Tiberian barátunk olvasgatta a Milstoryblog oral history-fejezetét (azért reméljük, nem csak azt!), és kedvet kapott ahhoz, hogy további, második világháborús történetekkel gazdagítsa blogunk kollektív emlékezetét. Bízunk abban, hogy lesznek még nagyapás sztorik!
Alábbiakban szeretném röviden gyarapítani a családi visszaemlékezések sorát nagyapáim rövid történeteivel, akik a második világégésben történt fegyveres szereplést egy-egy szerencsés véletlennek vagy nélkülözhetetlen foglalkozásnak köszönhetően úszták meg, még a háború előtt. Képeket sajnos nem tudok halászni, de talán a történetek – rövidségük miatt – nem is igényelnek illusztrációkat.
Remélem, azért így is szívesen fogadjátok.
Mint az akkori fiatalok közül mindenki, anyai nagyapám már gyerekkorában részesült leventeképzésben, de amikor hadköteles korba lépett és annak rendje és módja szerint behívták, az alkalmassági vizsgálaton szóvá tette, hogy a bal lábával gondok vannak. Odáig jutottak a vizsgálattal, hogy az ilyen kérdésekben bizony a Honvéd Kórház az illetékes. Egy szép napon tehát másodmagával meginvitálták oda azt kiderítendő, hogy vélt vagy valós panaszuk valóban befolyásolhatja-e katonai szolgálatra való alkalmasságukat. Hogy a továbbiakban hogyan történtek a dolgok, nagyapám arra már nem emlékezett, de annyi bizonyos, hogy még a
vizsgálatok megkezdése előtt odatántorgott eléjük egy részeg őrmester a papírjaikkal, alákanyarította azokat, és csak ennyit szólt hozzájuk nagy vidáman:
– Na, mehettek haza a francba…
Nagyapáméknak nem kellett kétszer mondani. Ahogy megkapták az iratokat, azzal a lendülettel rohantak is haza, még mielőtt az őrmi meggondolja magát. Nem is keresték később sem; civilként élte át a háborút, az oroszokkal meg egyszerűen szerencséje volt: olyan ruszkit fogott ki, aki csak Mohácsig vitte, onnét hazaengedték.
Apai nagyapám pedig azzal úszta meg a Don-kanyart, hogy a mozdonyvezetőket nem vitték el se katonának, se – később – málenkij robotra. 
Igaz, mikor itt volt a front, két mozdonyt is kilőttek alóla. Hol a németnek, hol az orosznak szállított; mikor ki volt a főnök.
Lényeg, hogy mindketten élve megúszták, és ezért is írhatom meg helyettük az ő rövid történeteiket.
Baráti üdvözlettel, illetve (katonásan) erőt, egészséget!
23 hozzászólás
1. nedecz — 2011-08-01 08:08
Újra itt!:D:D:D
2. Optika — 2011-08-01 08:24
Háromszoros hipp hipp hurrá!
Az én nagyapám is mozdonyvezetô volt így elkerülte a II.Világháborút mint katona. Sokat mesélt egyes kalandjaról, melyek a háborúban érték, de ezekre sajnos nem emlékszem.
Sajnos a katona történeteire sem emlékszem, pedig még a királyi vasút elôtt volt katona is.
Érdekes, hogy haláláig hithü kommunista volt. Elmondása szerint Sztálint megsiratta. Emlékszem Kádárt is megsiratta. Viszont Horthy Miklósról mindig nagy tisztelettel beszélt. Ezt a kettôsséget nem igazán értettem.
3. Adani — 2011-08-01 09:00
Így kell csinálni. A részeg őrmivel meg nagy mákuk volt.
4. charlie — 2011-08-01 09:03
És tényleg volt baj a lábával, vagy csak meg akarta úszni?
5. Krux — 2011-08-01 11:10
Na végre! Olyan hosszúra sikeredett a nyári szünet, hogy az elvonási tüneteim megszűnése miatt lesznek elvonási tüneteim.
6. szögyi — 2011-08-01 13:12
Az én nagyfaterom valami nyolcvanéves korában kezdett el pampogni, hogy szeretné látni még egyszer azt a tavacskát, ami mellett vigyázták a háborúban a határt. Akkor még Google-mentes világban nagy nehezen kiderítettük, hogy az most a lengyel határ túlsó oldalán van. Család kocsiba be, odáig eldöcög, ott meg egy olyan zergeb@szó út volt, hogy erősen kételkedtem felmegy-e rajta a Zsiguli, nagyfater, hát hogy a p.csába hoztátok fel ide az ágyúkat amit mondtál. Hááát, nagyon nehezen fiacskám, hat-nyolc ökörrel vonták fel őket, nah, fasza. Valahogy felrimánkodtuk a kocsit a célhoz, megvan a tavacska, nagyfater kiszáll, körülnéz, jól vagy gyerekeim, láttam, mostmár mehetünk haza….
