Ha közvéleménykutatást szerveznénk a katonaviseltek között, melynek keretein belül arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy mi a katona legnagyobb ellensége, biztos vagyok abban, hogy az unalom és az idióta elöljáró opciók után szorosan ott szerepelne az álmosság. És ha ügyeletben vagy őrszolgálatban tör rá az emberre, bizony nagyon nem mindegy, hogy ki és hogyan ébreszti. Estván kollégának is volt egy (?) ilyen esete…
Az öregeink (vagyis a februáriak) leszerelése után – mivel nem kevés kapuszolgálat volt már a hátam mögött – hamarosan az ügyeletes-helyettes beosztást kezdtem betölteni. Az ÜH-nak nem kellett a kapu előtt ácsorognia, 
viszont ő volt a felelős a szolgálatért, amikor a kapuügyeletes a pihenőben vagy az étkezdében tartózkodott. Nyitogatta a gépjárműzsilip sorompóját, figyelte a gyalogos beléptetőkaput (nálunk már mágneskártyás rendszer volt, de azért a belépőkártyát fel is kellett mutatni), az engedéllyel nem rendelkezőknek ideiglenes belépőt állított ki, kulcsdobozt adott ki vagy vett vissza, mindezek mellett pedig még a telefont is kapkodta. Szóval nem ártott, ha a polipokat megközelítő mennyiségű karral rendelkezett.
Persze a valóságban nem volt ilyen rossz a helyzet, a melót az ügyeletessel megosztva végeztük, és az épp pihenős rendész is besegített, ha nem volt jobb dolga.
Az előírás az volt, hogy ha az ügyeletes nincs a kapuszobán 
(vagy alszik), akkor az ÜH-nak kell mindenképp ott tartózkodnia (vagy legalábbis ébren lennie). Továbbá éjszaka minimum két ember van fenn. Elvileg. Mert nem is lettünk volna igazi sorkatonák, ha betartunk minden szabályt: „természetesen” csak egyesével maradtunk fenn, hogy minél többet tudjunk aludni. Az ügyeletest a lehető legkorábban elküldtük pihenőre, mondván, hogy „ne tessék aggódni, vigyázunk mi a házra!” Ilyenkor a hölgyek még örültek is, hogy elzárhatják a pisztolyt, és nézhetik kedvenc szappanoperájukat (az ügyeletesi pihenőben volt külön tévé), a
férfiak meg csak megvonták a vállukat, hogy „hát jó”.
Az ébrenmaradást az ÜH kezdte: egy darabig nézte a kinti tévét, aztán amikor elálmosodott, ébresztette a soron következőt.
Egyik alkalommal, miután bevacsoráztunk és az ügyeletes nyugovóra tért, a srácokkal kezdtük volna megbeszélni az ébrenlét sorrendjét. Egyszer csak megszólalt a telefon. Digitális készülék volt, vagy 8-10 gyorshívó gombbal, amelyekkel egy mozdulattal lehetett hívni a fontosabb mellékeket. Csörgés közben a hadműveleti ügyelet (HDMÜ) gombja melletti fény villogott. Na – mondom –, gyerekek, kitört a háború.
Bár az I. kapuügyelet a HDMÜ alárendeltségébe tartozott, igazából nem nagyon zavartuk egymás köreit. Ők is reggel 9-kor vették fel a szolgálatot, mint a laktanyában mindenki más, de előfordult, hogy másnap reggelig azt sem tudtuk, hogy kikkel vagyunk egy váltásban. Viszont a kora reggeli órákban valamelyikünk mindig találkozott velük, amikor indult az irodaépületeket kinyitni, mert ezek kulcsait tőlük kellett elkérni. Persze voltak, akik napközben valamikor letelefonáltak, hogy kérjék: jelentsünk minden rendkívüli eseményt, illetve éjszaka jelezzük a pihenőváltás megtörténtét, stb., de ezen kívül szinte semmi. Ezért is csodálkoztam, hogy mit akarhatnak az esti órákban.
Felvettem a kagylót, szépen bejelentkeztem. A kapuügyeletest keresték, amire feleltem, hogy már pihen. A HDMÜ erre nekem vázolta fel a helyzetet.
A vezérkar állományából egy busznyi főtiszt az egyik alföldi helyőrségbe utazott valami továbbképzésre vagy megbeszélésre. Ennek végeztével, már hazafelé jövet torlódásba, majd dugóba kerültek. Utóbb kiderült, hogy egy baleset miatt teljes útzár van
érvényben, szóval se előre, se hátra. Valahogyan a sofőr mégis kimanőverezte az Ikarust a káoszból, de csak a fél világ megkerülésével tudtak újra Fehérvár irányába navigálni. Szóval már órák óta meg kellett volna érkezniük, de mindenesetre úton vannak errefelé, várjunk türelemmel. Még annyi utasítás volt, hogy most tényleg legyen talpon két ember, mert ha befut a csapat, akkor mindenkinek kelleni fog a kulcsdoboza, EÁP-ot, irodaépületeket kell újra kinyitni, szóval egy baka egyedül megbolondulna.
