A katonák életében (függetlenül a korszaktól és az ideológiától) mindig is jelentős szerepet játszott a nótázás. Egy laktanyai udvar, egy alakulótér, egy kiképzőközpont évszázadok/évezredek óta elképzelhetetlen (volt?) alakizó, menetelő szakaszok és rajok nélkül, akik torkuk szakadtából énekelték az aktuális kurzus által kívánatosnak tartott katonanótákat, amelyek között voltak abszolút felvállalhatóak, s voltak… hát, valljuk be: kevésbé felvállalhatóak is. Kelempájsz barátunk a zenei emlékeiről mesél ma nekünk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindenki, aki volt katona, átesett valamiféle alapkiképzésen. Ezt vagy jól tűrte, vagy rosszul, vagy jó fej kiképzői voltak, vagy állatok, de az biztos, hogy a civil életből hirtelen kiszakadt emberfiát egymillió (vagy annál is több), addig nem tapasztalt benyomás érte. Proletair barátunkat is, amint itt alant olvashatjátok. Ráadásul ő már csak azért is hiteles forrás kiképzési téren, mert pályafutása során – hogy úgy mondjuk – a furulya mindkét oldalán állt, már ha értve vagyok.
Rejtőn szocializálódott olvasóinknak nem ismeretlen az az antikatona-típus, amelyik egy fogadáson odalép a tábornokhoz, barátságosan rámosolyog és azt mondja: Portás úr, hívjon már nekem egy taxit!
