Ha Stüszi Vadász, akkor komoly összeget lehet feltenni arra, hogy itt ismét egy repteres sztori leselkedik ránk orvul, a kattintás után.

A mára rendelt történetben egy rakoncátlan pótkerékről, egy önfeláldozó repülőgépszerelőről és (vélelmezhetően) több, hirtelen erősen viseltessé vált elvtársi alsóneműről olvashatunk. No meg a legnagyobb rendezőről, az életről a fizikáról.

Az alant leírtak utánközlésnek számítanak, magam nem voltam tanúja az esetnek. Akkor még „inas”, [ifjabbaknak: ipari tanuló] voltam a repülőgépes iskolában, bár gyakorlatokon zömmel Ferihegyen voltam, amikor történt. Katonai vonatkozás mindössze annyi, hogy a történetben az akkori egyik, Magyar Népköztársaság feliratú Tu-134-es kormánygépünk tűnik fel.
 
Személyesen ismerem a két főszereplőt, és sok más idősebb, akkor ott aktív ferihegyi kollégától is ugyanezt, tkp. ugyanígy hallottam, ha nem is pontosan azonos szavakkal. Ennyi embert nem lehet ilyen egyöntetű kamuzásra rávenni, kivált kis hazánkban nem, (mint ismert, ahol 2 magyar akar valamit, az minimum háromféle dolog egyszerre, vagy több…)  és ők ugye ráadásul nem is politikusok voltak. De ha ők hazudtak, akkor most én is.
 
Helyszín: Budapest Ferihegy (1), akkori egyetlen internacionális repterünk. Ezen belül a helyszín, a történet szempontjából elenyésző változásokkal ma is megvan. Lásd mellékelt, mostani műholdas képet és a jelöléseit.
A pont: az ominózus akkori 24-es állóhely, ott álló IL-18, orral DNy-nak, balra lefelé;

B pont: az akkori kormányváró;
 
C pont: az ott álló Tu-134-es kormánygép.

Időpont: valamikor a ’70-es évek első fele, valamelyik melegebb, nem kabátolós hónapban; igen jó idő van, s elvtársi idők is járnak még bőséggel.
 
Főszereplők: kettő fő ún. I. osztályú repülőgépszerelő*, egyikük akkori egypártunk helyi kirendeltségének hangárba akkreditált misszionárusa – ez szakmai képességeit nem befolyásolja semmilyen irányban. De lehet, tán KISZ-fiú volt. Ez már nem fix, ennyi év után.

Másikuk szimplán lökött. Mindketten az évszakhoz igen, a munkához, szakmához kevésbé illő öltözetben: sort, póló, tán még strandpapucs is… ezt is regélték, de meglehet, ez csak kiszínezés – én így adom tovább.

repülőgépszerelő*: ez egy szakmai kategória, tkp. az erős ezüstérmes, olyan 4-es fölé a szakmában. Az aranyérem megosztva  a „MEO-sé”, a többiek melóját ellenőrző kollégáké, no meg a hajtóművező szerelőé. És onnan nincs feljebb, mert a hajózószerelő alfaj kihalt közben, legalábbis a légitársasági, civil repülésben.

Mindketten jókezű, elismert, sokéves tapasztalattal bíró „öreg” csókák a szakmában.
 
Mellékszereplők: mintegy 40-50 főnyi búcsúzkodó elvtársi küldöttség, a kormányváró előtt rájuk váró Tu-134A repülőgép előtt, melynek fedélzeti áramfejlesztő gázturbinája a farokkúpban már süvöltve termeli a delejt; ez elég nagy körben elfedi a távolabbi környezet hangjait. A gép rendes hajtóművei még hallgatnak.
 
További díszletek:

1 db IL-18-as repülőgép, amely parkol (az akkori 24-es állóhelyen), srégvízaví, jobb oldalát a kormányváró (no meg a küldöttség) felé mutatva. Ennek dramaturgiai szempontból különös jelentősége lesz, lásd a mellékelt IL-18-as gép képét.
 Mellékszereplők, statiszták:

A búcsúzkodó elvtársi küldöttséget kikísérő más elvtársak, elvtársnők, potentátok, helyi kis- és alkirályok, etc.

Határőr katonák a háttérben, civilruhás kormányőrők kevésbé háttérben, a repülőgépet  kiszolgáló földi személyzet.