Nyugtáztam a parancsot, majd tájékoztattam a fiúkat a fennforgásról. Beosztottuk a párokat: a három kopasz közül egy Laci nevű sráccal kezdtem, a másik kettő lefeküdt. Beszélgettünk, néztük a tévét, de ezek ellenére nekem egyre szűkebbek lettek a szemeim, néha a nyakam is elernyedt.
Egyik műsor követte a másikat, de a busz még sehol, én meg egyre sűrűbben ásítozok. Mi tagadás, elég hülyén jött ki, hogy pont akkor készülök lemenni alfába, amikor a leginkább
szükség lenne az éberségre. Sajnos hiába küzdöttem, az álmosság győzött, nem bírtam tovább. Megkérdeztem Lacit, hogy érzi magát, elég-e neki a tévé, hogy észnél legyen. Igent mondott, és én megbíztam benne.
Leszerelésem után egyébként Laci őrvezető lett, majd mivel az ő időszakjukban kétszer is volt „csillaghullás”, később még tizedes is. Ez volt akkoriban a maximum, sorállományú szakszit már nem is láttam; ezt a rendfokozatot gyakorlatilag kisajátították maguknak a továbbszolgálók, akarom mondani a szerződésesek.
Persze nem vackoltam be a pihenőbe, csak az íróasztalra borultam rá. Szigorúan meghagytam Lacinak, hogy ha bármi történik, rázzon fel, majd jött a filmszakadás. Nem tudom, mennyit alhattam, de a lassító Ikarus hangjára egyből kipattant a szemem, és szinte frissen ugrottam a személybejárat ajtaját kinyitni, aztán a kulcsdobozokat osztani a megfáradt utasoknak.
A legrosszabbul a buszvezető őrmester járt. A laktanya előtt megvárta, míg a társaság felmegy az irodákba, lepakol, átöltözik, utána hazafuvarozta őket. A kör után persze jött vissza a laktanyába leadni a buszt, és a jóég tudja, hogy keveredett még utána haza a nőtlenszállóra.
A másik eset rám nézve kellemetlenebb volt. Ugyancsak kapuszoba, váltás sorrendje megbeszélve, kopaszok elmennek aludni. Miután letelt a nekem kiszabott idő, ébresztettem a következőt. Ezután ledobáltam a bakancsot, derékszíjat, zubbonyt, pólót, és begubóztam a pokrócba.
A T. Olvasók még biztos emlékeznek, hogy ügyeleti szolgálatban az első két dolog vehető le pihenőidőben…
Azt szoktam kérni a srácoktól, hogy amikor 
mocorgást hallanak az ügyeletesi pihenőből, keltsenek fel, de legkésőbb 6 óra körül. Ekkor még mindig bőven volt idő rendbetenni magam, mielőtt a munkába érkezők rohama befut. A szóbanforgó reggelen is bejött egyikük, megkopogtatta a vállam, hogy „helló, hat óra van”. Én megköszöntem az ébresztést, viszont elkövettem azt a hibát, hogy visszafordultam a fal felé. A következő amire emlékszem, a felkapcsolódó neoncsövek ciripelése. Már majdnem elkezdtem morogni, hogy mijafax ez a kopaszhancúr, amikor a takaró alól kikukkantva egy terepszínű ruhás nőszemélyt pillantottam meg a vakító fényben (Sajnos nem Demi Moore érkezett G.I. Jane szerelésben, csak az ügyeletes).
A jelenség megszólalt:
– Maga miért nincs még felöltözve?
Mivel még akkor kezdett bebootolni a rendszerem, értelmeset nem tudtam felelni:
– Ööö… jelentem… ööö…
– Na jó. Mikor számíthatok magára odakinn?
– Ööö… két perc!
– Legyen három! De megborotválkozva!
Ami azt illeti, olyan gyorsan még sose öltöztem fel. Aztán a mosdóból útközben a tisztálkodó felszerelést az oldalzsebeimbe tömve egyenesen a helyettesi székbe huppantam. Ránéztem az ügyeletesre:
– Jelentem, kész vagyok!
