259. – Kreativitás


Papírzsepi
barátunk (aki amúgy a Lemilblog legfrissebb szerkesztője) itt, a Milstoryn is bemutatkozik. Mindjárt egy olyan történettel szolgál, amely egyfelől családi vonatkozással is bír, másfelől a nemzetközi fegyverbarátság új dimenzióját villantja fel, harmadrészt pedig a pálinka (mint egyetemes értékmérő) mindent megoldó képességére világít rá.

201. – A vörösbor-hadművelet

Többször említettük már e blog oldalain a katonák találékonyságát és kreativitását, ami főleg olyankor szökkent igazán szárba, amikor a hadfiak italt és/vagy nőt akartak szerezni. Pista mai története a haditechnika építő jellegű felhasználásának iskolapéldája.

 

200. – Az idegen

A milstoryblog kétszázadik katonasztoriját egy vendég szolgáltatja, akit nevezzünk mondjuk Krisztiánnak. Annyit kell tudni róla, hogy nem olvassa a blogot (nem is tud magyarul), de a múltkoriban (mintegy tíz év kihagyás után) találkoztam vele és a sörözés mellett katonasztorikról is eszmét cseréltünk. Akkor mesélte ezt el nekem. Krisztián máskülönben ugyanabban a „baráti” hadseregben, és ugyanabban az ezredben nyomta le a sorkatonai időszakát, ahol én is voltam (még a századparancsnoka is ugyanaz volt), csak egy évvel előttem; a történet másik szereplőjét, M. hadnagyot én már főhadnagyként ismertem meg és ugyanolyan féreg volt az én időmben is.

198. – Tenger-ész

A katonák nagy mesélők; tudjuk ez Münchausen báró és a mi Háry Jánosunk óta. Nem tudom, mi okozza a mesélési kényszert (talán összefüggésben van az egyenruha által okozott egyéb tünetekkel), de tény: a katonák általában nagy dumások, és ha ráadásul még egy kis alkohol is van a környéken, nehéz megálljt parancsolni a szárnyaló fantáziának, ahogy ezzel Dogoo is szembesült annó, egy kiskocsmában.

Naná, mit gondoltatok: majd a Szabó Ervin Könyvtárban…

192. – Többet ésszel…


Pista
egy roppant tanulságos történettel rukkol elő, ami igaz ugyan, hogy lassan harminc éves, de a benne foglaltak megszívlelése túlmutat konkrét haditechnikán, országhatárokon és tán még szövetségi rendszereken is. Ha össze akarnánk foglalni négy szóban, mindössze azt kellene leírnunk, hogy: Aki pofázik, az szív!
 

182. – Jobb későn, mint soha!

Amint azt látni-olvasni fogjátok, The Elf már-már felháborítóan együttérzőnek bizonyul az egykori sorozóbizottságok tagjaival szemben, ugyanakkor – amennyiben még létezne kötelező katonai szolgálat – rövid írásának átböngészését részemről kötelezővé tenném a sorozás előtt álló ifjoncok számára: rengeteg hiábavaló erőlködéstől kímélné meg őket az alábbi tudományos mű.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

179. – Előszezon és alvázvédelem

A jól megérdemelt nyári pihenőt követően Vérnűsző Barom újult erővel folytatja a Magyar Néphadsereg viselt dolgait megéneklő történetsorozatát, melynek mai, legújabb fejezetében egy technikai újítás előéletét boncolgatja. A sztori ismét tele van tanulságokkal, melyek közül kiemelendő a következő: soha ne bízd katonára kocsid alvázvédelmét!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

167. – Régi idők eltávjai


Obsitos
kollégáról eddig is tudtuk, hogy egy hangyányival korábbi generáció része, mint olvasóink többsége, mai írásából viszont kiviláglik, hogy az engedély nélküli eltáv nem a fenenagy demokrácia találmánya.

Igaz, mostanában viszont arra nem kell számítani, hogy a tűzijáték után a rádióból értesülünk arról, hogy csapataink (majdnem) harcban állnak.  

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

166. – A kummantás művészete

Szerintetek melyik az a tevékenység, amit az egyszeri katona bevonulás után 48 órával már készségszinten elsajátított? Merthogy az esszenciája benne van a mindenkori alakulótér betonjában, a laktanyai falakban, a lőtér levegőjében és tán még az ezredzászló anyagában is, Oslótól Buenos Airesig.

