleségem legnagyobb örömére. :-) ).
Nekem mindegy hogy mi a kaja, csak sok legyen!
Üdv. Daneel

@daneel: Szerintem is urbanlegendnek tekinthető az egész. A hetvenes években személyesen ismertem a néphadsereg akkori hadtápfőnökét, és akkor már nem katonaként rákérdeztem a brómos tea kérdésre, már csak azért is mert a seregben kapott teának tényleg mindig volt egy azonosíthatatlan mellékíze. A válasz egyértelműen legendának minősítette a dolgot. Szerintem autentikus személy adta a tagadó választ, úgyhogy elhittem neki.

A szakács emlékeim szerint 6 hetes bázison képzett katona volt. A legjobb szakácsunk mozdonyvezető volt:) De az aranyidőben két a Gundelben végzett és egy több szezonos balatoni pincér volt a csapat. A tea mellékíze a zsír volt. A sózó gyereket nálunk a vételező csepel után kötötték volna, ha le nem lövi előtte a töf:) Az alap terrorencia a kaja ki nem oszthatóság esetén a konyhaügyeletesnek és a beosztott szakácsnak két hét fogda idegen laktanyában.

@daneel:
Az egyéb szót egy b-vel írják, egyébként….! Elnézést! Egy doktori disszertációt olvastam épp, ott láttam így leírva. :-)

A bróm szerintem is urban legend; tudnánk róla, mert mi raktuk volna bele, amikor konyhai szolgálatra (csellóra) voltunk vezényelve. Egy gl.e. laktanyában legalább 1000 főnyi sorállomány látta el ezt a szolgálatot rotációs alapon. Valaki csak látta volna, hacsak nem a konyha ÜTI-k settenkedtek vele kora hajnalban.

Csatlakozom daneel-hez, ez az íz mindenhol jelen volt, ahol közétkeztetésileg – nagy mennyiségben – főzték a teát. Otthon képtelenség előállítani ezt az ízt.

Üdv: őrvezető

@daneel:
uff.
Fókazsír: most használom el a „konzerves” kiszerelésűt (narancssárgára van festve), a tubusosból még van egy bontatlan a 94/95. Hőr szezonból. Leszerelés után Apósomnak adtam, aztán tavaly visszakuncsorogtam.
Az meg szívesen nemek adta- vagy vissza adta.
Abból az apropóból, hogy vettem egy eredeti, betöretlen, sosem hordott 43-as surranót (szánkózni, dzsindzsázni a fiammal).
Tavaly be is törtem szépen – és a lábamat nem törte össze – mert az ÖregebBig javaslatára vastagon bekentem olajjal.
Olyan puha lett és kényelmes, hogy megdöbbentem.
Hallottam történeteket a stokis puhításról, Krazzal való törésről, de az olajozásnál nincs jobb.

Ja, a szentesi búvár faterkám, ha szóba kerül a sereg mindig kihangsúlyozza, hogy a kedvenc helye a konyha volt.
Disznót öltek, halat pucoltak, és sokat főzött,főként maguknak.
ja:
Öreg katona korában kizavarták kaszálni, egy őskövület tzl. szárnyai alatt.
Az öregem esküdözött, hogy nem tud kaszálni, inkább bármit csak ezt ne…
Az öreg tzl a nyakára járt, nem hagyta békében. Addig, addig lóbálta a kaszát a réten amíg csak talált egy nagyobb követ amin eltörhette.
Le dobta a földre – HTK-zák rám!
Majd elment a nádasba (wc).
Az öreg tzl. addig káromkodott, mint egy kocsis.
A wc-z végén az Öregem észre vette a nádasban a kacsafészkeket, ki is szedte a tojásokat.
A nádasból kiabált, hogy hozzanak egy vödröt mert „kapás van”.
Egy fém vödröt teleszedett tojással. (a vödörből töltögették volna a kulacsot)
A tzl. szeme felderült: Na Lacikám bemész oszt megsütöd, kiküldesz egy kopaszt….és megesszük reggelire.
Na lényeg ami lényeg, elég sok tojás nem volt ehető, de azok sem vesztek kárba.
A bázison csináltak egy kezdetleges keltetőt (talán 100W-s égőből) és kikeltetek a kacsákat, Apám lett az anyjuk:) a kacsák apámat követték, ami problémákat vezetett fel,hiszen titokban kellett tartani a dolgot, mert azért ez csak a hadsereg vagy valami hasonló.