Ő morcosan maga elé nézve dörmögött:
– A kopaszok meg azt mondták, hogy pont öltözik…
Aztán a fejét csóválva elmosolyodott. Ebből már tudtam, hogy az esetnek semmi hivatalos helyen nem lesz nyoma. A három újoncnak (bár már nem emlékszem, hogy személy szerint kik voltak) ezúton is köszönöm, hogy próbáltak falazni nekem. Milyen szép is az időszakokon átívelő bajtársi összetartás!
26 hozzászólás
1. komojtalan — 2012-10-18 09:17
2. időszaktól őrszázadban voltam Kerepestarcsán, ami annyit jelentett 24/24 -ben adtuk az őrséget. Volt 3 külső objektumunk, ebből kettőben csak egy rádióállomás volt vagy 15-20 emberrel, el lehet képzelni a fegyelmet … Ráadásul az őrök és a rádiósok 2 különböző helyen voltak. Az a minimum, hogy őrbunda az őrtoronyban, azon aludt a kopasz, őrparancsnok, öreg, kutyás a pihenőben, a maradék szintén megágyazva a telefon mellett. Én kevésbé csókos kevesebbet voltam ott, laktanyában annál többet. A rekordom is ide kötődik: 17 óra alvás egy szolgálatban. 15 -kor volt a váltás, 2 vagy 4 órát csak kibírtam alvás nélkül, de utána az őrhelyre ki-bemenésen kívül aludtam. De nem is lehetett volna bírni, mert természetesen a 24 óra pihenő az már eleve sokkal kevesebb, ráadásul délelőtt dolgozni kellett (volna). Ezt szerencsére a parancsnokok is tudták, a legkiemeltebb objektum kapujában elaludt egy őr, ráadásul akkor jöttek a minisztériumból ellenőrzésre: 30 nap laktanya lett a vége.
2. szkv — 2012-10-18 09:22
Estván: Olvasói dicséretben részesítelek.
Ahogy olvastam az írást eszembe jutott az hogy kiket nem szabad és nem illik zavarni. Alvó, ivó Sz……ó, többit meg úgyis tudjátok.
Számomra mindig érdekesnek tűnt hogy vajon miért van az hogy az ember és az legyen katona, civil akkor akar és tud a legjobban aludni, amikor pont ébren kellene lenni. Súlyosabb az eset, ha az elalváshoz társul az álom és amikor felkeltik, vagy álmából felriad és az álmában látottak hatása alatt van.
Én magam is voltam olyan helyzetben hogy állva elbólintottam és a pillanatnyi álmomban egy asztal mellett álltam hogy meg fogjam a boros poharat. Már kezdtem a számhoz emelni amikor éreztem hogy elakarok esni, ekkor gyorsan letettem a poharat és hogy el ne dőljek, mint egy „burgonyás zsák” (krumplis) megakartam támaszkodni az asztalban. Amikor már a dőlésszögem elérte a kritikuspontot felébredtem és a mellettem lévő fában kapaszkodtam meg.
SZKV BUCSU
3. Rókakígyó — 2012-10-18 10:28
Arany életetek volt. Nekünk hadagyakorlaton volt figyelőben váltás én az öreg kitöltettem ébren az időmet a kopaszok meg mind aludtak utánunk reggelig. Alvásért senkit nem csesztettek soha, pedig ilyennel őrségben is volt gond:) Sőt az előrelátó őrök éjszaka a nyugalom érdekében nem is váltottak.
4. kelempajszmadar1 — 2012-10-18 11:39
Jómagam is elszunyáltam. Dunakeszin, a kutyás iskolán történt, hogy készültséges voltam a telefonnál, és az asztalra borulva elszenderedtem. Arra ébredtem, hogy a fülemen van a telefon, és mondogatom a nevemet, meg a sablonszöveget, a vonal másik végén meg üvölt az ügyeletes, hogy nyomjam már le a beszédváltót, mert nem hall semmit. Mondtam neki, hogy biztosan a beszédváltó gomb rossz. Nyomkodom, de úgy látszik, kontakthibája van. Azt mondta erre, hogy nekem van kontakthibám, majd ő megmutatja, rágyújtja az őrszobát az egész bandára, meg minden. Én viszont ma sem emlékszem, hogy mikor csengett a telefon, és mikor vettem fel a kagylót. Amikor felébredtem, már a fülemen volt, és mondogattam a szöveget.
Szkv Bajtársnak: határszolgálatban történő elalvás: öt évtől kötélig!
Üdv: Kelempájsz tizedes
5. zweitakt — 2012-10-18 13:06
Haj, elalvás…
Volt nekem toronyban, kisbukta-egy lityi kóla árfolyamon.