Bizonyám: a kummantás. Proletair tudományos meghatározással kezdi, majd (mintaszerű pedagógusként) példákat is említ. Reméljük, tucatjával olvashatunk továbbiakat a kommentekben. És tőletek várom annak a kínzó kérdésnek az eldöntését, ami katonakorom óta foglalkoztat: tudomány-e a kummantás, avagy művészet?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

157. – ’98 tavasza

Nem tudom, felmerült-e már bennetek a kínzó kérdés: hogyan lehet egy felderítőt megkülönböztetni a többi katonától? Természetesen az egyenruha nem játszik…

Hát roppant egyszerű: felderítő az, aki akkor is el tudja hitetni az ellenőrző parancsnokkal, hogy szolgálati feladatot lát el, ha történetesen ágyból ugrasztják ki, s körülötte lépni sem lehet az üres sörösüvegektől. Proletair soros sztorija nem pont ilyen esetet dolgoz fel, de a lényegen – szerintem – ez mit sem változtat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

156. – Mese

Biztosan ti is emlékeztek, milyen jókat nevettünk annak idején, amikor anyánk felolvasta nekünk A répa című (asszem orosz) népmesét a nagyapóval, nagyanyóval, kutyával, macskával, satöbbivel, akik egymásba kapaszkodva végül nagy nehezen kihúzzák azt a rohadt zöldséget a földből.

Pista mai sztorija bebizonyítja, hogy a meséknek igenis van valóságalapjuk, vagy inkább azt, hogy a valóság gyakran utánozza a képzeletet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

139. – Bajtársi segítség


Egy valódi bajtárs – miként a neve is mutatja – a bajban mutatkozik csak meg igazán. Egy frankó kamerádra bármikor lehet számítani, s ha kérünk tőle valamit, önzetlenül siet a segítségünkre.

Mondjam még a közhelyeket? Oké, nem folytatom; Obsitos elmesél egy történetet, ahol a sorkatona-szolidaritás ritkán tapasztalható példájával szembesülhetünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

116. – Sorsjegy és segély

Vérnűsző Barom mai írása a régmúltba repít vissza bennünket, amikor nemcsak az internacionalista érzelmek kötötték össze Közép-Európát (ugyancsak Közép-)Amerikával, hanem a mély konspiráció, továbbá a közös eszmék iránt érzett  szüntelen aggódás is. A sorsjegyekről nem is beszélve.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

111. – Tisztikaja


Vérnűsző Barom
posztját olvasgatva (meg újraolvasgatva) az az érzésem támadt, hogy egy késői Rejtő-kézirat sorait tartom a kezeim között. És még mondja valaki, hogy a Magyar Néphadseregben nem tudtak élni a sorállományúak; ezek után  már egészen biztos vagyok abban, hogy a nagy Levin képe ott virított a laktanyakonyhák falán.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

110. – Ballra!

Nem szoktunk versekkel felvezetni egy military-posztot, de itt és most elkerülhetetlennek érezzük:

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?

William Blake (azaz inkább Szabó Lőrinc) óta tudjuk, hogy a szimmetria nem mindig kóser.  ZöPö barátunk soronkövetkező rövid írásában mindjárt mélylélektani kórismét is felvázol a katonákról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

093. – A dezoxiribonukleinsav

Hogy egy közkeletű, abszolút életszerű, a politika és az újságírás által roppant kedvelt fordulattal kezdjem: tegnap reggel a postaládámban egy feladó nélküli borítékot találtam, benne az itt alant olvasható, aláírást nem tartalmazó történettel. Mivel bélyeg nem volt rajta, nem tudom, melyik országban adták fel, s a technikusok sem ujjnyomot, sem DNS-maradványokat nem találtak. A sztori azonban a szerkesztőség részéről egyhangúlag érdekesnek találtatott, ezért most elétek tárjuk még akkor is, ha csak rendőri legenda.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

049. – A felfüggesztett péderbál

Nolik életkép-sorozata egy 1990-es jugoszláv(iai) laktanyából. Bevallom, a péderbál* kifejezést, illetve ennek jelentését nem ismertem, annak ellenére, hogy most már tudom: jó pár hasonlón vettem én is részt, és hazudik, aki nem ismeri el, hogy bizony van ennek egy hangulata.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

044. – A tábori fapina

Subotei mára rendelt történetében látni fogjuk, hogy a seregben a nyelvi lelemény és a kreatív, spontán történetmesélés kéz a kézben járnak az őket kiváltó artikulálatlan beszédfoszlányok értelmezési próbálkozásaival.

Ismét csak felmerült a 18-as karika gondolata, de – fapina ide, fapina oda – ismét csak elvetettük. Legfeljebb megint kiteszi az Index az ajánló elé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….