451. – Elégedetlenkedők

Pilotax mai története egy örök problémát elevenít fel, egy olyan konfliktusforrást, ami a mindenkori hadseregek sajátja, Észak-Finnországtól Dél-Argentínáig: a seregen belüli fegyvernemi különbségtételt, illetve az elit-alakulatok kérdését. A bloggazda nagy empátiával olvasta a most következő sorokat, hiszen ugyancsak ejtőernyősként sorkatonáskodott, s a posztban említett feszültségeket testközelből ismeri, noha egy hadsereggel odébb, s tíz évvel később szolgált.  

Tudom, sokan fogják e kis szösszenet után azt kiabálni, hogy fényezik magukat az ejtőernyősök, de úttörő-becsszóra (én még úttörő voltam és nem cserkész) így történt a dolog, ahogyan leírtam.

Az újonc század (ekkor már közel hat hónapos katonák voltunk) vezényelve R.-be hegyi kiképző táborba, századkötelékben [képek keresése közben olvasom, hogy 1996-97-ben elbontották az egészet, szinte csak az épületek alapjai maradtak meg]. A század szolgálatvezetője J. zászlós. Újonc korunkban kerültük az „öreget” a harcsabajuszával egyetemben, mert olyan hangerővel tudta előadni a mondandóját, hogy az megfelelt egy 1000 wattos erősítővel felszerelt hangosításnak, és persze ilyenkor teljesen érthetetlenné vált a mondandója Az „öreg” (olyan negyvenöt körüli lehetett, nekünk húszéveseknek már nagypapa korú volt) ráadásul hadart is egy kicsit.

Közszájon forgott a következő szállóigéje, „fődi kacsa, fődi kacsa, fődi kacsa”. Sokáig nem tudtunk rájönni mi a fene az a „fődi kacsa”. Már féléves katonák voltunk, mikor az egyik tiszthelyettes nevetve magyarázta el: az öreg, ha valaki nem az ő kedvére tett, akkor addig fogja abajgatni, amíg „földig hajtja”, és hadarva, némi kis beszédhibával fűszerezve ebből lett a „fődi kacsa”, merthogy így lehetett érteni.

Később – megismerve az „öreget” – beláttuk, hogy alaptalan a félelmünk, mert egy aranyszívű, katonáinak a csillagos eget is lehozó ember volt. No de a hangja! Szóval ekkorra már megszerettük és kezelni is megtanultuk az „öreget”. J. zls. lett megbízva a század élelmezésének a lebonyolításával. Erről muszáj egy-két gondolatot írni, mert csak akkor érthető a későbbi lázadás.

Ekkor a seregben nálunk kétféle élelmezési norma volt, úgymint egyes norma (17,50.- Ft/nap) és az ugróállománynak 33,00.- Ft/nap.

Ma ugyanez 1110 Ft/nap!!! Mindössze  3300 %-s az infláció.

Az előzőt kapták a konyhások (sic!), a sofőrök, írnokok, kiszolgálók, szóval a nem ugróállomány, illetve a sereg egyéb alakulatai, mint pl. a lövészek. Ez a napi háromszori étkezésre volt! Manapság az akkori kettes norma árából talán lehet venni egy zsömlét! Kéretik a dolgot negyven évvel ezelőtti mércével mérni. Akkor 40 fillér volt egy kifli, vagy zsömle! Újonc honvédként havi 130 Ft „zsoldot” kaptunk, így aztán ha sikerült szabira menni, akkor a kajapénz sokszorosa is lehetett a „zsold”-nak.

Az eje-állománynál mindennapos volt a téli szalámi, a gyulai kolbász, a csokoládé, déligyümölcs (!!!), stb. Megismétlem: 1973-74-et írunk. A főtt étel általában egységes volt, mindkét norma részére ugyanaz, a többletet az ugróállomány pótlékként kapta. Az ebédhez, ha nem volt lövészet, vagy ugrás, akkor járt – igen: JÁRT! – egy üveg sör, hiszen akkor még a kantinban is lehetett sörözni. Azt csak a mi másodidőszakunk kezdetén tiltották meg honvédségszerte a sorállomány részére, és vonták meg tőlünk is az addig pótlékként kezelt söradagot, nagy bánatunkra. Ezen túl kockázatmentesen csak a kimaradások, eltávozások, illetve szabadságok alatt lehetett következmények nélkül sörözni. Ez itt a jogszerű állapotot jelentette, s nem azt, hogy nem ittunk bent ezentúl sört.