De a legemlékezetesebb, amikor illegálban aludtam a körletben, egy ficakban elrejtezve, hogy az esetleg benéző HT ne lásson. Egyszercsak beront az Ács Józsi, megráz, hogyaszongya:
-B@zmármeg, ötödszörre üvöltik a hangosbemondóba, hogy jelentkezz a szolgvez. irodában a 3. csillagodért!
Ha fel nem keltenek, átalszom az előléptetésem…;-)
6. drbumburnyak — 2012-10-18 14:48
Én anno sorállatként, Tatán éltem át hasonlóan kalandos történéseket mint dögész. Némi civil mentőmúlttal, megkezdett orvosi tanulmányokkal – amiket hirtelen adódott innivalók miatt halasztani kényszerültem – szinte az utolsók között szippantott be a sereg. A szabadszállási kiképzés után átkerültem Tatára, ahol a várakozásokkal ellentétben nem szakácsot vagy valami hasonlóan testhezálló vitézt hasznosítottak, hanem ténylegesen oda osztottak be, amihez értek. Gondolom azt felesleges taglalnom, hogy a dögészeknél nagyobb antikatona a világon nincs. De ott nagyon jól éreztem magam, el is ismertek, dolgozni is hagytak, olyannyira, hogy heti váltásba voltak hozzánk vezényelve az orvosok a Honvédkórházból, akik rendre azzal oldották meg a dolgot, hogy „Csinálja maga bassza meg, de el ne kúrjon semmit mert akkor lelövöm.”.. Hát én csináltam. Olyannyira, hogy a bajtársaim – mozdonyvezető, informatikus, pék, esztergályos, sőt operaénekes-karnagy (!) – szinte nem is kellett, hogy mással foglalkozzanak, mint a külső körlet nevű csodás elfoglaltsággal. Lényegében előfordult, hogy egy hétig az SHÜ-karszalag le se került rólam, plusz éjszakánként az EÜÜ is ott figyelt a zsebemben. Egy ilyen alkalommal fordult elő, hogy kedves közvetlen felettesem, J. főtörmelék kint a Hargitában úgy bebaszott – jobb szót nem tudok rá -, hogy a szerződéses mentősofőrökkel menetlevelet kellett „alkotnunk”, hogy kimenjünk érte, mert kissé gáz lett volna ha a VÁP hozza be, részegen, miközben ő az EÜÜ. A jóember lefeküdt a szobájában, ahonnét időnként a „SZOLGÁLAT! A kurvákfaszát, főzzön kávét Mayer mert megbaszom!” üvöltések törték meg az éjszaka monoton csendjét.. egy idő után ezek elhalkultak, győzött az álmosság és a jó öreg alkoholos hidroxilcsoport… Én is fogtam magam – aki járt már Tatán a gyenguszon az tudja, hogy az ajtón belépve balra található a szolgálat pihenőszobája – és leszarva azt, hogy a helyettesem hol is van és kicsoda, ruházati könnyítés után – egy piros ördögös bokszerben – lefeküdtem aludni. Gondoltam, ha valakinek nincs nagy baja az úgyis kihúzza vele reggelig, akinek meg nagy baja van az úgyis felébreszt. Logikus gondolkodás rúlz :)
Úgy fél három tájban arra ébredtem, hogy lőnek rám.. ezt persze csak álmodtam, mert a nagy üvegajtót verte valaki veszettül. Hát mondom anyád… kikászálódtam a pokróc alól, felhúztam mindkét karszalagot (!) és kislattyogtam úgy gatyában, a surranóba éppen csak belelépve. A kinti lámpa fényében láttam egy bociruhás fószert, hasonló karszalaggal mint az enyém, csak éppen az ÜTI volt az.. akikkel mindig és minden körülmények között jó kapcsolatot ápoltunk, de ez az illető valami szabálykóros nyavalyaszaró volt aki egyből azzal indított, hogy „Hogynézkimagakatonaazistenbasszamegakurvaegetmitképzel…”.. én álltam, kialvatlan, csipás szemekkel, mondom csak kifogy belőle a szusz és elmondja mit is akar valójában. Mikor kifogyott, megkérdeztem miben segíthetek, rosszul érzi magát?
Hát ne tudjátok meg… a prédáját cserkésző berber oroszlán jelenthetett volna annak az üvöltésnek amit művelt. Hogy én miféle katona vagyok, mi a faszt képzelek, hogy nézek ki? És mi lenne ha most ő itt állna és az egyik lába le lenne szakadva? Az adekvát válasz – mert még mindig nem fogtam fel a helyzet komolyságát – „Akkor is el tudnám látni, csak nem kellene kimosni a gyakorlómat mert nem lenne véres.”… Szűts András alezredes úr – akinek ezúton is köszönöm -, a Honvédkórház égési osztályának főorvosa, hozzáállása és segítsége kellett ahhoz, hogy ne a katonai ügyészség foglalkozzon ezzel az esettel… ami nem tudom mit ért volna, de Kelempájsz bajtárs azt hiszem talán képet tud alkotni arról, hogy Haynau ales. úrnál mit ért volna.. öt év minimum, gondolom?