Aztán egy este Clarence elvitte haza a kacsa családot talán vacsorázni…

Itt egy link a bróm-ügyhöz:
http://www.urbanlegends.hu/2009/04/bromos-tea-kave-katonasag-kollegium/
A dolog nyilván onnan jött és jön, hogy sokan észlelték a libidó csökkenését. A legegyszerűbb magyarázat mindig egy szer. A valóság vélhetően bonyolultabb, a szervezet sajátos módon reagál a rendkívüli körülményekre. Ez konkrétan jót is jelenthet: mi minden viszontagság és próbatétel ellenére (ideértve a gyenge és szar kaját is) gyakorlatilag nem voltunk betegek, egy-két hivatásos gyenguszost leszámítva s persze nem tekintve a sérüléseket vagy mondjuk egy akut fogfájást.
Más: öcsém is határőr volt, ráadásul hivatásos szakács. Az ő legrosszabb élménye, ha jól emlékszem, nem az elütött őzek trancsírozása volt, hanem a Fertőből horgászott angolnák meghámozása…

@daneel:
Ha kedved támad, szólj, adok egy tubussal a „KATONA aversines cipőápoló szer” Gyűjteményemből…

Amúgy a surranó hasonszőrű blogon
http://surrano.blog.hu/
érdekes részletek olvashatók a konyháról…

Mi az „igénytelenolaszfelvágottat” minivajon pirítgattuk az őrszobán, úgy már ehető volt….

A káposztakonzervet meg ahogy forrón beleb@xták a csajkába, úgy vettük kezelésbe, hogy köré tekertük a derékszíjat, a bújtatóval megszorítottuk úgy, hogy a két szál egymás mellé feküdjön, mint egy nyél, és odacsapkodtuk az asztalhoz. Így nyitásnál jó eséllyel csak a gőz távozott, és nem a káposzta….

Egy cimbi mesélte, hogy Szentendrén, ha szar volt a kaja, vissza b@xták a szakácsokra, századilag, tálcástul-küblistül a kiadóablakon keresztül. PLACCCSSSS! És erre többször volt példa.. A Konyü meg nem engedte elbújni a szakácsokat, „Egyék meg, amit főztek!”…

@daneel: Üdv, kedves Daneel Bajtárs! Lehet, hogy a gombásszal nagy jót tettek, hogy kilőtték, mert a gyilkos galócától megdögleni sokkal kínosabb, mint a golyótól.
A brómos tea legendájáról én is hallottam, de nálunk holtbiztosan nem került bele bróm. Tudom, mert több alkalommal magam főztem a teát. Razziariadó esetén a szakács is kiugrott, ilyenkor az őrsügyeletes -vagy valaki a belszolgálatból- feldobott egy nagy fazékkal, hogy a kint didergő srácoknak legyen meleg tea, ha vége a riadónak.
Az is előfordult ilyenkor, hogy rántottát sütöttem a kint levőknek (!), hálásak is voltak érte. Maradok határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes

@daneel: Beugrott, te is Nagytarcsán voltál, ezért még jobban csodálkozom. Persze az én időszakom előtt kettővel megszüntették a vidéki (főleg Borsod) vonulást, ezzel nyilván sokat javult az állomány színvonala. Akkor már gondolom megvolt és üzemelt is a 30 -as objektum ami miatt az egész laktanyát létrehozták, de pont emiatt is csak az átlagnál nívósabbak kerülhettek oda. Persze a laktanya hátsósarkában disznók voltak, üzemi konyhán alap a moslék, kellett traktoros is, ezért írtam hogy szakképzettség alapján hívták az embereket, velem együtt vonult egy kanász, meg egy traktoros is. Hogy az itteni érdeklődésnek eleget tegyek: A traktoros hozta be rendszeresen a piát :-), bár nem igazán szorultunk rá, mert heti 2-3 kimaradás még kopaszként is megvolt a törzsnél.