Fokozott igénybevétel esetén az eje-állomány részére 45,00.- Ft/napra emelt norma járt, s a hegyi kiképzés fokozott igénybevételnek számított. Akkor ez olyan luxus volt, hogy ez okozta a majdnem lázadást. Ráadásul J. zls. (nem tudjuk hogyan) még ezen is túltett, és olyan kosztot prezentált a századnak (főleg hideg pótlékokkal és a napi sör sem maradt el), mintha a Hiltonban éltünk volna.

A hegyi kiképzést a kiképzők igen komolyan vették, nekünk meg nem volt nagyon ellenünkre, hogy síkvidéki legények ilyeneket csinálhatunk. Morogtunk, morogtunk, persze hogy morogtunk, de azért tisztességgel csináltuk. A nap azzal kezdődött, hogy a hegyről lefutottunk V.-ig, meg vissza, kb. 3 km volt oda meg ugyanannyi vissza, hegyről le hegyre fel, de nem ám tessék-lássék alapon, hanem ahogyan A. százados diktálta és vezette a tempót, mutatta a példát. Furkó ekkor még éppen csak elhagyta a TF padjait. Csak nem hagyjuk, hogy egy ilyen vén f…sz, mint A. (talán 30-32 éves lehetett) bírja, mi meg nem?! Az egyébként igen rafinált módon és nagyon ügyesen felpiszkált egónk nem engedte, hogy jobb legyen nálunk. Reggeli után hegyi rohampálya, két órán át igen intenzíven, majd dülferezés, sziklamászás le is és fel is, aztán egy kis (20 km) tájékozódási futás időre (teljes menetfelszereléssel hegyi terepen), időnként némi vv. beöltözés és szimatkészülék terepfutással fűszerezve, majd a nap befejeztével megint két óra hegyi rohampálya és hasonló nyalánkságok… Szóval ehhez az igénybevételhez kellett a J. zls. által beszerzett kaja. A fene tudja, hogy csinálta, de kb. napi 50 Ft-ra tornázta fel erre az időszakra a kajanormára szánt összeget. Ekkorra azért már szereztünk egy kis állóképességet.

Csakhogy!

Már írtam, hogy főtt kajában ugyanazt kaptuk, mint az egyes normások, de az R.-ben ehetetlen volt. No jó, ha nem is ehetetlen, csak nagyon gyenge, de mit lehetett várni napi 17,50-ből. Nem is nagyon ettük meg, megéltünk mi vígan a J. zls féle pót-pót pótlékokból. Egy hét után – mi egyhónapos beutalónkat töltöttük ott – talán Lentiből, odavezényeltek egy század lövészt, szintén hegyi kiképzésre. Amit ők hegyi kiképzésnek neveztek, az a mienkhez képest kímélő gyógytorna volt. Ezt ők – mármint a lövészek – nem tudták, csak azt látták, hogy mi nem járunk a közös étkezdébe és nem esszük meg azt a kaját, amit ők kaptak, hanem vígan ettük a téliszalámit paprikával, paradicsommal, desszertként csokival meg hasonlókkal, meg az angol szalonnát, Pick szalámit, csokoládét, nápolyit, banánt, narancsot, mogyorót, satöbbit.

Tényleg nem kérkedtünk azzal, hogy mennyivel jobb kaját kapunk – már csak azért sem, mert ekkorra ez már számunkra természetes volt –, de nem lehetett részükről nem észrevenni, hogy nem járunk az étkezdébe megenni a meleg kaját. Az is óhatatlan volt, hogy észrevegyék, hogy mi pl. banánt eszünk, sőt ami talán számukra a legbántóbb volt, hogy (igaz, csak egy üveg erejéig), de söröztünk. Az akkor élő emberek talán még emlékeznek, hogy egész települések kerekedtek fel sorbaállni banánért, ha elterjedt a híre, hogy az érkezett valamelyik piacra vagy üzletbe, és bizony sokszor a sör is hiánycikk volt. Ne felejtsük, ez a hiánygazdaság kellős közepén volt. A Pick szalámi sem tartozott akkor sem a napi népélelmezési cikkek körébe.