7. tiboru — 2011-08-01 13:21
@szögyi:
Jó fej lehetett az öreg. És örülj neki, hogy itt Közép-Európában katonáskodott. Gondold csak el, ha a sors valahová Mandzsúriába sodorja a háborúban :-)
8. RolloJuve — 2011-08-01 17:11
De jó, van megint milstory :D
9. Jani22 — 2011-08-02 01:51
Be voltam rezelve, hogy nem lesz itt semmi, olyannyira, hogy sikerült Jani2 helyett Jani22-re változtatnom a nick nevemet.
„mikor ki volt a főnök.” Ez nagyon életszerű. Ma sem jobb a helyzet.
Az, hogy kiment alóla két mozdony, és túlélte az azt bizonyítja, hogy LOTTO 5-ös létezik, vagy pancserek voltak az elkövetők.
Nekem volt egy amerikai Nagybácsim, aki túlélte a Don kanyar infrastruktúráját.
Bonyolult ember volt Lali bácsi, talán le kellene írnom.
10. Libero — 2011-08-02 07:38
Vééégre milstory!!! Éljenek a nagyapák! Sajna egyik nagyfateromat sem ismertem személyesen. :˙(
11. HAZÁMAT SZOLGÁLTAM, — 2011-08-02 11:50
A nagypapák mindig tudtak érdekes emlékeket nyugodt hangon az unokáik részére elmesélni.Nekem a vasút mellet laktak a nagyszüleim és a Második világháború vasúti, történéseiről rengeteg emlékeiket megosztották.Hiszen nem csak a harcmezőn történtek harci cselekmények,hanem a vasúti szállítás folyamatában is.Minden elismerésem azoknak a nagyapáknak akik minden területen helyt álltak,és megosztották az emlékeiket.
12. Bigjoe(HUN) — 2011-08-02 12:35
Na, végre!
Az én nagyfaterom nem volt ilyen szerencsés.
Leventének nem volt jó (tüdőbajok), de Galíciába azért elvitték idézem: lovastűzérnek. (???)
Fogságba esett, elvonatozott többedmagával – marhavagonban- Szibéria valamelyik kies részére.
Nem egy wellness hétvége volt.
Most, hogy eszembe jutott a története, le is írom egy posztban.
13. Szalacsi_Dezső — 2011-08-02 13:37
Üdvözletem az Uraknak!
Éljen a Milstory megbonthatatlan egysége.
BTW: Szerintem bármilyen civilként sem lehetett semmi túlélni a II. vh-t.Szóval riszpekt a nagyszüleink generácójának.
14. HAZÁMAT SZOLGÁLTAM, — 2011-08-02 20:38
Én sajnálom azon hőseinket akik az I.és a II. világháborúban részt vettek,és hósíhalált haltak,nyugodjanak békében,olyan
cselekményekben kényszerültek részt venni melyet a legjobb lett volna anno, elkerülni.Sajnos rengeteg törvénytelenségekből kifolyólag veszítettünk el Nagyapákat,férjet,apát.
Az édesanyám édesapját mi is elveszítettük,akit sohasem sikerült csak fényképen látnom.Az életben sajnos vannak fekete és fehér történések.”HAZÁT SZOLGÁLNI”nagy felelősség.Tisztelet minden nagyszülőknek,dédnagyszüléknek,az elesett,és sikeresen visszatért hőseinknek.Azoknak is akik más területen SZOLGÁLTÁK A HAZÁJUKAT.
15. Jani22 — 2011-08-03 03:07
@Libero:
Ugyanígy jártam én is. Későn született gyerekként. Az Apám szerinti Nagyapám Mezőcsáton, míg az Anyám szerinti Cserépfalun nyugszik.
Ez utóbbi település melletti út vezetett el a rövid katonai pályafutásom kezdetéhez. A légvédelmi osztálynak jő volt a kajája, főleg a konzerveket szerettem.
A miskolci Petőfi laktanyában, egyszer kaptunk estére egy látványosan vékony szalonnát, amelyet elrágni sem lehetett. Ha ekkor támad a NATO, akkor mindenki éhségében a fűbe harap.
16. HAZÁMAT SZOLGÁLTAM, — 2011-08-03 06:55
A katonai szolgálatom ideje alatt jelentős alkalommal töltöttem el a napjaimat gyakorló tereken,ahol nem kevés mennyiségben fogyasztottunk konzerveket,na meg a rágós szinte ehetetlen, vékony szalonnát.Nem kevés alkalommal volt részem a különböző étkek vételezésében,a vágóhidakon nagyon szép minőségű szalonnák voltak sózott,és füstölt,de nekünk mindig a vékony kéménybőrű árút adták.Több alkalommal megkérdeztem miért nem a szebb és jobb minőségből van kiszámlázva részünkre a szalonna,a válasz az olcsóbb árban keresendő, ez volt a válasz.Egyet értve Jani22 soraival,csak sütve lehetett elfogyasztani,vagy szaporodott a moslék mennyisége.
