249. – Az utolsó lövés

Minden búcsút körülleng valami szomorkás hangulat. Optika a seregben eltöltött utolsó lövészetéről mesél, no és arról az érzésről, ami minden katonát elfog, amikor (reményei szerint) utoljára nyújtja át ellenőrzésre a fegyverét.
 

A cím alapján gondolni lehetne, hogy az eljövendő világbékét megelőző utolsó lövésről írok. Ez azonban tévedés. Sokkal inkább a múltba megyek vissza és felidézem a Magyar Néphadseregben elkövetett utolsó lövésemet és az azt megelőző események sorozatát.

Már túl voltam az általam leírt punnyadáson. Fogytak a napok, de még hátralévő időre az alábbiakat tervezték:

– Az 1. zászlóaljnak egy éjszakai rajlövészet, valahol a laktanya által rendszeresen használt lőtéren. A hely nevére nem emlékszem, kb. fél órát mentünk mindig teherautóval.

– Az 1. zászlóaljnak fűszálegyenesítgetés vagy valami hasonlóan fontos programok a laktanyában, ezalatt a 2. zászlóaljnak Újdörögdön egy kb. 5 napos táborozás és nappali lövészet.

– Az 1. zászlóaljnak irány Újdörögd, ahol 5 nap táborozás és éjszakai zászlóalj-éleslövészet.

– Szabadság 2 turnusban a civil ruháért, majd leszerelés !!!!

A megvalósítás kicsit másként alakult.
 
Az éjszakai rajlövészetet megelőző nap délutánján kimentünk a lőtérre. Még rengeteg idő volt sötétedésig. Kábé kétszer végigjártuk az előzetes oktatás 7-8 állomását, ahol a tisztesek rettentően unták már, de mégis kénytelenek voltak sokadszor ugyanazt előadni. Az éjszakai sötét beállta után pedig rajonként gyakoroltunk a másnapi éleslövészetre, de még töltetlen fegyverrel. Későn értünk be a laktanyába, valamikor hajnal háromkor le is fekhettünk.
 
Az ébresztő reggel 7-kor volt. Reggeliztünk és egész nap a lőtéren voltunk. A 7-8 állomásos oktatást megismételtük legalább két alkalommal ebédig. Utána üldögéltünk a fűben; tisztjeink is benne lettek volna egy döglésben, mivel ők is fáradtak voltak, akadt azonban egy lelkes ember. A másik század parancsnoka addig-addig duruzsolt a zászlóaljparancsnok fülébe, hogy fel kellett tápászkodnunk és az okításból még egy-két kör lement. Majd szépen besötétedett és lőttünk, ami jócskán elhúzódott. Hajnal ötkor fekhettünk le. Az ébresztőt eredetileg 9 (!!!) órára tették volna, de végül hatkor üvöltöttek ki az ágyból egy kölcsönügylet miatt.
 
Mindeközben a 2. zászlóalj javában készült az újdörögdi táborozásra. Ember tervez, NATO végez. Ugyanis a hazánkba akkreditált – akkoriban még ellenséges államok – katonai attaséi számára bemutatót akart tartani a Magyar Néphadsereg. Ez még nem lett volna gond, de az általam már megénekelt focisták, népi táncosok, színészek és egyéb gyengélkedősök miatt a 2. zászlóalj létszáma nem volt teljes, foghíjasan meg nem lehet NATO-nak bemutatót tartani! Így az a hír járta, hogy a vezényléseket a lövészet időpontjára visszavonják. Ámde ettől a népi táncosok, focisták, színészek megijedtek és gyorsan fellépéseket, meccseket intéztek maguknak, így – a legnagyobb sajnálatukra – nem lehetett a vezénylést visszavonni. A foghíjakat pedig az első zászlóaljból pótolták ki. Erről folyamatosan hallottunk az éjszakai lövészetünk alatt és nem örültünk neki. Fel is sorolták egyszer, hogy kiket adnak kölcsön, amibe én is belekerültem.
 
Az éjszaki lövészet után fel kellett készülni a kölcsönkatonák átvezénylésére: fegyvertisztítás, pakolás stb…  A 2. zászlóalj parancsnoka (Guzman) ugyanis már kora délután az épületében akarta látni a kölcsönvett katonákat. Még tartott nekünk egy lelkesítő beszédet, amely szerint mostantól egy pár napig az van, amit ő mond.
 
A 2. zászlóaljban kellemesen csalódtam. Sok rosszat meséltek róla, de velünk (az 1. zászlóalj kölcsönvett katonáival) a 2. zászlóalj parancsnokai nagyon rendesek voltak. Egyetlen káromkodás nem hangzott el a szájukból, feltűnően normálisak voltak. Sátortáborban voltunk elszállásolva, de ezzel együtt remek körülmények között laktunk. Volt mosdósátor –benne állandó hideg-meleg(!!!) víz és étkezősátor. A tábori moziban minden este vetítettek. Teljesen meglepődtünk attól, hogy milyen elbánásban részesültünk. Mindez persze csak azért volt, mert az attasé urak a sátortábort is meg akarták nézni. Összegyűjtötték egyszer az angolul, németül tudókat és kioktattak minket, hogy az attasé elvtársaknak uraknak miről szabad beszélni. Egyszer jöttek is a furcsa egyenruhás emberek, de én csak messziről láttam őket. A 2. zászlóaljjal egyszer jártam is lőtéren, majd a második nap a konyhára vezényeltek csellóra. A kitelepülés alatt a csellót ezután végig a kölcsönkatonákból verbuválták össze. Egy gyűlésen azért ott voltunk mi is: a sikeres lövészet után egy magas rangú vendég valami plecsnit adott át Guzmannak.
 
