532. – Hírműhely 2.0

híradó1Pici barátunk tavasszal elkezdett műszaki eposza folytatódik. Ugyanott jelentkezés az emelt szintű fizika érettségire :-)

Második alkalommal egy műszert kaptam szét. Ez egy speciálisan a kábelhálózatoknál használt, ritka és főleg drága, ráadásul csak devizáért beszerezhető műszer volt. Funkciójának megfelelően hivatalosan „szigetelési ellenállást mérő műszer” volt a megnevezése, de tekintve, hogy Európában kizárólag egy nyugatnémet cég gyártotta, viszont a szortimentjükből csak ez a típus került Magyarországra, a helyi keresztségben „megger” néven terjedt el a szakmában, a gyártó cég neve után.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

530. – Hírműhely 1.0

híradó1A most következő poszt (melynek elkövetője Pici kolléga) egy kicsit talán kilóg a sorból, mert inkább műszaki területet érint (a technikai érdeklődésű olvasóink máris dörzsölhetik a kezüket), de mivel katonai telefonműszerészünk eddig még úgyse volt, úgy gondoltam, hogy belefér a katonasztorik sorába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

527. – Pici kiképzése

szombathelyEz a három hónap kegyetlenül embert próbáló, nehéz időszak volt. Nem akarok oldalakat írni arról, hogy kiképzőink milyen bunkók voltak, az biztos, hogy mindent elkövettek azért, hogy a kötelező szabadfoglalkozáson kívül egy percünk se maradjon törni a fejünket azon, miért is vagyunk itt – írja Pici kolléga, majd folytatja:

Megtanultuk viselni és rendben tartani az egyenruhát, a fegyvert, a hírtechnikai eszközöket, az ágyunkat, a katonaládánkat, no és persze a körletet. Voltak szívatások is, de ezek többsége kollektív dresszírozásban merült ki, nem hagytak bennem mély nyomot, viszont két eset, melyek személy szerint csak nekem szóltak, az megmaradt az emlékezetemben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

518. – Bevonulás

VárpalotaEz nem egy történet, hanem kivonat a HATÁRŐRSÉGnél töltött 1 évemről. A nevek nagyrésze – sajnos – kiesett már fejemből. Amennyiben helyesírási, stilisztikai vagy egyéb hibát vétek, akkor már most elnézést kérek! – kezdi első, beköszönő posztját olajmag 01 kolléga, aki (ahogyan az a bevezető mondatból is látszik) a Milstoryblog (eddig se gyenge) határőr-szakágát erősíti. Üdvözöljük hát az új szerzőnket és lássuk, hogyan indult a 351 napig tartó periódus.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

492. – Politika

gondolkodVége a nyárnak, s egyúttal a kicsit hosszúra nyúlt Milstory-szünetnek is. Újra felvesszük tehát a júniusban letett fonalat, s janicsár barátunk eszmefuttatásával visszatérünk a szokásos, heti két poszt rendszerességű megjelenéshez (kedden és pénteken), legalábbis addig, amíg lesznek további katonatörténetek. Mielőtt azonban belevágnánk, a kollégák megtisztelő figyelmébe ajánlom a három hónappal ezelőtt megjelent második konteós kötetem, amelyben (az elsőhöz hasonlóan) ugyancsak olvashatók olyan sztorik, amelyek a jelenlegi vagy egykori katonaemberek figyelmét felkelthetik. És akkor lássuk az ősz első posztját.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

490. – Mire való a gépesített lövész?

Janicsár barátunk és kollégánk – a tőle immáron megszokott, racionális, dokumentarista megközelítéssel – folytatja az egykori Magyar Néphadsereg egyszemélyes átvilágítását és kritikáját. Érdemes odafigyelve elolvasni, majd beszélgetni egyet a témáról.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

483. – Elszakadás az otthontól

Líraibb, pontosabban elégikusabb poszt következik az otthonról. Érdekes különben, hogy a civil pillanatok, de legföljebb az a néhány nap, amikor hazaengedtek, jóval kevesebb nyomot hagytak az emlékek között. Inkább arra emlékszem, hogy mennyire fontos volt mindenki számára maga a cél, a szabadság vagy az eltáv, az együttlét a családdal, s persze a civilkedés (elvileg akkor még tilos volt az utcán civilben mutatkozni, de aligha vette ezt bárki is komolyan; nem láttam soha, hogy a váposok civilt igazoltattak volna). Ebben nem volt különbség tápos és nem tápos között – írja Janicsár barátunk, majd így folytatja:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

472. – Átkelés a Kárpátokon

Nem tudom, a blog olvasói közül hányan élték át a mai poszt címében megfogalmazott tevékenységhez kapcsolódó érzést. Vélelmezem, hogy nem sokan; a Második Magyar Hadsereg egykori katonái, akiknek ez tömegesen megadatott (igaz, bárcsak ne adatott volna…) már nem nagyon vannak abban a helyzetben, hogy blogokat olvasgassanak… Nos, közel harminc évvel ezelőtt janicsár barátunk magyar egyenruhában bizony átlépte a magyar-szovjet határt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

467. – Őrség

Vannak ezen a blogon olyan témacsoportok, amelyek egyszerűen megunhatatlanok és bármennyit is beszélünk/írunk róluk, mindig marad egy kis hiányérzet az olvasóban, mert mindenkinek vannak vonatkozó emlékei és történetei, amelyek megosztásra várnak. Ilyen örökzöldek az őrséggel, őrszolgálattal kapcsolatos sztorik, amelyek janicsár barátunk  mai posztjában is felbukkannak. Helyszínünk a szombathelyi Garasin Laktanya.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