Kitört a parasztgyalázat, és szó szerint ordítozva, az elöljárók összes felmenőit nem éppen hízelgő környezetben emlegetve, illetve teljesen elégedetlenek voltak anyai felmenőink előéletével is. Követelték az elöljáróiktól, hogy magyarázzák meg, mi a túró van itt, hogy mi ez a számukra teljesen érthetetlen, elfogadhatatlan és igen kirívó különbség az ellátásban egy „demokratikus” és szocialista hadseregben. Azok hiába magyarázták, hogy az ejések mások, meg ők lényegesen intenzívebb kiképzést kapnak. Délután ötkor, amikor a lövészek a délutáni csendes pihenőjükben éppen a másik oldalukra fordulnak, az ejés csapat éppen az eligazítást hallgatja az ezután következő éjjeli terepgyakorlathoz, az egész napos (nem éppen könnyű) kiképzésük után. És nekik nem lesz tíz órakor takarodó sem: valamikor hajnal kettő körül került rá sor, mert az egyik mfcs. eltévedt az ismeretlen terepen, térkép nélkül, csak kézzel rajzolt azimut vázlattal, s nem volt jelen a tájékozódást segítő alapkellék úgymint egy helyi parasztember, aki megmondja, hogy merre is kellene menni, a többiek meg keresték őket…

Nem sikerült a lövészeket az elöljáróiknak meggyőzni. Egyre fenyegetőbb lett a légkör és a hangulat, mert nem akartak belenyugodni a számukra nem érthető és magyarázható helyzetbe. Végül a következővel sikerült őket ideiglenesen lecsillapítani. A két legnagyobb szájú lövésznek (önként-kijelöléses alapon) felajánlották (sic!), hogy a holnapi napunkon ébresztőtől takarodóig vegyenek részt az ejés csapat kiképzésén, az azt követően betervezett újabb éjszakai rodeón már nem kötelező részt venniük. Addig se volt piskóta, amit csináltunk – negyven év távolából is lóg a nyelvem –, de aznap rátettünk még egy-két, de lehet, hogy három lapáttal.

A következő napra az elöljáróságunk felkészítette a társaságot. Ez részben alapos pszichikai felkészítésből – hogy mi milyen fasza gyerekek is vagyunk, meg mutassuk csak meg a bokorugróknak, mi a magyarok istene. No meg némi fenyegetéssel, aminek azért volt hatása, hiszen újonc század volt, és még nem tanultuk meg a kummantás minden fortélyát. Azért a későbbiekben akadtak közöttünk olyanok, akik ezt a nemes katonai művészetet tökélyre tudták fejleszteni, volt, aki PhD-t szerzett belőle, sőt akadt, aki akadémiai doktoriig jutott a kummantásban.

A vezényelt lövészeknek már a reggeli futással tele lett a tö …k, akarom mondani a hócipőjük. Utána jött a rohampálya, sziklamászás, „véletlenül” aznap a kiképzési terv szerinti hegyi terepen azimut menetidőre, persze hogy tökön, paszulyon át kijelölve az útvonal. Délután megint rohampálya két órában, stb. Egész nap a szokásos óránkénti öt perces cigi szünetekkel ment a szívatás. Persze mi is szívtunk, de akkorra ez már nem jelentett nagyobb állóképességi problémákat, csak a szokásosnál jobban el voltunk azért mi is fáradva. A lövész fiúk délután olyan öt óra körül önként feladták. A lábukon méretes vérhólyagokkal, a vállukon és egyéb testrészeiken horzsolásokkal, véraláfutásokkal, no meg heveny hányingerrel és térdig lógó nyelvvel távoztak.

Estére össznépi tábori gyűlésen került a dolog kiértékelésre. Igen megcsendesedett a lázadozó csapat, mi meg annyit tanultunk belőle, hogy nem mindig érdemes kirakatba tenni a dolgokat, mi is jobban tettük volna, ha nem ingereljük értelmetlenül a (nem éppen éles eszükről nevezetes) Lentibe való lövészeket.

A későbbiekben a ht. állomány energiáinak jelentős részét kötötte le, hogy a két alakulat embereit kellő távolságban tartsák egymástól, mert erősen fenyegetett az erőszakos konfliktusok réme.

