A laktanyákban működő stúdiók állománya, s az általuk szolgáltatott kulturális élmény bizony nagymértékben befolyásolta, hogy az adott kaszárnyában milyen a hangulat. A Milstory oldalain is olvasható volt már katonai mozigépész visszaemlékezése, úgyhogy fzr kolléga mai történetét is hatalmas együttérzéssel élhetjük át, főleg azok, akik még emlékeznek a címben szereplő intézményre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
…avagy a dolgos hétköznapok
Három év is eltelt az utolsó irományom megjelenése óta itt a Milstoryn. Sajnos az eltelt időben nem nagyon volt időm még arra se, hogy olvassam a történeteket, nemhogy a folytatást megírjam – folytatja úgy ezerhatszázhatvanhárom napnyi szünet után 68nyara a négy és fél (nem három!) évvel ezelőtt elkezdett történetet. De hát mindannyian tudjuk, hogy a kultúrosok sose voltak az a kapkodós népség :-)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A kommenista idők kultúrkampfjának egyik tipikus momentuma volt a katonák szerepeltetése minden olyan tömegrendezvényen, ahol a „tömeg” szót komolyan illett venni. A katona olcsó volt (hogy ne mondjam: ingyér lehetett igénybe venni), utasításhoz szokott, nem voltak túl magas igényei, sőt, még hálás is lehetett, ha a megszokott semmittevést nem a laktanyában, hanem valami civilközeli helyen folytathatta. Janicsár egy ilyen emléket elevenít fel a mai posztjában. Ha ti is voltatok hasonló helyzetben katonaként (filmforgatás, egyebek), érdeklődve olvasnánk ezekről az élményekről a kommentek között.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A közszolgálati rádió főadójának legendás komolyzenei vetélkedője 1969-től 2007-ig volt megkerülhetetlen viszonyítási pontja a magyar nyelvterületen élő (óhazai és határokon túli) rádióhallgatók déli programjának. Saját tapasztalatból mondom: ha tehette, még az is meghallgatta, akinek prioritási listáján a komolyzene elég hátul helyezkedett el. Csapos barátunk egy régi adásra mereng vissza: közel negyven évvel ezelőtt történt a Kiliánon…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Úgy tanultuk, hogy a katonaságnál nem csak az állomány idomítására vannak figyelemmel, hanem érdekes és változatos kulturális behatások is érik az embert – közli Szögyi a legújabb posztja bevezetőjében, mi pedig vegyünk egy mély lélegzetet, mert igen, az következik, amire mindenki számít…
Proletair kolléga a mélységi felderítők egy újabb, városi körülmények közepette lebonyolított taktikai műveletéről ad beszámolót, melynek során – a valódi, nemes magyar katonahagyományoknak megfelelően – nemcsak italozásra, hanem kulturális programra is sikerült időt szakítaniuk.
Mai történetünket, amelyben a Magyar Néphadsereg további nemzetközi kapcsolatairól hull le a jótékony fátyol, Jani2 kollégának köszönhetjük, aki bebizonyítja, hogy egy jól képzett mozigépész honvéd már a Kádár-korszakban sem ismert lehetetlent. Pedig – legalábbis a poszt tanúsága szerint – egy kortyot sem ivott bevetés közben.
Az alapelvárás a sorállománnyal szemben (legalábbis a beöltözést követő első 48 órában) egykoron az volt, hogy valahogy úgy tekintsen a tisztjeire, mint valami különleges kasztra, ahová csak a kiválasztottak nyerhetnek bebocsátást. Szögyi (nem először…) első kézből származó információkkal bizonyítja, hogy a tisztjelöltek ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Maximum többet ittak és hangosabban.
A nemzetközi katonai szakirodalom a szabadidő tartalmas eltöltésének 247 történelmi módját ismeri. Ezek közül 206 vagy annyira erkölcstelen, hogy egy civilizált blogon nem is említhető, vagy törvénytelen. A fennmaradó negyvenegy közül tizenkilenc az alkohollal függ össze, tizennégy a sporttal, öt pedig az előbbiek kombinációja. A hátralevő háromhoz a versmondás és a csillagos égbolt teleszkóppal történő megfigyelése tartozik.
Na és ott van az ulti, amiről Krux mesél ma nekünk.
68nyara barátunk további négy rövid történettel folytatja balatonfüredi katonaidejének megörökítését. Emlékszünk ugye: a kolléga első vonalbéli harci feladatot teljesített: kultúrfelelős volt a tiszti pihenőben… A sajnálkozást és az együttérző, keserű könnyek szétkenését bátran lehet folytatni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A szellemi-műveltségi vetélkedők minden laktanyában nagyjából olyan szerepet töltöttek be, mint a nyílt szavazások a pártállamok országgyűlésében: adunk a látszatnak, és ha nem az első sorban ülsz, akkor tán még szunyókálni is lehet két forduló között.
Persze egy nem várt fordulat (nem a törvényhozásban, hanem a laktanyában!) bármikor bekövetkezhetett; Vérnűsző Barom mai története egy ilyenről számol be.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Katonaviselt ember tisztában van azzal, hogy minél kisebb egy helyőrség és a laktanya, továbbá minél messzebb van a főparancsnokságtól, az ott szolgálóknak annál derűsebbek a napjai. 68nyara kolléga katonasága úgy kezdődött, mint bármelyikünké – a folytatásról pedig meséljen ő maga.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mi, ezen blog szerzői és olvasói, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kultúra és a hadsereg mindig is kéz-a-kézben járt. Ezen alapigazság egyik tanúja és krónikása Garael, aki az egyenruha és a film- és zeneművészetek találkozásáról írja mai posztunkat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Obsitos kolléga egy kettős időutazásra hív bennünket. Első körben úgy 43 évet repülünk vissza, egy olyan korszakba, amikor (digitális trükkök híján) a magyar filmkultúra még megengedhette magának, hogy a tömegjeleneteknél tényleg tömeget filmezzen. Na és honnan lehetett tömeget szerezni..? És hogy miért kettős időutazás? Majd meglátjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