Sokan feszegettétek, volt e bróm a teában, és mitől volt olyan „egységesen” fura íze.

Tudomásom szerint nem volt bróm. Jó pár konyhaszolit lehúztam.Úgy mint ügyeletes és mint csellós is.

A libidó csökkenése pedig szintén egyszer. Egy időben igencsak kevés másnemű volt a laktanyában, jó esetben pedig nem egymást nézegették a katonák. A látogatások után igencsak megváltozott a helyzet.

A furcsa íz? Véleményem szerint egyszerű a válasz. Az alapanyag. Én 1990-ben kerültem a rendszerbe, és akkor (és még évekkel később is) 1953! évjáratú tealeveleket öntöttek a vízbe szép nagy papírzacskóból. Nem elírtam a dátumot! Ráadásul citromként lévén nagyüzemi mennyiség, NEM a gyümölcsöt, vagy esetleg pótlót, ne adj isten citromlevet használtak, hanem citromsavat. Ezt pedig szép fehér műanyag dobozokban tárolták. Az évjárata hasonló lehetett a teafűéhez

A zsír a tea tetején pedig a hanyagul elmosott kondérok mellékhatása. Így kaphatott az ember „plusszként” tarhonyát, hagymát, babszemeket stb

Ráadásul, agyon volt cukrzozva. Egy kolléga fogyókúrázni akart, két hétig csak c.teát ivott, azt viszont rengeteget, hogy ne legyen éhes. Eredmény + 2 kiló

@kszabo: Üdv. kszabo!
Hidd el semmi szükség a tiltakozásra!
Had idézzek egy örök igazságot az egyik legbölcsebb embertől. ” Hogy ki mennyire hülye, annak a lakóhelyhez semmi köze!” ( Hofi Géza)

