Vége a nyárnak, s egyúttal a kicsit hosszúra nyúlt Milstory-szünetnek is. Újra felvesszük tehát a júniusban letett fonalat, s janicsár barátunk eszmefuttatásával visszatérünk a szokásos, heti két poszt rendszerességű megjelenéshez (kedden és pénteken), legalábbis addig, amíg lesznek további katonatörténetek. Mielőtt azonban belevágnánk, a kollégák megtisztelő figyelmébe ajánlom a három hónappal ezelőtt megjelent második konteós kötetem, amelyben (az elsőhöz hasonlóan) ugyancsak olvashatók olyan sztorik, amelyek a jelenlegi vagy egykori katonaemberek figyelmét felkelthetik. És akkor lássuk az ősz első posztját.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vannak témák, amelyeknél nem szabad okoskodni, hanem a nagy elődökhöz kell fordulnunk, hogy biztosak legyünk abban: nem hibázunk.
Vérnűsző Barom mai írásában is hozza a (lassan minden olvasónk által) megszokott formáját: filozofikus, merengő, kesernyés, ironikus, talán szomorkás is ez a visszaemlékezés-fejezet, s mára meggyőződésünkké vált, hogy ha pályaválasztási tanácsadásra adná a fejét, Vérnűsző kolléga csak az esküdt ellenségeinek ajánlaná a haza fegyveres szolgálatát. 
Nolik nickű olvasónk (akinek hőseiről szemfüles olvasóink rögtön látni fogják, hogy egy szomszédos, ámde régi formájában azóta megszűnt állam hajdani hadseregében szolgáltak) az emberiség örök kérdéseinek egyikét járja körül, igényes, mondhatni irodalmi stílusban. Mivel (talán tévesen) feltételezzük, hogy katonasztorikat kiskorúak nem olvasnak, a 18-as karika kihelyezésének gondolatát (rövid hezitálás után) elvetettük.
JoeP önvallomása (hogy ne mondjam: coming outja) folytatódik, az előzményeket 