Bajtársi és első hozzászólói üdvözlettel: M. honvéd. alias drbumburnyák :)
7. drbumburnyak — 2012-10-18 15:06
@drbumburnyak: Bocsánat.. Jobbra van a pihenő, csak miközben írtam, „belülről” gondolkodtam..
8. nedecz — 2012-10-18 16:35
Hmmm…Bealvás…
Bajánsenyén objektumszoliban sikerült egyszer…Bejött a hivatásos járőr löket az őrsre,úgy,hogy előtte percekig (!) csengettek,majd bemásztak,berúgták az ajtót,bejöttek a körletbe és beírtak az ellenőrzési naplóba.Rendesek voltak,nem ébresztettek fel minket…
91 nap helyben volt a jutalmam.(Mentségem annyi volt,hogy dögunalom volt a szoli,mondtam is az őrsparancsnoknak…Ezért lett „csak” 91 nap és nem több…)
Egyszer meg Kőszegen egy „laza 20-04 Kethelyben” állva az oszlopnak támaszkodva.Hideg volt és állati szél.Valamiért nem igazán sikerült pihenni a szoli előtt és 03 óra körül már igen álmos voltam.Sétálgattunk,mert a társam is hasonló gondokkal küzdött.45 perc volt helyben már csak,mikor belefáradtunk a gyaloglásba és egy TBK oszlopnak támaszkodva beszélgettünk.Egyszer csak arra eszméltem,hogy valami irgalmatlanul sípcsonton vágott.Beszélgetés közben (!) bealudtam -pár percet csak-igen mélyen valszeg,mert a fegyver lecsúszott a vállamról.A kezem zsebben,a szíj meg lecsúszva belengette a fegyvert az meg úgy megütött,hogy napokig kék és dagadt volt a lábszáram.
9. szkv — 2012-10-18 20:10
Számomra az el, illetve a bealvás már kollégista koromban szinte mindennapossá vált és nyugdíjba vonulásomig elkísért. Most is jelen van de már nem olyan izgalmas, mert legfeljebb esetleg a Tv előtt alszok el.
„Csöves” szolgálataimban a legnyomasztóbb időszak 04-06 óra közötti időszak volt. Ilyenkor tudtam a legjobban és gyorsan elaludni, de olyan mértékben hogy felőlem az egész őrsöt elfoglalhatták volna a gaz kapitalisták. Mivel nem ismerték ezt a gyenge pontomat, így nem kellet tőlük tartani.
Viszont ami nagyon veszélyes volt, hogy az őrsellátónk a bakter megkerülésével (nem az ő hibája és figyelmetlensége végett,. Az őrs hátsó udvarán lakott és nem kellett az utcára kimenni.) betudott jönni.
Ilyenkor elvonult a hivatalába és oda rendelte az egész belszolgálatot és Haynaut megszégyenítő eligazítást tartott, melynek következtében az álmosságunk egy időre más „gazdát” kereset.
Ezek után kidolgoztunk egy „védelmi stratégiát”, mely abból állt hogy reggel amikor várható volt az érkezése, a clubszobából felváltva figyeltük hogy mikor lép ki a lakása ajtaján, így volt időnk a kellő fogadtatásra. Már a bejárati ajtóban vártuk és lejelentkeztünk. Azt a kisajtót amelyen az utca kihagyásával betudott jönni, rendszeresen vizeztük a forgó részeit, hogy lehető legnagyobb zörejt, csikorgást adjon. Ha megolajozták újra vizeztük. ( Rongáltuk a népvagyonát.) A védelmi „stratégiánk” bevált, mert a lebukási esetek száma minimálisra csökkent.
Vonaton történt: Egy katona (Fegyvernemet szándékosan nem írok, mert senkit nem akarok megsérteni) aki az ülésen hátradőlve aludt, majd egy gyors mozdulattal a szemben ülő hölgy lábát megfogta és elkezdte felemelni. Nagy sikogatásra a katona felébredt és elnézést kért, majd rögtön elmondta hogy mi okozta a nem mindennapi cselekedetét. azt álmodta hogy kapuőri szolgálatban van és parancsot kapott a sorompó felnyitásra.