Tatán nagy konyha volt, hiszen kb. 1800 sorállományúra és 600 hivatásosra kellett főzni. A létszámra már nem emlékszem, de sok szakács volt és a konyhaszolgálat létszáma is húsz fő körül lehetett. Minden alakulat a létszámától függően küldött –egyértelműen kopaszokat- a szolgálatba, a Hírzé öt embert delegált. Egy gyakorlaton tudtam meg az egyik szakácstól, hogy ők is be vannak osztva alakulatonként, de nekik csak ritkán kellett így elhagyniuk a laktanyát.
Nem volt népszerű dolog szakácsnak lenni. Hajnaltól estig minden nap dolgoztak (persze voltak váltások náluk is), mivel mindenki utálta a konyhaszolgálatot, ezért őket is, annak ellenére hogy nem igazán szolgáltak rá. Viszont az öregek, akikben még éltek a konyhás emlékek, adták a kapuügyeleteket, az őrszolgálatokat, stb., úgyhogy a szakácsokat mindig szívatták pl. a kapunál. Az egyik ilyen öreg dicsekedett vele hogy ő kiszámította, hogy meddig kell egrecíroztatni az embert, hogy utána ha lélekszakadva is rohan, még éppen lekésse a vonatát.
Kopaszkorban, ha éppen nem voltunk valamilyen gyakorlaton, gyakran adtam „konyhát”. Mindig csodálkoztam azon, amikor elmentünk teherautóval vételezni és több mázsányi krumpli, hagyma, zöldség, miegymás mellé felvettünk húsz tojást, egy zacskó fűszert, egy kiló lisztet, ilyesmit. A szakácsok szinte mindig külön főztek maguknak, amit az állománynak kiosztottak azt közülük csak a kopaszok ették.
Eredetileg a konyha jól fel volt szerelve, volt mosogatógép, krumplipucoló, stb. De ezek szinte soha nem működtek, csak ha valami nagyon magas szintű ellenőrzés jött. (Ilyen az én időmben csak egyszer volt, amikor az orosz hadsereg hadtápfőnöke jött szemlére, előtte egy héttel már suvickoltak mindent a konyhán, aztán be sem nézett, egyenesen a hadosztálypk.-hoz ment berúgni.) A krumplipucolás mindig öt-hat ember többórás munkája volt, de őket „szabadidőben” rendelték ki, nem a konyhaszolgálathoz tartoztak. A mosogatók tocsogtak a zsírban, mert elég mosószert soha nem adtak, ebédek után több volt bennük a zsír mint a víz. Elvileg meg volt határozva hogy mit hogyan kell elmosni, valójában minden tányér meg lett löbbölve az ultrás vízben, utána leöblítve és kész. (ott szedtem össze a kezeimre egy olyan excémát, amivel leszerelés után is még több mint tíz évig küszködtem) Az un. fehérmosogatóban öt ember mosogatott 1800 után naponta háromszor. El lehet képzelni, hogy milyen minőségben. Igaz hogy csak a (műanyag) tányérokat, mert evőeszközök nem voltak, mindenkinek a saját kanálgépét kellett használnia. (Ennek is meg volt az oka, Szekeres ezredes, a laktanyaparancsnok panaszkodott egyszer egy eligazításon, hogy amikor próbálkoztak evőeszközt is adni, volt olyan nap hogy 800 készlet tűnt el.) A konyhaszolgálat egyébként kemény meló volt, du. négykor volt a szolgálatváltás, onnan este tízig, majd másnap hajnal négytől odáig folyamatos munkát jelentett. De legalább többet lehetett enni és ami maradt, abból vihettünk a körletbe. És mindig rengeteg adag maradt, főleg a készételekből, konzervekből, zacskóstejből, süteményekből, felvágottakból, ezekből vihettünk, de hogy a többinek mi lett a sorsa…… Hihetetlen pocsékolás volt. Minden nap tonnányi friss, ropogós, illatos kenyeret hoztak, amit felraktunk a polcokra, az állomány pedig a háromnapos szikkadtakat kapta. Ami megmaradt –több tucatnyi- az ment a malacoknak. Mint ahogy az ebéd után maradt több száz liternyi leves és egyéb étel. Valahol volt a laktanyának egy sertéstelepe, onnan jött egy szekér és mi több kondérral hordtuk ki bele a mosléknak szánt maradékot.
Gyakorlaton egészen más volt, ott –Ukrajnát kivéve- konzerveket kaptunk. Napi egy félkilós cipó, a reggeli-tízórai-uzsonna-vacsora egy-egy májkrém, az ebéd többnyire valamilyen káposzta. Ezt odaadták néha egy hétre előre, aztán menjen a harcos. Úgyhogy gyakszik előtt gondosan bevásároltunk mindenféle konzervekből a kantinban vagy eltávon. Viszont Ukrajnában presztizst csináltak a kajából, oda jött velünk tábori konyha és valóban nagyon jókat főztek. Többször megcsináltuk hogy mindenki elment ebédelni, utána egyvalaki elvitte a csajkákat és azzal az indokkal hogy a többiek szolgálatban vannak, elhozta mégegyszer az ebédet. Néha orosz katonák is beálltak a sorba, pislogtak körbe, de senki sem piszkálta őket. Az ő ellátmányukhoz képest nekik a mi tábori konyhánk maga volt a csoda.
Dobogókőn csak húszan voltunk, oda egy szakács érkezett, éppen velünk együtt. Ő civilben pék volt, ezért osztották be oda. A laktanyában ahol sokan voltak, a többiek között nem látszott hogy nem ért hozzá, viszont a bázison rögtön kiderült. Egyáltalán nem tudott főzni, csinált olyan rizst ami szürke volt és fennmaradt a falon. Folyt a vér a sült csirkéből, nyers maradt a krumpli, stb. Gyakran inkább magunknak főzőcskéztünk, miután a pk. elment. Ez persze bántotta az önérzetét. És ezt tetézte azzal, hogy szenvedélyesen hadilábon állt a higiéniával. Hetekig nem mosakodott, nem váltott még zoknit sem, alváshoz sem vetkőzött le, büdös volt mint a kolera. A dolog odáig fajult, hogy a bázisparancsnok napiparancsban benaplózta hogy köteles megfürdeni és az ügyeletesnek ezt ellenőrizni kell. Végül lecserélték, hoztak Tatáról egy igazi szakácsot, aki profi volt. Ő is örült hogy kiszabadult a laktanyából, mert a bázison csak napi pár órányi munkája volt, mást nem csinált, a mosogatást intézte a konyhás, volt szabadideje, gyakrabban mehetett haza és nem piszkálta senki.