A teraszon bámészkodók hada. Akkor még nem volt minden és mindenki hermetice elzárva, közepes hangfekvésű közel-keleti énekesek [aka.: tenoristák] sem kolbászoltak errefelé, no meg a küldöttség sem lehetett a legmagasabb körökből való, asszem.

A gyanakvás – bár permanensen  létezett – ott és akkor nem nyilvánult meg látványosan. A bámészkodók egy kisebb része, akik jó helyen állnak, szemtanúi lesznek a lentebb leírt akció-drámának.
 
A dráma felvezetése
 
Két jóképességű szerelőnk kapja a feladatot, miszerint a 24-es állóhelyen ejtőző IL-18-as egyik, a fedélzetén tárolt komplett főfutó kerekét (a tartalékot, nem azok közül, amelyeken állott a gép) üzemidő lejárta miatt ki kell venni a gépből.**

**: a „minek a pótkerék a (szovjet/orosz) repülőn?” kérdésre a válasz megtalálható a 158. számú milstory blogposztban, copyright by én.

Rutin meló, séróból megoldható.

Csak hát a nem hermetikus műszaki rekesz (amely az IL-18-on hátul, a vízszintes vezérsík előtt, az utastér után a gép jobb oldala felől közelíthető meg) elég magasan van, a padlószintje is minimo calculo 3-4 méterrre van a betontól. A gép üres, a futószárak jól kirugózva, magasan van a műszaki rekesz küszöbe, padlója.
 
A dráma kezdő csavarintása: nincs égen-földön kéznél egy villástargonca, amivel onnan szabályosan levehetnék a circa 100 kilós kereket.
 
Kollégák secc-perc alatt kimódolják, hogy a füves elválasztó részen, az IL-18 bal oldalánál és mögött szép számmal parkoló egyik magasabb fém szerelőlépcsőt odatolják. Ma már ilyen füvön hosszan parkoló szerelőlépcső-flotta nincs, műszaki-biztonsági (no meg esztétikai) szempontból sem.
 
Rekesz kinyit – erre az adott szerelőlépcső (némi kepeszkedéssel) még éppen alkalmas, de a felső, kb. egy négyzetméteres szintje kissé alacsony. Kolléga belendül a rekeszbe, pikk-pakk kikapja a kereket az őt rögzítő fém kalodából, majd megjelenik az ajtóban vele.

Konstatálják, hogy a lépcső egyfelől baromi meredek, másfelől csakugyan magasan van az a qrva  morva kerék, harmadrészt a lépcsőn nincs korlát, továbbá kopott is, és enyhén olajos-kerozinos film borítja; helyenként csúszik, mint a jég. Mégse a kedves utasnak készült, ugye. De ez nem baj, mert jó repgépszerelő és tetőfedő lecsúszás, leesés fennforgásakor olyan 10-15 másodpercig meg tud állni csak úgy, a levegőben is, további intézkedésig ugye.

Fizikából jók lévén az urak elvtársak, felismerik a gravitáció hathatós közreműködésének esélyét. A két hibbant kakadu megegyezik, hogy a fent lévő élére állítva kigördíti a kereket, rá a létra felső trepnijére, s onnan leereszti (a pörgettyűhatás/forgási sík megtartása számításba véve),  az alant álló meg a létra fokain leszaladó kereket elkapja, mint a hula-hopp karikát, és kész. A hangárig meg majd ketten elgurítják, olyat már sokszor csináltak. A kerékkel ugye már csak ilyen egyszerű volt bánni, mindennemű jó fogás nélkül rajta, no meg a súlya is piha …izé…pihe.
 
Így is tesznek, a dráma meg a csúcspontra hág…
 
A kerék a 9,81-gyel megbeszéltek szerint meg is indul, majd a kb. 50-60 fokos hajlású létrán lezúdulva elrongyol a még jókor elugró, lent rá váró kolléga mellett, és egy hármasugrásban állat-olimpiát nyert óriáskengurut lealázó – cirka 10-12 méteres hosszú, 2-3 méter magas – ugrásokkal  irányt vesz az onnan kb 80 méterre álló kormánygép, meg a tövében búcsúzkodó, forró kézfogásokat és még forróbb elvtárs(nő)i csókokat váltó küldöttség közepe felé…

Itt szokás filmen lassítva bemutatni a jelenetet, több kameraállásból, vö.: teraszon állók kigúvadó szemmel, a gép alatt smacizók, a hangárban lévők szemszöge, plusz a két zakkant kolléga felől nézve. Érdemes volna ide bevágni a jelenetre ráébredő kormányőrök arckifejezésének és testmozgásának változásait is.
 
