Estván kolléga újra színre lép minálunk:
Telt-múlt az idő, és egyszer csak megérkeztek az új kopaszok. El is kezdtek helyettünk járni konyhamalackodni, és ismerkedni a század többi tevékenységével. Ez persze csak rövid ideig tehermentesítette az én időszakomat, hiszen nemsokára leszereltek az előttünk vonultak, és át kellett vennünk a hagyományosan öregek (illetve tisztesek) által betöltött szolgálatokat is.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Bár őszintén remélem, hogy mire a poszt megjelenik, a tél már az utolsókat rúgja, azért egy kis aktualitása van mai írásomnak. Igaz, én nem tudok olyan telekről beszámolni, mint az egész katonaidejüket a természet (néha nem annyira) lágy ölén letöltött határőr bajtársak, vagy a huzatos toronyban órák hosszat ácsorgó-toporgó őrök. Kapus élménybeszámoló következik megint, ezúttal arról, hogy mik történtek 2000/2001 telén, a koronázóvárosunkban elterülő, annak latin nevére keresztelt honvédségi objektumban – Estván így vezeti fel a mai posztját, s ami a téltemető jelleget illeti, mi is csak remélni tudjuk, hogy elkezdődött végre az igazi tavasz…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Katonai objektumokban ugye vannak a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálatok, melyek egy része civilek számára is ismerős lehet, más részükről már kevesebben tudnak. Léteznek viszont a készenléti szolgálatok is, amelyeket szinte csak azok ismernek, akik (vagy alkotmányos kötelességből, vagy hivatásosként) maguk is viseltek egyenruhát. Estván barátunk ma ez utóbbiakról osztja meg velünk emlékeit.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Estván barátunk és szerzőtársunk lepett meg egy magánlevéllel, amelynek azonban közösségi vonzatai is vannak. Nem is gondolkoztam túl sokat, amikor úgy döntöttem, hogy eleget teszek a kérésnek, mert az abban foglalt céllal abszolút azonosulni tudok.
A lenti “tovább” után olvashatjátok a minimális mértékben megszerkesztett levelet, s egyúttal arra kérem a Vatera-regisztrációval rendelkező olvasóinkat, hogy (a levélben olvasható érvek alapján) szavazzanak Molnár Sándor kollégára és a gyűjteményére!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha közvéleménykutatást szerveznénk a katonaviseltek között, melynek keretein belül arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy mi a katona legnagyobb ellensége, biztos vagyok abban, hogy az unalom és az idióta elöljáró opciók után szorosan ott szerepelne az álmosság. És ha ügyeletben vagy őrszolgálatban tör rá az emberre, bizony nagyon nem mindegy, hogy ki és hogyan ébreszti. Estván kollégának is volt egy (?) ilyen esete…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Estván kolléga – akinek mai írása kicsit enyhíti azt a hatalmas határőr-túlsúlyt, ami a Milstoryra nehezedik :-) – a kapurendész-szolgálat finomságairól, előnyeiről és hátulütőiről értekezik. Mondjuk átlag-katona nem sűrűn látott naponta akár több tábornokot is (ami engem illet, teljes katonaidőm alatt konkrétan kétszer láttam generálist, ráadásul ugyanazt), már csak ezért is érdekes nézőpont egy olyan harcosé, aki a Szárazföldi Vezérkar közvetlen szomszédságában (is) szolgált.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mai írásunkban Estván barátunk egy másik férfiősének történetei közül szemelgetünk.
A szerző dédapja (Pista huszár) és nagy-nagybátyja (Pista határvadász) után ezúttal anyai nagyapja (az ő keresztneve kivételesen Lajos volt) sorkatonai szolgálatának három apró mozzanatát kötötte egy csokorba, az ezerszer áldott (és átkozott) ötvenes évekből.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha visszábblapozunk, láthatjuk, hogy Superman már felbukkant itt a Milstoryn, én pedig most Batmanről mesélnék kicsit. Ez a fedőnév Fehérváron a logisztikai zászlóalj egyik (akkor még) századosát takarta, akinek jelenléte színesítette az egyhangú laktanyai hétköznapokat. Hogy személyisége erősítette vagy megcáfolta a hivatásosokról kialakult sztereotípiákat, azt ki-ki döntse el maga – írja Estván a bevezetőjében. És akkor lássuk a medvét, akarom mondani Batmant.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban volt egyszer egy fesztivál. Ezen az – évente megrendezésre kerülő – rendezvényen az egyik katonai felsőoktatási intézmény két (munkaköre miatt nyáron ráérő) derék tanereje orosz kocsmát szokott volt nyitni – kezdődik Estván mai visszaemlékezése, s mi érdeklődve (s talán kicsit szorongva) várjuk a folytatást…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ugye emlékeztek még Pista huszárra? Miután leszerelt, megnősült és jöttek szépen sorjában a gyerekek. Összesen nyolcan, abból két fiú, a többi lány. Ezeknek a lányoknak egyike az én nagymamám, de most nem ő az érdekes, hanem az idősebbik fiú, aki valami rejtélyes okból az István nevet kapta a keresztségben – folytatja Estván a családi történetek sorozatát blogunk oral history-fejezének legújabb bejegyzéseként.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Biztos vagyok benne, hogy sorkatonai szolgálatának ideje alatt mindegyikünk adott több-kevesebb konyhaszolgálatot, ami alatt megismerte a címben szereplő épületet kívül-belül. Estván most az ezzel kapcsolatos emlékeiből szedett össze egy csokorral. Tehát: első szakasz, első raj! Irány az étkezde, ne tarts lépést, in-dulj!
Estván barátunk ma a családjában fennmaradt legrégebbi katonatörténetet adja közre. Ha emlékezetem nem csal, talán ennyire még nem is utaztunk vissza az időben a Milstoryblog hasábjain.
Az elmúlt pár hétben a végleges alakulatomhoz, a székesfehérvári Alba Regiához átkerülésem emlékeit szedegettem össze. Fogyasszátok egészséggel, ha eljön az ideje! – írja Estván a felvezetőjét, amihez most csak annyit fűzünk hozzá, hogy eljött!
Bár a következő rövidke történet nem velem esett meg, de személyesen a főhőstől (elszenvedőtől?) hallottam, ezért merem leírni. Talán nem haragszik az illető, hogy továbbadom a sztorit, sőt ha egész véletlenül olvassa, remélem, újra derül rajta egy jót – írja Estván a mai sztori felvezetőjében.
Estván
egy hangulatos posztban meséli el, milyen is volt az alapkiképzés az Úr kétezredik évében, a Balaton-felvidéken. Biztos vagyok abban, hogy a számos apró momentum dokumentarista felvonultatása sokunk memóriáját fogja megmozgatni, ami a kommentek számában is meg fog nyilvánulni.
Örvendetes, hogy még most, a háromszázadik katonasztori felé közeledve is vannak új húsok, akik csatlakoznak a Milstoryblog szerzői gárdájához. Bajtársiasan üdvözöljük tehát Estvánt, aki a bevonulásával és első napjaival kapcsolatos (11 és fél éves) emlékeit osztja meg velünk.