@kelempajszmadar1:
A posztban leírt esemény (A szakács megfürdött az üstben és nem látták hogy leeresztette volna a vizet) számomra hihetetlenek tűnik, de ettől még megtörténhetett.
Nekem személyesen nem sok konyhai „élményem” van.
„Kopasz” koromban egyszer voltam konyhai szolgálatban, de az is csak délután vacsora előtt és az egész kb kettő órát „rabolt” el a szabadidőnkből.
Önként jelentkezőket kértek a burgonya (krumpli) pucoláshoz.
Eszembe jutott a bevonulásom előtti „intelem”, ha krumpli pucoláshoz kérnek jelentkezőket akkor jelentkezz és biztos hogy más feladatot kapsz. Jelentkeztem, bár engem nem zavart ha tényleg krumplit kell pucolni. Mivel a jelentkezők létszámával nem voltak megelégedve (Ketten jelentkeztünk), ezért önként kijelölés (a tisztes önként kijelölte) alapján lett meg a létszám. Az önként jelentkezőknek (Ketten voltunk) nem kellett krumplit pucolni. Mosogatási feladatot kaptunk.
Mivel a ránk bízott feladatokat kifogás nyafogás nélkül elvégeztük, vacsora előzetest kaptunk. Mákos gubát, de nem avas mákkal.
Magával a kaja ellátással nem tapasztaltam hogy bármiféle gond lett volna akár a kerületnél vagy az őrsön. Ez az én személyes tapasztalatom, de ez nem jelenti hogy nem volt olyan személy akinek ne lett volna kifogása, nyafogása. Válogatós ember mindig is volt, van és lenni fog.
Nálunk az őrsön a napi ellátmány mellet járőrpótlékot kaptak azok akiknek a szolgálatából, négy óra a 22–06 közötti időszakra esett. Maga a járőrpótlék „hideg” élelem (Téliszalámi, gyulai kolbász) formájában került kiadásra.
Időnkét nálunk is volt konzerv (Páncélos) kaja, de az nagyon ritkán fordult elő.Megüresedett dobozok is fel lettek használva (nem étkezésre) a hivatalos jelző eszközök kiegészítésére. Maga a dobozok fel lettek fűzve, madzagra, vagy drótra és két fa között ki lett kötve.
Szakácsaink mindig is igyekeztek a lehető legjobban ellátni a feladatukat. Egyszer volt hogy az egyik szakácsunk már unta a szakácskodást, de ő kérte hogy váltsák le, ami meg is történt és nem minket „szívatott”.
SZKV BUCSU.

@kelempajszmadar1:
„…Magukbazmeg, lemennek a konyhára és önként jelentkeznek krumplit pucolnibazmeg!”
Ezen besírtam. :)

A konyhamalac azé’ ne szorítsa meg a kezet, mert abból befosás lesz.

Egy dolgot hagytatok ki a tea ízének meghatározásakor, mégpedig az ipari méretű aluminium edényt… és itt az aluminiumon van a hangsúly.
szvsz az aluminiumnak is köze lehet a tea ízéhez, amit már a suliban is megtapasztaltunk a menzán.