Később még voltam ugyanebben a hegyi kiképző táborban, de a főnökség nem követte el mégegyszer ugyanezt a hibát. Igyekeztek úgy szervezni a dolgokat, hogy lehetőleg ne legyen ugyanakkor ott máshonnan vezényelt alakulat. Illetve ha mégsem lehetett ezt megoldani, akkor olyan helyi szervezési megoldásokat alkalmaztak, hogy elkerüljék az ilyen típusú konfliktusokat. Egyébként az MN-ben még a felső vezetésben is ment olyan szakmai vita, ahol vitatták a kettes norma jogosultságát, illetve az ejtőernyősök kiemelt státusát, pedig a világon mindenhol kiemelt, elit fegyvernemnek számított, ami nehezen fért össze a szocialista egyenlősdi ideológiájával.

Már évekkel később, tartalékos tiszt koromban mesélte el az egyik (nem mondom meg a nevét) hivatásosunk, hogy a lövészcsapat parancsnokát leváltották a beosztásából, és valamiféle kanálgép-javító egységtől ment nyugállományba, miközben a menetrendszerinti előléptetésekből is ki- ki felejtették egyszer kétszer.

Miközben a mieinket is jól lebaltázták, de nekik nem volt kézzelfogható következménye a dolognak, ők megúszták egy igen morózus ejnye-bejnyével.

19 hozzászólás

 1. 68nyara — 2013-10-29 15:52 

Ugyan az ejések mindenhol kiemeltnek számítanak, de itt azért egy kicsit másról volt szó. Az alapvető gondot az jelentette akkoriban, hogy – egyébként teljesen értelmetlen módon – a normális ellátás hiányzott a teljes hadsereg szinten. Az, hogy a – bármilyen egységben szolgáló – katonával gyakorlatilag moslékot zabáltattak, ráadásul ezt még tetézték azok a kis kedvességek, hogy a kopaszok sokszor nem is tudtak rendesen kajálni, mert az öregek szopatták őket. Mindenki emlékszik az átkosból, azokra az ebédekre (reggelikre…stb.) amikor a kopaszok a sor végén álltak, és mire odaértek a kiadó ablakhoz, addigra elhangzott az “Egészségükre elvtársak, x század sorakozó”. Ilyenkor aki szerencsés volt és esetleg eljutott a kajáig, az a kiadó, és a moslékos ablak közti 5 méteren belapátolt annyi forró szart amennyit éppen tudott…aki meg addig sem jutott el, az nem evett. Nem volt ez alól kivétel persze az ejés sem, az alap kaja ott is hányadék volt, csak a pótlékok tartották el őket. Emlékszünk még a tollascsirke-, meg sportlevesre…esetleg a mócsing felvágottra (hogy azt pl. honnan a francból szerezték?).

Egyébként az egész, ekkori jó szokás szerint, egy kapitális hozzáállásbeli gond volt: Nekik ez is jó lesz… Pedig azt már a görögök is tudták, hogy a jó katona egyik alapfeltétele a jó ellátás. Ilyen szempontból meg nem az ejés a jó katona, hanem mindegyik. Mert az ejések sem tudnak önállóan megnyerni egy háborút.

 2. pilotax — 2013-10-29 17:26 

@68nyara: Szia! Azt hiszem nagyon sok igazság van abban amit írtál. Emlékeim szerint nálunk nem nagyon fordult elő a kopaszokkal való ilyetén kibabrálás, már csak azért sem mert a különböző időszakos katonák más más századokban szolgáltak, ezért nem együtt étkeztek, hanem egymás után, naponta váltogatott sorrendben. Ha ilyen mégis előfordult a ht. állomány könyörtelenül megtorolta. Egy két esetre emlékszem, de az emlékeim szerinti esetekben egyszer sem maradt el a szigorú számonkérés és megtorlás. Mi már ekkor is megkaptuk azt a szabadabb szellemiséget ami talán napjainkban már jellemzőbb, és emberszámba vették a sorkatonát is, főleg akkor ha teljesített a katona, akkor volt elismerés is. A főtt kaja nálunk sem volt nagy gasztronómiai élmény de nem volt ehetetlen. Az említett táborban a szakácsok nem a mieink voltak, hanem a nagyobb létszámban vezényelt alakulatok személyzete volt, és hát az ő “katonai kultúrájuk” érvényesült az étkezőtálcán.

 3. krux — 2013-10-29 18:25 

Az ellátásra nálunk nem lehetett panasz. Díszelgőpótléknak elkeresztelt pluszkaját kaptunk mi is azokon a napokon, amikor fellépésünk volt. Öreg korunkban meg néhányunkon igencsak elkezdett feszülni a zubbony ott a pocak tájékán…

 4. mrbaribal — 2013-10-29 19:30 

@pilotax: nem is tudom… Szerintem inkább laktanyája válogatja. Nálunk a 90-es években is hihetetlen ótvar volt a kaja.

