464. – A kommunista hadsereg és az angol nyelv

Mai, évadkezdő posztjával a Milstory végre kilépett a nemzetközi színtérre! Régi barátunk és szerzőnk, Optika kolléga ugyanis nemrég indított egy blogot az angol nyelv tanulásával kapcsolatos élményeiről. Aki tud angolul, kérem látogassa és ossza meg. A nyelvtanulással összefüggő régi emlékek felidézése a szerző eszébe juttatott két apró szösszenetet, amelyek a Magyar Néphadseregben történtek meg vele. Ez a bejegyezés angol változatban (nem szó szerinti fordítás) az említett blogon már meg is jelent.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

444. – Őrhelyek

Nagyjából 25 évvel ezelőtt rendkívül súlyos kihágás lett volna (ha kiderül) a laktanya őrhelyeiről akárhol is beszámolni: családnak levélben, újságcikkben … Hogy kedvenc blogszerző társaim egykori Haynauját idézzem: ez minden bizonnyal az 5 évtől kötélig terjedő kategória lett volna. Pedig mindenki, aki ott volt katona vagy a szomszédságában lakott, nagyon jól tudta, hol vannak az őrtornyok, aminek bizony komoly hasznát lehetett venni – vezeti fel Optika a zalaegerszegi laktanya egykori belső titkait felfedő posztját.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

429. – Őrségváltás

Hosszú (és természetesen igazolt) távollét után Optika kolléga ismét jelentkezik. Mai írásának apropója a zalaegerszegi laktanya belső őrségének élete, illetve időbeosztása. A posztot olvasva nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a boldogult emlékezetű Varsói Szerződés idején mit nem adott volna egy NATO-hírszerző, ha ezt elolvashatta volna.

Ha ugyan nem tudták már akkor legalább ilyen pontosan, hogy mik is folynak egy magyar (szovjet, endékás, csehszlovák, stb.) laktanyában…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

369. – Leszerelés és utózöngék

Optika honvéd tartalékos szolgálatra jelentkezik, engedélyt kérek megszólalni. Több oka van annak, hogy a blogból történt véglegesnek tűnő leszerelésem után ismételt szolgálatba jelentkezem. Ugyebár a tartalékos szolgálatnak a régi szép időkben hagyománya volt, vagyis a már esetleg régesrég leszerelt elvtársak hosszabb-rövidebb időre ismét a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét élvezték. Most teljesen saját elhatározásból ismét szeretnék a köreitekben eltölteni egy kis időt. Másrészt – bár érintőlegesen volt szó róla -, de még nem fejtettem ki az utolsó éjszaka során, vagyis a leszerelő vonaton történteket. Valamint arról sem ejtettem szót, hogy hogyan, milyen hivatalos kapcsolatom volt a katonasággal a leszerelést követően. Végül, de nem utolsósorban azért kérek szót, mert a BlogRepublikon is szeretnék új írással megjelenni. Na meg hát akit a mozdony füstje megcsapott…  – írja régi barátunk, Optika, s rögtön folytatja is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

281 – Levél a távolból

Mikes Kelemen kolléga után Optika barátunk is megírta a maga levelét. Igaz, nem éppen a napokban, hiszen sok-sok évvel a papírravetés után került újra a kezébe az itt alul publikált episztola, amelynek címzettjére már maga a szerző sem emlékszik, de vele együtt reméljük, hogy talán ő is olvassa… Most nem tördelek hozzá képeket, elvégre a levél legyen olyan, amilyennek szánták: csak a betűk beszéljenek!

271. – Lezárás Hegyhátsálon

Hegyhátsál egy kis falu Vas megyében, nem messze Zala megye határától. Az első okleveles említése 1366-ból származik. Lakóinak száma 2008-ban 153 fő volt a Wikipédia szerint. A Zalaegerszegen szolgáló katonák számára ez a település azért volt fontos, mert a falu határában volt egy lőtér, amiről mai posztjában Optika számol be.

242. – Mariska néni

A katonák és a laktanyai civilek közötti kapcsolat minősége kulcsfontosságú lehetett a sorállományú bakák számára. Egy-egy emberi szó, néhány barátságos gesztus legalább ideiglenesen képes volt feledtetni a kellemetlen élményeket. Optika egy hasonló esetről számol be mai posztjában.

