Pilotax így kezdi a mai posztot: aki ebben a történetben poénra vagy csattanóra vár, az ne olvassa tovább, mert nem akarok senkinek csalódást okozni. Egyszerűen csak emlékeket idézek fel.
Ehhez a bloggazda csak annyit tesz hozzá, hogy poénok és csattanók nélkül is élvezetes, kicsit nosztalgikus hangulatú írás következik, s az emlékek felidézése végül is blogunk egyik fő célkitűzése. Olvassátok nyugodtan, nem fogjátok megbánni!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ez a kis történet nem tartozik a legkellemesebb emlékeim közé, pedig igen erősen beivódott a tudatomba. Mai napság is előfordul velem, hogy álmomban birkózom a D-1 ejtőernyővel, és igen átizzadva ébredek fel a rémálomból – írja pilotax, s a sztorit végigolvasva csak egyetértően hümmögni tudunk. Hát igen, az ejtőernyőzés veszélyes foglalkozás…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A katonai ejtőernyőzés egyik különlegessége a stabilizátoros ugrás. Ezt az ugrásfajtát a civil ejtőernyősök nem gyakorolják, mert az ejtőernyős sport szempontjából nem jelent valami különleges kihívást. Pilotax ma egy olyan emlékét osztja meg velünk, ami ezzel a speciális ugrástípussal van összefüggésben. Reméljük, nem csak egykori ejéseknek lesz érdekes.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pilotax olvasgatta daneel kolléga konyhai történetét, ami eszébe juttatott egy saját, ugyancsak konyhás sztorit. Arról volt már szó itt a blogon, hogy az ejtőernyősök más mércével mérettettek meg kajaügyileg (is). Részükre hozták létre az úgynevezett kettes normát, ami majdnem kétszerese volt a Néphadsereg egyéb szerveinél a napi étkezésekre fordított költségvetési keretnek. Na, ennek tudatában olvassátok az alábbi történetet.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A most következő kis történeteknek – melyekkel pilotax kedveskedik a mélyen tisztelt olvasóközönségnek – csak annyiban van köze a katonai szolgálathoz, hogy az MHSZ-es előképzésben estek meg. Ha lennének itt olyan – fájóan ifjú – kollégák, akik nem ismerik ennek a betűszónak a feloldását, nekik elmondom, hogy az MHSZ a Magyar Honvédelmi Szövetség rövidítése, ami az ántivilágban a szocialista ifjúság honvédelemre nevelésének volt az elsődleges, félkatonai intézménye, melynek keretein belül sport- és szabadidős tevékenységeket is szerveztek, sok tízezer tizen- és huszonéves legnagyobb örömére.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pilotax barátunk egy újabb ejtőernyős történettel örvendezteti meg a minden bizonnyal karácsonyi bevásárlási lázban égő olvasókat. Mivel a megszokott téli szünet előtt ez az idei utolsó milstory, engedjétek meg, hogy mindenkinek boldog, békés ünnepeket kívánjak. Ha minden jól megy, találkozunk valamikor 2014 januárjának második-harmadik hetében. És persze továbbra is várom a katonatörténeteket!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pilotax is keményen állja a sarat a Milstoryblog határőreivel (és határőrtörténeteivel) folytatott nemes küzdelemben, s nem hagyja feledésbe merülni az ejtőernyősöket.
A mai téma a nem is olyan régen szóba került kettes norma, meg úgy általában a katonai gasztronómia.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szinte biztosra veszem, hogy a katonatörténetekben elég nagy százalékban szerepel a kaja (az étel, az ennivaló, stb.), hisz Napóleon óta tudjuk (biztosan) hogy a katona leginkább a gyomrával menetel. Az is elő szokott fordulni a történetekben, hogy XY bevonult honvédnak/határőrnek/folyamőrnek és mire eljött a leszerelés ideje, felszedett 5-10 kilót. Mondjuk a 10 kiló plusz azért nem rossz, de tényleg hallottam már ilyet (ha ezt leosztom kettővel, akkor is 5) – vezeti fel proletair barátunk a mai, leginkább a gasztromilitary (vagy a militarygasztró) műfajához sorolható posztját.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pilotax mai története egy örök problémát elevenít fel, egy olyan konfliktusforrást, ami a mindenkori hadseregek sajátja, Észak-Finnországtól Dél-Argentínáig: a seregen belüli fegyvernemi különbségtételt, illetve az elit-alakulatok kérdését. A bloggazda nagy empátiával olvasta a most következő sorokat, hiszen ugyancsak ejtőernyősként sorkatonáskodott, s a posztban említett feszültségeket testközelből ismeri, noha egy hadsereggel odébb, s tíz évvel később szolgált.