 5. kszabo — 2013-10-29 19:35 

Bocs, de éppen a szuper géhást olvasom a 22-es csapdájából:
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_22-es_csapd%C3%A1ja_%28reg%C3%A9ny%29
Innen honosítva az ősi igazság: “Önök a magyar hadsereg katonái! Tudják milyen nagy szó ez, ezt még egy hadsereg katonái nem mondhatják el magukról! ” (Ha kapnak eleget enni, ha nem:)
A sör mindenek lelke Igazságtalan lenne nem szólni alakulatunk folyékony állományáról, amely 1975 április negyedikei leszereléséig közösségünk megbecsült tagja volt. Napi egy hordót üthettünk csapra, ami kb 60 liter volt, előhűtése a hidroforban történt, melegebb időkben a Kiszkertben iszogattuk, hidegebb időkben a leg.kantinban. Az állományarányos mennyiségéből eredően jutott a sárga kancsóban ivónak is, de többnyire egy-két korsó volt a napi adag. Vissza és szinten tartó hatása felbecsülhetetlen volt, senki nem ment ki azért a városba, vagy a környező falvakba, hogy igyon.
Üdv

 6. janicsar — 2013-10-29 21:59 

Rezi és a lövészek: azért délutáni csendes lövészpihenésről szó sem volt. Nem tudok semmit a ‘lentiekről,’ de nekünk azért egész rendes kiképzést szerveztek. Ötkor ébresztő, félóra futás, reggeli, majd sziklamászás, akadálypálya, drótkötelezés, aztán ebéd, délután ismét ugyanezek, olykor lövészettel, menetgyakorlattal színesítve, sötétedésig. (Az rpg-esek egyszer különkiképzés keretében rohamozták meg Rezi várát.) És, ha csak nem emlékszem rosszul, az ellátmány nem volt extra, legföljebb talán valamivel bőségesebb.
Nagyobb kajabotrányra nem emlékszem, de az biztos, hogy rendszeresen a levest ettük másodjára. Ami érdekes, az a vasárnapi reggeli volt, kvázi megváltoztathatatlan menüvel: egy-egy db fonott kalács, vaj, méz és lekvár. Ez soha, egyszer sem változott, de ravaszul volt kitalálva, mivel a látogatóidő miatt sokan föl sem keltek reggelizni, hanem megvárták a délben várhatóan beeső lakomát. Gondolom, a konyhán meg nem dobták ki a bőséges maradékot…

 7. proletair — 2013-10-30 06:43 

Én szerencsére Csobánkán voltam hegyi kiképzésen, Rezit már idén nyáron látogattam meg a vár végett. A valamikori honvédségi jelenlétre semmi sem utal, viszont a várat legalább elkezdték kipofozni.

Az ellátás mindig is baja volt a hadseregnek. Nem feledem a debreceni rághatatlan szalonnát, a porból készült tejet, a köleses rizst. Ezzel szemben Szolnokon zacskós kakaó, kuglóf, császárszalonna, disznóvér, stb. Ja, és kettes norma, ami rendszerint ananászkonzerv, csoki, mogyoró, méz volt

 8. pilotax — 2013-10-30 07:38 

@janicsar: Amikor egy egy posztot írtam, igyekeztem a történeti hűségre komoly figyelmet fordítani. Mivel azonban némi nagyképűséggel végül is ez is egy “irodalmi” műfaj, éltem a szerzői szabadság adta jogaimmal, és a történet színesítése érdekében tettem a megjegyzést a “csendes pihenő”-ről. Mindannyian tudjuk, hogy ez az óvodai fogalom ismeretlen a seregben. A célom a két kiképzési metódus közötti különbség érezhető érzékeltetése volt.Természetesen költői túlzás volt a dolog, aminek a szerepe a különbségek alaposabb hangsúlyozása volt, és nem állt szándékomban senkinek az érzékenységét megbántani, vagy megkérdőjelezni az ez irányú élményeinek a hitelességét. Ha mégis megbántottam volna valakinek az érzékenységét akkor itt és most elnézést kérek, semmilyen ilyen nem állt szándékomban.