10. kszabo — 2012-10-18 20:28
Csupán az egyenjogúság jegyében:) Időnként Pallasz Athéné is elszunnyadhat http://www.izismile.com/img/img3/20100913/640/girls_in_the_640_10.jpg
A jobbak éjszaka menet közben is tudtak aludni. Kiálltunk előle és még ment öt-hat métert. A csendre ébredt fel. Állva úgy tudsz aludni, ha homlokod neki dűtöd egy fának. Abban az esetben az izmaid nem lazulnak el elalvás után.
11. zolcsi67 — 2012-10-18 21:59
@szkv: Ahogy mondták: a katona három alapfunkciója a (z akkor még) tizennyolc hónap alatt: éhes, álmos, b**ni akar. A háromból csak az utolsót volt nehéz kivitelezni a laktanyában, így az első kettőből igyekeztünk maximálisan kivenni a részünket.
Állva kétszer aludtam el, mindkétszer őrségben. Az őrhely a – bocs, hivatalos megfogalmazás jön – lőszerraktár védőprizmája délnyugati szélének tetején volt. Nyár, hajnal, kelő nap. Kiálltam a bódé keleti oldalára, sütkéreztem és elaludtam. Az ébredés szkv kollégához hasonló volt: épp össze akartam esni, arra riadtam fel. A másik eset is ugyanott, ugyanilyen formában (talán a soron következő őrnapon) volt, ott arra riadtam fel, hogy valaki erősen figyel. Egy méterre(!!!) ült tőlem egy nyúl (nem lövészkatona, hanem mezei tapsifüles), és bámult ki a fejéből. Amikor megmoccantam, akkor ugrott el.
12. Wendiii — 2012-10-19 05:49
Nekem csak egy bealvásom volt, viszont az mindjárt őrségben, ráadásul délután.
Már kiképző rajpók voltam, de még nem jöttek meg az újoncaink, úgyhogy a tisztek azt gondolták, egy kis őrség meg cselló biztos megdobja a boldogsáunkat, úgyhogy engem beosztottak bundzsiba. Ráadásul azon a hétvégén egy olyan őrparancsnok volt, akivel kölcsönösen utáltuk egymást. Na, én bealudtam, ez meg kijött az ÜTI-vel ellenőrizni. Ébredésem után elkezdett üvöltözni, hogy ezt hogy képzelem (ebben mondjuk igaza volt), és hogy ennek meglesz a következménye. Szerencsémre viszont az ÜTI-t ismertem, egy fiatal főhangya volt, úgyhogy tudtam, hogy a törzsőrminek csak a pofája nagy. Mindenesetre megtettem neki azt a szívességet, hogy vettem egy üveg kólát, hadd örüljön a búrája. Néhányszor ugyan elmondta nekem, hogy köszönjem meg, hogy elsikálta az ügyet, mert az ÜTI mindenáron meg akart buktatni. :))) Még szerencse, hogy a főhadnagy úr erről a buktatásról nem tudott. :)
13. kelempajszmadar1 — 2012-10-19 07:50
@drbumburnyak: Bravó, kedves Dr. Bumburnyák! Még sok ilyen színvonalas hozzászólást kérek! Sőt, ez poszt is lehetett volna.
Hogy mit tett volna Haynau? Az ő szavaival éve: „meg kell tennünk az adminsztratív intézkedést!”.
Hőn szeretett Atyám is mesélte, hogy rendszeresen elszovelt az őrhelyen, ahol általában békén hagyták. Már öreg katona volt, amikor lebukott. Az ügyeletes tiszt kihívta a készültséget, Fatert lefegyverezték, leváltották a szolgálatból, és az ÜTI nyitott pisztolytáskával kísérte be a jerglibe. A történetet elküldtem Tiborunak, amint kiteszi, elolvashatjátok. Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
14. zweitakt — 2012-10-19 10:16
@drbumburnyak:
Ez jó! Nagyon jó!
Lelkes fogadtatás, fanfárok, piros szőnyeg kigurul, díszsortűz és hurrá!
Egyben kérem, sőt, elvárom(juk) hogy a Doktor Úr az rendszeres egészségügyi jelentéseit tegye meg!
Posztokat!
15. Bigjoe(HUN) — 2012-10-19 10:24
@zweitakt:
Csatlakozom az előttem …íróhoz.
Dögész történeteket kérünk!!!!!!!!!!
16. Bigjoe(HUN) — 2012-10-19 10:32
Mint gyarkorolt őr, volt részem alvásban – szolgálatban.
Ahogy mi mondtuk, minden szögből tudtunk aludni.
Az általános esetben – külső szoliban- bent az őrszobán folyt az alvás.
Amikor a laktanyát kellett volna vigyázni akkor meg kint a bódéban.
Egyszer sikerült egy meglepő Bealvást produkálni:
– kimarcsi a 24h-s szoli után- a szoliban nem sikerült aludni.
