Kedves milstorys barátaim!
A Goldenblogot kihagytuk a tavaly (és valószínűleg az idén is ezt fogjuk tenni), de van itt egy új lehetőség, egy vadiúj (ezúttal nemzetközi) blogverseny, melynek részleteit ide kattintva olvashatod el.
Egy kis vívódás után úgy döntöttem, hogy benevezem a Konteóblogot; veszítenivalónk nincs, legfeljebb kattintgattunk egy jót és a végén megnézzük, hogy kik voltak jobbak nálunk.
Ha úgy gondolod tehát, hogy a Konteóblog megérdemel egy jó helyezést, nincs más dolgod, mint rá(nk) szavazni. Regisztrálni nem kell, csak egy email-címet megadni. Ha nyerek egy külföldi utazást, természetesen részletes beszámolókra és helyi konteók kivesézésére számíthattok.
Itt a lehetőség, hogy egy kattintással kifejezd ragaszkodásod és elkötelezettséged a Konteóbloghoz. Ennek érdekében kattints itt alul a bannerre, majd a ciklámenszínű (?) „vote” gombra ott jobboldalt. Ezután már csak az emailcímedre küldött linkre kell kattintanod és regisztrálták is a szavazatod.
Sajnos citromaillel nem működik…
Ezt április 15-ig megteheted, s nem csak te, hanem a teljes családod, barátaid, rokonaid, munka- és osztálytársaid, továbbá az összes háziállatod is, már ha rendelkezik egy saját emaillel és rendszeres olvasónk.
Most (2013. március 30-án) a Konteóblog a második a világranglistán (voltunk már elsők is…), és a kanadai kolléga erősen jön felfelé a harmadik helyen, úgyhogy ha a húsvéti hajtás után még beleférne egy voks részedről, megköszönném.
Köszönöm! És kedden itt folytatódnak a katonatörténetek!
A milstoryblog kétszázadik katonasztoriját egy vendég szolgáltatja, akit nevezzünk mondjuk Krisztiánnak. Annyit kell tudni róla, hogy nem olvassa a blogot (nem is tud magyarul), de a múltkoriban (mintegy tíz év kihagyás után) találkoztam vele és a sörözés mellett katonasztorikról is eszmét cseréltünk. Akkor mesélte ezt el nekem. Krisztián máskülönben ugyanabban a „baráti” hadseregben, és ugyanabban az ezredben nyomta le a sorkatonai időszakát, ahol én is voltam (még a századparancsnoka is ugyanaz volt), csak egy évvel előttem; a történet másik szereplőjét, M. hadnagyot én már főhadnagyként ismertem meg és ugyanolyan féreg volt az én időmben is.
Bloggazdaként megtisztelő kötelességnek érzem, hogy időnként saját katonasztorival is előálljak, hiszen máskülönben olyan lennék, mint az a szakács, aki nem szeret enni, avagy mint az olyan jógi, amelyik nem tud felmászni a semmiből lelógó kötélen: hiteltelen. 
Hogy egy közkeletű, abszolút életszerű, a politika és az újságírás által roppant kedvelt fordulattal kezdjem: tegnap reggel a postaládámban egy feladó nélküli borítékot találtam, benne az itt alant olvasható, aláírást nem tartalmazó történettel. Mivel bélyeg nem volt rajta, nem tudom, melyik országban adták fel, s a technikusok sem ujjnyomot, sem DNS-maradványokat nem találtak. A sztori azonban a szerkesztőség részéről egyhangúlag érdekesnek találtatott, ezért most elétek tárjuk még akkor is, ha csak rendőri legenda.
Hogy ne érje szó a ház elejét, most ismét egy saját katonaemléket osztok meg veletek. A színhely továbbra is egy szomszédos állam egykori hadserege (nem lesz olyan nehéz kitalálni, de gyengébbeknek az illusztrációk is segíteni fognak), az időpont pedig – amit joggal reklamáltak olvasóink, úgyhogy innen is kérem a posztszerzőket, kezdjék az évvel a történeteket – szóval az időpont az Úr 1983. évének tavasza, a helyszín pedig Caracal városa, s az abban található 56. Ejtőernyős Ezred (levelezési címén az UM 01841). Ja, még valami: a fotók láttán azok sem röhöghetnek, akik ismernek!