 9. janicsar — 2013-10-30 10:54 

@pilotax: ugyan, dehogy, semmiféle bántásról nincs szó, bár a pihenésre való utalást tényleg szó szerint vettem. Ráadásul egy pillanatig sem gondolom, hogy a különbség a kiképzés erősségében ne állt volna fönn. A lövészkedés színvonala valószínűleg nagyon különböző volt, nekünk egyszerűen olyan szdpk jutott, aki nem is kicsit rangernek látta magát, s igyekezett minél többet kihozni belőlünk. Ki is hozott…

 10. pilotax — 2013-10-30 12:00 

@janicsar: Örömet okoztál, mert ezek szerint sikerült olyan érzékletesen előadnom a történetet, hogy még ez a része is úgy tűnt mintha igaz lenne.

 11. Bigjoe(HUN) — 2013-10-30 15:13 

Na, igen a kaja….pótlék…
Én az első héten – talán- 8 kg-t fogytam.
Aztán vissza szedtem, mert mindig volt egy komolyabb tartalékom.
Főleg Panzerek.
Körlet ellenőrzéskor – még a keltetőben- egy hivatásos nézte át, bocs:
kutatta át a szekrényeket. Amikor belenézett az enyémbe.
Aztán döbbent csend, majd azt kérdezte: Mi ez, maga itt a kantinos?
A szekrény aljában volt némi pótlékom, amit egy rokonomtól kaptam.
Élelmezésben dolgozott (iskola), a konyhásoknak elmondta hogy valakije valahol kopasz és éhezik…..
A konyhás nénik meg szépen gyűjtötték nekem a tápot….. kartondobozzal.
Picit később valamilyen apropóból (még mindig a keltetőben) lemértem magam, hát vissza szedtem, sőt…

 12. pilotax — 2013-10-30 16:10 

Érdekes! Mindenki arról panaszkodik, hogy ilyen meg olyan sz…r volt a kaja a seregben. Ugyanakkor mindenki elmondja, hogy hány kilót is szedett fel a seregben. Hmmmm?

 13. daneel — 2013-10-30 17:08 

@pilotax: Nálunk, az öregeknek azért nőtt a pocakjuk, mert már tökélyre fejlesztették a kummantási technikájukat. Reggeli torna elöl a bezárt kantinba, raktárakba, századpk. irodába „menekültek”, ott nem kereste őket az ügyeletes. A szolgálat alatt is csak ücsörögtek (híradós század), és ahogy már korábban egyszer megemlítettem, nálunk volt egy „nagymama-lekvár raktár”, amiből a lusta disznó centis katonák ehettek amennyit akartak, még a kenyeret is kopasz katonával hozattak az étteremből.
Üdv. Daneel

 14. Bigjoe(HUN) — 2013-10-30 17:18 

@pilotax:
Azért nálunk nem volt szörnyű a kaja.
Igaz voltak kirívó esetek, meg szikkadt bucik.
Éjszakára mindig kaptunk műszak pótlékot.
Egy kanna tea, buci (ez volt kenyér helyett), meg valami felvágott+vaj, stb.
Volt olyan felvágott amit a csak piszkáltunk, aztán kidobtuk az őrkutyáknak.
Atis barátom civilben hentesként dolgozott Debrecenben egy menő húsboltban.
Amikor megnézte a pótlékot mindig osztályozta (tapasztalt eladó volt):
– ez friss
– ezt már lemosták ecettel
– ezt már megdörzsölték
Ezeket megsütötte, valamivel tuningoltunk rajta a “hazaiból” és megettük.
– ezt még a kutyának se add, mert tele fossa az IFA-t reggel….
Ebben az esetben a bucit megpirítottuk a sparhelten, foghagymával nagyon csíptük.
Ha finnyás őrpk volt az meg ott rinyált a szagok miatt, az alsó és felső szagok zavarták…..