17. proletair — 2011-08-05 07:48
@Optika:
Nekem van egy elméletem erre a kettősségre: Horthy egy zűrzavaros időszakot zárt le, és reményt adott, hogy Trianont helyrehozzák. A kommunistákat (és hála a propagandának, magát Sztálint) azért imádták, mert a háború romhalmaza után helyrepofozták az országot. (Most ne szaladjunk neki a társadalmi és politikai bűntetteknek, az egyszerű embertömegeket nagyon nem érintették ezek)
18. Adani — 2011-08-05 09:02
@proletair:
Horthy ugyebár egy Trianon és egy vesztes világháború után taccsra tett országban rendet tudott rakni, sőt még fejlődés is volt pl. az oktatásban, hiszen a 30-as években ő rendelte el, h iskolát kell építeni mindenhol még a legeldugottabb tanyavilágban is egy órán belül mindenki számára elérhetően, valamint ugyebár az ő érdeme az is ,h mikor kitört az újabb világháború akkor volt az országnak rendes hadserege, és ugye a háborútól is igyekezett az országot megmenteni, sőt megpróbálta a háborúból való kiugrást is, amit a románok is megtettek, persze aztán jött a német megszállás és ezért nem sikerült.
19. proletair — 2011-08-05 09:28
@Adani:
Azzal legalábbis vitába szállnék, hogy a háború kitörésekkor volt e az országnak rendes hadserege. Sajnos ki lehet jelenteni, hogy nem volt. A felszerelés és a technika fájdalmasan elavult volt. Mikibá meg annyira nem törte magát, hogy szeretett országát megvédje a háború borzalmaitól. A jugókat például hitvány módon átbasztuk. A kiugrás kísérlete sem erény, főleg akkor, mikor egy hadseregünk megsemmisült, az ellenség meg épp revansot vesz rajtunk.
Amiért nagyapáink lelkesedni tudtak, az a két háború közti felemelkedés volt. Aztán a második háború utáni nagyarányú újjáépítés.
20. Adani — 2011-08-05 10:44
@proletair:
De legalábbis valami hadseregféle volt, szarból várat építünk jelleggel, katona volt technika meg felszerés már kevésbé, hiszen honnan lett volna meg miből?
Mégis a románok ki tudtak ugrani simán bejelentették ,h ők most már átálltak a túloldalra mikor már egyértelműen látszott, hogy a fasz rossz végén vannak gyorsan tudtak menni a másik végére. Ha ezt akkor mi is meg tudjuk csinálni akkor sokkal jobban jártunk volna.
21. proletair — 2011-08-05 11:24
@Adani:
A Magyar Honvédség akkori felszerelése rosszabb volt, mint a román, ráadásul a kiképzés színvonala is alacsony volt. A tiszteknek mindenféle lovagias úri dolgot (vívás, lovaglás, stb) is meg kellett tanulniuk, ahelyett, hogy harcászatot tanultak volna. A legénység el volt hanyagolva. A komolyabb hadfelszerelés régi liszensz volt, vagy gagyi olasz. A saját fejlesztés kevés volt. Ilyen kondíciókkal történelmi bűn volt háborúba lépni. A kiugrás elbénázásában is nagy szerepet játszott a kormányzó.
22. neccharisnyás útonálló — 2011-09-13 14:38
@proletair:
Ahhoz képest, hogy „suttyomban” gyűjtögették össze, hasznosították újra a régi kacatokat, a semminél ez is több volt. Azért, ha stréber jótanulóként kötélnek áltunk volna az entente cordiale-nak -mint akarták-, kitör a háború, az ország meg ott lett volna letolt gatyával, hogy bátran csúzlizhassa fenéken a legutolsó őserdei bantugyerek is.
23. szkv — 2012-03-27 06:57
A történet amit most leírok még abban az időben történt, amikor a Vörös hadsereget „illet” dicsérni.
Vasút üzemviteli szakon „igyekeztem” a tudományokat megszerezni.
Minden hétfőn délután hogy a hallgatóság ne unatkozzon, politikai szemináriumon vettünk részt. (Nem volt kötelező, de szigorúan ajánlott volt meg jelenni. Azok a Bajtársak akik abban a korban voltak fiatalok azok ismerik eszt a kifejezést.)
A Forgalmi tagozat vezetőnk felvázolta hogy háború esetén akkor tudjuk az ellenséget legjobban gyengíteni, ha megtagadjuk a szállítást. Amikor hozzá lehetett szólni, akkor kifejtettem nézetemet hogy az ellenség néző pont kérdése.
Továbbá aszt a nézetemet is kifejtettem a háború alatt merte volna mondani bármelyik Magyar Vasutas, akár az Szovjeteknek, akár a Németeknek hogy megtagadja a szállítást mert az ellenséget akarom gyengíteni, annak az egészségre nézve elég súlyos károsodás lehetett a kimenetele.
Ilyenkor nem volt egy évtől öt évig, öt évtől kötélig.
Az ilyen „betegséget” ólommal gyógyították, melynek következtében többé eszébe sem jutott hogy az ellenségnek megtagadja a szállítást.
A kifejtett nézeteim miatt, a „Béke” időszakra való tekintettel csak az iskolából akartak eltanácsolni, de meg úsztam mert az igazgatónk már akkor messze nagy ívben lesz@rta a politikát.
Azért bünti nélkül nem úsztam meg mert az igazgatónak egy üveg konyakot kellet beszolgáltatni.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.