503. – Szabad Európa

SZERA laktanyákban működő stúdiók állománya, s az általuk szolgáltatott kulturális élmény bizony nagymértékben befolyásolta, hogy az adott kaszárnyában milyen a hangulat. A Milstory oldalain is olvasható volt már katonai mozigépész visszaemlékezése, úgyhogy fzr kolléga mai történetét is hatalmas együttérzéssel élhetjük át, főleg azok, akik még emlékeznek a címben szereplő intézményre.

A középiskola elvégzése után az első munkahelyemen működött egy stúdió, amely ebédidőben vezetékes rádió üzemmódban közérdekű tudnivalókat és Atlantis, Illés, Omega, meg efféle zenéket sugárzott az irodai folyosókon és az ebédlőben. Nagyon irigyeltem a stúdiós hölgyet, mert nagyon tetszett ez a tevékenység, munkaidő alatt zenéket másolni a Komjáthyból magnóra, lemezeket lejátszani, közben beolvasni egy-két senkit nem érdeklő és esetenként nem is érthető hírecskét és ezért még fizetést is adtak. Esélyem semmi, hogy a helyére kerülhessek, mert november 26-án munkahelyet cseréltem. Ezután kekizöld színű ruhában szaladgáltam fel s alá az új helyemen, amit laktanyának hívtak. Volt itt egy elég jól felszerelt stúdió, lemezjátszóval, világvevő rádióval (!) és az épületek tetején elhelyezett, hatalmas, tölcséralakú hangszórókkal. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom ide bedolgozni magam.

Tudjátok, mennyi esélye volt erre egy kopasznak? Nulla. A stúdióba kihalásos alapon lehetett bekerülni, mindíg az öregkatonák uralták a mezőnyt, ezért lemondtam arról, hogy stúdiós lehessek.

A stúdió hétköznapokon délután és estefelé működött, amikor a kiképzések, őrségváltások és egyéb haszontalan tevékenységek befejeződtek. Időnként, a nagy sátoros ünnepeken persze (április 4, május 1, november 7, stb.) egész nap közvetítette a rádióban sugárzott ünnepi műsorokat, de a délutánok, amikor a hivatásosok hazamentek, a zenéről szóltak. A fiúk nem tudom hogy csinálták, de a legújabb zenéket tudták nyomatni a műértő közönség legnagyobb örömére. Így még a körletfolyosó felmosása sem volt olyan borzasztó.

Hétvégéken, volt olyan, hogy az üti délután hazaszaladt az asszonykájához, vagy hogy megetesse a malacot (a laktanya és a tiszti lakótelep kerékpáron 10-15 perces út volt). Ilyenkor a társaság felügyelet nélkül maradt és a stúdió rögtön áthangolt a Szabad Európa Rádió adására, Cseke László pedig ontotta a jobbnál jobb zenéket. (Emlékeztek pl. a Hullámok hátán lovagló madárra a Trashmen együttestől? Ilyen zenék mentek rogyásig). De minden jó megszakad egyszer. Mint tudjuk, a szél nagyon jól viszi a hangot és azon a napon erős szél fújt a falu felé. A tiszti lakótelep pedig a falu laktanya felőli végén volt. Ki lehet találni, hogy mi történt.

A szolgálatvezető lóhalálában rohant be kerékpárral a laktanyába, ahol az üti-t persze nem találta sehol. Szegény üti a bokáját emiatt majdnem megüti, de a két stúdiósnak befellegzett. Két hetet lehúztak a helyi foxiban, majd 2 hónapon keresztül laktanyafogság keretein belül szabadidejükben a laktanya összes épületét (a disznóólat is beleértve) kívülről lemeszelték százötvennyolcszor. Ezután a stúdió szinvonala a nullára csökkent, gyakorlatilag jó zenét csak a laktanya kerítésén kívül tudtunk hallgatni. Sic transit gloria mundi. Bizony, így múlik el a világ dicsősége.

6 hozzászólás

 1. Pista — 2014-10-10 11:21 

Hát, szvsz nagyon olcsón megúszták. Kedvezőtlenebb csillagállásnál ebből futi vagy akár letöltendő is lehetett volna.

 2. janicsar — 2014-10-11 12:31 

Mikortájt volt ez? Nem volt ez a büntetés túlzás? Meg az is érdekelne, hogy jogilag mire alapozták (volna): meg volt tiltva kifejezetten? Vagy csak beleértőleg? Pontosan tudom, hogy sok fenyítéshez nem feltétlenül kellett egzakt indokot megadni, de azért két hetes foxihoz valami komolyabb indoklás biztosan kellett.
Sehogy sem tudom már fölidézni, hogy a SZERt hallgattuk-e, vagy kizárólag bétóthlászló ment-e vasárnap délutánonként, az viszont biztos, hogy az ödrei-t meg persze az orf-t minden további nélkül hallgatni ill. nézni lehetett, senki nem tiltotta. Sőt, volt egy öregkatona, házasember, a felesége keletnémet volt. Nagyon jól tudott németül, s ha volt kedve hozzá, szinkron-fordította az osztrák esti filmet. De őszintén szólva kevesen tévéztek nálunk, ki kellett ülni hozzá a stokin a folyosóra, ami távol volt a kényelemtől.