240. – Punnyadás


Már ezeken az oldalakon is többször elmondtuk az egységes téridő-elmélet katonai cáfolatát, melynek értelmében a katonaságból az utolsó hetek-napok telnek a legnehezebben. Ilyenkor tényleg az unalom a domináns érzés, amit csak egy-egy rántottcsirke vagy parancsnoki leb*szás tud színesíteni – ahogyan ez Optikával is megtörtént.
 

232. – Zalaegerszegi nosztalgia

Mindannyian tudjuk, hogy milyen furcsa érzés találkozni a saját múltunkkal: szerelmekkel, régi grundokkal, kocsmákkal, iskolákkal, egykori tanárokkal, katonatársakkal. És laktanyákkal is persze…

Optika barátunkat a sors (pontosabban saját elhatározása) 23 év után ismét elvitte oda, ahol egykoron katonáskodott. Biztos vagyok abban, hogy beszámolója és fényképei nem csak azokat fogják érdekelni, akik Zalaegerszegen húztak csizmát.

224. – Filózás

Optika kolléga mai posztjában az örök témát boncolgatja: volt-e valami haszna a sorkatonaságnak? Lendített-e valamit rajtunk az a fél-egy-másfél-két év, amit az oly sokszor megénekelt (megátkozott, kiröhögött) angyalbőrben töltöttünk? Mi is sokszor meditáltunk ezen itt, a milstoryblogon, de vannak dolgok, amiket nem lehet túlragozni…
 

 

213. – Alaki szemle

Külső szemlélők (és örök civilek) számára talán mulatságosan hangzik, de a hadseregben (legalábbis békeidőben) a legnagyobb cirkuszok és botrányok mindig a lőszerrel voltak összefüggésben. Optika egyik régi cimborája majdnem ráfaragott erre, de  – ahogyan azt a régi katonamondás is állítja – minden jó, ha a végén folyik a szesz. Parancsra berúgni meg tiszta fles.
 

205. – A bedeszkázott égbolt

Ha egyszer majd világbajnokságot rendeznek a „visszaszámlálás” nevű sportágban, az összes pontszerző helyet egykori sorkatonák fogják megszerezni. A matekból leghülyébbek is reflexszerűen vágták, hogy napban, esetleg órában számolva mennyi van még hátra a katonai szolgálatból. Az alábbi posztot elolvasva kockázat nélkül ki merem jelenteni, hogy Optika készségszinten akár percekben is meg tudta adni a helyes választ a bűvös kérdésre: Mennyi az idő?!

124. – A bevonulás

Biztosan sokan ismeritek azt a kínai közmondást, mely szerint egy tízezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik. Ezt emberi nyelvre úgy fordíthatnánk le, hogy nem kell csüggedni, kopasz; Rommel tábornagy katonáskodása is a bevonulással és az első nappal kezdődött!

Optika ma elmeséli a saját nulladik, valamint első napját a seregben. És vele együtt kíváncsiak vagyunk a tiétekre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

102. – Téli kemping a Bakonyban


Azt már tudjuk, hogy Optika kolléga hogyan élte meg a vonatozás katonai verzióját. Mai történetéből további információk birtokába kerülünk például arról, hogy hogyan is zajlik le egy téli kempingezés a Bakonyban egy konyhai kisegítő számára, ha a szervező maga a Magyar Néphadsereg.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

098. – A focista

Mindig is tudtuk, hogy a rendszeres testmozgás egészséges, de igazából a seregben jött rá az ember, hogy mennyivel többet ér egy góllövő láb vagy valami frenetikus kapusreflex, mint például egy színötös érettségi, vagy akár két felsőfokú nyelvvizsga. Optika kolléga zavarbaejtő módon megértő a témát illetően: nem anyázik és nem küldi el sem a focistákat, sem a népi táncosokat sehová…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

089. – Vonatra szállni élvezet!

Optika szerzőtársunk a katonaélet sajátos és módfelett egyhangú szeletét, a vonatozást mutatja be azoknak, akik még nem próbálták, illetve emlékezteti azokat, aki próbálták és azóta is el akarják felejteni az élményt. Pedig vonatozni nem volt olyan rossz – feltéve, ha májusban tehette az ember és elég ellátmány volt a szimatszatyorban. A többi meg jött magától.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….