Kezdjük az Ősökkel – így indít az újonc antikati kolléga, aki ezzel a poszttal teszi le belépési kérelmét a Milstoryblog Központi Bizottságának asztalára. Elolvastuk, tetszett, s ezennel virtuálisan átadjuk neki a szerzőket megillető babérkoszorút. Olvassátok tehát antikati belépőjét, amelyben egy-egy villanással nagyapjáról és apjáról emlékezik meg. És természetesen tisztelet az ősöknek!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A különböző katonai szakszolgálatok és fegyvernemek közötti, legendásan hatékony és gyümölcsöző együttműködés többször volt már témája az itteni katonasztoriknak. Azt pedig, hogy a katona (az elektromos áramhoz és a vízfolyáshoz hasonlóan) mindig a legkisebb ellenállás irányába halad, nem tőlem halljátok először.
BigJoe ismét visszanyúlt a gyökerekhez: mai posztja egy újabb ÖregBig történetet tartalmaz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
BigJoe édesapjával már találkozhattunk párszor ezeken az oldalakon. Mai története elég hosszú ugyan, de úgy gondoltam, nem lenne célszerű kettőbe vagy háromba tördelni, hiszen a sztori fonalát vétek lenne megszakítani.
Olvassátok tehát az ÖregBig visszaemlékezését az átkosból, amikor bizony elő-előfordult, hogy a katonáknak nem csak a haza és a dolgozó nép védelme volt a feladatuk. A nyitókép logikájára pedig majd a történet végefelé fény derül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
BigJoe kolléga édesapjáról (az öregBigről) már hallottunk egyet s mást, s azt is tudtuk, hogy annó a katonai búvárok között húzott le egy szép időszakot. Most egy hajdani búvárversenyéről olvashatunk visszaemlékezést, aminek számtalan (civil és katonai) tanulsága lehet, de ezek közül most csak egyet szeretnék kiemelni és hangsúlyozni: minden jel arra utal, hogy a víz alatt nem érvényes az a mondás, mely szerint lassan járj, tovább érsz!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Katonatörténetek hasábjain több ízben kaptak helyet elődeink visszaemlékezései, ezekhez szeretnék hozzájárulni magam is. Az én Papám is volt katona, s időnként mesélt nekem érdekes dolgokat azokról az időkről. Történetei tanulságosak, és akár hiteles beszámolónak is tekinthetők. Remélem, tetszeni fog olvasóimnak – vezeti fel Kelempájsz bajtársunk a mai posztot, amely blogunk oral history részlegét erősíti, idősebb Kelempájsznak pedig további jó egészséget kívánunk!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
BigJoe barátunk ma három olyan katonatörténetet oszt meg velünk, amelyeket édesapjától, az Öreg Bigtől hallott. Ezúton ismét biztatunk mindenkit, hogy faggassa ki őseit, s ne hagyjuk, hogy az előző generációk sztorijai az enyészeté váljanak! Kár lenne értük…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vannak dolgok, amik már a történelem részei, könyvek százai íródtak róla. Ilyen a második világháború is, amit nagyapáink, dédapáink megéltek. Voltak, akik elestek, s voltak, akik túlélték.
Proletair barátunk anyai nagyapjának állít emléket azzal, hogy töredékesen fennmaradt sztorijait, emlékezete által hiányosan megőrzött életét, történetét most blogposztba önti, az oral history sorozatunk részeként.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ugye emlékeztek még Pista huszárra? Miután leszerelt, megnősült és jöttek szépen sorjában a gyerekek. Összesen nyolcan, abból két fiú, a többi lány. Ezeknek a lányoknak egyike az én nagymamám, de most nem ő az érdekes, hanem az idősebbik fiú, aki valami rejtélyes okból az István nevet kapta a keresztségben – folytatja Estván a családi történetek sorozatát blogunk oral history-fejezének legújabb bejegyzéseként.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Estván barátunk ma a családjában fennmaradt legrégebbi katonatörténetet adja közre. Ha emlékezetem nem csal, talán ennyire még nem is utaztunk vissza az időben a Milstoryblog hasábjain.
