044. – A tábori fapina

Subotei mára rendelt történetében látni fogjuk, hogy a seregben a nyelvi lelemény és a kreatív, spontán történetmesélés kéz a kézben járnak az őket kiváltó artikulálatlan beszédfoszlányok értelmezési próbálkozásaival.

Ismét csak felmerült a 18-as karika gondolata, de – fapina ide, fapina oda – ismét csak elvetettük. Legfeljebb megint kiteszi az Index az ajánló elé.

A Gázkamra 2.0 egyik illusztrációját látva annyira megdöbbentem, hogy kényszercselekvésként kénytelen vagyok leírni ezt a történetet is.

Történt, hogy zászlóaljunk lázasan készült a Reziben végrehajtandó hegyi kiképzésre. Ennek keretében a sofőrök tisztjeink irányításával felvételezték és összehordták, a szolgálatvezetők konspirált útmutatásával pedig összelopták a szükséges eszközöket és berendezéseket.

Zászlóaljunk politikai helyettese, az igen ambiciózus, fiatal Jankovics hadnagy elvtárs saját találmányával készült a megmérettetésre: egy újszerű, hordozható, összecsukható és nagy teljesítményű latrinával. Míg korábban a latrina szerepét két rúd töltötte be (egyiken ülsz, másikba kapaszkodsz), amelyet két fához rögzítettek és sekély gödröt ástak alá, az új eszköz forradalmi megoldást tartalmazott: kényelmes, deszkalapba vágott lyukak sorakoztak egymás mellett, szám szerint négy. Így az inkább csendes szakmai megbeszélések színhelye lehetett (többnyire a nemi életről), ellentétben a hagyományos megoldással, ahol a teljesítményt az is gátolta, hogy a szélben csendesen himbáló jelölt kénytelen volt farkasszemet nézni a türelmetlen várakozók sorával.

A hadnagy elvtárs tehát a felkészülés utolsó mozzanataként a korszerű vegetatív segédeszközt hozatta el az asztalosműhelyből. Ezt nem bízhatta akárkire, csak Palira, ütegünk (s egyben a gépesített lövész zászlóalj)  legmegbízhatóbb sofőrjére. Az utasítás a folyosón hangzott el, mintegy nyolc méter távolságból, a következőképpen:

Maga! Ájj! Onmeg! Menn’ mű’be hattra, eehoz’ ‘áb’ri ‘attinát, de futásba’! – azzal sarkonfordult, és eltűnt az irodájában.

– Parancs, értettem! – rikoltotta Pali, pedig egy fenét. Kicsit állt még, aztán beballagott a körletbe, és az ágya szélére ült. Hosszú percekig merengett így, míg végül csak megkérdezte:

– Te Zozó, mi a ménkű az a fapina?

Döbbent csend uralkodott el a körletben. Gondoltam, a megszólított helyett magam válaszolok, és egészségügyi ismereteimet fitogtatva ismertetem, hogy az a nemi életükben hiányosságuk miatt korlátozott nők művégtagja, de Zozó gyorsabb volt:

– Csak nem kapunk? – kérdezte ártatlanul.

– De, úgy néz ki – válaszolta szegény gyanútlan Pali. – A Jankovics mondta, menjek hatra a műhelybe a tábori fapináért.

– Hihetetlen! Nemrég találták fel, és máris kapunk! – lelkendezett Zozó. – Látod, ez az igazi gondoskodás. Tudják, miben látjuk a legnagyobb szükséget, és ebben is a segítségünkre sietnek! Ma még csak szakaszonként egy fapina jár, azt kell beosztani, de az is több, mint a semmi! Később már rajonként is lehet egy, egészen addig, amíg egy kisebb, korszerűbb változatban a személyi felszerelés része lehet!

Pali addig hitetlenkedve, de őszinte ámulattal hallgatta Zozót. Ekkorra azonban már többen hangosan röhögtek, ami felnyitotta szemeit, és rövid, meleg hangú felszólítással a szomorú ivarszervbe történő távozásra megszakította az előadást.

A korszerű tábori latrina elnevezése azonban egyszer és mindenkorra meghatároztatott. Két hétre rá már a zászlóaljparancsnok is csak így emlegette.

