A tavaszi szünet után újult erővel kezdjük (azaz folytatjuk) a katonatörténetek közlését. Ismét megkérek minden régi és új olvasót, hogy küldjön sztorikat, mert per pillanat már csak 10-12 beszámoló van a várólistán!
Szögyi barátunk ezúttal egy idegen tollal ékeskedik, de becsületére szóljon, hogy ezt már az első mondatban bevallja.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagyjából 25 évvel ezelőtt rendkívül súlyos kihágás lett volna (ha kiderül) a laktanya őrhelyeiről akárhol is beszámolni: családnak levélben, újságcikkben … Hogy kedvenc blogszerző társaim egykori Haynauját idézzem: ez minden bizonnyal az 5 évtől kötélig terjedő kategória lett volna. Pedig mindenki, aki ott volt katona vagy a szomszédságában lakott, nagyon jól tudta, hol vannak az őrtornyok, aminek bizony komoly hasznát lehetett venni – vezeti fel Optika a zalaegerszegi laktanya egykori belső titkait felfedő posztját.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hosszú (és természetesen igazolt) távollét után Optika kolléga ismét jelentkezik. Mai írásának apropója a zalaegerszegi laktanya belső őrségének élete, illetve időbeosztása. A posztot olvasva nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a boldogult emlékezetű Varsói Szerződés idején mit nem adott volna egy NATO-hírszerző, ha ezt elolvashatta volna.
Ha ugyan nem tudták már akkor legalább ilyen pontosan, hogy mik is folynak egy magyar (szovjet, endékás, csehszlovák, stb.) laktanyában…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nrich68 kolléga úgy két hónappal ezelőtt ott hagyta abba a sztoriját, hogy megkapta a jól megérdemelt büntetést a mocskos csajkáért. 10 napot tölthetett abban az intézményben, amit Zalaegerszegen piros 9-nek hívtak. Ez volt a fogda helyszíne, s az őrség is itt pihent. Utóbbiak a pihenőidejükben őrizhették a fogdásokat, akik gyakran saját surranótársaik voltak. Lássuk, hogyan folytatódott a történet a hűvösön. És persze a kommentekhez jöhetnek a saját fogdás beszámolók!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Újabb kollégát üdvözölhetünk a Milstoryblog szerzői között. Nrich68 barátunk azon visszaemlékezők számát gyarapítja, akiken (az angyalbőrben eltöltött időszakra visszarévedve) nem kizárólag kellemes emlékek lesznek úrrá. Ennek ellenére (a pártatlanság és az objektivitás jegyében) örömmel helyt adunk az ő történeteinek is, hiszen – mint az már többször megismételtük – blogunk nem akar mesterségesen egy rózsaszínű felhőt képezni a sorkatonaság köré, s egyik célunk pont az, hogy az évek távlatából minél sokszínűbb és reálisabb képet fessünk magáról az intézményről.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hegyhátsál egy kis falu Vas megyében, nem messze Zala megye határától. Az első okleveles említése 1366-ból származik. Lakóinak száma 2008-ban 153 fő volt a Wikipédia szerint. A Zalaegerszegen szolgáló katonák számára ez a település azért volt fontos, mert a falu határában volt egy lőtér, amiről mai posztjában Optika számol be.
Optika barátunk ma egy vegyes csokorral jelentkezik, amelyben tényleg minden van, akárcsak egy szupermarketben: tűzakadály, szabielhalasztás, háromnapos szolgálat, de arról a (nem túl nagy) rejtélyről is fellebben a fátyol, hogy honnan örökölte a nickjét…
A katonák és a laktanyai civilek közötti kapcsolat minősége kulcsfontosságú lehetett a sorállományú bakák számára. Egy-egy emberi szó, néhány barátságos gesztus legalább ideiglenesen képes volt feledtetni a kellemetlen élményeket. Optika egy hasonló esetről számol be mai posztjában.
Már ezeken az oldalakon is többször elmondtuk az egységes téridő-elmélet katonai cáfolatát, melynek értelmében a katonaságból az utolsó hetek-napok telnek a legnehezebben. Ilyenkor tényleg az unalom a domináns érzés, amit csak egy-egy rántottcsirke vagy parancsnoki leb*szás tud színesíteni – ahogyan ez Optikával is megtörtént.