Wendiii ismét a második világháborús családi visszaemlékezések számát gyarapítja mai posztjával. A főszereplő újfent egy nagyapa, akinek hidegvére – ahogyan azt látni fogjuk – mindent überelt…
Mai posztjával BigJoe is belép azon szerzőink szépen gyarapodó sorába, akik őseikre, azok katonakorára emlékeznek a Milstoryblog oldalain. BigJoe mai posztja azért is különleges, mert egy füst alatt két generációról is említést tesz, hogy a minden korban felbukkanó oroszokról ne is beszéljünk.
Úgy látszik, a nyár meghozta a családi történetek reneszánszát itt, a Milstoryblogon. Wendiii ugyancsak nagyapjáról mesél, aki azon szerencsések közé tartozik, akik túlélték a második világháborút, pedig nem akárhol teljesítették katonai szolgálatukat…
Tiberian barátunk olvasgatta a Milstoryblog oral history-fejezetét (azért reméljük, nem csak azt!), és kedvet kapott ahhoz, hogy további, második világháborús történetekkel gazdagítsa blogunk kollektív emlékezetét. Bízunk abban, hogy lesznek még nagyapás sztorik!
A Milstoryblog szerkesztősége által igencsak bátorított oral history jegyében ma Alsegédlúzer kolléga a családi történetek számát gyarapítja. Egy újabb karakán nagyapával ismerkedhetünk meg, akiről alappal feltételezhetjük, hogy pedagógiailag a Makarenkó-féle hirtelen ráhatás módszerének lelkes híve volt.
Szerencsére vannak jó memóriával rendelkező olvasóink/szerzőink is; Szalacsi Dezső kolléga nem feledkezett meg egykori felhívásunkról, s egy (pontosabban három!) személyes, valódi családi történettel (és két exkluzív, korabeli fotóval) örvendezteti meg az olvasótábort, a Milstoryblog 250. posztja alkalmából.
Optika kolléga mai posztjában az örök témát boncolgatja: volt-e valami haszna a sorkatonaságnak? Lendített-e valamit rajtunk az a fél-egy-másfél-két év, amit az oly sokszor megénekelt (megátkozott, kiröhögött) angyalbőrben töltöttünk? Mi is sokszor meditáltunk ezen itt, a milstoryblogon, de vannak dolgok, amiket nem lehet túlragozni…
Stüszi Vadász mai posztja a milstory azon belső sorozatához tartozik, amely a blog családi oral history vonulatát erősíti. Többször említettük már ezeken az oldalakon, hogy (a saját katonasztorikon túlmutatóan) bátorítjuk apáink, nagyapáink és dédapáink háborús történeteinek megörökítését. Ez a legkevesebb ugyanis, amit megtehetünk azért, hogy katona- és civil szellemük továbbéljen. És ha már nincsenek közöttünk: nyugodjanak békében…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Csak nagyritkán engedem meg magamnak azt a luxust, hogy a nyitóképen kívül ne szerkesszek be egyetlen illusztrációt sem. A mai poszt (amely Vérnűsző Barom irodalmi vénáját dícséri) ilyen kivétel: adjátok át magatokat a betűk, a szavak, a mondatok élvezetének, amit szerintem minden kép csak negatívan befolyásolna.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Örömmel konstatálom, hogy Vászka is kedvet kapott egy vegyes (történelmi és családi) tabló megrajzolásához, melynek főszereplője a szerző nagyapja, a történelmi kor pedig az egymilliószor (de továbbra is állítom: nem elégszer!) megénekelt második világháború, illetve az azt követő bő évtized.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Folytatjuk Dogoo családi elbeszélését, melynek első részét ide kattintva olvashatjátok. A mai fejezetben további szubjektív életképeket kapunk a második világháború hétköznapjairól, valamint felbukkan az őrszolgálatot ellátó katonák visszatérő élményeinek egyike, a rejtélyes neszezés.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