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt, hogy a fegyveres testületeknél a kártyatudás néha komolyabb karrier-építő (vagy simán kényelem-biztosító) tényező, mint a szakmai ismeretek, azt mindannyian eddig is sejtettük. Arról pedig, hogy magyar földön ez a jelenség évtizedes múltra tekint vissza, arról pilotax barátunk mostani posztjából is bizonyosságot szerezhetünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Noha pilotax barátunknak nem ez a székfoglaló posztja (azt itt olvashatjátok újra), mégis csak most, a másodiknál használja ki a lehetőséget, hogy pár mondatban bemutatkozzon a Milstoryblog úri katonai közönségének, majd beszámoljon egy olyan történetről, aminek komoly pedagógiai vonzatai voltak, ráadásul olyan finom módszertannal, ami kizárólag az ejtőernyősöknek adatik meg.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hónapok óta nem olvastunk semmit Proletair barátunk tollából, pedig az a helyzet, hogy a Milstoryblog beküldői versenyében sokáig ő birtokolta a „legtermékenyebb szerző” büszke címet. A kolléga most megrázta magát, s a hajózó állomány egyik kötelező púpjáról, az évenként esedékes reporvosi vizsgálatról számol be az érdeklődő tömegeknek. Csak kiegészítésként tenném hozzá, hogy egyszer (az ugrások megkezdése előtt) jómagam is végigmentem egy hasonlón (pedig csak sima sorkatona voltam), úgyhogy teljes együttérzésemről tudom biztosítani. Bennünket még az urológiával is ijesztgettek, de (mint utólag kiderült) vakriasztás volt, viszont vérnyomásemelőként kiválóan működött.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Bár a következő rövidke történet nem velem esett meg, de személyesen a főhőstől (elszenvedőtől?) hallottam, ezért merem leírni. Talán nem haragszik az illető, hogy továbbadom a sztorit, sőt ha egész véletlenül olvassa, remélem, újra derül rajta egy jót – írja Estván a mai sztori felvezetőjében.
Proletair kolléga elég régen nem hallatott magáról, most viszont egy olyan téli gyakorlatról számol be, ahol semmi sem úgy történt, ahogyan azt eltervezték. Ehhez csak annyit tudunk együttérzően hozzáfűzni, hogy a szituáció ismerős…
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy Proletair (azzal a kamu dumával, hogy ejtőernyős cserekatona) végigutazta a fél világot, azt azonban (meglepetten) most halljuk először, hogy nem szereti a parmezános tésztát.
További olaszországi szakmai részletek az alábbiakban.
A milstoryblog kétszázadik katonasztoriját egy vendég szolgáltatja, akit nevezzünk mondjuk Krisztiánnak. Annyit kell tudni róla, hogy nem olvassa a blogot (nem is tud magyarul), de a múltkoriban (mintegy tíz év kihagyás után) találkoztam vele és a sörözés mellett katonasztorikról is eszmét cseréltünk. Akkor mesélte ezt el nekem. Krisztián máskülönben ugyanabban a „baráti” hadseregben, és ugyanabban az ezredben nyomta le a sorkatonai időszakát, ahol én is voltam (még a századparancsnoka is ugyanaz volt), csak egy évvel előttem; a történet másik szereplőjét, M. hadnagyot én már főhadnagyként ismertem meg és ugyanolyan féreg volt az én időmben is.
Proletair a katonai nemzetköziségről szóló újabb történetével lep meg bennünket. A partnerország ezúttal a söreiről és a (részben magyar származású) pedofil sorozatgyilkosairól méltán híres Belgium.
Bloggazdaként megtisztelő kötelességnek érzem, hogy időnként saját katonasztorival is előálljak, hiszen máskülönben olyan lennék, mint az a szakács, aki nem szeret enni, avagy mint az olyan jógi, amelyik nem tud felmászni a semmiből lelógó kötélen: hiteltelen.
Egy kommentben már tettem célzást az esetre, de most egy kicsit bővebben kifejtem.
Kevés felemelőbb dolog van annál az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében, mint amikor a szövetséges hadseregek katonái együtt képzik magukat a közös (és gonosz) ellenség elleni fellépés, a béke megvédése, a nemzetközi terrorizmussal szembeni határozott intézkedések foganatosítása, a demokrácia védelme… bla-bla-bla… érdekében.
Ennél csak az a szívetmelengetőbb, ha a Szövetség katonái együtt ugranak ejtőernyővel, majd együtt rúgnak be, mint az állat, ahogyan az Proletair mai írásából is fényesen kiderül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A nemzetközi fegyverbarátság (mint olyan) nem ismeretlen fogalom a Kárpát-medence tájain. Még a hézagos történelmi ismerettel rendelkezők is tudják, hogy a magyar katonának voltak már osztrák, német és szovjet harcostársai is, még ha nem is teljesen önszántunkból.
Proletair egyike volt azon magyar honvédeknek, akik a NATO-csatlakozást követően az elsők között próbálhatták ki, milyen érzés egy zászló alatt gyakorlatozni a jenkikkel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