Nálunk 15 centis résen adták ki a konyhások a kaját – hogy kizárják a pofára történő kajaosztás lehetőségét, gondolom. Dinnyeszezon alatt történt egy eset, amire a mai napig jól emlékszem.
Egy baka tök kultúráltan lehajolt a réshez és megkérdezte, hogy – idézem, mert szó szerint emlékszem rá:
„Ne haragudj! Tudnál adni egy nagyobb szelet dinnyét?”
A jószívű konyhás lecserélte a csávókám dinnyéjét… egy fele akkorára.
Mindezt képzeljük el úgy, hogy az eredetileg kiadott dinnye is akkora volt, amit a két éves unokahúgom együltében szemrebbenés nélkül bepusszant. (nüanysznyi hatalom is mekkora ge*it csinál, szinte mindenkiből, nem? :)
A baka gondolata, amit nem feledett fokozott hangerővel a konyhás tudtára adni, a következő volt:
„Köszi szépen, hogy a !” – és ezzel együtt a komplett tálcát, mint egy frizbit, bevágta a nyíláson, levesestül, dinnyéstül.
Azonnal lett belőle „gyerebe-gyereki” szájkarate, de végül nem csattant pofon.

@szkv: Üdv. szkv!
Hogy valóban pancsikolt-e a szakács, bizonyítani azzal, hogy saját szememmel láttam nem tudom. Egy velünk vonuló társunk jelezte, hogy ő nem látta a vízcserét. A korábbi, akár saját akár mások élményei alapján, senki sem kételkedett, hogy megtörténhetett a dolog. Egyébként nem rég kerültünk Nagytarcsára, azelőtt elég laza volt ott a hadi élet. Mivel azzal, hogy mi odakerültünk, és ezzel elsőlépcsős laktanyává vált, sok minden megszigorodott, többek között a kaja is jobb minőségűvé vált,(már csak a rendszeres tábornoki látogatások Stock, Oláh, Kulikov miatt is) bár az igaz, hogy a tiszteknek itt is külön főztek, és külön tiszti éttermük is volt.
Üdv. Daneel

@kelempajszmadar1: Ja, igen! A patkányról jut eszembe! Nem katonai történet, de akkor is megosztom veletek. :-) Gondolom sokan vannak akik szeretik (szerették) a Kőbányait. Mivel az Orionban dolgoztam a ’80-as évek elején kapcsolatban voltunk a porcelángyárral ( ott meséltek Hoffman Gézáról történeteket), és a másik oldalon lévő Kőbányai sörgyári történeteket. Nem egyszer fordult elő, hogy az erjesztő kádban patkányok úszkáltak, és a melósok fogadásokat tettek, melyik patkány fog „győzni”. Mielőtt bárki jelezné, ezt nem hiszi, az ott dolgozók mesélték otthon a „verseny eredményét” a családtagjaiknak, akik speciel az Orionban dolgoztak, így jutott hozzánk az információ. Mindenki Kedves Egészségére! :-) Egyébként, a patkány nem is gusztustalan állat, bár én egyszer láttam kb. 120-150 db-ot döglötten egy kupacban, na az csúnya látvány volt. A vadgörény (fekete), meg kimondottan gyönyörű állat, persze nem az állatkerti példányokra gondolok.
Üdv. Daneel

@Bigjoe(HUN):
„…Aztán egyszer meg a Pizzán kaptunk össze ugyan ezzel a szakáccsal. Ekkor már durvábban alakultak a dolgok.”