Mindannyian tudjuk, hogy milyen furcsa érzés találkozni a saját múltunkkal: szerelmekkel, régi grundokkal, kocsmákkal, iskolákkal, egykori tanárokkal, katonatársakkal. És laktanyákkal is persze…
Optika barátunkat a sors (pontosabban saját elhatározása) 23 év után ismét elvitte oda, ahol egykoron katonáskodott. Biztos vagyok abban, hogy beszámolója és fényképei nem csak azokat fogják érdekelni, akik Zalaegerszegen húztak csizmát.
Külső szemlélők (és örök civilek) számára talán mulatságosan hangzik, de a hadseregben (legalábbis békeidőben) a legnagyobb cirkuszok és botrányok mindig a lőszerrel voltak összefüggésben. Optika egyik régi cimborája majdnem ráfaragott erre, de – ahogyan azt a régi katonamondás is állítja – minden jó, ha a végén folyik a szesz. Parancsra berúgni meg tiszta fles.
Ha egyszer majd világbajnokságot rendeznek a „visszaszámlálás” nevű sportágban, az összes pontszerző helyet egykori sorkatonák fogják megszerezni. A matekból leghülyébbek is reflexszerűen vágták, hogy napban, esetleg órában számolva mennyi van még hátra a katonai szolgálatból. Az alábbi posztot elolvasva kockázat nélkül ki merem jelenteni, hogy Optika készségszinten akár percekben is meg tudta adni a helyes választ a bűvös kérdésre: Mennyi az idő?!
Biztosan sokan ismeritek azt a kínai közmondást, mely szerint egy tízezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik. Ezt emberi nyelvre úgy fordíthatnánk le, hogy nem kell csüggedni, kopasz; Rommel tábornagy katonáskodása is a bevonulással és az első nappal kezdődött!
Optika ma elmeséli a saját nulladik, valamint első napját a seregben. És vele együtt kíváncsiak vagyunk a tiétekre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Újabb sztori Optikától, amelyből a katonaéletet belülről nem ismerők is megtudják, hogy ez a beöntés csak abban hasonlít ahhoz a másikhoz, hogy mindkettő roppant kellemetlen tud lenni, de ha túl vagyunk rajta, haveri körben mindkettőről nagy röhögések közepette lehet mesélni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hacsak nem katonacsalád sarjáról van szó, az átlagférfiú a sorozás alkalmával találkozik először azzal az eleinte alaktalan, megfoghatatlan és kicsit ijesztő, mindaddig csak hírből ismert masszával, amit hadseregnek hívunk. Lucius Flavius Arrianusnak ez a találkozás nemcsak az első, de az utolsó is volt egyben; erről mesél ma nekünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Azt már tudjuk, hogy Optika kolléga hogyan élte meg a vonatozás katonai verzióját. Mai történetéből további információk birtokába kerülünk például arról, hogy hogyan is zajlik le egy téli kempingezés a Bakonyban egy konyhai kisegítő számára, ha a szervező maga a Magyar Néphadsereg.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindig is tudtuk, hogy a rendszeres testmozgás egészséges, de igazából a seregben jött rá az ember, hogy mennyivel többet ér egy góllövő láb vagy valami frenetikus kapusreflex, mint például egy színötös érettségi, vagy akár két felsőfokú nyelvvizsga. Optika kolléga zavarbaejtő módon megértő a témát illetően: nem anyázik és nem küldi el sem a focistákat, sem a népi táncosokat sehová…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Optika szerzőtársunk a katonaélet sajátos és módfelett egyhangú szeletét, a vonatozást mutatja be azoknak, akik még nem próbálták, illetve emlékezteti azokat, aki próbálták és azóta is el akarják felejteni az élményt. Pedig vonatozni nem volt olyan rossz – feltéve, ha májusban tehette az ember és elég ellátmány volt a szimatszatyorban. A többi meg jött magától.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vajon mi az a harmadik nagy téma, amely – a női nemi szerv és az alkohol mellett – békeidőben összekovácsolja a fegyveresek nagy családját és megteremti a Lappföldtől Patagóniáig elszóródva húzódó laktanyák hangulatának oly sajátos, semmi mással össze nem téveszthető bukéját?
Nem, nem az emberi lét értelméről, és nem is a bennünket körülölelő világ megismerhetőségéről folytatott végtelen, filozofikus viták. Nem bizony, kedves barátaim: Dezső mai sztorija az anyagcseréről szól.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves kis életképek következnek a nyolcvanas évek Néphadseregének zalaegerszegi hétköznapjaiból, Dezsőnek köszönhetően. A történetekben van élő egér, tévétorna, nők utáni vágyakozás, valamint testépítő, ahogy illik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
