A hirtelen jött nyári hőség egy újabb friss húst hozott a Milstoryblog olvasói számára: Emil barátunk azon szerzők számát szaporítja, akik a legendás szombathelyi Hotel Garasin (és az MN 3715) krónikásaiként lépnek fel.
Ahogy az a legtöbbször lenni szokott, beugró posztja a sorkatonaság első benyomásait rögzíti, de a szerzőtől ígéret van arra, hogy folytatás következik!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az első, laktanyából hazaküldött levelezőlap ürügyén BigJoe megemlékezik az első benti napokról, majd az ugyancsak első, könyves eltávról.
Akik ették a sorkatonaság (olykor keserű) kenyerét, tudják, hogy a katona számára milyen fontos a levél: az elhagyott otthonnal, a családdal, a barátokkal és barátnőkkel ez jelenti az egyedüli kapcsolatot – mondja Kelempájsz, s mindjárt saját példákkal is előhozakodik.
Mikes Kelemen kolléga után Optika barátunk is megírta a maga levelét. Igaz, nem éppen a napokban, hiszen sok-sok évvel a papírravetés után került újra a kezébe az itt alul publikált episztola, amelynek címzettjére már maga a szerző sem emlékszik, de vele együtt reméljük, hogy talán ő is olvassa… Most nem tördelek hozzá képeket, elvégre a levél legyen olyan, amilyennek szánták: csak a betűk beszéljenek!
Napjaink fiataljai el sem tudják képzelni a digitális kor előtti zaklatott állapotokat, amikor a laktanyába zárt katona és a külvilág közötti egyedüli kapcsolattartási lehetőség az írószerrel (általában) papírra vetett levél volt (a telefonközpontos megvesztegetését most ne vegyük figyelembe).
Vérnűsző Barom ezekről a hősi időkről emlékezik meg mai posztjában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