Gurulok vissza a busszal, már csak pár megálló, küzdök az elalvás ellen.
Jelzek a pilótának a gombbal- hátha nem áll meg magától- kapaszkodás tovább, mint eddig állva.
A következő amire emlékszem:
– Fiatalember megérkezett, száljon le!
Mire a busz megállt az Ady előtt én állva, kapaszkodva bealudtam.
A jezlés és a megállás között nem sok idő telt el, de egy gyors szunyára elég volt.
Ja, az sem tünt fel, hogy a busz megállt és kinyitotta a driver az ajtót az orrom előtt.
17. drbumburnyak — 2012-10-19 21:10
Köszönöm a kedves és megtisztelő fogadtatást Kelempájsz és zweitakt bajtársaknak! Igyekszem eleget tenni a parancsnak – felkérésnek :) – és összeszedem a rövid, de annál tartalmasabb katonai szolgálatom során történt állatságokat. Volt belőlük bőven, így azt hiszem hamarosan az urak szent színe elé járulhatok vele. Pár volt bajtársat – főleg akik részesei voltak – meg kell kérdeznem, mert az idő és a közben likvidált agysejtek pontatlanná teszik az emlékezést… vagy csak újra olyan konstansan ittas állapotba kellene kerülnöm, mint akkor elejétől-végéig voltam? Ki tudja. Minden esetre igyekezni fogok. És még egyszer is köszönöm a kedves, bajtársi fogadtatást!
Üdvözlettel: drbumburnyak
18. drbumburnyak — 2012-10-20 00:18
Már csak arról homályosítson fel valaki, hogy hova küldjem az anyagot, mert azt sehol nem lelem – pedig istenemre mondom, valahol már olvastam..
19. tiboru — 2012-10-20 11:12
@drbumburnyak:
Üdv, Isten hozott!
A sztorikat pedig nekem küldd:
tiboru013[kukac]gmail[pont]com
20. krux — 2012-10-20 12:10
„mozdonyvezető, informatikus, pék, esztergályos, operaénekes-karnagy”
Bakker! Egy ilyen kompánia összeválogatása Rejtő Jenőnek is becsületére vált volna…
21. drbumburnyak — 2012-10-20 13:41
@tiboru:
Köszönöm tiboru! Azt hiszem ma össze is állítok egy adagot… végül is hétvége van, ráérek.
22. drbumburnyak — 2012-10-20 13:54
@krux: Hát igen, elég jól összeszedték a csapatot. Elméletileg kaptam szóbeli intelmeket, hogy jó lenne ha tanítgatnék nekik ezt-azt de miután beláttam, hogy egyikük se fog a civil életben egészségügyi vonallal kapcsolatban pályát módosítani, főleg mivel az említett operaénekes kolléga kijelentette, hogy ő a véres hurkát sem eszi meg annyira undorodik a vértől, inkább hagytam az egészet.
23. optikamn8931 — 2012-10-21 00:07
Bealvásom nekem is volt. Nem is egyszer, többféle szolgálatban (őrség, aegü, ütikutya). Bukás ugyanahhoz a helyhez kötődik.
1. A külső őrség 3-as tornya (ha jól emlékszem a számra) jó messze volt az őrszobától. Ott mindig repülőváltás volt, vagyis a felvezető nem ment ki olyan messze, valahol megállt oszt fiúk futás. Ha az őr meglátta a közeledő váltás, akkor őrhelyét elhagyva futott be. A váltás max egy hellóra korlátozódott. Egyszer nap közben az igazak álmát aludtam a toronyban és a váltotársam állítólag már messziről óbégatott, de csak akkor ébredtem fel, amikor kb. 10 méterre volt a toronytól. Nem kicsit baszott le. De tőle jobban csak a felvezető, aki már kurvára unta, hogy olyan sokat kellett várnia. Ügy nem lett belőle, mert hát ő sem járt el totál szabályosan.
2. A szakaszparancsnakom egyszer úgy döntött meglep minket egy kis ellenőrzéssel. 5 toronyból 4 alvó őrt talált, engem utoljára. Feljött a toronyba, amire felriadtam. Tőle tudtam meg a remek arányt. Kérdezte, hogy hivatalosan, vagy nem hivatalosan rendezzük. Utóbbit választottam. „Kabátot, zubbonyt, inget le!” És úgy meg vert, hogy a könnyem is kicsordult, de tudta mit kell csinálni, hogy ne legyen nyoma. De ezzel együtt is olcsóbban úsztam meg, mint a „hivatalos” úton.