A 2. zászlóalj elment és megérkezett az 1. zászlóalj. Mi nem kaptunk kölcsönkatonákat, mivel a NATO annyira megrettent a nappali lövészettől, hogy az éjszakait már nem is akarták látni. Vagy eleve nem is tervezték utóbbi megtekintését, már nem is tudom. Így már nem számított a vezényeltek, betegek miatti foghíjas létszám. Visszakerültünk a megszokott parancsnokaink szárnyai alá. Rögtön kivettek a csellóból. Elkezdődött a felkészülés az utolsó éles lövészetre.
 
Napközben a lőtéren caplattunk egész nap, hogy éjszaka már ne legyen idegen a hely. A legrosszabb Újdörögdön az volt, hogy a tiszteknek nem volt munkaidő vége, amikor hazamentek volna, egyfolytában ott ette őket a fene. Mi olyan jól ellettünk volna ott Újdörögdön délutánonként: punnyadás, napozás, ilyesmi. A századparancsnokunk viszont kitalálta, hogy délutánonként – most még utoljára – mintakatonát farag belőlünk. Elmentünk a tábortól jó messze, majd menetelés közben nóta volt a program a bokáig érő porban, 40 fokban. Visszasírtuk a 2. zászlóalj parancsnokait. Próbáltunk a századparancsnokkal beszélni, hogy ezt mégsem kéne, de nem lehetett rá hatni.
 
Egyszer a zászlóaljparancsnok magához rendelt, mert valamit le kellett fordítani angolról magyarra. Kihasználtam az alkalmat.

– Százados elvtárs! …….. honvéd kérek engedélyt kérdezni!

– Kérdezzen, honvéd elvtárs!”

– Van-e mód arra, hogy a katonákat ne meneteltessék nap mint nap, a kiképzési idő végén?”

A fordítással annyira elégedett volt, hogy kiadta parancsba a menetelés, nótáztatás tiltását. A tiszteket ezután délután nem láttuk; lehet, hogy kocsmáztak egy környékbeli faluban. Azért a lövészeten mindent megtettünk, a zászlóalj kiváló minősítést kapott. Emlékszem az utolsó lövésemre is, amivel persze nem találtam el semmit. Kész! Tudtam, hogy katonaként többet nem lövök. A lövészet végén felsorakoztunk az UTOLSÓ fegyverellenőrzésre. Földöntúli boldogságot jelentett a tudat, hogy most nézik meg utoljára: nem maradt-e lőszer a fegyverben.
 
Visszamentünk a laktanyába. Talán már másnap hazament az első turnus a civil ruháért. Aztán a második. A későbbi események pedig a bedeszkázott égbolt tavalyi bejegyzéseinél olvashatóak.

11 hozzászólás

 1. Szalacsi_Dezső — 2011-03-25 08:22 

Hegyhátsál. Ott volt a zeg-i hadosztály lövészete mindig. Az már “Vazs” megye.
Furcsa, hogy a 2. z. parancsnokai ilyen jó fejek voltak, én nem ezt tapasztaltam. De az biztos, hogy az éleslövészetek alkalmával valami furcsa úriember szerű viselkedés lett úrrá a hivatásos állományon. Mégiscsak ott volt a sok hülye tápos több tár éleslőszerrel, aztán mit lehessen tudni. Valahogy emígyen nézett ki a dolog.
– Ön, honvéd elvtárs, fáradjon ide hozzám legyen szíves fegyverellenőrzésre. Honvéd odafárad, fegyvert átad.
– Maga, idióta, barom, hüjetápos. hohgy a bűánatos retkes lóf..ba tartja azt a rohadt AMD-t.
Fegyver visszaad.
– Kérem honvéd elvtárs, foglalja el a helyét a lőállásban.
:-))

 2. Optika — 2011-03-25 09:22 

@Szalacsi_Dezső:

Szerintem részben azért voltak nagyon rendesek a 2. z parancsnokai, amit mondtál. Na meg nekik abszolút nem volt mindegy a későbbi előmenetelük miatt, hogy hogy sikerül a lövészet a NATO-sok előtt.

Köszi! Ezen a Hegyhátsálon gondolkozom ezer éve. Ott is voltak némi élmények, amik előjöttek. Meg is írom poszt formájában.