461. – A bukta

Számos izgalmas momentuma van a békebeli katonaéletnek, de azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a riadó ezek közül is kiemelkedik: az ember (pláne a katonaélet elején) úgy érzi, hogy végre van értelme mindannak, amit csinál. A riadó végül is nem egyéb, mint az éles helyzetre való felkészülés csúcsa, annak meg- és bemutatása, hogy (egyénileg és csoportosan egyaránt) elsajátítottuk azokat az ismereteket, amelyek a katonát valóban katonává teszik…

Hát ez az elmélet. Lássuk janicsár gyakorlati meglátásait a témával kapcsolatban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

454. – Statisztéria

A kommenista idők kultúrkampfjának egyik tipikus momentuma volt a katonák szerepeltetése minden olyan tömegrendezvényen, ahol a „tömeg” szót komolyan illett venni. A katona olcsó volt (hogy ne mondjam: ingyér lehetett igénybe venni), utasításhoz szokott, nem voltak túl magas igényei, sőt, még hálás is lehetett, ha a megszokott semmittevést nem a laktanyában, hanem valami civilközeli helyen folytathatta. Janicsár egy ilyen emléket elevenít fel a mai posztjában. Ha ti is voltatok hasonló helyzetben katonaként (filmforgatás, egyebek), érdeklődve olvasnánk ezekről az élményekről a kommentek között.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

448. – Potrien

A mai poszttal sokadszor bizonyosodik be, hogy kultúránk valójában mennyit is köszönhet a felejthetetlen és utolérhetetlen Rejtő Jenőnek. Mert istenbizony nagyítóval kell olyan magyar laktanyán keresni, ahol ne szolgált volna egy olyan tiszthelyettes (bocsánat: altiszt), akit modora, habitusa és általános viselkedése miatt a sorállomány (sőt, gyakran a többi hivatásos is) ne becézett volna Potriennek. Janicsár ma a szombathelyi verzióról mesél.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

441. – Túlélés 2.0

Janicsárról már eddig is sejtettük, hogy nem igazán nevezhető a Magyar Néphadsereg feltétlen rajongójának. A mai posztban felvillantott, s egy téli kitelepülés életképeit tartalmazó posztja futó benyomásunkat meggyőződéssé változtatja: a tél és a hideg még a megrögzött militarysok kedvét is el tudja venni a katonáskodástól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

428. – Kultúrák találkozása

A hirtelen jött nyári hőség egy újabb friss húst hozott a Milstoryblog olvasói számára: Emil barátunk azon szerzők számát szaporítja, akik a legendás szombathelyi Hotel Garasin (és az MN 3715) krónikásaiként lépnek fel.

Ahogy az a legtöbbször lenni szokott, beugró posztja a sorkatonaság első benyomásait rögzíti, de a szerzőtől ígéret van arra, hogy folytatás következik!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

427. – A Tápos Barkochba

Janicsár kollégának tökéletesen igaza van abban, hogy a katonaélet nem bővelkedik szellemi, elmebéli élményekben. Valljuk be: bármennyire is intellektuális alkat lenne az ember, a seregben töltött évei/hónapjai nem igazán az elmecsiszolásról szólnak. Ennek ellenére azok a katonák, akik izomkoordinációjuk, lőkészségük vagy parancsvégrehajtási és alkalmazkodási képességeik finomításán túl is szeretnék továbbfejleszteni személyiségüket, mindig megtalálták erre a megfelelő alkalmat, még egyenruhában is. Lássuk, hogy csinálták ezt az MN 3715-ben a táposok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

422. – Túlélés 1.0

Janicsár egy minimalista túlélőgyakorlatról számol be mai írásában, melynek során ismét bepillanthatunk a szombathelyi bázisú MN 3715 gépesített lövészezred dolgos hétköznapjaiba. Az írás roppant szuggesztív: most, a nyárba hajló április végén szinte mi is a csontjainkban érezzük 1985 legelejének hidegét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

406. – Nótafa! Nótát!

A katonák életében (függetlenül a korszaktól és az ideológiától) mindig is jelentős szerepet játszott a nótázás. Egy laktanyai udvar, egy alakulótér, egy kiképzőközpont évszázadok/évezredek óta elképzelhetetlen (volt?) alakizó, menetelő szakaszok és rajok nélkül, akik torkuk szakadtából énekelték az aktuális kurzus által kívánatosnak tartott katonanótákat, amelyek között voltak abszolút felvállalhatóak, s voltak… hát, valljuk be: kevésbé felvállalhatóak is. Kelempájsz barátunk a zenei emlékeiről mesél ma nekünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

405. – Lövészet

Janicsár kolléga új belépő a Milstoryblog szerzői munkaközösségébe, aki magáról elárult annyit, hogy 1984/85-ben szolgálta fegyveresen a Népköztársaságot, a szombathelyi Hotel Garasinban. Táposként erősítette az MN 3715-öt, annak is a gépesített lövészezredét.

Mai – itteni első – posztja az éleslövészetek hangulatát és atmoszféráját adja vissza teljesen élethűen, dokumentarista stílusban; a szerző által végig használt jelen idő tényleg azt az érzetet kelti, hogy egyenes adásban nézzük az eseményeket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

206. – Bevonulás

„Annyi év távlatából is tisztán emlékszem bevonulásom napjára. Az ember éppúgy nem felejti el, mint az első csókot.” – írja Kelempájsz, és bizony egyet kell értenünk vele.

A két fontos esemény közötti nagy különbség mindössze annyi, hogy a bevonulás után az ember valahogy nem áhítozik a másodikra.