Ne már!
Hogy hagyhatsz itt bennünket – de legalábbis engem – saját levünkben főni?
Itt ülök és szórom a homokot a fejemre, de komolyan. :)

Kérjük szépen a folytatást!
Léces! :)

A Határőrség az aktuális bevonulók közül válogatott szakácsjelölteket. Ha épp nem volt vendéglátós előéletű, akkor pl. pár hetes kiképzés után kovács főzött 120 emberre. A macska megveszett volna tőle. Egyszer megkérdeztem,
evett-e a főztjéből, azt válaszolta, hogy csak nem képzeled? Száraz volt a grízgaluska közepe, nem kelt meg a fánk, feleakkora volt mint az itthoni. Hétfő reggelente keserű BM kóla. / cikóriakávé, amiből kilopták a cukrot /

@daneel: Határőr üdvözletem, kedves Daneel Bajtárs!
Én 15 évet húztam le a Kőbányai Sörgyárban. Rengetegszer voltam lenn a pincékben is, mivel a csővezetékeket gyakran kellett ellenőrizni, no meg javítani/újat építeni, tehát van fogalmam róla. A 15 év alatt én sehol, soha egyetlen patkányt se láttam, még nyomokban se. A nyitott kádas erjeszés során biztosan belefulladna a sörlébe, vagy a sörhabba, de a legvalószínűbb, hogy az erjedés során keletkező CO2 végezne vele. Egy krapek meg is halt úgy, hogy a kádból leeresztették a sört, ő meg belemászott, hogy kitakarítsa. A levegőnél nehezebb szénsavgáz megült a kádban, pesze láthatatlanul. A manust kihúzták, de már későn. Ezután mindig ott állt készenlétben egy hosszú nyélre szerelt gyertya, azt égve engedték bele a kádba, ha elaludt, akkor nem mentek le. Ezért nem hiszem el azt az úszóversenyt. A nyitott kádas erjesztést csak akkor alkalmazták, amikor a zárt tartályos, úgynevezett Wellhoener-féle erjesztésre szolgáló tankok tele voltak, leginkább nyáron, amikor sokkal több sört kellett gyártani, mint télen. A zárt edényekben 0,8 bar túlnyomás van, ott kizárt a patkány előfordulása. A nyitott kádakban a CO2 mellett hideg is van, mert a sörlevet erjesztés közben hűteni kell (én számoltam ki a hűtőkígyók méreteit, és a rajzokat is én csináltam meg, még 1992 nyarán). Nem tudom, meddig bírná egy patkány azon a hőmérsékleten, ami az élesztőgombáknak optimális. A pincékben pedig nincs kaja, csak nem ehető hulladék van: sitt, meg egy csomó egyéb, már ahol nem volt kitakarítva rendesen. Egyébként pedig az élelmiszeriparban szokásos higiéniai előírásoknak meg kellett felelni, irgalmatlanul. Csúnya balhé lett volna, ha a sörlében patkányt találtak volna! Summa summárum: én a 15 év alatt soha nem láttam egyetlen patkányt sem, se élőt, se holtat. Ittam is a friss sörből, sokkal jobb volt, mint amit a boltban lehet kapni.
Bajtársi kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

@daneel: Nyugodtan indulj a választásokon, én máris Rád szavaztam! Látatlanban is biztos vagyok benne, hogy hazudozásban tehetségtelen kezdő vagy napjaink politikusaihoz képest. Persze azok katonák se voltak, ha meg mégis akad egy-két kivétel köztük, akkor azok levelezőn végezték a honvédséget, legfeljebb a parancsnoki irodában henteregtek.
A sörgyári patkányok ügyében többszáz kérdést kaptam már, hogy igaz-e, de csak a fent említett tapasztalataimra hivatkozhattam.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

BM = Belügyminisztérium. Mi nem a Honvédelmi minisztériumhoz tartoztunk. / ha esetleg valaki nem tudta volna /
A béna szakács ellenére mindenki nehezebb volt leszereléskor. 42-en voltunk a FEP-en. Szinte minden napra jutott egy eltávról teleszatyorral érkező. Volt olyan, hogy az anyám legendás kókuszos kockájából épp a kisfia nem evett.
Az érkezőt a bentlévők körbeülték, oszt’ kiürítették a táskáját. A tartósakat be az ablak közé, később rájártunk. Pl. szalonnánk mindig volt.