 3. Kelempájsz — 2011-03-25 10:16 

@Szalacsi_Dezső: Sokszor jártam Sálban (civilként!!!), állítólag ott még ágyúval is lőttek, nem tudom, igaz-e, de én Katafán is hallottam (ahol még többször jártam). Egy haverom azt mesélte, hogy régen volt valami egység Katafán is, amitől a úgy féltek, mint az ördög a szenteltvíztől, mert messzire volt. Vajon mitől? Körmend kb. 3 km-re van (lettek volna Hörmannon, mit szóltak volna?). Amikor Katafán megszűnt az alakulat, varroda működött az lépületekben, de aztán az is megszűnt. Van, aki ismeri Katafát?

 4. 68nyara — 2011-03-25 13:57 

Az éleslövészeteken egyfelöl udvariasabbak lettek, ásfelöl kicsatolt pisztolytáskával jártak a tiszt és tiszthelyettes urak, akarom mondani elvtársak. :-)

 5. Krux — 2011-03-25 15:46 

@Szalacsi_Dezső: Ilyen metamorfózis másoknál is előfordulhat. A minap láttam és hallottam egy vérivó, sztálinista, Visinszkíj-klónt, amint már-már elcsukló hangon adott tájékoztatást bizonyos rágcsálóirtás kapcsán elkövetett visszaélések okán tett intézkedésekről… :-)))

 6. Szalacsi_Dezső — 2011-03-25 17:37 

@Krux: Nem mondod? :-D
Én nem láttam, nem ismétlik?

 7. Jani2 — 2011-03-25 23:16 

Köszi, a történetet.

Az éleslövészetnél a katonák izgatottak lesznek és vannak azok, akik teljesíteni akarnak, mivel le kell lőni azt a mellalakot is szemközt.
A tisztek, SZVSZ már ezt a korábbi gyakorlatukból tudják, hogy a baka idegességében nem mindig cselekszik jót. Ilyenkormár bármi megtörténhet, „ígyhát” kedvesek is tudnak lenni a saját érdekükben.

K

 8. Jani2 — 2011-03-25 23:22 

@Jani2:

Az a “K” a végire, hogy került ide? :-)

Word-be írtam helyesírásilag ezt a hosszút, nehogy baj legyen.

tiboru, Te gyanús vagy!

 9. gothmog — 2011-03-26 20:12 

A képek szokás szerint emelik a poszt színvonalát. Az utolsó előtti az a Cseket-hegy tetejéről mutatja a dörögdi gyakorlóteret, ha jól tévedek. Hajj, be szép is volt, nem sírom vissza… :)

 10. lamiki56 — 2011-03-27 14:15 

@gothmog:
1979 április végén és májusban a Pajzs 79-en tettük meg minden nap a Viszló-puszta dörögdi gyakorlótér közti távolságot. Nem mondanám hogy jó volt. Zacskós tej tasakját nem darabolták fel, hanem a hosszú zsákba töltötték a napalmot (és 50 kilós műanyag zsákba, amit bombatölcsérbe tettek). Kb 20 tonna volt a főbemutatón. Nagyon szép tűzfalat tudtak vele csinálni, amikor felrobbantották. Akkor, 23 évesen szereztem az első ősz tincsemet. Azóta “sajnos” már csak ősz hajam van kb 20 éve. Az egyik cimborám haja hátul őszült meg egy kb. mostani 20 Ft-os nagyságú helyen.

 11. vega2 — 2011-03-28 19:58 

Ja Hegyhátsál. Az mindig egy élmény volt.

Szerintem meg Tóth Hangya a 2.GLZ-nél tök normálisan beszélt az emberekkel. Viszont sem Tubára, sem Szőke hangyára nem emlékszem úgy, hogy durván beszéltek volna a zemberekkel. Mondjuk Guzman az más tészta……. Az szerette szívatni a hadnagyocskákat is. Főleg Tubát.

Nos egy szép őszi napon kitalálták, hogy megyünk valamelyik lőtérre előkészíteni a terepet a másnapi éleslövészetre. Amikor bevonultattak, akkor hozzám vágtak a gyenguszon egy pár használt surranót. Az egyik 41-es volt, a másikja 43-as. Valszeg az egyik korábban valami hippié lehetett, mert körömlakkal tele volt festve virágokkal, békejelekkel, madarakkal…
Tekintve, hogy 42-es lábméretem volt valahogy egyik sem passzolt. Szóltam párszor érte, de közölték, hogy egyéni szociális probléma.
Na szal’ menni kellett lőteret kaszálni ásóval, mert kasza az nem volt a laktanyában. A sorakozónál szóltam, hogy szakad az eső és az egyik surranóm lyukas. Válasz: Egyéni szociális probléma, oldjam meg valahogy.
Mondom rendben. Vissza a századszintre, vegyvédelmi papucs felvesz, le a sorakozóra. Tubának elnyílt a szeme amikor meglátott.

Vega honvéd! Hogy képzeli ezt?

Hadnagy elvtárs jelentem megoldottam.

Na tűnjön és cserélje ki a surranóit.

Földszint, utolsó szoba volt a raktár.
Irány oda.
Így lett nekem normális surranóm, ami ráadásul fel sem törte a lábam, mert az egész napos szakadó esőben az ásóval való kaszálás közben be is tört a vizes fűben. A célpontok előtt lévő egy éves gazt kellett levágni a másnapi lövészetre…….

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.