Rövid lélektani pillanat, egy szívdobbanásnyi kihagyás után a lenti kolléga artikulálatlan káromkodások-ordítások közepette utánaindul a keréknek, amit egész közel a becsapódás helyéhez be is ér… de saját szemszögéből nézvést rossz ütemben érkezik!

A kerék éppen felszálló ágban van, az utolsó szökkenés elején, igen közel  a küldöttség ott lófráló tagjaihoz.

Utóbbiak diszkrét pánikban próbálnak szétspriccelni – már ahogy középkorú, sörhasú férfiak és egykori gazella-arányaikat már csak fényképen felidézni tudó érettebb hölgyek erre képesek -, mert feléjük rongyol, ugrál kesze-kusza szögekben valami baró nagy, zöld-fekete szörnyeteg, mögötte meg egy emberi lényre kevéssé emlékeztető, kidülledő szemű, eszelős tekintetű, ordító, furcsa ruhás rém. Tisztára, mint egy Foxi Maxi vagy Turpi Úrfi rajzfilmben.
 
Végül a másodperc tört része alatt egy füst alatt Tarzanná, zombivá és viking hőssé vált kolléga a felszálló ág elején lévő kerékre cukaharával rávetődött, mire az némi koordinálatlan ferde pattogások közepette lefeküdt – ő meg ki, mert olyat kapott a keréktől, hogy feltűntek neki a nappali égen a galaxis összes csillagai, a középső fekete lyukkal (nem röhögni, most nem frivolizálunk… nem az a fekete lyuk! Attól ő nem ijedne meg, arról jótállok). A koma orvosi ápolásra szorult a kiszámíthatatlan birkózógéppel való  aktus után.
 
Phűűűű….
 
Na most kezdődik a hadd-el-hadd! (itt jönnek a képbe a fegyveres szolgálatok, ugye).
 
A szétspriccelő iránytól visszaforduló kormány- és határőrök, valamint más erőszakszervek tagjai (pl. PFÖ, azaz ferihegyiül „Varjú”-képviselők) a földön kornyadozó kollégát, továbbá a közben az IL-től futva szintén beérkező másikat védőszárnyaik alá veszik, miszerint „merényletkísérlet” vádjával meghívják őket helyi irodájukba, kérdezz-felelek vetélkedőt játszani.
 
Egy szó mint száz, még az egyik kolléga párttitkár (vagy KISZ?? Erre ha bírnék emlékezni…) mivolta is alig bizonyult elégnek a vád alóli kimosakodáshoz. Jókora hercehurca volt az ügyből, de aztán elültek a hullámok. Olyan fegyelmit kaptak, hogy megemlegették, bizonyos munkaszervezési előírások pedig sebesen megváltoztak.

Ha két kezdő kis hülye csinál ilyet (mint én voltam, nem sokkal később, mikor jogilag is beléptem a céghez), akkor is frankón balhés a dolog, de zöldfülűtől más azért, mint öreg, minden hájjal megkent, sokat látott szakitól.
 
Az a kerék 10-11 atmoszféra nitrogénnel töltve, naná hogy ugrál, mint a nikkelbolha, pláne betonon. És frankón megvan egy mázsa! Úgy 45-48 kiló csak az üres felni, fékagy és gumi nélkül… Mer’ kovácsolt dural-ötvözet, s igen durva erőket kell elviselnie. Meg a leszálláskori fékezés komoly hőjét is persze. A gumi a többi tömeg, az meg nem koton- vagy kesztyűgumi anyagú.

Ha valakit ott és akkor eltalál, könnyen átküldhette volna a marxista szentek és mártírok közé.

A vetődéssel hárító kollégát tényleg ápolni kellett. És nem a nevezett kérdezőbiztosok érdes modora miatt. Ha meg a kormánygépet magát találja el, abban nagyon drágán javítható károkat okozott volna. Tán még ma is fizethetnék az urak (izé… elvtársak, vagyis…. a rosseb, most melyik a jó?).