3. Sejtettem az előző bukta után, hogy a következő őrségben felügyelet alatt leszünk. Megbeszéltem a váltótársammal, hogy kb. 15-20 méterre a toronytól az útra egy akadályt építünk különféle faágakból, gallyakból, mert tudtuk épp előtte volt ott fakitermelés. Jött is az ellenőrző elöljáró, akinek veszett káromkodására időben felharsant, „Állj ki vagy!” felszólítás. Majd önvédelmi bociszem reloaded, hogy a fasz tudja hogy került ide ez az akadály, miért az útra pakolták a favágók a —- va anyjukat!
24. kszabo — 2012-10-22 11:30
@optikamn8931: Ami ezeket illeti http://www.panoramio.com/photo/35044226 mondhatnánk úszómesteri pihenőnek is. Minden szempontból védelmi selejt volt a javából. A nyitott torony volt az igazi, négy erős oszlopra volt építve, benne a lépcsővel. Az őrszintre egy felemelhető csapóajtón át lehetett feljutni. Mivel nagyon messze hallottál, ritka volt a meglepetés. Olyan ember meg nem született aki felemelt csapóajtóstól:)
25. lamiki1956 — 2012-10-22 15:00
@optikamn8931: Üdv mindenkinek. 1. Zalaegerszegen ’79-ben, kopasz korom első őrsége az utolsó őrtoronyban, a sportkombinát felett lett volna. Hét közben ezen a helyen csak este 6-tól reggel 6-ig volt őr. Egy öregkatonával az utolsó előtti toronyban, a víztározónál töltöttem el a fél éjszakát. 3 óra helyett 6 órát voltunk zsinórban kint, amit végig aludtunk. Ha lett volna ellenőrzés, az őrpk. orifonon kiszólt volna.
2. Volt egy idősebb katonatársam, aki a kissebbséghez tartozott, „Színesfém”műves Józsinak hívták. Róla köztudott volt, hogy az őrségben nagyon félt és ezt a csuzli csőre töltésével kompenzálta. Emellett az éjszakai őrséget végig aludta. Csak úgy mertük váltani, ha a torony előtt mindenki zörgött, hangoskodtunk, hogy felébredjen mire odaérünk és ijedtében ne lőjön.
26. Estván — 2012-10-28 18:03
@drbumburnyak: Jól írsz, én is szívesen olvasnám még posztjaidat!
Mikor voltál Tatán? Talán a sorállomány vége felé már ott volt (a mai napig ott van) egy ismerősöm, mint testnevelő tiszt, lehet hogy ismerted őt. R-el kezdődik a vezetékneve, átlag magasságú, kopaszra borotvált, mondhatni „sport megszállott” illető.
A „gyenguszos” (sebesültszállító, mentő, stb.) UAZ nálunk is mozgósítva volt ittas személy megmentésére.
A vezérkarnál volt valami megbeszélés, aminek végeztével igen kapatosan jött ki egy főtiszt. Odafordult az EÁP-os katonához:
– Fiammm…[hukk] hííívjonn nekkem [hukk] egy… taxit!
A srác hiába szabadkozott, hogy ezen a telefonon csak belső melléket lehet hívni, az illető egyre hangosabban követelte a taxit és egyre jobban billegett. Az EÁP-os jobbnak látta inkább a segélyhelyügyeletest értesíteni. Szerencsére a gyengusz nem volt messze, a SHÜ egy perc alatt átugrott, és megállapította, hogy az öreg már messze van az önjáró üzemmódtól, szóval előkerítette a mentősofőrt. Oda is álltak az UAZ-zal seggel az EÁP elé, kitárták a hátsó ajtót, és felszólították hogy tessék beszállni. A bepiált illető felnézett (de valószínű így se látott sok mindent):
– Na! [hukk] Megjött a taxi?
Megmagyarázták neki, hogy ez ugyan a mentő gépkocsi, de ezzel is szívesen hazaviszik. Na erre az öreg betette az aktatáskáját a kocsi padlójára, majd arra támaszkodva(!) próbált beszállni. Persze a táska eldőlt, hősünk (áldozatunk?) pedig beborult a kocsiba, és aznapra passzivitásba vonult. A sofőr csak felemelte a lábait, annál fogva beljebb tolta, rácsapta az ajtót, és elindult, hogy leszállítsa a boldog feleségnek :)
Segélyhelyügyelet témához: egyik barátomat öreg időszakában -építőipari szakember létére- egyre sűrűbben rakták be SHÜ-nek. Fogalma se volt róla, hogy miért, de egy idő múlva rájött: megnézhették az aktájában, hogy bevonulás előtt az Uzsoki kórházban dolgozott. Csak azt nem vették észre, hogy a műszaki osztályon…
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.