Egy csendes hétvégén Heman cimborám ET-zni akart. El is indult, kivárta a sorát. A sorban vadászok is álltak, amiből aztán baj lett, ugyanis a hatásvadászok kiszűrték a beszélgetéséből, hogy a 3. őrben szolgál. Gyorsan közrefogták, vonal megszakít, majd szóban inzultálni kezdték. Aztán tettlegességre is sor került, mert Heman viszonylag gyorsan felkapta a vizet – kezdi BigJoe az adyligeti belső villongások újabb fejezetét.
Mivel három vadász nem egyenlő egy őrrel, Hemant rendesen elkalapálták, bár az akciósok is kaptak. Jól helybenhagyták, majd elmentek a laktanyába csámborogni; nem gondolták, hogy az őrök között működik a csapatszellem.
Amint Heman rendesen tudott menni, lebicegett a századra, ahol azonnal felhangzott:
– Század, riadó! A fótos köcsögök elverték Hemant! (fótos = foltos = terepszínű)
Sajnos az őrök nem voltak sokan (én speciál kimaradáson voltam Atissal), de igen lelkesek. Felkutatták a terepszínűeket, a szolis őrök is segítettek, tbk-n ment az üzi, merre vannak a „fótosok”. Meglettek, törlesztett az őrszázad. Séta vissza a barakkhoz.
De!
A barakk előtt a vadászok már komoly erőkkel várták az iménti győzteseket. A korábban helyre tett „fótosok” leszóltak erősítésért a belső telcsin a saját barakkjukba, azok meg csak a mi barakkunkig mentek, és vártak. Hiába na, képzettek voltak.
Itt egy agresszív véleménycsere kezdődött, ahol nem csak az érvek ütköztek.
A századunk AEGUH-ja, látván, hogy bukta van, s hogy csapatainkat felemészti az ellen, segítséget hívott, mégpedig a laktanyás személyében. Így nem fajultak el a dolgok túlságosan. A laktanyás mindenkit elvert – igaz, csak verbálisan. Gyors kérdezz-felelek, meg néhány pártatlan tanú a telefonfülkétől tisztázta a 3. őrszázad (makulátlannak amúgy nem nagyon mondható) becsületét. Bezárta a vadászok legnagyobb hangú embereit a laktanya fogdájába, meg néhány őrkatonát, köztük Hemant is.
Alapjában korrekt eljárás volt, a srácok egy éjszakát voltak sitten, aztán századszinten lettek megfenyítve. Az indok: csoffadt őrkatonák összevertek bennetek, mit akartok? Méghogy ti vagytok az Akciószázad?! Állítólag a vadászok századpékája megharagudott a gyenge teljesítményükért, merthogy nem verték el eléggé az őröket.
Nálunk semmi komoly retorzió nem volt, akkora emberhiány volt más okok miatt, hogy a pk sittre senkit nem küldhetett, mert akkor nem lettek volna ki a szolgálatok.
És hogy mi történ a fogdában? A vadászok mosolya nem volt őszinte, amikor lekísérték őket a fogdára. Egy meglepetés várta őket: Adyligeten ugyanis a fogda a laktanya őrszobáján volt, ott pedig a 3. őrszázad adta a szolit.
A további események mindenki gondolja végig…
7 hozzászólás
1. kelempajszmadar1 — 2014-03-11 10:33
Hát izé… különös eset. Nálunk verekedésért futi járt, ha meg tisztes is belekeveredik, akkor „elöljáró tettleges bántalmazása” lett volna a hivatalos szöveg. Haynau véget vetett volna az ilyesminek, mielőtt kibontakozott volna: mindkét fél együtt került volna hadbíróságra. Legfeljebb a pokrócozás, vagy laktanyán kívül, utcai leszámolás jöhetett szóba. De az őrsökön nem fajultak eddig a dolgok. Szitkozódás, összeszólalkozás előfordult, de a legkülönbözőbb korosztályok között is gyakran alakultak ki életre szóló katonabarátságok.
Határőr üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
2. pilotax — 2014-03-11 11:13
Nálunk ilyen nemigen fordulhatott volna elő. Részben mert többé kevésbé homogén volt a létszám, a laktanyában egyetlen alakulat volt. Másrészt mert nálunk a tisztek hozzáállása miatt nem lehetett volna egy sima fogdával elrendezni a dolgot. Innen már a hadbíróságra vezetett volna az út mindkét fél számára. Nálunk is voltak konfliktusok, de a testi erővel való döntést a tornateremben lehetett szabályozott körülmények között elrendezni.
3. Rókakígyó — 2014-03-11 13:27
valóban meglepő a történet. Nálunk nem volt sosem ilyen. Lehet, hogy 1-1 ellen rendeztek bunyót, de abba senki nem lett bevonva. Mondjuk mi nem is voltunk ennyire összetartóak. Mindenkinek megvolt a maga baja.
4. Bigjoe(HUN) — 2014-03-11 18:41
Az egész így kezdödőtt:
https://milstory.blogrepublik.eu/2012/04/06/341-a-hor-elitje/#more-1015
A két liba elfogásából lett a későbbi bonyodalom.
A fogdában semmi komoly nem történt – a 3.őrős srácokkal.
A folytatás: 462. A belső-Váp-n olvasható.
kelempájsz:
Nem elfelejteni: sittes század!
A verekedésért nálunk nem hogy futi, de sokszor semmi nem járt.
Csak az áldozat szája – ha mert beszélni. Ha lebuktak a bunyósok akkor beindult a kérdezősködés, de ez a csapat zöme már a kiképzőn összeszokott, nehéz volt megfogni a hunyókat.
Már írtam, hogy egy szkv-re rárepült a pokróc és igen keményen megdorgálták, de nem merte felnyomni a bűnösöket, vagy talán nem tudta kiktől kapott, talán…
Egy őrvezért análisan inzultáltak – őrszobán, őrpk-ként Ő is csendben volt.
Sajnáltam, és el is ítélem az ilyet, aki csinálta minden határt átlépett.
És itt nem állt meg, durvább játékai is voltak.
A történet vége már Tiborunál (1 lövés 1 ember)
Volt olyan őrszázad (nem a 3.őr), hogy a szdpk testi fenyítést alkalmazott, mert nem bírt a srácokkal. (majd írom). Na azok durvábbak voltak, bár többen is végezték a sitten, mint a 3. őrből.
5. zajec — 2014-03-11 19:19
Hibbant világ. Sorkatona verekszik sorkatonával. Két év alatt egy szolíd akcióra emlékszem csak. Eltávról kissé / nagyon / kapatosan visszajövő kis termetű harcos ráharapott az őt lerövidnadrágospostásozó kolléga ujjára. Kellett vagy három ember, szétfeszíteni a száját. Szabolcsi fiúk, kicsit ivósak voltak, no. Amúgy egytől-egyig rendes emberek.
6. pacika — 2014-03-16 18:21
Halottam én kemény akciós legényeket sírni egy kint töltött kétkapus éjszaka után.Akkor már nem voltak olyan nagy legények !
7. Bigjoe(HUN) — 2014-03-18 08:35
@pacika:
Minden századnál voltak jó és jobb emberek, és persze erőszakos vagy éppen gyengébb képességűek.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.