Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban volt egyszer egy fesztivál. Ezen az – évente megrendezésre kerülő – rendezvényen az egyik katonai felsőoktatási intézmény két (munkaköre miatt nyáron ráérő) derék tanereje orosz kocsmát szokott volt nyitni – kezdődik Estván mai visszaemlékezése, s mi érdeklődve (s talán kicsit szorongva) várjuk a folytatást…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elvileg főiskolások vagyunk, ott pedig illik lenni gólyabálnak is. Ha meg már gólyabál, oda nyitótánc is dukál, s mivel benne voltam a táncegyüttesben, én is érintett lettem a dologban. Bizonyos szempontból jól is jártam, mert a bál előtt három hétig mindennap próba volt, szolgálat és egyéb basztatások alól felmentve; hiába, azért nem vagyunk mi akárkik. Ez abból is lejött, hogy a zenei kíséretet a Légierő Fúvószenekara szolgáltatta, ők lettek a rézf@szú baglyok, mi meg a piros dolmányos varnyúk (pedig nem is dolmány volt, amiben táncoltunk, hanem mente). Szerettük egymást a zenekarral – írja Szögyi, majd lendületesen folytatja is:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A laktanyák sehol a világon nem arról híresek, hogy a jeles ünnepek alkalmával válogatottnál válogatottabb szórakozási lehetőséget biztosítanának a kényszerből odabent tartózkodóknak. És hát mit csinál a katona, ha unatkozik, ráadásul sokan is vannak? Hát persze: amit BigJoe és társai is csináltak: kultúráltan elfoglalja magát…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az alapelvárás a sorállománnyal szemben (legalábbis a beöltözést követő első 48 órában) egykoron az volt, hogy valahogy úgy tekintsen a tisztjeire, mint valami különleges kasztra, ahová csak a kiválasztottak nyerhetnek bebocsátást. Szögyi (nem először…) első kézből származó információkkal bizonyítja, hogy a tisztjelöltek ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Maximum többet ittak és hangosabban.
Bloggazdaként megtisztelő kötelességnek érzem, hogy időnként saját katonasztorival is előálljak, hiszen máskülönben olyan lennék, mint az a szakács, aki nem szeret enni, avagy mint az olyan jógi, amelyik nem tud felmászni a semmiből lelógó kötélen: hiteltelen.
Egy kommentben már tettem célzást az esetre, de most egy kicsit bővebben kifejtem.
A nemzetközi katonai szakirodalom a szabadidő tartalmas eltöltésének 247 történelmi módját ismeri. Ezek közül 206 vagy annyira erkölcstelen, hogy egy civilizált blogon nem is említhető, vagy törvénytelen. A fennmaradó negyvenegy közül tizenkilenc az alkohollal függ össze, tizennégy a sporttal, öt pedig az előbbiek kombinációja. A hátralevő háromhoz a versmondás és a csillagos égbolt teleszkóppal történő megfigyelése tartozik.
Na és ott van az ulti, amiről Krux mesél ma nekünk.
Sóbányász kolléga bemutatkozik: saját tápos élményeiből ad válogatást népes olvasóközönségünknek. Mai posztunkban három, 1982-es szombathelyi katonatörténettel kedveskedik nekünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Wastelander mai posztja a külföldi (jelen esetben a jugoszláv) katonatörténetek sorát gazdagítja. Az utolsó jugó szilveszter egy pozsareváci laktanyában – hát nem Kusturicáért kiált a téma?!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nolik életkép-sorozata egy 1990-es jugoszláv(iai) laktanyából. Bevallom, a péderbál* kifejezést, illetve ennek jelentését nem ismertem, annak ellenére, hogy most már tudom: jó pár hasonlón vettem én is részt, és hazudik, aki nem ismeri el, hogy bizony van ennek egy hangulata.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