 3. szunditj — 2014-10-11 22:06 

Én becsempésztem a walkmanomat néhány kazettával (nagyon tilos volt ilyesmit birtokolni) és „beépítettük” az R-142-be. A morse-gyorsadó tápegysége pont 4,5V-os volt, erre kötöttük rá elem helyett, a fejhallgatót pedig kivezettük az egyik kezelő un. beszváltójára. Duna-85-ön az egyik szabad rádión 1%-os üzemmódban sugároztunk zenét a táborban, az egyik srác még alkalmi DJ is volt. Utána ezt megcsináltuk Dörögdön és Ukrajnában is, ez a vezetékezés három kocsiban is ki lett építve, csak a magnót kellett rákötni. Nem volt éppen hifi, de pl. az áttelepülések közben, vagy az éjszakai rádióügyeletek alatt javított a hangulaton. Az R-130-as RH rádión –ha éppen szabad volt- mindig tudtuk fogni a Luxemburg-rádiót, ami folyamatosan nagyon jó zenét játszott. Ez ugyan Ukrajnában már nem jött be, de itthon gyakorlatokon gyakran hallgattuk, persze szigorúan konspirálva. Hallottam egy olyan sokeszűről, aki friss kopaszként levelet írt a SZER kívánságműsorába, kérve az egyik kedvenc számát. Azok le is adták neki, de figyelmetlenségből, vagy jóindulatból azt is beolvasták, hogy ki kérte és honnan. Hivatalosan semmilyen szankció nem érte az elmebajnokot, de magára csukta a nagykaput, még leszerelés előtt a civilt is rokonok hozták be neki. Amúgy Dobkőn szinte mindig az osztrák TV-t néztük, a pk.-t ez egyáltalán nem érdekelte. Az utolsó néhány hónapban pedig azért keltünk fel fél kilenckor (hétköznap), mert kilenckor kezdődött a Tom és Jerry és az egész bázis azt nézte. Tatán a hírzé épületében is volt stúdió (ahogy az összes többiben is), kopaszképzőben minden reggel a Depeche Mode „Master and servant” című számával kezdődött a műsor.

 4. Rókakígyó — 2014-10-13 12:56 

1988-ban már nem volt olyan nagy probléma, hogy mit hallgattunk. Arra nem emlékszem, hogy Központi Rádió volt-e, de az biztos, hogy falikutya volt. Nálunk mindig a németnyelvű Danubius ment. Ezért biztos, hogy senki nem szólt. Már csak azért sem, mert a néhány sváb gyereken kívül nem beszélt senki németül.
A haveromnak volt egy nagyon fasza walkmanje, ami nagyon tilos volt még a laktanyában is. Felvevős volt ugyanis. Mi persze mindig vittük őrségbe és mivel egymást váltottuk a toronyban mindig kinn volt. 1x kellett kivinni és 1x visszahozni.

A hadgyakorlaton meg asszem a szombathelyi rádiós felderítők szórakoztattak azzal, hogy miután bemérték a rádióinkat discot nyomtak mikor kommunikálni akartunk:)

 5. fzr46fzr — 2014-10-15 00:48 

@janicsar:

Hát bizony ez olyan régen történt, hogy az már történelem. Egészen pontosan 1966-ban (csak tíz évvel 1956 után!), abban az időben a Szabad Európa Rádió hallgatása komoly függelemsértés volt. Jogi alapozás nem nagyon volt, a két srác örült, hogy ennyivel megúszta.
Egyéb zenehallgatási lehetőség pedig a technika akkori fejlettségi szintjén nem volt, maximum a Sokol rádió, de azt egyrészt tilos volt birtokolni, másrészt nem volt egy olcsó szerkezet. Megpróbáltunk kincstári alkatrészekből detektoros rádiót csinálni, kevés sikerrel.

 6. kelempajszmadar1 — 2014-10-20 12:09 

Nálunk szigorúan tilos volt a SZER-t hallgatni, nehogy megfertőződjünk ideológiailag. Az őrsökön a kis létszám miatt könnyen lehetett ellenőrizni a társaságot. Amikor Hétforrásra új TV-t hoztak, először is megjelent két katona, valamit buherált, és amikor bekapcsoltuk, már csak Józsi robogott az úthengerrel, meg ilyenek. Viszont Dunakeszin, a kutyás iskolán éjfélkor is szólt a Luxemburg, senki se törődött vele.
Az őrsökre vándormozi járt ki, a filmeket mindig Adyról hozta, ezek ideológiai szempontból ellenőrzött műalkotások voltak. Csak egyszer fordult elő, hogy a mozis gyereknek kilátásba helyezték, hogy ha még egy ilyen filmet hoz, össztüzet nyit rá az őrség: Jancsó Miklós „Szerelmem, Elektra” című filmje kínozta meg az állományt. Mintha nem lett volna elég a szolgálat, meg a riadók. A srác nem sokkal később kiköszörülte a csorbát: elhozta a Beatlesről szóló, „Nehéz nap éjszakája” című filmet. Éjjel néztük, amikor tiszta volt a levegő. Valahonnan az elhárítás szagot kapott, de csak hetekkel később. Jött a sunyi főhadnagy (mindig civilben járt), hogy miféle filmet vetített a srác, de mi csak álmélkodtunk: semmit sem tudtunk arról, hogy más filmet is hozott volna a szigorúan ellenőrzötteken kívül. Biztosan valaki tévesen informálta a főhadnagy elvtársat. Ennyiben maradt a dolog.
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.