19 hozzászólás

 1. ZöPö_ — 2009-07-14 09:00 

Szegeden a Zalkában, pontosabban a csurmán (gy.k. a fogdán) megoldották a tábori fap*nát a sofőrök házilagos kivitelezésben. A hadtápkéssel egy fél arasznyi hasítékot vágtak középen a habszivacs matracba, ezután a baszdühtől kellőképpen fűtött őrizetes megoldotta a ruházatát, hasra feküdt az így előkészített ágyon, szerszámát a hasítékba helyezte, majd megfelelő amplitúdójú és frekvenciájú csípőlengetésbe fogott. (Képzeld ide a kék vaságy rugóinak ütemes nyikorgását.)

 2. Szalacsi_Dezső — 2009-07-14 09:18 

Na ezen a poszton felbátorodtam, mert nekem is van több, anyagcserével kapcsolatos történetem. Pl. Hornyák Gyula a “Nagy Fehér Állatt” főszereplésével. Na jövő héttől úgyis megyek szabira, oszt nekilátok írni. megfogadva Tiboru előző poszthoz írt felszólítását.

 3. RegősBendegúz — 2009-07-14 09:18 

Nálunk létezett a tábori fapina változat a századnál. Ez egy kb 15x15x30cm-es fadoboz, amelynek az egyik vége nyitott volt. Ide került a szivacs bélés, megfelelő nyílással. A fanszőrzetet a téli mikádóbélés gallérjának műszőrméjéből készült imitáció jelképezte.
A meglepetés a belsejében volt, ugyanis a nyílással szemben egy 200-as szög volt elrejtve, ami a használónak garantálta volna az állandó merevedést.:-)))

 4. ZöPö_ — 2009-07-14 09:39 

@RegősBendegúz:

Áááááááááááá… :-DDD

 5. ZöPö_ — 2009-07-14 09:50 

Na jó, “kétrudas” latrina, Sándorfalva, 1985.

X, Y, és Z honvédek parancsba kapták, hogy menjenek a puszta megfelelő pontjára, ahol a bokrok valamelyes intimitást nyújtanak és készítsék el a “kétrudas” latrinát egy már korábban kiásott és láthatóan-érezhetőan már rendeltetési céljának megfelelően használatba is vett gödör mellé. A fiúk egyrészt úgy gondolták, hogy a latrina elkészítésével az ő napi szívásadaguk teljesítve is lesz, másrészt alapos munkát akartak végezni, így szép komótosan dolgoztak, majd, mivel az alkotómunka végén még mindig maradt elég idejük, mindjárt ki is próbálták a kerti bútort. Nos, a minéségönellenőrzés kimutatta, hogy gyatra munkát végeztek, ugyanis az ülőrúd hármójuk alatt leszakadt, ők pedig hátrahanyatlottak a gödörbe, az elődeik és önnön produktumuk tetejére.

 6. Rosszindulatú Vászka — 2009-07-14 11:00 

Marhák :))))))

 7. Rosszindulatú Vászka — 2009-07-14 11:03 

Remélem nem fogtok innen is bannolni ezért, de ezt muszáj megosztanom relevánsan, írta Jaroslav Hasek úr műve:

Az elhagyott latrinán

Néha úgy elszomorodik az ember, ha látja, hogy minden hanyatlik, a régi dicsőség elmúlik. Ilyen megrendítő látvány az az elhagyott latrina, amely az egykori dejvicei katonai gyakorlótér szélén áll, a lejtő alatt, ahol Svatý Matěj felé kígyózik az út, a hídon túl, amerre a dejvicei patak egykor, amikor még elég vize volt, a királyi vadaskert felé hömpölygette mindazt, ami a latrinából csordogált, ó, valamikor régen, amikor a dejvicei síkon dobok peregtek, lovak nyerítettek és vágtattak, mannlicherek ugattak, és zászlócskák lebegtek.

