Szögyi kolléga, blogunk legtermékenyebb szerzője nem hiszem, hogy különösebb bemutatásra szorulna. Mai posztjában a kiképzői időszakát zárja le, amúgy szögyisen.
Csodák csodája, elérkezett az alapkiképzés utolsó hete, bele nem pusztultam, bele se őrültem, a rajom is kezdett már egészen úgy viselkedni, mintha katonák lennének, istenbizony nem én tehettem róla. Ezen a héten már inkább csak az eskügyakorlás volt orrba-szájba, két „nagyobb” feladattal tarkítva: az egyik a harminckilométeres menetgyakorlat, a másik meg az éleslövészet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindenki, aki volt katona, átesett valamiféle alapkiképzésen. Ezt vagy jól tűrte, vagy rosszul, vagy jó fej kiképzői voltak, vagy állatok, de az biztos, hogy a civil életből hirtelen kiszakadt emberfiát egymillió (vagy annál is több), addig nem tapasztalt benyomás érte. Proletair barátunkat is, amint itt alant olvashatjátok. Ráadásul ő már csak azért is hiteles forrás kiképzési téren, mert pályafutása során – hogy úgy mondjuk – a furulya mindkét oldalán állt, már ha értve vagyok.
A katonasztorik jelentős részét a sorállomány szemszögéből van alkalmunk megcsócsálni. Ezekben a történetekben a kiképzők általában a vérmedve, 