 15. Bigjoe(HUN) — 2013-10-30 17:26 

AzÖregebBigék is kaptak pótlékot vagy más normában voltak mint az átlag, legalábbis most már tudom, hogy miért van a történeteiben annyi finom kaja.
Most is meséli, hogy rúd szalámikat csempészett haza.
Igaz a konyhán jó kapcsolatai voltak.
Ja, volt egy úgynevezett “csutora szesz” cc 1 liter, amit 3 hónapra kaptak.
Csutorát fertőtleníteni, magas alkohol tartalommal bírt, 99% vagy hasonló.
Kopaszként nem tudta pontosan a felhasználás módját, azaz nem rendeltetés szerűen használta.
Amikor Clerence meglátta, hogy mit csinál a szesszel elvette tőle, majd én vigyázok rá…mert a Faterka a csutorát törölgette vele.
Persze nem kapott belőle egy cseppet sem vissza.
Amikor megöregedett, Clerence behívta az írodájába és megmutatta, hogy hogyan kell a csutora szeszt rendeltetésének megfelelően használni.
Igen, megitták, de előtte felfőzték valami bolti aromával, majd amikor a sajátja (a Fateré) elkopott elküldte, hogy szedje el a kopaszoktól.
Úgy se tudják, hogy kell vele fertőtleníteni.
Állítólag belsőleg hatékonyabb volt..

 16. pilotax — 2013-10-30 19:23 

@daneel: Szia! Nálunk a kiképzési feladatok alól nem nagyon lehetett kummantani, mert névsorolvasással, létszám és személyi ellemőrzéssel vigyáztak rá, hogy ne lehessen eltűnni. Kummantani inkább a nem kiképzési feladatok mint körlettakarítás, konyhai munka stb. alól lehetett. A reggeli tornát meg amikortól Furkó kezdte ellenőrizni, szintén nem nagyon lehetett, mert eléggé kifinomult módszerei voltak a kummantók felkutatására, és igen ambíciózusan tette is.

 17. tadek — 2013-11-05 16:38 

Erőt egészséget! Nagyon tetszett a post! :)
Mint javíthatatlan civil (főleg koromból adódóan),de nem teljesen pályánkívüli (sziklamászó/ipari alpinista),érdekelne,hogy konkrétan miből állt a MN hegyi kiképzése,főleg a mászós rész…gondolom már nem hadititok…:)

 18. pilotax — 2013-11-05 18:02 

@tadek: Örülök, hogy tetszett. Mivel a későbbiek folyamán nem volt az érdeklődésem homlokterében a sziklamászás mint sport, egészen más sportokkal foglalkoztam, elsősorban technikai sportok úgymint ejtőernyőzés, vitorlázás, hőlégballon stb., az elmúlt negyven év annyira megfakította az emlékeimet e téren, hogy nemigazán lenne hiteles ha bármit is mondanék róla,úgy mintha értenék hozzá, mert nincsenek képszerű emlékeim. Talán célszerűbb lenne a fiatalabb generáció tagjait faggatni ( mint pl, proletair. ) nekik biztosan sokkal frissebbek az emlékeik, no meg azóta pl. átkerült Csobánkára a hegyi kiképzés Reziből. Annyi emlékem van, hogy különböző mászó és ereszkedő technikákat próbáltak nekünk tanítani és gyakoroltatni, különböző meredekségű és tagoltságú sziklafalakon, de közben katonai tevékenységre kihegyezetten kellett tevékenykedni. Különböző sziklaszegekre, karabinerekre, kötelekre, jégcsákányra, bekötőhevederekre mint eszközökre emlékszem. Rendszeresen kellett sok málhával, felszereléssel mászni, illetve közben harcászkodni. Az alapfogások egy két alkalommal való gyakorlása után állandóan fegyverrel és egyéb katonai felszereléssel kellett gyakorolni. Nemcsak a sziklamászás volt a hegyi kiképzés része, ez csak kb. a tevékenység 1/4-ét legfeljebb 1/3-át tette ki. A többi a hegyes terepen való rejtett mozgás, ismeretlen hegyes terepen gyors és szakszerű tájékozódás, felderítés, hegyi jellegű katonai rohampálya, na és természetesen harcászkodás. Nagyon fontos része volt a kiképzésnek a térképek használata hegyi viszonyok között. Meredekség megállapítása a terepen, láthatóság szerkesztése, optimális útvonal tervezése, túlélési ismeretek stb. A kiképzési célok közé tartozott az állóképesség növelése is, nagyon is.
Soha nem éreztem azt, hogy ettől hű de nagyon hegymászó szakértő lettem, de nagyon érdekesnek találtam, élveztem,és örömmel csináltam. Annyi hasznát vettem a civil életben a hegyi kiképzésnek, hogy később10-14 éves gyerekeknek vezettem hegymászó túrákat a Mátrában, meg a Bükkben mint tanár.

 19. kszabo — 2013-12-07 16:35 

Így mikulásra két szakirányú film:)
http://youtu.be/HmK3jchYaCE
http://youtu.be/Uxirf6cPxGo
Üdv

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.