Rég eltűntek a századok és zászlóaljak, a sík már nem kéklik az egyenruháktól, csak az elhagyott latrina maradt, előtte néhány deszkából eszkábált védőfal, hogy a civilek szemét ne sértse az odabent hallgató idill, a két egymás fölött bakhoz erősített gerenda, amelyek tökéletesen megfeleltek hivatásuknak. A gerendák alatt az árkászok mélyítette gödröt megtöltötték a szilvafák megfeketedett, száraz levelei, s a dúsan termő szilvafák kíváncsian kukucskálnak be a deszkafal mögé.

Fájdalmas és bús az emlékezés. Ha virágzanak a szilvafák, a fehér szirmok hóként hullanak az elhagyott latrinára, köröskörül pitypang és százszorszép nyílik, mintha a természet vigasztalni akarná az elhagyott latrinát, s a nyíló virágok friss illatával elűzni a mélabú és szomorúság leheletét, amely e gyászos helyről árad.

Ősszel és tavasszal, amikor hajnalban és alkonyatkor köd száll a Moldva völgyére és a dejvicei síkra, egyenesen szívet facsaró az elhagyott latrina felett terjengő mélabú. A korhadt deszkáknak nekifeszülő szél nyikorgatja a fát, felveri az esti csendet, és sírásra fakaszt a rég múlt dicsőség málladozó emléke.

Az elhagyott latrina csak nagy néha tölti be nemes hivatását, amikor kirándulók sereglenek Svatý Matěj felé vagy a Šárka völgyébe. De a látogatások nem tartanak sokáig, nem támasztják fel az egykori dicsőséget. Estére eltűnnek a kirándulók, s leszáll a hosszú éjszaka, búsan és gyászosan, s még búsabban követi a reggel és a délelőtt.

Elhagyottan áll a latrina, keserűn mered a kihalt gyakorlótérre.

Hol van az idő, amikor napról napra hallotta, hogy század század után közeledik feléje. Elhangzottak az utolsó puskalövések, számtalan láb topogott az úton, rövid és velős parancs harsant: “Nadrágszíjat le!” S már jöttek is egymás után a vitézek, bátran és felkészülten a meghitt latrinára, mert tudták, parancs, az parancs. A rövid pihenő édes pillanatai voltak ezek, sajnos nagyon is kurta pillanatok, mert a következő század már ott sorakozott lenn a patak partján, s ismét felhangzott a parancs: “Nadrágszíjat le!”

Aztán elvonultak a századok, s egymás után jöttek a magányos szökevények. Boldogan élvezték a nyugalmat és a csendet az ég boltozata alatt, s mielőtt távoztak, ceruzával feljegyezték benyomásaikat a deszkafalra, s alkotó gondolataikat kifejező rajzokkal kísérték.

Időnként ellenséges járőr tévedt ide, sapkáján fehér szalaggal, és békésen ült egymás mellett a gerendán barát és ellenség, meghitt beszélgetésben.

Uramisten! Elmúltak a szép idők, az élettől és mozgalmasságtól lüktető órák, ahogy a patak vize elmosta múló emléküket…

Az elhagyott latrina mellett Zettel nyugalmazott őrnagy úr ballag el egészségügyi sétája során.

Szomorúan, mélabúsan és gyászosan áll a lejtő alján a latrina. Könnyeket nem ont, nincs miből. Élettelen, kiaszott, mint a kiirtott erdő villámsújtott utolsó tölgye.

A kukucskáló szilvafa ágán varjú ül. Mintha azért kuporogna az ágon, hogy a nyugalmazott őrnagy úr még mélabúsabban meredjen a kihalt dejvicei síkra és az elhagyott latrinára.

Továbbsétál fel a dombra, hogy jobban lássa a vidéket. Megáll fenn a tetőn, s a délelőtti köd finom és áttetsző fátylán keresztül vizsgálgatja a dejvicei síkot. Néhány esztendeje, kora reggeli órán lova hátán parádézott e tájon a századok élén. Minden kéklett a katonáktól, harsogtak a kürtök, csattantak a vezényszók, őrmesterek káromkodtak, lovak vágtattak, mintha megbokrosodtak volna. És ma! Odalenn elhagyottan hallgat a latrina, melyben egykoron megsűrűsödött az élet.

Az őrnagy úr leereszkedik a hegyről, és gyász borong benne, mint amikor halott bajtársainkra, múltba tűnt ifjúságunkra és elvert pénzünkre emlékezünk.

Az őrnagy úr siet. A mélabú, úgy látszik, különösen erős hatással van bélműködésére.

Frissen, kigombolt kabáttal dobban be az elhagyott latrinába.

A gerendán közönséges civil ül, minden jel szerint valami csavargó.

Zettel nyugalmazott őrnagy úr kétségbeesett mozdulattal a levegőbe markol, és lezuhan a gödörbe, amelyet egykoron arcuk verítékében ástak az árkászok.

Meghasadt vén katonaszíve, mert nem tudta elviselni, hogy egy gemeiner Zivil könnyebbüljön meg teste terhétől az elhagyott katonai latrinán.

A tettre kész csavargó kiforgatta a kötelességtudás áldozatának zsebeit, s az őrnagy úr órájával és pénztárcájával gyarapítva földi vagyonát, jókedvűen kivonult az elhagyott latrinából.

Zettel nyugalmazott őrnagy úr szelleme sötét éjszakákon mindmáig ott ücsörög az elhagyott latrinán, és szívet tépőn zokog…

 8. Rosszindulatú Vászka — 2009-07-14 11:11 

Bocsesz, akartam írni: remélem nem bannolnak innen :)

 9. tiboru — 2009-07-14 15:27 

@Rosszindulatú Vászka:

Köszönjük!

Egyfelől tényleg releváns, másfelől meg máris teljesítettük a kéthavi kulturális penzumot.

 10. matkó — 2009-07-14 18:56 

Ha már tábori latrina: http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00533/moldova00547/moldova00547.html (Nem hosszú, de katonai sztori:-))

 11. matkó — 2009-07-14 19:02 

A tábori fapinárúl még a szótárból (mnytud.arts.klte.hu/szleng/szl_kut/06katszl/katszl2.pdf): 65 mintájú tábori fapina: Kis rombusz alakú falap, a közepén kerek lyukkal, amit a bevonuló katonáknak adtak ajándékba.
A tábori latrinárúl meg egy durranós sztori az 50-es évekből: http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00533/moldova00547/moldova00547.html (nem hosszú:-))

 12. tiboru — 2009-07-14 22:54 

@Pásztortáska:

Mind a kétszer jó volt olvasni :-)

 13. tiboru — 2009-07-14 22:55 

@Pásztortáska:

És persze köszönjük a linket; hiába na, Moldova az Moldova…

 14. tiboru — 2009-07-14 22:57 

És most, ennyi idő után bevallom, ma végig azt vártam, hogy egyszer majd megkérdezi valaki: mit keres ott annak a koktélnak a képe a posztban…

 15. Tsabi — 2009-07-14 23:17 

@tiboru: a koktelos poenod nekem speciel meg jobban tetszett, mint a sztori, pedig az is igencsak jo :)

 16. ZöPö_ — 2009-07-15 07:03 

@Tsabi:

with all my respect, de nem jó. Az ugyanis piña, tetszik érteni, “ny”. Legfeljebb akkor lenne jó, ha tyáboji fapinyájój betyélgetynénk.

Mondjuk, a nemrég elhunyt Pina Bausch művésznő fényképe, az igen, az illene a posztba, pláne, ha nem az arcképét tennénk ki… :-DDD

ZöPö, a grammatikanáci és piña colada-dependens

 17. tiboru — 2009-07-15 08:37 

@ZöPö (inda):

Jó na, de az értő magyar lakosság 68,9 százaléka pina koládának ejti…

Bauschsal viszont igazad van – mulasztást követtem el, basszus…

 18. ZöPö_ — 2009-07-15 09:17 

@tiboru: :-DDDDDD

 19. Tsabi — 2009-07-15 12:00 

@ZöPö (inda): @tiboru: a nemetek is pinanak mondjak es nem pinyanak :) Asszonykam az mar nem, mert tudja mit jelent magyarul, mint ahogy jot kacagott a Kukident nevu fogkrem szo szerinti forditasan is ;)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.